Ki mennyit hagyott a Szigeten?

Sziget 2011

2011.08.18. 10:31 - Index

Már többször foglalkoztunk a Sziget Kft és a Metapay által idén teljes körűen bevezetett fesztiválkártyával, amivel a Kft által rendezett fesztiválokat készpénz-mentesítettek, és amivel érezhetően felgyorsították a pultoknál a kiszolgálást.

Lévai Gábor, a Metapay ügyvezető igazgatója kérésünkre elmondta, hogy ez tulajdonképpen egyfajta világpremierje volt ennek a fizetési módnak, hiszen egy KKV (tehát nem valamelyik nagy bank-kártyatársaság) még sehol a világon nem hozott össze még ilyet ekkora rendezvényeken, mint amilyen a Volt, a Balaton Sound és a Sziget Fesztivál. Lévai kiemelte, hogy ez számukra egyelőre egy befektetés, hiszen a több száz alkalmazott, illetve magát a rendszert, a kártyákat kiépíteni rendkívül drága volt, amihez képest a bevétel egyelőre elenyésző (a közhiedelemmel ellentétben a bankkártyás fizetésnél felszámolt 100 forintos kényelmi díj nem bevétel, az pusztán a banki tranzakciót fedezi, ami szintén a cég költsége).

De miből is van a bevétel? Bizonyára sok fesztiválozó találkozott azzal a dilemmával, hogy a kártyán maradt 100-200 forintot visszaváltsa-e vagy húzzon egyenesen haza a tetszőleges közlekedési eszközzel. A fesztiválozóknak nem elhanyagolható része döntött úgy, hogy inkább hazamegy a sorban állás helyett. A sok kicsi sokra megy elve alapján nagy bevétele lehet itt valakinek.

Lévai Gábor konkrét számot nem árult, csak azt, hogy a Sziget Kft. és a Metapay osztozik az elektronikus utalványokon bent maradt összegen. Mindezt persze csak akkor, ha a bevételnek maradna nyereség része is, de mint Lévai elmondta, már maguk a kártyák előállítása is veszteséges.

Az utalvány szót egyébként nem véletlenül használtuk, ugyanis mint minden ilyen fizetőeszköznek (étkezési utalványok, üdülési csekkek stb.), így a fesztiválkártyának is van egy pontosan megállapított lejárati ideje (a szigetes kártyák esetében ez augusztus 15, este hat óra volt), ami után már nem lehet ezeket használni.

Csak úgy kíváncsiságból: ki mekkora összeget hagyott a kártyáján a buli végeztével?

Címkék:

Kommentek

  • 2011.08.18 10:48:39Powerpill

    Soundon kb 30 forintot, Szigeten közel 1 rugót (kiment a fejemből ez a szar)

  • 2011.08.18 10:56:34Cica75

    Akkor itt ha jol veszem eszre abbol van a profit, hogy meglopnak?

  • 2011.08.18 11:01:53NeBántsdAMacit

    0, azaz nulla forintot VOLT-on és Szigeten is. Majd még én etessem őket.. (kb. 2 percet kellett a sorban állni)

  • 2011.08.18 11:01:54epeficam

    Elég gusztustalan módszer.

  • 2011.08.18 11:02:39LiberAll

    @Cica75 Pontosan, az meg mondjuk senkit nem zavar, hogy a Visa-nak is van hasonló rendszere...

  • 2011.08.18 11:03:47parkolok.com

    Elég szánalmas, hogy mindössze pár órád van visszaszerezni a pénzed. ellenkező esetben ajándékba adod nekik.

  • 2011.08.18 11:06:35MARKED ONE

    "amivel érezhetően felgyorsították a pultoknál a kiszolgálást" Na itt már tényleg ledobtam a láncot...
    Pláne amikor elment az áram a pultban ezért aztán néztük egymást szegény lánnyal aki szeretett volna kiadni egy sört..

  • 2011.08.18 11:09:47felszopó

    nahát, nemcsak az egész sziget volt kurvára de kibaszott veszteséges, hanem a metapay rendszer is még pluszba kurvára de veszteséges volt. várom már, hogy valaki agyonszúrkálja ezeket a tetveket.

  • 2011.08.18 11:10:33ahha

    @LiberAll: A visa rendszere (meg a hasonlók, pl. moneo) csak technológiájában ugyanaz, ott valóban készpénzed van a kártyán, nem utalványod. Tehát nem jár le, nem kell visszaváltanod, és bárhol elfogadják, ahol van kiépített leolvasó (nem csak a fesztiválon).

