A Művész, akit megint Prince-nek hívnak

2011.08.10. 13:28 Módosítva: 2011-08-11 14:11:44
88 hozzászólás

Ha elhiszed, hogy rendjén van az, ha valaki ötven év felett flitterben, magassarkú, fehér szőrös csizmában és vörös zakóban flangál a színpadon, és hogy nincs a világon szexibb egy sikongató, hisztis hercegnél, bezárul a kritika tárháza.

Prince húsz éve ugyanúgy néz ki, ugyanazt csinálja, és ugyanúgy tízezreket vonz be a koncertjeire, nála nagyobb hatású popzenész valószínűleg jelenleg nem létezik. Az, hogy első magyarországi Sziget nagyszínpados koncertje jól sikerül, nem igazán volt kérdés, a szerkesztőségben orális szexért osztották a jegyeket. Prince keddi koncertje azonban nem csak jól sikerült, hanem konkrétan tökéletes volt, az első hangtól és mozdulattól az utolsóig.

Bő félórás késéssel jelent meg a színpadon egy karcsú jelenés, egy délibáb a reflektorfényben, a Művész, Akit Korábban Úgy Hívtak, Hogy A Művész, Akit Korábban Prince-nek hívtak, és aki egy időben egy útjelző tábla, egy vadászkürt és egy csiga nászából fogant idétlen jelet használt név helyett – nevezzük őt most az egyszerűség kedvéért Prince-nek.

A pop hercegéről az hírlik, hogy rémes hangulatember, és ez a koncertjein is meglátszik. Szerencsére a Sziget nulladik napján jókedvű volt, így nem haknit, hanem örömzenét kaptunk. Ez nemcsak a koncert bő két és fél órás hosszán látszott, hanem azokon a csupafog mosolyokon, amiket a könnyűzene kakaduja az őt kísérő vérprofi zenészekre villantott. És persze azon, hogy Prince több dalnál átalakult A Művésszé, Aki A Közönséggel Keresteti Meg A Gázsija Jelentős Részét, és ez kimondottan jól állt neki. A folyamatos közönségmozgatás és -énekeltetés természetesen simult a koncertbe, de azért így is meglepetés volt, hogy az utolsó előtti ráadásszámnál Prince felhívott 15-20 embert táncolni a nagyszínpadra.

Bár Prince már az első számtól slágerekkel bombázott - elhangzott a Pop Life, a Musicolgy, a The One és a Cream - a tömeg nyilvánvalóan a Purple Raint követelte.

A koncert csúcspontjai alighanem Prince gitárszólói voltak, a külön rá méretezett hangszert, mintha csak ötletszerűen kapdosná elő, mégis minden hang a helyén. A fesztelen feszültség és a tervszerű rögtönzések végigkísérték a koncertet, időnként a billenytűkhöz rohant, hogy egy hangot lenyomjon, máskor a zongorára ugrott fel. Hiába vette magát körül zseniális zenészekkel, egyetlen pillanatig sem hagyta, hogy elterelődjön róla a figyelem.

A dalok között vegyesen voltak régi és nem olyan régi slágerek a Rapsberry BerettőlKissig, a giccsméter mutatója persze a Purple Rainnél akadt ki teljesen, amikor bíborszínű flitterfelhő robbant a színpad fölé. De ezt a giccset csak a funky 53 éves királya tudja úgy becsomagolni, hogy öklendezés nélkül le is nyeljük: félelmetes tempóban pörgött, ugrált egyik hangszertől a másikig, olyan könnyedén, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne jól hangosított koncertet adni, amin egy félhangnyi elütést sem hallani.

A saját számok mellé még egy kis Michael Jackson-tribute is belefért a Don't stop till get enough remek felgdolgozásával, elhangzott a Nothing Compares 2U (kevesen tudják, de ezt Prince írta), a már sziluettjeikről is felismerhető kísérő zenész-énekesek egyike, Andy Allo pedig a Look of Love című Dusty Springfield-dalt énekelte el. Ez utóbbi volt a koncert egyetlen igazán gyenge pontja, illetve akadt még néhány párperces üresjárat (a ráadásblokkok előtt ráadásul talán túl hosszan kérettek magát), amik nélkül feszesebb lehetett volna a produkció, de ezt meg tudtuk bocsátani.

"Csak ti öregedtek, én nem" – mondta az egyik szám után, és bár – mivel a fotósokat nem engedte közelről fényképezni – ezt ellenőrizni nem tudtuk, kénytelenek voltunk elhinni neki. Mert a közönség hiába próbált pihenni, Prince nem hagyta, két és fél órát játszott, háromszor jött vissza. Hiába a nyálas és érzékenykedő popszámok, két és fél órán keresztül mindenkit meggyőzött arról, hogy nyálasnak lenni a világ legkúlabb dolga, és hogy ő nem csak egy popsztár, hanem maga a pop.

Prince keddi fellépése egyrészt minden idők legjobban hangosított szigetes koncertje volt, másrészt a flitteres, magassarkú cipőben rohangáló popherceg megannyi kőkemény rockert könyökkel hátrébb lökdösve beverekedte magát az elmúlt 19 év tíz legjobb fesztiválprodukciója közé.