Szépfiúk a sötétben

A 2011-es Sziget utolsó előtti napján, azoknak akiknek nincs tizennyolc pluszos szalag a kezükön, és nőneműek (nem körülírva: tinilányok) nagy dilemmával szembesültek: hol nézzenek szépfiúkat, a metálszínpadon vagy a főszínpadon. Most ne kezdjünk el merengeni azon, hogy mi a szép, hiszen a rocksztár, már csak státuszából fakadóan is szép a lányoknak, onnantól kezdve pedig, hogy valakinek Marilyn Manson elbűvölő, teljesen lényegtelen a kérdés.

Amíg a Thirty Seconds To Mars andalgott, a brit Lostprophets náluk jóval keményebb, de szintén bugyinedvesítő zenével próbált hatás gyakorolni azokra, akik nem ismerik őket. Egy cirka kétezer fős kemény magon kívül sokan voltak ilyenek. A küldetés pedig éppen ezért nem is lehetett sikeres.

Fotó: Huszti István

A zenekar sok nehézséggel küszködött, és ezek közül nehéz eldönteni, hogy mi köszönhető saját maguknak. A számok között megdöbbentően sok üresjáratot hagytak, ami alatt a közönséggel is csak elvétve kommunikáltak. A technikus fejvesztve rohangáltak fel-alá, szóval lehetett valami technikai zűr is, de erről nem tudunk, és valljuk be, a közönség részeként nem is nagyon vagyunk rá kíváncsiak. Ahogy arra sem, hogy Ian Watkins énekes vajon miért volt ennyire enervált és erőtlen. Talán megfázás, azonban a koncertfelvételek tanulsága szerint máskor is inkább csak feszít, mint tombol. Persze álljon csak egyhelyben, ha pontosan énekel, de még csak ez sem volt igaz. A zenekar többi tagja, még csak-csak bemozdult az amúgy tényleg energikus, slágeres, punkot, metált, popot vegyítő zenére, de ők is inkább a hangszerüket figyelték és egymást.

Szerencsére a show nem épített a szépfiú imázsra, a fényeket inkább a zenekar mögül nyomták, kifelé, ők csak nagyon ritkán voltak megvilágítva. Ezt a megoldást kevesen használják, pedig látványos, viszont az operatőrök csak nehezen küzdöttek meg a feladattal, amikor a sötétben éneklő frontembert keresték.

A setlist is érdekesen volt felépítve, bár amennyit egymással beszélgettek valószínűleg menet közben cserélgették a dalokat. A lényeg, hogy a koncert elejére, közepére pakoltak szinte minden slágert, vagy könnyebb számot, majd a végén belecsaptak a lecsóba, és nekiálltak zúzni. Ez is alátámaszthatja, hogy Watkins nem lehetett formában, mert ekkor már nagyon sokat kiabált/énekelt Jamie Oliver (nem, nem a szakács), a billentyűs. Ha ezeket a dalokat vegyesen teszik a programba, talán még hatása is lett volna, de így inkább lehúzott, mint felemelt a harmadik harmad.

A zenekar lemezeit ismerve lényegesen profibb műsort vártunk, de valahogy felemás a végeredmény. Így csak egy felületés vagy inkánn egy elhaló tinisikoly volt a Lostprophets-koncert.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!