    Amúgy ha a külföldiek sátrakat is hagynak itt, akkor biztos, hogy nem fognak beállni a sorba. Mondjuk 10.000 külföldi bérletessel, kártyánként 1000 Ft-tal számolva ez már 10 Mihály, ami azért annyira nem rossz.

  • 2011.08.18 11:15:06Csokigyár

    Nekem 570 forintom maradt rajta, hétfő délután 5-kor szépen el is mentem érte, háhá!

  • 2011.08.18 11:21:27Imiface

    Én VOLT-on vagy 100 forintot. Szigeten viszont 1500-at, rohadtul nem volt kedvem hajnal 5 körül ezzel szórakozni.

    Viszont tényleg felgyorsította a kiszolgálást, nekem tetszett.

  • 2011.08.18 11:22:43pelinkovac

    Érdekes, hogy a 100 Ft-os "Kényelmi díj"-at senki nem említette még itt. Gondolom az is a bevétel részét képezte és nem is elhanyagolható az összeg, figyelembe véve a fesztiválozók számát.

  • 2011.08.18 11:27:52szekőcei

    kemény 60 HUF-ot.. :)

  • 2011.08.18 11:28:39Mzee1000

    A Balaton Sound-on állítólag csak a kártyán maradt pénzből 400 milla jött össze.

  • 2011.08.18 11:46:53Cica75

    Mzee1000: szamolj utana, ez lehetetlen.

  • 2011.08.18 11:47:02manono

    @MARKED ONE: készpénzes fizetés esetén is fennakadást jelentene az áramszünet, mert a blokkot ugye ki kell adni. De egyébként a legtöbb pultba hoztak szünetmentes elosztókat, az áramkimaradások miatt. Ahol te vásároltál ott pont nem volt úgy tűnik.

  • 2011.08.18 11:50:37baggins21

    Hogy jöhetett volna már össze 400 milla számolj már egy kicsit....

  • 2011.08.18 11:53:56boldogokalelkiszegények

    Soundon 0, Szigeten 0!Viszont tilos rádióban tegnap volt egy betelfonáló srác, aki egy ilyen metaponton dolgozott és azt mondta, hogy napi átlag 2 ember jött hozzájuk, hogy nem regisztrálta sms-ben a kártyát és elveszett (ilyenkor azt letiltják azonnal ha megvan a kártyaszám, de nem fizetik ki állítólag). Nem tudom hány metapont volt (szerintem 10-15nél tuti több), de ez is elég szép summára jöhet ki. Viszont én nem tartom aggályosnak....miért ne kereshetnének vele.....ha az utcán elveszted a pénztárcádat, akkor se kezded el hibáztatni a közterületfenntertókat, vagy?:-) Igenis jól csinálják, hiszen neked is jó hogy nem fizetsz érte semmi jutalákot, de nem kell kp-val szarakodnod. Amúgy ne irigykedjetek a Szigetre, ne érdekeljen már mennyit kaszált rajta a szervező vagy mennyit vesztített. Egy profitorientált cég csinálja, nem karitatív célok vezérlik őket..örüljetek hogy van ilyen bulilehetőség és tudtok menni, hiszen önként költötök senki nem fog pisztolyt a fejetekhez....akinek meg problémája van a kapitalizmus ezen formájával, sztrájkoljon és ne menjen ki...valszín senkinek se fog hiányozni a maradék cirka 400ezer ember közül....

  • 2011.08.18 11:53:57Drótmalac

    Mzee1000:

    Kizárt, hogy 400 millió maradt volna. Én magam körülbelül 140 milliót hagytam a kártyán, és gondolom, még voltak így egy páran.

    Aquila non captat muscas.

  • 2011.08.18 12:02:39deahnid

    Nekem az utolsó estéig rendben volt minden, akkor a legvégén ki akartam kérni a pénzem, de valami csoda folytán nem működött... Jaaa, le lehet tiltani újat csináltatni, akkor visszakapod az 1500-t... köszi... mindezt elmenetel előtt... Akkor már inkább hagytam a fenébe...

