Címkék

dizzee rascal, sziget2011, koncert, kritika

Ha Dizzee Rascal nem zseninek születik, ezen a héten valószínüleg autókat gyújtott volna fel és kirakatokat tör be Londonban. Ő viszont véletlenül pont annak szültetett, úgyhogy inkább megcsinálta a 2011-es Sziget egyértelműen legjobb buliját.

A kétezres évek elején Dizzee Rascal London egyik legszegényebb és legveszélyesebb negyedében élt ghánai anyjával, és annyi balhéja volt, hogy sokan már azt javasolták anyjának, küldje inkább el Afrikába. Tíz évvel később első zenészként valaha felkerült a legbefolyásosabb fekete britek listájára. A kettő között kitalálta a brit hiphopot, csinált egy csomó tökéletes számot, és mindenkinél nagyobb szerepe volt abban, hogy a brit popzene arca alapjaiban változzon meg. Nincs még egy olyan nagy történet, olyan szép befutás a kétezres évek popjában, mint az övé.

2003-as első lemeze, melyet még tizenévesen írt az iskolai számítógépen és egyéb eszközökein, amikor kitiltották minden óráról, lényegében a brit hiphop megszületése volt. A világ, illetve ekkor még főleg a kritika és az angol közönség döbbenten hallgatta, mert ilyet korábban még senki sem hallott. Nem is ütemek voltak a lemezen, hanem valami őrült rendszerben kopogó hangok, zsigeri zajok, minimalista, de iszonyatosan erőteljes kattogás és orrhangon ráugatott szövegek egy olyan életről, ami a zenehallgatók többségének mintha egy másik bolygó lett volna.

A nyers kattogás a későbbi lemezeken kezdett szelidülni (hardcore-t tudok már csinálni, popot sokkal nehezebb, mondta), jöttek az egyre lazább slágerek, és persze Dizzeenek ahhoz is van elég esze, hogy ünnepelt sztárként már ne a kemény gettóéletről írjon számokat. A csontig lecsupaszított ütemekből pedig 2009-re eljutottunk az utóbbi évek legnagyobb bulislágeréig, a Bonkersig.

Óriási hatása volt mindennek. Persze ez nem egyedül Dizzee eredménye, de megkérdőjelezhetetlen a szerepe abban, hogy a brit mainstream popzene mára teljesen megváltozott. Míg tíz éve a brit pop meghatározóbb arcát legalább középosztálybeli fehér srácok gitárzenéjét jelentette, ma már a slágerlisták sokkal inkább tele vannak a kilencvenes évek tánczenéihez és mindenféle urbánus elektronikus irányzathoz nyúló, aztán azt poposító és felturbózó előadókkal a legkülönfélébb társadalmi rétegekből. Mindez egyébként már Magyarországon is érezhető, Tinie Tempah nélkül jó eséllyel nem lenne Fluor Tomi sem.

A koncert tökéletesen megmutatta, miért ekkora alakja Dizzee a mai popnak. Egy másik MC, egy DJ (DJ MK), néhány számban pedig egy-egy vendégénekes társaságában az első pillanattól az utolsóig hibáltan, változatos, erős és pörgős bulit csinált, a hangsúly pedig tényleg a bulin volt. Még a koncert első felében eljátszott korai számokból is sokkal inkább az energia jött át, mint a nyersség, a második felében előkerülő slágereket pedig tényleg az isten is egy ilyen fesztiválra találta ki. A Holiday kívülről nézve legfeljebb annyival tűnhetett kisebbnek bulinak ennél a felvételnél, mint amennyivel kevesebben vannak a Szigeten, belülről pontosan ugyanez az élmény volt. Aki pedig a zárószám Bonkers alatt nem kezdett őrülten ugrálni, az tényleg megérdemli a sorsát. Nem mintha közben ez bárkinek eszébe jutott volna, de utólag azért bizsergető belegondolni, hogy nagyjából ugyanakkor, amikor ezekre a számokra a Nagyszínpad legerősebb ráadásán bulizott önfeledten többezer ember, Zagyva György Gyula jobbikos képviselő néhány barátjával azt kiabálta a bejárat előtt, hogy ÁVH.

Néha rafinált, de a legtöbbször inkább csak ütős basszusok, kézlengetős slágerek, néhány nagy dallam (a Florence-betét még felvételről játszva is nagyívű volt), a végén pedig a lakótelepi Ibiza tombolása. Ilyen változatos, vidám, erős hiphopkoncertet ennyi fantáziával nagyon kevesen tudnak ebben a műfajban.

A brit fosztogatók egyik érve az volt, hogy őket senki nem hallgatja meg, a pusztítás az egyetlen nyelv, amire odafigyel a világ. Dizzee Rascal pontosan ugyanolyan nehéz helyzetből indulva akart mondani valamit, amitől nemhogy elállt a világ szava, de úgy tűnik, még jó darabig kiváncsi is lesz rá.