Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMVidám, izzasztó melegfelvonulás
A hőségriadóban egy vidám, izzasztó buzidiszkóba futottunk bele, ami alatt a legtöbbször sajnálkoztunk és a kihagyott lehetőségekről beszéltünk. A Hercules and Love Affair egy nagyon érdekes, szórakoztató, jó hangú és tehetséges, melegekből álló formáció, akiknek a görög mitológia lehet a kedvenc témája.
A 2008-ban megjelent albumukat nagyon jól fogadták, a második csak idén januárban jelent meg (ingyen itt az egész), ráadásul úgy, hogy a projekt központja, Andrew Butler koncepciója szerint a zenekar tagjai folyamatosan változnak, semmi sem rögzül egy pillanatra sem.
A Balatonsound szervezői sokszor a más fesztiválokon már ismert rutinjukkal állítják össze a fellépők sorát, illetve a koncertek idejét. Már évek óta látszik, hogy nem kell erőltetni a kora esti koncerteket, mert 30 fok felett értelmetlen, ráadásul az egész fesztivál koncepciója az, hogy mindenki bulizzon hajnalig, ahogy teszik is ezt sokan.
Itt van ez a csodás, bulizásra szerveződött, a koncert alatt végig teljes intenzitással, széles, túljátszott gesztusokkal dolgozó, giccses és viccesen modoros meleg csapat, és csak minden képességük felét tudják bemutatni. A táncaikban és mosolyaikban látszott, hogy minden bulijuk olyan, mintha utoljára lépnének fel, ezért mindent beleadtak.
Ez például a nagy slágerük:
A kora esti kezdéssel persze teljes koncerteket lehet elrontani, ahogy a rendkívül szimpatikus, meleg himnuszt is jegyző Hercules and Love Affair fellépését. Ők jegyzik a Blind című valóban jó slágert, a My House-t és a Your Belongot, plusz készítettek remixet Lady Gagának és a The XX-nek is. A Recorder a Balatonsound előtt bemutatott egy teljes Hercules and Love Affair koncertet (itt tessék megnézni), ami színes, pörgős és isteni volt, be is karikáztam vastagon, hogy akkor ezt kötelező megnézni. A hőségriadóban, kora este kezdődő koncerten sajnálatosan 22-en voltak a nagyszínpad előtt, ami teljesen érthető, kibírhatatlan volt a napon, én a keverő árnyékában bújtam el szégyen szemre.
A zenekarnak csak a lehetetlennel kellett megküzdenie, amikor vidám, táncos dalaikat úgy kellett elővezetniük, hogy egyfelől ők is megdöglöttek a színpadon, másfelől alig volt érdeklődő. A 2008 óta működő Hercules and Love Affair koncertje a lehetőségekről szólt: ha nem lenne dögmeleg, akkor sokkal többen jöttek volna, ha sötétebb lenne, akkor használhatnának szuper fényeket, ha nem a nagyszínpadra, hanem az OTP-re szervezik, akkor a tömeg sokkal koncentráltabb, ami ennek a bulizós őrületnek csak előnyére válik.
Meglátásunkat megerősíti az est másik vidám buzidiszkózó csapata, a kanadai Azari & III, akik egy kisebb színpadon őrült műsort vezettek elő. Erotikus, bohókás és mindenképpen lendületesen táncos műsoruk elegendő bizonyíték kellett legyen arra, hogy a nagyszínpad nem mindig előny.
Rovataink a Facebookon