  • 2011.08.18 12:05:51_rp_

    én kb 200 forintot, bátyám 500-at hagyott rajta.
    ismerősöm viszont a fesztivál alatt két kártyát is talált, az egyiken 20000 a másikon 25000 forintal. :)

  • 2011.08.18 12:06:46farsangi kalap

    170 forint

  • 2011.08.18 12:10:08lululi

    Teljesen jo a rendszer, nagyon kenyelmes. A kisebb zenekarok, akik eddig a koncert utani lemezarulasbol meg ki tudtak boven egesziteni a gazsit, most elegge szoptak. Ismeros zenekar ezen a tavalyi szigethez kepest kb 200ezret bukott. ...de ilyen a rendszer, ehhez kell alkalmazkodni.

  • 2011.08.18 12:26:00sóscukor

    HAZUGSÁG!!!!!!
    HAZUGSÁG!!!!!!
    HAZUGSÁG!!!!!!
    Vagyis legalább nem teljes körű informálás.
    Nehogy már sajnáljuk szegény metapay-t, hogy nincs ebből pénzük...
    A kereskedőktől (mindenkitől) 2% tranzakciós díjat lehúznak a fesztivál végén. Lehet hogy a 2% nem tűnik soknak, de nagyon sok pultnál a szigeten ez a tranzakciós összeg meghaladja a 400-500 ezret!!!!
    na ebből lesz a sziget és metapay kft.-nek nagyon-nagyon sok pénze.
    (Arról már nem is beszélve, hogy ezzel a rendszerrel pontosan belelátnak minden kereskedő forgalmába...az utolsó fillérig. Így jövőre ehhez képest tudják majd emelni a bérleti díjakat...)

  • 2011.08.18 12:31:10장현승 사랑해요

    azt a 100 ft-ot kapták tőlem ajándékba, amit az elején lehúztak, nem többet.
    sztem jó rendszer volt, bár inkább kipróbáltam volna a mastercard vagy a visa hasonló cuccát.

  • 2011.08.18 12:34:49benedek bence

    610 huf

  • 2011.08.18 12:38:53dzsefi

    Soundon visszaváltottam, ott kb 2000 még volt a kártyán. Szigeten 70 Ft maradt, azt hagytam már... Viszont utolsó este egész sok kártyát lehetett találni itt-ott elhagyva, amiken még volt pár sörnyi pénz.

  • 2011.08.18 12:48:55CM2131

    Azt kiszámolta már valaki, hogy mennyi bevételkiesésük volt a kereskedőknek abból, hogy sokan, akik csak egy estére mentek ki mint én, inkább kibírták étlen-szomjan azt a pár órát, mint hogy egy girosz meg pár sör miatt bohóckodjanak a regisztrálással?

  • 2011.08.18 12:58:15Vision

    Egy ilyen rendszer kiépítése sok 10-100-milliós tétel, hihetőnek tartom azt, hogy nem volt nyereséges.

  • 2011.08.18 13:00:41gábor_

    sóscukor:
    A többi bankkártyás fizetésnél is levon a bank 2-3% kezelési költséget a kereskedőtől / szolgáltatótól, melyet ők beépítenek az árba, mi meg kifizetjük.
    Régóta működik, mi meg mint az ökrök, megyünk a reklámok után és minden egyes kártyás fizetéssel "adózunk" a banknak néhány százalékot!

  • 2011.08.18 13:04:48v. jókormányzósember

    AggyIsten!

    No, akkó megin' a szegín Nác-ról valók jártak jól- mer' űket meg be sem engedték a Szigetre!

    Hej, heil...

    A másik viszon'- hogy nekem úgy tetszik ez az elképesztő tenni akarás! Hejszen, a Sziget veszteséges (!) volt- meg tán tavaly, meg tavalyelőtt is (mégis van minden évben!)- s szegín "kényelmi díjas" cég is csak a veszteséget szaporíjja! (De akkor- miért is csinálják?)

    Adjon az Isten-

    a nác-ról valóknak, meg emezeknek is-

    több józan észt!

    VJK

  • 2011.08.18 13:07:43Trafford

    2000et töltöttem fel, 1050 forintot költöttem, a maradék 950et sorban állás nélkül visszakértem. Egész héten kint voltam. Nem éheztem, nem szomjaztam, éljen a madaras tecsó..

  • 2011.08.18 13:10:45Vargapál

    @Gábor_ :úgy látom te az a fajta hülye vagy, aki a bolt előtti automatából vesz ki pénzt, hogy fizetni tudjon bent a pénztárnál.

