Már itt vannak az alkoholista sátánisták is

2011.07.15. 14:15
2 hozzászólás

A Hegyalja valóban sokszínű, de idén mégis felülreprezentált a rock és a metál. A fő színpadon két napon is túlnyomórészt keményzene volt/van. Ráadásul a stílusokat betéve ismerők tudják, hogy nem az alsóligás társaságok érkeznek Tokajba. Csütörtökön a Pepsi Nagyszínpadot a death foglalta el (a két ismertebb név a Deicide és a Belphegor), a Hegy Nagyszínpadon pedig a punk rock Pennywise vezette fel a Mastodon művészmetálját.

A kaliforniai punk aranykorában a Pennywise nem tudott úgy felfutni, ahogy a NOFX, vagy az Offspring. Előbbit még csak-csak beérte, de utóbbi seggét csak távolról nézhette a versenyfutás alatt. Persze a zenekar nem valószínű, hogy versenynek éli meg ezt a rock dolgot. A jelenlegi énekes, Téglás Zoli el is mondta, hogy a basszusgitáros és a gitáros konkrétan alkoholista. Zoli kellőképpen kihasználta, hogy a zenekar nem tud magyarul, Fletcher Dragge azt is megkaphatta a közönségtől, hogy „lófaszt a seggedbe”, amit Téglás úgy fordított a gitárosnak, hogy mindenki üdvözli.

A főállásban Ignite-főnök amúgy a koncert legviccesebb pillanatait produkálta a fura magyarjával („Huj, huj, hajrá”), de legalább hozzá is tette, hogy mostanában szarul beszéli egyik anyanyelvét. A Pennywise-dalokat amúgy alázattal énekelte, a rá jellemző hajlításokat szinte végig mellőzte. A kaliforniai punk meg olyan volt, mint mindig: hol olyan gyors, hogy a dobos alig érte utol magát, hol csak simán ugrálós, és persze szólt sok-sok „óóóóóóóóóóóó”-vokál. Szórakoztató koncert volt. (dj)

Miután Glen Benton megígérte, hogy 33 évesen, azaz a Krisztusi-korban öngyilkos lesz, de nem lett az, nem is lehet komolyan venni a Deicide-ot. Ez perze nem igaz, csak jól hangzik, nem emiatt nem lehet komolyan venni, ha nem lehet. Benton azóta 44 éves lett és kijött egy rakás érdektelen Deicide lemez. Általában könnyen rámondom egy zenekarra, hogy "az első még jó volt, a többi meg már unalmas", ez a helyzet velük is. Az 1990-es album hibátlan floridai death metalt tartalmaz, még ma is szívesen előveszem. Utána volt még pár jobban sikerült lemezük, de az elsővel annyira magasra tették a mércét, hogy azt nehéz is lett volna überelni, meg láthatóan bele is fáradtak kicsikét ebbe a szalonsátánizmusba.

A csütörtök esti fellépésüket viszont teljesen elrontotta, hogy csak egy gitárossal léptek fel, a Cannibal Corpseból érkező Jack Owen tisztességesen küzdött, de így erőtlen volt az egész. Ha valaki esetleg tudja, hogy hol lehetett az volt deathes Ralph Santolla, írjon bátran. Benton jól megöregedett, félni azt nem nagyon lehet tőle, de még mindig karakteres frontember, ha ő kiáll, akkor azért oda kell figyelni. Még akkor is, ha az egy gitár miatt gyakorlatilag csak a dobot hallani, de így legalább felhőtlenül élvezhetjük Steve Asheim - aki az egyik legfeszesebben játszó dobos a stílusban - precíz játékát, hiába több, mint 20 év a cucc mögött, itt még egy félreütés sincs.

A már említett gitárprobléma miatt eleve mínuszból indult a koncert, ami sajnálatos, mert a stílus egyik első bandája játszott itt, és hiába öregedtek már meg egy kicsit, akár jó is lehetett volna ez az egész.

Az osztrák Belphegor jól megszívta, hogy a Mastodonnal egy időben játszottak, emiatt rettenetesen kevesen nézték őket. Black metal körökben sokáig úgy volt, hogy ők most egy komoly zenekar, aztán szép lassan mindenki számára kiderült, hogy a vér az nem igazi, a kecskét meg az olyan számcímeket, mint a Fukk the Blood of Christ, nem kell komolyan venni. Viszont ha az ember helyén kezeli ezt a roppant olcsó és primitív színházat, akkor akár jól is szórakozhat. Bevallom, én úgy indultam neki, hogy nagyon fogom utálni, mert az ilyenek miatt röhögnek az egész stíluson, de nem ment, akkor és ott nem kellett több. Sör, művér, irgalmatlanul gyors dobtémák, a frontember Helmuth grimaszai, abszolút működött, fesztiválra pont ennyi blaszfémia kell, ez még bőven befér az agyába minden kedves fesztiválozónak.

Az meg, hogy a Belphegor miatt nem fogja valaki komolyan venni mondjuk a Darkthronet meg a Burzumot? Az már legyen az ő baja, ha nem megy a megkülönböztetés, akkor úgyis teljesen mindegy. A Lucifer Incestus című dalban meg benne van minden, amitől a Belphegor jó zenekar. (dp)