Nincs még engedélye a Sziget fesztiválnak

2011.07.18. 08:45
15 hozzászólás

Bár a Sziget fesztivál a szervezők szerint minden előírásnak megfelel, a rendezvény és ennek részeként egy körülbelül 30 méteres torony, a mai napig nem kapott hatósági engedélyt, írja a Magyar Nemzet. Benis Dániel, az augusztus 10-től 15-ig tartó rendezvény háttértechnikai vezetője a lapnak megerősítette: még nincs meg minden engedély.

A fesztivál egyik kiemelt helyszíne lesz az a 30 méter magas, kilátóként és vendéglátó teraszként működő szupertorony, aminek kivitelezését a Vodafone mobilszolgáltató finanszírozza.

"Ahogyan a vázszerkezetes színpadok esetében, a toronyra, mint ideiglenes könnyűszerkezetes építményre  sem kell kivitelezési engedély" – mondott ellen a lap értesülésének a Sziget Fesztivál ügyvezetője a Klubrádióban. Gerendai Károly szerint ők minden előírásnak megfelelnek. Kifejtette: csupán az anyagra kell majd engedély, ezt azonban a kivitelező kérheti.

Gerendai az interjúban azt is elmondta, hogy a Magyar Nemzet cikkében szereplő álításoknak ugyan megfelel, hogy a Szigetnek nincs még engedélye, de az új szabályok szerint egy szabadtéri rendezvénynek addig nem is lehet engedélye, amíg az összes szakhatósági engedélyt be nem szerzi. A szakhatósági vizsgálatok viszont csak a infrastruktúra felépülése után végezhetőek el.

Suba János a Vodafone vállalati kommunikációs igazgatója a cikk megjelenése után kiadott közleményben leírta, hogy: "A Sziget Fesztiválra felépülő interaktív 30 méter magas Vodafone Torony minden nemzetközi és hazai szabványnak megfelel és az összes jogszabályban előírt engedéllyel rendelkezik (az 37/2007. /XII. 13./ ÖTM rendeletben foglaltaknak megfelelően). A Vodafone Torony villlám- és szélbiztos, de a legerősebb viharra is felkészülve háromfokozatú kiürítési tervvel is rendelkezünk."

A Sziget ügyében az elmúlt két évtized gyakorlatával szemben idén azért nem Óbuda-Békásmegyer hatósági vezetője jár el, mert a kerület érintettségre hivatkozva a fővárosi kormányhivatalt kérte egy másik eljáró hatóság kijelölésére. A III. kerületi önkormányzat a cikk megjelenése után kiadott közleményében leszögezi, hogy a jogszabályi előírásoknak megfelelően jártak el. Így került az ügy a XI. kerület jegyzőjéhez, aki a mai napig nem adta ki az engedélyt. Az ügyben a lap hiába kereste a Vodafone sajtófőnökét.

Ezzel szemben Ughy Attila, a fővárosi közterület-hasznosítási bizottság fideszes elnöke határozottan állítja, hogy engedély nélkül semmiféle torony nem építhető, írja a lap.