  • 2011.08.18 13:11:11pitemeister

    engem mondjuk meglepnek ezek az összegek. ok, nyilván megvan az oka, hogy otthagyod a lóvét, de bizony ezeket az ezer, kétezer, párezer forintokat én nem értem. már csak elvből sem..
    azzal nincs bajom, ha átszáll a lév, amit végül rajta hagynak az emberek. a hülye aki adja, meg aki nem fogadja el..
    nekem az a bajom, hogy erre vannak konkrétan berendezkedve. erre épül a rendszer. külön oszlop a 2011 évi tervekben. nem szép.

  • 2011.08.18 13:13:26v. jókormányzósember

    Híjnye! Meggyütt a kedvem!


    *****
    Ahha- "Tehát nem jár le, nem kell visszaváltanod, és bárhol elfogadják, ahol van kiépített leolvasó (nem csak a fesztiválon)

    - Hát- állítólag (aszongya a gyerök)- hogy itten is visszatták a kis kártyát. (Hogy azzal most galuskát lehet- e szaggatni a jövő-Szigetig, vagy mit- nem tudom, de visszaatták.
    Tehát- úgy szeretnék, ha a következő fesztiválon is ezt használd. Netán- fesztiválon kívülre is terjesztenék majd.

    "...ha a külföldiek sátrakat is hagynak itt..."
    - na, ja, de asztat meg nem azér' haggyák itten! Hanem- a röpülőre nem fér föl, aszt az a 20-30 (lassan már csak 5-10) eurónyi érték- meg kit érdekel?

    VJK

  • 2011.08.18 13:22:51gábor_

    @Vargapál:
    Ha jobban elolvasod, akkor azt írtam, hogy "bankkártyás fizetésnél" és nem azt, hogy automatából pénzfelvételnél!
    Látod, te sem tudsz arról, hogy ha pl. egy üzletben kártyával fizetsz, akkor azért az üzletnek - még ha nem is mondja neked és nem is számíthatja fel - 2-3% jutalékot kell fizetni a vásárlásod után a bankkártya kibocsájtójának.

  • 2011.08.18 13:26:27Karnamantra

    Én 2800-2900-at költöttem a zárónapon, 710 maradt, visszaváltottam. :)

  • 2011.08.18 13:28:17noniac

    Én száz forintot, amit nem sajnálnék tőlük, tekintve, hogy önként mondtam le róla.
    Az a 790 viszont, amit csak azért költöttem el, hogy kvázi "kinullázzam" a kártyát, az viszont mindenképpen jó üzlet nekik!

  • 2011.08.18 13:35:47noniac

    egyébként meg az eladók így letehettek a jattjukról :(

  • 2011.08.18 13:41:31Liquidz

    Érdekes hogy arrol senki nem szol, hogy NULLA borravalót kaptak az árusok. Mert ugye ha 2790-et fizetsz, az általában 3000 szokott lenni, és azért a 920-ra sem kérsz vissza ötvenet. Úgyhogy azt a párszáz Forintot (nekem BS 400) nem kell sajnálni. A bankkártyás 100 Ft meg pont arra jó, hogy ne álljam ki a 30fős sort negyedóráig. Kényelem.

  • 2011.08.18 13:42:41mr.

    Ami szuper, hogy hiába van hatalmas betűkkel mindhárom fesztivál neve a kártya hátulján, az azon maradt összeg nem átvihető egyik eseményről a másikra. 3-4 ezer Ft bánta a jóhiszeműségemet.

  • 2011.08.18 13:44:34MarbleC

    Ne okoskodjatok már annyit, itt a pont sóscukornál:
    "(Arról már nem is beszélve, hogy ezzel a rendszerrel pontosan belelátnak minden kereskedő forgalmába...az utolsó fillérig. Így jövőre ehhez képest tudják majd emelni a bérleti díjakat...)"

    Többet ér mint az a pár száz forint amit rajta hagytatok. (bár egy barátom 8 ezret hagyott a főpróbán a Budai Gourmet feszten. Leesett az ála, amikor a Volton mondták, hogy használhatja a kártyát, de a pénz már nincs rajta, mert nem átvihető)

    Egy apró kis adalék e mellett, hogy ugrott a borravaló is a pultosoknak ezzel a rendszerrel. Kíváncsi vagyok a tulajok ezt hogyan oldották meg. Magyarosan ez van, vagy emeltek egy kicsit a béren.

