Nem vagyok egy Bear Grylls - interjú a Motörhead dobosával

Mikkey Dee-re, a Motörhead görög származású, svéd dobosára elcsépeltek már minden létező jelzőt, amit egy rockdobosra el lehet, csak azt nem nagyon írja le senki, mennyire közvetlen, jó fej csávó, aki imád zenélni, a fiával focizni a kert végében és a sportkocsi-kollekcióját tutujgatni, már amikor nem melózik éppen. A zenekar szerda délutáni Sziget-bulija előtt egy órával esett be Budapestre Svédországból, és szinte csak arra volt ideje, hogy egy kis Snus-t tömjön a szájába, ami egyfajta füstnélküli dohénytermék, amit az ember a felső ajka mögé tol be, amitől olyan feje lesz, mint egy inverz szájú Keresztapának.

Jó ez a Snus?

Nem tudok róla leszokni, de legalább nem cigaretta és nem bagó, amitől köpköd az ember. Elvan vele az ember.

Van neked olyanod, hogy szabadidő?

Nem sok, de akad. Nézd, 1986 óta tulajdonképpen folyamatosan turnézok minden évben, és általában évente veszek fel egy lemezt. Ez így volt a King Diamonddal, és így van a Motörheadben is, egy év kihagyés volt a turnét tekintve, az 1989-es, amikor 11 hónapon át vettünk fel egy kibaszott lemezt, az Up from the Ashes-t Don Dokkennel. Na, akkor nem turnéztam, de nem volt olyan nap, amikor nem szerettem volna inkább úton lenni. Fura ez, mert fárasztó a turnézás, nem is mindenki bírja idegrendszerrel, de engem úgy látszik, erre raktak össze. A Motörheaddel évi 200 koncert is belefér, doboltam már törött csuklóval és lábbal is, komolyan.

De ha éppen nem turnézol, akkor mit csinálsz? Otthon is dobolsz?

Nem, olyankor nem foglalkozom a zenével, tudod, a Volvo-gyárból sem úgy megy haza a csávó, hogy otthon autókat szereljen össze hobbiból. A fiaimmal vagyok, amennyit csak lehet, és intézem a házammal kapcsolatos dolgokat, mert hihetetlen mennyi szarság felgyűlik, míg az ember nincs otthon. Aztán ott vannak az autóim, meg a haverok is, szóval el tudom én tölteni az időt, hidd el.

A nagyobbik fiad úgy tudom, focizik. Ügyes gyerek?

Igen az, nem tőlem örökölte. Egy svéd elitklubban játszik, a korosztályos csapat egyik legjobbja. Amikor múltkor Magyarországon játszottunk, a Hegyalján, majdnem lekéstem a bulit, mert a fiam a korosztályos válogatottban játszott, és nem hagytam volna a ki a meccsét semmi pénzért. És ha már foci, nemsokára jön a svéd-magyar meccs, az mindig fasza szokott lenni.

Ja, nektek.

De most szarban vagyunk, valami nagyon nem stimmel a válogatottal. Nálatok meg van pár ügyes fiatal srác.

Csak a foci érdekel?

Nem, szeretem a jégkorongot is, korábban játszottam kisebb klubokban is. Szélső voltam, mert alacsony vagyok, de viszonylag gyors. A zene mellett persze ezt nem lehet csinálni, most már csak a haverokkal szoktunk ütögetni néha.

Kinek drukkolsz az NHL-ben?

A Montreal Canadiens-nek, már gyerekkorom óta. A sok svéd légiós miatt  a Detroitnak kellene, ráadásul a Red Wings sokkal szebb hokit játszik, de nekem a Canadiens jelenti a hokit.

Beszéljünk egy kicsit a zenéről is. Miért nincsenek olyan nagy hatású zenekarok mostanában, mint a Motörhead?

