A vérrel felépített fesztivál

2011.07.15. 11:34 Módosítva: 2011-07-15 11:34:32
3 hozzászólás
Milosević-ellenes tüntetésnek indult, a kétezres évek közepére Európa egyik legmenőbb fesztiválja lett. A szervezők eleinte a változásra várók optimizmusának hullámait lovagolták meg, de később sem hagyhatták abba a harcot. Az Exit az exjugoszláv együttélés egyik fontos helyszíne, és van, aki szerint az egyetlen hely Szerbiában, ahol nyugodtan lehetsz piros nadrágban. Interjú Bojan Bošković fesztiválalapítóval.

“Ahhoz, hogy elképzeljétek, milyen volt az első fesztivál, az emberek akkori érzéseit kell megértenetek” - mondja Bojan Bošković, az újvédiéki Exit fesztivál egyik fő szervezője és alapítója. A fesztivál utolsó estéjén vagyunk, Bošković pedig érezhetően hulla fáradt. A nagyszínpadnál már a Portishead készülődik, ő pedig egymás után adja az interjúkat, és meséli el, hogy milyen volt, amikor még nemhogy Portisheadről szó sem volt, de az egész fesztivál teljesen más volt.

“Az emberek elnyomva érezték magukat, a társadalom apatikus volt, a diktatúra pedig cenzúrát is jelentett. Csak egyféle kultúrát támogattak, a nacionalista hangulatú népies-etno vonalat, ezzel volt tele a tévé és a rádió. Közben meg volt egy csomó rockzenekar, voltak, akiknek más volt a mondanivalójuk, és voltak, akiket ez érdekelt volna inkább, de nem volt hol fellépniük. Egyszerűen csak rájöttünk, hogy megteremteni annak a lehetőségét, hogy ezek a zenekarok eljussanak a közönséghez, a legjobb dolog amit tehetünk."

A legőrültebb száz nap

Az első Exit fesztivált 2000 nyarán rendezték Újvidéken, főleg helyi fiatalok szervezésében, az Otpor ellenzéki ifjúsági mozgalom támogatásával. Ez volt Sloboan Milosevic utolsó nyara elnökként, a száz napig tartó fesztivál éppen a választás előtt egy nappal ért véget.

“Életem legőrültebb száz napja volt. De nem kezdenék bele újra” - mondja Bošković.

Végig zaklatta őket a rendőrség és a titkosszolgálat, sokukat többször is letartóztatták - bár Bošković szerint egy idő után már szinte divat lett a fesztiválozók között, hogy kit visz el a rendőrség. A változásra váró közhangulat mellett mégis egészen katartikus volt az esemény hatása. Innen jön a fesztivál neve is - kijárat tíz évnyi őrületből.

Az optimizmus hullámai

“Semmilyen engedélyünk nem volt. Az első hónapban viszont még nem volt igazán politikus a rendezvény, főleg csak koncertek voltak, akkor még nem igazán tilthatták volna be. Később viszont már olyan sokan lettünk, hogy azért lett volna veszélyes leállítani.”

A szervezőket több tényező is segítette. Egyrészt Bošković alapító társaival együtt az újvidéki egyetemen betiltott diákszervezet tagjai voltak, volt tapasztalatuk abban, meddig lehet elmenni, hol lehet feszegetni a határokat. Másrészt rengeteg virtuális tőkéjük volt - a korábban Milosević-párti média nagy része, érezve, hogy közel a változás, támogatta őket. “Az optimizmus hullámait lovagoltuk meg” - magyarázza Bošković, hogyan jött össze nagyon kevés pénzből, nagyon nehéz körülmények között az első fesztivál.

A rendszerváltás kedvencei

Amikor vége lett az első Exitnek, nem gondolták, hogy megrendezik újra. Jött az elnökválasztás, amit Milosevic még utoljára megpróbált elcsalni, Bošković és barátai pedig mentek Belgrádba tüntetni - ennek a vége lett Milosević bukása október 5-én. Nem sokkal később aztán mégis a folytatáson gondolkoztak, és ekkor döntötték el, hogy a filozófia tanszék környékéről át kellene helyezni a helyszínt a péterváradi erődbe.

