Teljesen kiborít a hasonlítgatás

Az idei Sziget egyik legnagyobb talánya a brit White Lies nagyszínpados zárókoncertje, ami még magát a zenekart is meglepte. Legalábbis Charles Crave basszusgitáros mindenképpen, aki meglepően őszintén válaszolgatott a kérdéseinkre nem sokkal a koncert előtt.

Két éve még egy kisebb színpadon léptetek fel itt a Szigeten, most pedig a Nagyszínpad záró koncertje lesztek. Hogy érzitek magatokat?

Fotók: Barakonyi Szabolcs

Őrület ez az egész, én sem értem ez hogyan történt, de ha már így alakult, akkor nagyon odatesszük magunkat, és nagyon sokat is készültünk. Gondolom mindenki jól érezte magát egész héten, és jó lenne ehhez az élményhez még hozzátenni egy kicsit, adni egy kis pluszt.

Általában azt mondják, hogy a zenétek sötét hangulatú, ezzel egyetértesz?

Szerintem inkább drámai. Nem mondanám, hogy sötét, nekem arról mindig az jut eszembe, hogy depressziós, azok meg nem vagyunk. Remélem nem is fordul be senki ma este, hanem inkább feldobódik. Sokat hasonlítanak minket az Interpolhoz, de az ő zenéjük szerintem sokkal introvertáltabb, van bennük egyfajta szenvedés, a mi hangzásunk sokkal kedvesebb, de azért megvannak benne a sötétebb elemek is, ez tény.

A privát életben is szeretsz drámázni?

Nagyon. A többiek nem. Jack és Harry egyáltalán, de én igen, és sokszor.

Nagyon gyors volt a sikeretek, mi volt a titka ennek?

Szeretném azt hinni, hogy nagyon jó dalokat írtunk. Az Unfinished Business és a Death olyan számok voltak, amik azóta is nagy kedvencei mindenkinek, és szerintem is a legjobb dalaink közül valók. Az első albumon egyébként is nagyon sok jó dal van, és a második lemeznél pedig próbáltuk megmutatni, hogy mennyit fejlődtünk. Nem mondom, hogy nem hibáztunk. Bármikor hallgatom az első vagy a második lemezt, mindig megbánok dolgokat, vagy elkezd idegesíteni, hogy ezt vagy azt jobban is csinálhattuk volna, de szerintem ez természetes, és valahol segít is abban, hogy motiváljon, hogy a következő dalok még jobbak legyenek, és kihozzuk magunkból a maximumot.

Néhány helyen megjelent, hogy az előző albumotok legnagyobb hibája, hogy túl hosszú. Ezt is a hibák közé sorolod?

Na, ezt pont nem, mert szerintem meg tíz szám, az teljesen jó. Mondjuk az igaz, hogy a kedvenc lemezeim a 70–es évekből mind nyolc számosak, mert annyi fért fel a vinil két oldalára. Mondjuk most, hogy így mondod, lehet elkezd idegesíteni a dolog, mert tök jó lenne ha rövidebb lemezeket csinálnánk, akkor minden évben ki lehetne adni egyet. De az az igazság, hogy manapság a lemezkiadók inkább a mennyiségre mennek, és annyi anyagot akarnak egy zenekartól, amennyit csak lehet. Ezért van az, hogy sok poplemez gyakran tizenöt vagy tizenhat dalból áll, aminek a fele szar. De szerintem nekünk sem engednék, hogy egy nyolcszámos lemezt hozzunk ki.

A video a Strangers című dalotokra elég durva lett. Kinek az ötlete volt?

Szerettünk volna valami nagyon mást csinálni, mint az első klipünk. Az nagyon profi volt, egész hollywoodi jellegű, és szerettük volna totál az ellenkezőjét csinálni. A video szerintem nagyon jó lett, és működött. Az időzítéssel voltak gondok, nem biztos, hogy jókor jött ki, nem biztos, hogy már elő kellett volna álljunk egy ilyennel. De mindenképpen egy bátor és menő ötletnek tartom, és úgy is az idő dönti el milyen is valójában. Majd ha tíz év múlva visszanéznek az emberek, hogy mit csinált a zenekart, akkor már ők is látni fogják, hogy jó ötlet volt ezt meglépni.