    A Volton látszott is "egy kicsit", hogy nem élvezik a munkát a fiatalok. De hát nem csak pénzzel lehet motiválni. :)

  • 2011.08.18 13:44:51Orlando35

    Én hazafelé szépen megálltam az egyik ablaknál és 3500 ft kivettem a kártyáról.Kb 30 másodperc ügylet volt az egész, a sorok érezhetően rövidebbek voltak, elég kényelmes volt így fizetni, bár persze figyelni kellett, de ez a készpénznél is így van.
    A borravaló miatt tuti kevesebbet költöttem, és mivel mindig látom mennyi pénz maradt rajta, és mennyit fizettem, számomra ez követhetőbb volt, mert vizuális vagyok, egyből rögzült.
    Azt nem tudom sajnálni aki pénzt hagyott rajta túlságosan.
    Amúgy ez nem a Sziget business -e volt, hanem a kormányhoz közeli vállalkozók sarca , mert ugye az állampártunk minden sikeres magánvállalkozástól szed már helypénzt.

  • 2011.08.18 13:47:56Atro

    Gáborka!

    Próbáld már meg megérteni, hogy a kp.-s fizetésnél pedig - ha netán eddig nem tudtad volna, akkor most szólok neked, - a banknak fizeted ki a tranzakciós költséget akkor, amikor a folyószámládról a bankkártyád segítségével kp.-t veszel fel a bankautomatából! Merthogy az sem ingyenes ám! Sőt, talán még drágább is, mint az a néhány %-os költség, amit az üzletet beépítenek a termék árába a kártyás fizetésnél. És mivel be van már építve, ezért ezt akkor is ki kell fizetned a termék/szolgáltatás árában, ha kártya helyett kp.-zel fizetsz!
    És tegyük hozzá, hogy a kártyának valóban számos előnye van: biztonságos (remélem nem kell magyarázni, hogy mi a különbség, ha egy százezer ft-ot tartalmazó számla bankkártyáját veszíted el, mintha a ez a százezer kp.-ban tűnne el a tárcáddal együtt), kényelmes, nem kell vacakolni a visszajáróval.
    Az viszont igaz, hogy elektromosság szükséges a művelethez, míg áramszünet esetén kp. használatnál ki lehet állítani egy kézzel írott nyugtát is (csak egy toll, meg számlatömb kell hozzá).

  • 2011.08.18 13:52:35Keron

    én mivel talajrészegen távoztam így fasztudja...tán egy ezres lehetett rajta. de már a Volton is buktam a kártyán

  • 2011.08.18 13:57:54kkklllmmm

    Soundon 130-at Szigeten 170-et hagytam rajta.

    Egyébként akárki akármit mond, nagyon jó rendszer volt, és támogatom. Az, hogy ki mennyit keres ezzel az meg nemtudom, hogy miért vált ki felháborodást. Ebben a világban mindenki pénzhez akar jutni, hogy legyen miből enni... vagy utazni... vagy valami luxus cuccot venni...

  • 2011.08.18 13:58:57pitemeister

    a jatt kérdése engem is foglalkoztat. oké, hogy a vásárló jobban járt, mert egy átmulatott éjszaka egyik legjelentősebb tétele a jattban letett összeg lehet. nem feltétlen, de nem ritka, azt gondolom. nálam legalábbis így van.
    az viszont tuti, hogy korábban a pultost úgy, olyan lóvéval vették fel, amihez szépen fejben hozzáadták a várható zsebből - zsebbe gempát. ami papíros és hivatalos volt, az gondolom a minimálbér időarányos része lehetett. ebből kiindulva, egy minimális lóvé maradt meg idénre, a jatt kiesésével. az meg annyira lófa, hogy kizártnak tartom, hogy 10nél több embert azzal munkára lehetett volna szólítani.
    kellett, hogy legyen valami bérkorrekció, de erről szívesen meghallgatnék egy érintettet.
    mindenesetre az évi, szokásos "miért nem adok a szigeten jattot a pultosnak" vitatéma ezennel megszűnt.

  • 2011.08.18 14:00:46fredro

    180 HUF

  • 2011.08.18 14:14:28altimus

    ahogy irtak paran itt az a lenyeg, hogy minden kereskedo forgalma kovetheto legyen. e;lkepzelheto, hogy maga a fizetorendszer par evig veszteseges (aztan mar nyilvan nem), viszont a kereskedok a forgalom utan fizetnek jutalekot, ami igy 100%-ban kontrollalhato. (nameg jovore mehet a berleti dijak ujratargyalasa a kereskedok forgalma alapjan).

    mindezt mondva semmi baj nincs ezzel. a sziget legalabb van, mukodik, es sokezer ember kijar oda, europaban is megismertek.