Én ezzel nem értek egyet, mármint azzal, hogy nincsenek. Vannak, csak nem olyan zenét játszanak, mint mi. Ettől még lehetnek nagyon jók, és tudom is, hogy vannak, ott van pl. a Foo Fighters, ami nem egy túl régi zenekar, és milyen jók már. Teltházas bulik mindenütt, rajongók tapadnak rájuk tízezerszámra, és így a tovább. Azt nem tudom, hogy lesz-e belőlük még egy Purple vagy AC/DC, mert a zeneipar rengeteget változott az elmúlt tíz évben. Pedig igény lenne rájuk, most turnéztunk Spanyolországban a Judas Priest és a Saxon társaságában, teltházas bulikkal, szóval a jó rockzenére lenne vevő.

A legutóbbi albumotokat nem úgy vettétek fel, mint szoktátok.

Megmondom őszintén, mindegy, hogy vesszük fel az adott anyagot, stúdiózni kifejezetten szopás. Ott rohadsz bent, egymás után akár hatszor-nyolcszor is feljátszod ugyanazt, közben a hangmérnökkel és a producerrel vitatkozol, és persze sietned kell, mert a stúdióidő kurva drága.

A The World is Yours felvételeinél Campbell Walesben volt, mert családi ügyben haza kellett mennie, így az alapokat és az éneket mi külön vettük fel LA-ben, ő meg elküldte egy ottani stúdióból. Ez az egész zenészlét legnyomorultabb hozadéka, és ha megkérdezed Philt (Phil Campbell gitáros) vagy Lemmyt, ugyanezt mondják. Nekünk az úton a helyünk, nem egy helyben akarunk ülni, hanem játszani akarunk.

Milyen lenne az ideális stúdiózás, már ha van ilyen?

Ó, el tudnék képzelni egy olyat, hogy teszem azt, szól a menedzserünk, hogy van hat hónap a stúdiózásra, amikor gondoljuk, menjünk be, vegyünk fel valamit, és majd összerakjuk, ha ráérünk. És nem csesztet állandóan, hogy siessünk már, mert az az agyamra megy.

A fesztivál-setlistben hány számot játszotok a legutóbbi albumról?

Kettőt. Kevésnek tűnik, de szerintünk elég, mert egy fesztiválon nem az új lemezt kell promózni, hanem egy sokkal szélesebb réteget kell szórakoztatni, mint a saját bulinkon. Tudom, hogy az új lemezzel saját koncertünk nem volt Magyarországon, de mit lehet tudni, lehet, jövőre lesz, és akkor majd játszunk mondjuk négyet is. Nem azért hanyagoljuk, mert nem szeretjük, sőt, nagyon kemény cucc lett, én nagyon élvezném, ha több nótát tolnánk róla, de be kell érnie az anyagnak a rajongók fejében, meg kell szokniuk, és majd csak akkor lehet nagyobb mennyiségben adagolni nekik.

Két éve beszálltál egy reality tévéműsorba, a Celeb vagyok, mentsetek ki innen svéd verziójába. Miért?

Ki akartam próbálni magam. Egy hosszú turné első szakasza után voltunk, és nagyon elfáradtam. Egy kicsit ki akartam üríteni az agyam, valami olyat csinálni, amit előtte még soha. A felkérés pont jókor jött, kerítettem magam helyett egy másik dobost a zenekarnak, hogy ha esetleg végig bent maradnék a műsorban, legyen helyettes, és igent mondtam. Életem legkeményebb időszaka volt.

Ennyire durva szabad ég alatt aludni?

Elkényeztetett rocker vagyok, ötcsillagos szállodában alszom, hoznak-visznek, elém tesznek mindent, a seggem alá tolják még a széket is. Ezzel szemben a dzsungelben nincs asszisztens, turnémenedzser, sajtós, road, slepp, semmi. Te vagy, és a többi játékos, és közösen kell dolgozni a kajáért, építeni szálláshelyet, és így tovább - ez nekem hatalmas sokk volt, de egyben nagyszerű lehetőség arra, hogy pár dolgot megtudjak saját magamról, arról, mennyire vagyok kitartó, mit bírok ki. Hát, nem vagyok egy Bear Grylls, az tuti.

Bevállalnád még egyszer?

A tévéműsort nem, de ha a haverok azt mondjék, hogy menjünk el egy szigetre közösen, és nézzük meg, milyen lenne a Survivorben szerepelni, akkor persze. Mondjuk csajokkal jobb lenne.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!