Szép gesztus a Soundtól, 6-10-ig csend

2011.07.08. 19:09
Az Index fesztiválblogja

A Balaton Sound eddigi hagyományait megszakítva bevezette, hogy idén reggel hatkor lehúzzák a zenét a legendás after helyszínén, a T-Mobil színpadon. Az utóbbi években a reggeli T-Mobil színpados bulik a Sound védjegyévé váltak, délig ment a minimal techno az emberek legnagyobb megelégedésére.

A Balaton Sound sajtósa, Vető Viktória elmondta, nem azért vezették be a reggel hatos zárást, mert emiatt panaszkodtak volna a lakók, a kezdeményezés a szervezők részéről indult, egy szép gesztusnak szánták ezt a környékbeliek nyugalma érdekében, hogy reggel 6-10-ig nem dübörög idén hangosan a technó. Nincs is szó arról, hogy be lenne tiltva a zenélés reggel hattól a fesztivál területén, de ebben az intervallumban eddig is szinte csak a T-színpadon szólt a zene. Éppen ezért a szervezők szerint elképzelhető, hogy kisebb színpadokon reggel hattól is játszanak, de a jelentősebb T-helyszínen be van tiltva a zajkeltés.

Megkeresésünkre a Vető Viktória azt felelte, ha nagyon hőzöngenek az emberek, akkor még az is lehet, hogy mégis csak működtetik a színpadot, de a péntek reggeli tapasztalatok nem ezt mutatták.

Körülbelül ezer embert ért meglepetésként, hogy ideje korán vége lett az amerikai Seth Troxler és Bill Patrick mixelésének. Mivel a dj-páros elképesztően jó zenét játszott, az emberek nem akartak elmenni, de a fellépők sírásra görbülő szájjal húzogatták a vállukat, jelezvén az értetlenkedőknek, hogy nem tehetnek semmit, nem játszhatnak többet. Hogy úgy mondjuk, a Balaton Sound jellege miatt az emberek jelentős része reggel hatkor még nem álmos, ők kénytelen otthonaikban tovább folytatni a mulatságot reggel 10-ig.