  • 2011.08.18 14:17:29Pikk Dáma ♠

    én 80 Ft-ot hagytam ott, és a kezdeti ellenérzés után rájöttem, hogy mennyivel kényelmesebb volt így fizetni.
    azt a 80-at is kivehettem volna, elég sok helyen volt rá alkalom, egyáltalán nem értem azokat, akik bent hagynak több ezer forintokat.
    meg hogy nem néz utána, hogy átvihető-e a pénze egy másik fesztiválra, de azért feltölt rá 20 ezret...
    egyébként meg ez egy üzleti vállalkozás, nehogy már azon akadjunk ki, hogy keresni akarnak vele

  • 2011.08.18 14:33:52Dönekszt sztop iz nyugati rélvély sztésön

    Volton kereken 500 Ft maradt rajta, úgyhogy hazafelé még kijött belőle egy búcsúsör, amit elkortyolgattam a buszon.

    Szigeten ezer-párszáz Ft maradt, de oda csak egy napra mentünk, és mivel pont összefutottunk egy haverral aki hetijeggyel végig kint volt, lepasszoltam neki mielőtt elindultunk haza.

    @Marked One: ha áramszünet volt a pultban, akkor egyáltalán hogy tudott a csaj sört adni? A sörcsap és a hűtő fával megy? :)

  • 2011.08.18 14:53:22A Galaxis Elnöke

    amikor 20 éve először hallottam ezt a "veszteséges az egész sziget" rinyálását gerendaitól és a bandájától, nos akkor elhatároztam, hogy soha nem teszem be a lábam oda, ahol ilyen szinten nézik hülyének a jó népet, így ennek megfelelően nulla alkalommal volt szerencsém részt venni rajta

    a videó felvételek nekem egyébként magukért beszélnek: az egész mint egy menekülttábor valahol szomáliában

  • 2011.08.18 15:13:31dln449

    Dönekszt sztop iz nyugati rélvély sztésön: a sörcsap hűtőben jég van, ami simán kibír egy fél órás áramszünetet. A csapoláshoz nem kell elektromosság.

  • 2011.08.18 15:13:45Orlando35

    galaxis

    20 éve még nem volt Sziget
    15 évig nyereséges volt, rosszul informált vagy
    de nembaj, kellenek az ellen drukkerek, meg hál isten sokan nem akarnak kijönni, így nem drágul annyival a jegy

  • 2011.08.18 15:19:35kéne egy nick

    Mi odamentünk egy még nyitva lévő kocsmához utolsó hajnalban, hogy ennyi pénz van a kártyánkon összesen, adnak-e érte ennyi meg ennyi sört?
    Adtak
    (Merthogy a megbontott hordót úgyis ki kell dobniuk, és ha van benne, elszállítani is nehezebb).

    CM2131:
    Elég hülye voltál, kb. 5 másodperc alatt kaptad volna meg a kártyát, regisztrálni meg nem volt kötelező.

    Aki meg a jatt elmaradását hiányolja: lehetett adni, de nem a pultosok kapták meg, hanem a központi alapból osztották volna el, adó stb. levonása után, szóval ha adtál volna 100 Ft-ot, az adott pult felszolgálói kapnak belőle mondjuk 50-et vagy annyit se. A többit lenyúlja a rendszer.

  • 2011.08.18 15:30:47Yumurdzsak

    "meg hál isten sokan nem akarnak kijönni, így nem drágul annyival a jegy"

    ennél jobban nem hiszem,h drágul. 2004--ben 4000 volt a napijegy.

    am meg a legtöbb banknál havi 2-3 ingyenes kivétel van. bár gondolom az is be van építve az árba.