Te ilyen megbánós típusú ember vagy?

Nem is az, hogy megbánós, inkább túl sokat tekintek vissza, és sokszor jövök rá, hogy máshogy is csinálhattam volna dolgokat. Viszont már nem becsülöm alá azt, ahogy akkor csináltam, és akkor döntöttem, csak képes vagyok belátni, hogy máshogy is működhettek volna a dolgok, vagy máshogy is dönthettem volna bizonyos kérdésekben. Inkább azon gondolkozom, hogy a jövőben egyre jobban csináljam a dolgokat, és tanuljak a hibáimból.

Talán a gyors sikeretek miatt, de rengetegszer hasonlítanak titeket más zenekarokhoz. Mennyire zavar ez téged?

Sok zenész barátunk van, és szoktunk beszélgetni rólatok, sajtósokról, és ők is mindig értetlenül néznek az olyan kérdéseknél, amiben azt mondják, hogy olyan a zenéd mint a nem tudom kié. Nekem az a legviccesebb, amikor olvasok magunkról egy cikket, amiben egy sor az, hogy fellépünk, vagy új lemez, vagy valami, és a maradék nyolc-tíz pedig arról szól, hogy a White Lies olyan mint a ..., és innen indul a felsorolás. Kit érdekel ez? Néha mikor megkérdezik, hogy úgy hangzik a zenéd, mint mondjuk az Interpolé, akkor megkérdezem a kollégáidtól, hogy most őszintén, mit akarsz hallani? Milyen választ vársz? Azt, hogy igen, mindenképpen egy másik zenekart akarunk utánozni? Vagy kezdjem el győzködni, hogy nem? Ez az ő véleménye, én győzzem meg, hogy nincs igaza, és nem másoltam senkit?

Melyik zenekar említése kapcsán akadtál ki a legjobban?

Azt hiszem valaki azt mondta, hogy a legutolsó lemezünk tiszta Duran Duran. Értem én, hogy vannak benne 80-as évekbeli pop jellemvonások, meg szintetizátor is, de azon akadtam ki a legjobban, hogy van olyan dalunk az első lemezen, ami sokkal Duran Duranosabb, az új lemez meg egyáltalán nem.

Mostanában már úgy tűnik, hogy kicsit leáldozóban van a brit indie-vonal, ti ezt érzitek?

Még nem zártak be a gitárboltok, úgyhogy az emberek még vesznek hangszereket, úgyhogy még marad ez a gitárcentrikus vonal szerintem. De nyitott ember vagyok, és nyitott vagyok a zenékre is, ha abban találok valami kapaszkodót. A mai popzene egyik fele nagyon érdekes és jó, de másik fele kimondhatatlanul rossz, és elég lehangoló, hogy a rossz fele mennyire népszerű lett mostanság. Értem, csak idegesít, hogy sok tehetséges fiatal zenészre sütik rá, hogy intellektuális zenét játszik, ezért nem lehet populáris. Tudom, olyan ez, mint amikor valaki eltölt egy fél évet azzal, hogy egy gyönyörű képet fessen, aztán abból lesz művész, aki felrak egy törött lábú széket egy emelvényre, és kiállítja. Olyan ez az ipar, hogy nem mindig azok aratják a legnagyobb sikereket, akiknek tehetségük van a zeneíráshoz, és rengeteg időt és energiát beleölnek, hanem csak másolnak. Ha megnézed a top 5 kislemezt az elmúlt évből, ami vezette a slágerlistát, akkor gyakorlatilag alig lehet megkülönböztetni őket egymástól.

Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.

MEGVESZEM

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!