Öreg, kövér, szakállas férfiak

2011.07.06. 16:56
2 hozzászólás

I'm never gonna work / Another day in my life

The Gods told me to relax / They said I'm gonna be fixed up right

I'm never gonna work / Another day in my life

I'm way too busy powertrippin' / But I'm gonna shed you some light

(1999) – Ezt hallgasd meg, neked is adom a kazettát örökbe, te biztos szeretni fogod. Nem annyira metál, de azért neked jó lesz – mondja Tóth Gergő Blind Myself-énekes, aki igazi metálos. Én meg már akkor se, ezek szerint, de azért próbáljuk ki, hátha nekem jó lesz. Monster Magnet, fogalmam sincs mi az, leszámítva, hogy nemrégiben itt voltak az MTK-pályán a Metallica előtt és én nyilván lekéstem őket, mert venni kellett még két perecet a stadion előtt és hosszú volt a sor. (Lásd még: 1992, Guns 'N Roses – valami Faith No More meg Soundgarden az előzenekar, sose hallottam róluk, ráérünk majd bemenni, ha a Guns kezd; aztán 1996, Slayer, mittudomén ki az a System Of A Down, igyunk meg még egy kólát itt kint inkább...) De akkor próbáljuk ki, hátha.

(2003) Monster Magnet Wiesenben, pár kilométernyire a magyar határtól, azonnal menjünk megnézni! Zseniális ez a zenekar. Olyan refrént nem lehet írni, hogy I'm never gonna work another day in my life stb., és úgy elénekelni, hogy ne legyen nevetséges, meg végképp nem lehet. Legfeljebb Dave Wyndorfnak, vagy hogy is hívják ezt a szikár, inas, kicsit Iggy Popra emlékeztető frontembert, aki elképesztően jó szövegeket ír és még dalokat is hozzá. Slágereket, pedig nekem azt mondták, hogy a stonerben meg a space rockban olyanok igazából nincsenek is. De itt vannak. A koncert minden várakozást felülmúl.

(2008) Monster Magnet Pesten! Mi pedig ugyanaznap Kaposvárott. Mit van mit tenni... Pedig csak meg kellene nézni, igaz, a szikár frontember a legutóbbi képek tanúsága szerint habkönnyű 30-40 kilót hízott, de valahogy ki kellett kecmeregnie a hónapokig tartó kórházi kezelést eredményező gyógyszertúladagolással súlyosbított drogfüggőségből, és különben is, kit érdekel? Pláne, hogy időközben kiadták a nagyjából hibátlan Monolithic Babyt tele slágerekkel, aztán a műfaji sajátosságoknak már inkább megfelelő, de még mindig viszonylag fülbemászó 4 Way Diablót. Csak hát a kötelesség, ott Kaposvárott, ahol végül három fizető néző jelenik meg (azok is Komlóról – helyből senki), miközben Pesten a Monster Magnet megtölti a Wigwamot. Uj Péter Malac az űrben címmel ír recenziót másnap és úgy tűnik, elégedett ő is, meg a fórumozók és kommentelők is mind. Hurrá. Az egyetlen szerencse, hogy a turnénak van bécsi állomása, ott még el lehet kapni és bár van pár spacerockosan elnyúló, nyűglődős tízperces szám a műsorban, jönnek a slágerek és a koncert végül minden várakozást felülmúl.

(2010) Sziget, Monster Magnet! Ráadásul mi is ugyanott, kettővel utánuk, lehet színpad széléről nézni. Ahonnan persze soha nem olyan jó, mert nem szól rendesen, és a látvány is élvezetesebb szemből, mint oldalról, de akkor is. A nagy izgalomban felrúgok két üveg kólát, kis híján bele az egyik erősítőbe, de megbocsátják (vagy ami még valószínűbb, észre sem veszik), nem zavarnak le és jön a tökéletes fesztiválszett, csak sláger, teli sátor előtt, a koncert pedig minden korábbit felülmúl.

(2011) Volt fesztivál, ó, lesz Monster Magnet is, bár hogy tulajdonképpen mit keresnek ott (ráadásul az MR2 színpadán), azt elképzelni sem tudom, de örülök neki, és reméljük, lesz még rajtam kívül néhány száz öreg, kövér, szakállas férfi, aki szintén. A program csúszik, a Magnet fél órával később kezd és csak egy órát játszik, de itt vannak, az a lényeg. Az 1992 óta a zenekarban gitározó Ed Mundell helyére tavaly ősszel új ember (Garrett Sweeny) érkezett, a felállás egyebekben változatlan az elmúlt évekhez képest, a ritmusszekció és a másik gitáros továbbra is a három New Jersey-i olasz (Bob Pantella – dob, Jim Baglino – basszusgitár és Phil Caivano – gitár), akik egészen biztosan a Sopranos valamelyik epizódjából léptek ki, meg persze Dave Wyndorf, a harmadik gitárral a nyakában. Mögötte Fender Twin Reverb, Sweeny és Caivano „kisképernyős”, 800-as Marshallon játszik, összesen nincs annyi gomb a teljes erősítőparkon mint mondjuk a nagyszínpados 30 Seconds To Mars egyetlen gitárfején, feltehetően. Stoner rock, na. Öreg, kövér, szakállas férfiaknak, akikből összegyűlik bőven annyi, hogy a koncert, ha minden addigit nem is kell, hogy felülmúljon, azért nagyon jó legyen. Az elején némi tökölődés, pár hosszú szám, köztük a Dig That Hole a legutóbbi, Mastermind című lemezről, amit nem mertem még meghallgatni, mert az az egy klipes dal annyira nem üt, aztán slágerek: Right Stuff, Crop Circle, Powertrip és a végén már együtt üvöltjük, hogy Space Lord Motherfucker, még Tóth Gergő is ott bólogat a jobb szélen, pedig ő igazi metálos. Én meg rajongó vagyok, autogramot kérek és közös fotót. Dave Wyndorf idén 55 éves. Van még remény.