Bár voltak, akiknek nem tetszett, hogy az erőd fesztiválhelyszín lett, az Exit ekkora már annyira elismert és egyértelműen pozitívan megítélt rendezvény lett, hogy igazán erősen nem szálltak szembe vele. Innentől minden évben itt rendezték meg a fesztivált, egyre több külföldi fellépővel és egyre nagyobb nevekkel. 2005-ben kapott először nagyobb nemzetközi figyelmet a fesztvál, amikor a BBC Radio 1 élőben közvettett az Exitről - ekkora már például a White Stripes is fellépett itt. A politikai harcoknak viszont így sem lett vége.

Éhségsztrájk és focihuligánok

2004-ben sikkasztás vádjával nem sokkal a fesztivál előtt őrizetbe vették a szervezőket. A fesztivál körül mindenki egyértelműen politikai támadásnak értékelte az ügyet, még az akkor zajló elnökválasztási kampányban is előkerült az ügy, és a jelöltek is inkább az Exit mellé álltak. Bošković még éhségsztrájkolt is az őrizetben, melynek vége az lett, hogy még vádat sem emeltek, elengedtek mindenkit, és végül rendben meg tudták tartani a fesztivált.

A legemlékezetesebb pillanat 2005-ben jött el, amikor meg akartak emlékezni a második világháború óta történt legnagyobb európai népirtás, a srebrenicai mészárlás tizedik évfordulójáról. “A fesztivál végén egy közös megemlékezést tartottunk volna, horvátok, szerbek, bosnyákok, mindenki együtt. Nem sokkal előtte a rendőrség arra figyelmeztetett, hogy focihuligánok jönnek, akiktől nem biztos, hogy meg tudnak védeni, úgyhogy inkább tegyünk le erről. A végső megemlékezés így elmaradt, de hülyeség volt megakadályozni ezt. Srebrenica még mindig lezáratlan, kibeszéletlen kérdés a szerb társadalomban, mi pedig ezzel a gesztussal nem keltettük volna az ország rossz hírét. Éppen, hogy pozitív üzenet lett volna, hogy együtt tudunk emlékezni:”

Exjugoszláv megbékélés piros nadrágban

Az Exit azért így is az exjugoszláv megbékélés egyik fontos helyszíne. Már 2000-ben, az első fesztiválon is léptek fel itt horvát zenekarok, és jöttek fiatalok még Szarajevóból is, ami nagyon nagy dolog volt akkor. Azóta is járnak rendszeresen minden volt tagköztársaságból, etnikai konfliktusok pedig itt egyáltalán nem voltak eddig.

Bár a helyzet azóta változott a Balkánon, a fesztiválnak továbbra is van politikai üzenete. “Már nem olyan fekete-fehér minden, mint 2000-ben, amikor mindenki Milosevic bukását akarta, de így is van dolgunk. Van egy barátom, aki azt mondja, az Exit az egyetlen hely Szerbiában, ahol teljesen nyugodtan viselhet piros nadrágot. Nemrég rendezték meg az első Gay Pride felvonulást Belgrádban, amit meg is támadtak, de tudjátok ki biztosította a menetet? Mi voltunk. Nagyszerű dolog, hogy van erőnk ilyenekhez. Folyamatosan toljuk kifelé a határokat, hogy mi az, ami elfogadható a szerb társadalomban.”

Vérrel David Bowie-ért

Bár a fesztivál azóta jól menő üzletté vált, Bošković azt mondja, nem nagyon hiszi, hogy ennél nagyobb lesz az Exit. “Ötvenezren szórakoznak itt minden nap, minden jegyet el tudunk adni, nekünk ennyi elég. A vérünkkel építettük fel ezt a fesztivált.” Azzal pedig folyamatosan küzdenek, hogy mi az a jegyár, ami még megfizethető (idén 21.300 forint volt a négynapos bérlet, 8700 forint a napijegy).

És ha egy fellépőt választhatna, akit szeretne látni az Exiten, ki lenne az?

“David Bowie. Őt látni a várban a legnagyobb dolog lenne, ami valaha történt velünk.”