  • 2011.08.18 15:34:18BennyPP

    Egy fillért nem hagytam rajta, miután az első sörömért leszívtak róla 1600-at, úgyhogy ettől a ponttól kezdve semmit nem vettem.. köszönjük Metapay, nálam jól debütáltatok :D

  • 2011.08.18 15:42:12clementino1

    -10 forintot. Az utolsó sörömet odaadták úgy, hogy csak ennyi hiányzott a kártyáról

  • 2011.08.18 15:54:31Oscee

    @MARKED ONE:
    ha elmegy az aram, amugy se tudnak kiszolgalni, a penztargep se etolajjal megy. A sziget iroda mindenkinek szolgaltatott szunetmentes tapegyseget, de sokaknak nem sikerult felfogni, hogy mi is az es hogy mukodik

    @100 forinton siroknak:
    azt azert ugye erzitek, hogy a) a 100 forint nagysagrendekkel kevesebb, mint amennyit a szigeten egy het alatt elkolt az ember, b) a 100 forint legtobb esetben tranzakcio dij alatt van, egy kulfoldinek jobban megerte a Metan keresztul kivenni a penzt, mint a varosban ATM-bol, ahol akar tobb ezer Ft is lehetett a dij

    @boldogokalelkiszegények
    aki regisztralta, visszakapta a penzt, epp ez a lenyege a regisztracionak (mondjuk en se regisztraltam, de nem szoktam dolgokat elhgyni es egyszerre csak parezer Ft volt rajt)

    @kéne egy nick:
    nem igaz, a jatt adomentes (kenyelmi dij vagy szerviz dij vagy mi neven kerult elkonyvelesre), es papiron eddig is el kellett volna szamolni vele es nem vaghattak zsebre
    barki adhatott jatott, maskerdes, hogy szinte senki nem adott - de nyugaton ilyen helyeken nem is szokas

    @BennyPP:
    ja, a Metapay vette le, lol, ulj le, egyes

    Amugy egyedul a kis forgalmu egysegek, akik kicsit rosszul jarhatnak a rendszerrel (tipikusan a bazarosok), a soktizmillios forgalmat bonyolito pultoknak igen is jo, a felhasznalonak meg plane (hogy jovore a soktizmilliosok tobbet fognak fizetni berleti dijert az mar mas teszta, de ok ki is tudjak termelni)

  • 2011.08.18 16:03:01kéne egy nick

    Oscee:
    Én a pultosoktól nem így hallottam.
    Ők beszéltek le a borravalóról, mondván, hogy úgyse ők kapják meg.

  • 2011.08.18 16:04:31Jó Estét

    Nekem sikerult 0HUF-ot rajtahagyni Volton meg szigeten is, tul sok volt meg rajta hazamenetelkor, hogy ott hagyjam neki, meg amugyis, nem szarom en se a penzt, ha jotekonykodni akarok, majd odadom a voroskeresztnek inkabb...

    Ja kibaszott veszteseges itt minden, igazabol az egesz orszag csak jotekonysagbol vallalkozik, mert hat minden vallalkozo veszteseges... De az a szerencse, hogy vannak ilyen jotekony Audi dealerek, akik megszanjak a szegeny veszteseges vallalkozokat egy-egy Audival :)

  • 2011.08.18 16:12:36dryanal

    0 óriási NULLA szerencsére kihagytam szigetet...

  • 2011.08.18 16:14:25regi77

    Kb. 8 ezer volt a kártyán, mikor mentünk haza, de 13 ezret kaptunk vissza, a kislány valszeg 5-ösnek nézett egy 10-est, pedig nem tűnt részegnek. Ez helyből 5 ezer mínusz a szigetnek. Ezúton is köszi a támogatást! :D

  • 2011.08.18 16:16:27kerekgabi

    Napi pármilla haszon simán megvan nekik rajta. Különben minek csinálták volna. Az egyik csapos srác mondta, hogy jövőre helypénz se lesz, az idei kártyás vacak arra jó, hogy erőfelmérés legyen. És jövőre csak azok mehetnek ki árulni, akiknek a forgalma meghalad egy sziget által meghatározott mértéket. Akkor annak a forgalma után fognak fizettetni az árusokkal. Meg azt is mondta a srác, hogy minden éjjel felveszik a napi bevételüket, de az utolsó napit csak két hét múlva fizeti ki a sziget. Meg hogy sokat levesznek. Nekem csak első nap volt szar, mert a lángosomhoz hiányzott negyven forintom, és nem lehetett különbözetben odaadni a pénzt, így éhes maradtam, és a maradék pénzem is odalett, mert nem volt erőm sorbaállni. Valahogy úgy van ez kitalálva, hogy mindig mindenkinek maradjon rajta. Bölcs játék :-(

  • 2011.08.18 16:19:18Yumurdzsak

    erről a szigetről az a vicc jut eszembe,h a zsidó hetente panaszkodik a rabbinak, hogy veszteséges az üzlete.
    megunja a rabbi, kérdezi a zsidót:
    -de akkor hogy hogy minden évben új sportkocsit veszel?
    -hát ortodox vagyok, szombaton zárva tartok

  • 2011.08.18 16:22:59multi84

    Hát átlagban tuti minden kártyán bentmaradt 100-150 forint amiből simán összejöhetett nekik 50-100 milla. Mondjuk még mindig jobb mint egy nesze bazd meg itt a söröd után otthagyni az aprót a pultosnak. Le a borravalóval...

  • 2011.08.18 16:23:31dudva /

    Volt-on -110Ft ot. Ennyivel olcsóbban kaptam az utolsó söröm, mert nem volt már keret :D

  • 2011.08.18 16:26:30RoopeHUN

    Én + bnőm visszaváltottuk, tehát 0-t, bnőm húga talán 80 Ft-ot hagyott a kártyáján - Volton.

    Sziget egy sz@r btw.

  • 2011.08.18 16:33:48nipotina

    Egy ismerősöm 4500-at a VOLT-on, ugyanis azt mondta neki a csaj aki feltöltötte a kártyáját,hogy a Sound-on is használhatja.Nem használhatta,bukta a 4500-at. Szép....

  • 2011.08.18 16:37:03Jó Estét

    regi77: nyugodt lehetsz, levonjak a kiscsaj fizujabol...

  • 2011.08.18 16:40:15Orlando35

    yumurdzsak

    15 éve nyereséges a Sziget
    idén nem
    utána kéne már nézni végre alaposan

    és ez a metapay ez nem a Sziget üzlete, hiába hisszük azt

    Fidesz bácsi és vállaLkozói köre beszállt ebbe is.
    Sok az éhes rokon.Ellenkezni meg próbáljon meg az akinek nincs vállalkozása.

  • 2011.08.18 16:57:23Yumurdzsak

    Orlando35

    akkor pontosítok a kedvedért, a vicc csak az elmúlt 3 évre vonatkozik. de kb. már 2006-tól ment a rinya,h alig van nyereség a befektetett energiához képest.

  • 2011.08.18 17:07:53RoopeHUN

    @orlando35: egy dolog, hogy mit rinyálnak (milyen nyilatkozatokat tesznek), és egy egészen másik, hogy mit mutatnak a számok. Yumurdzsaknak igaza van, tenyleg reges-reg ota sirnak a szervezők..

    @nipotina: pénzzel kapcsolatban nem hiszünk el semmit senkinek.. egyedül az a biztos, amit a 2 kezeddel fogsz.

  • 2011.08.18 17:14:28mfa

    A kereskedőktől valóban az egész forgalom után levettek 2%-ot a Metapay-nek, egy percig nem kell sajnálni őket. És ha jól tudom, a Sziget fizet a rendszerért a Metapay-nek külön is, ugyanis tényleg érdeke, hogy a kereskedők minden forgalmát lássa.

    A pultosok fizetését meg meg kellett emelni, mert míg 5-6 éve még az egész bérük a jattból ment, most az egy hét alatt a 19 pultos 47e Ft jattot kapott (de gondolom, a kereskedők nagy része ezt megtartotta). Így az egész rendszer elsősorban a kereskedőknek fájt. Minden évben van olyan, aki becsődöl, akit meg jövőre is ott láttok, annak megéri. Üzlet, röviden.

  • 2011.08.18 17:24:47Veronika

    Sound: 0 HUF
    SZIGET: 0 HUF

    És még annyit hozzá, hogy szerintem nagyon jó dolog, velem érdekesmód semmiféle negatív élmény nem történt, de hozzá kell tennem, hogy mint általában mindenről, erről is tájékozódtam - előtte - részletesen - és nem random embereknek hittem el, hogy pl. a fesztivál területén kívül is BÁRHOL lehet használni a kártyát, és hasonló baromságok, már bocs. :D

    Puszi mindenkinek, éljenek a fesztiválok! ;) Meg mi! :D

  • 2011.08.18 17:35:11mirr murr barátja

    egyébként, ha smsben kellett regisztrálni, akkor miért nem lehetett visszautalni a pénzt úgy? mert fizetni már lehet smsben. visszakapni pénzt még nem?

  • 2011.08.18 17:48:38göndörke

    150 Ft maradt rajta, de 15.000 Ft-ot költöttünk ketten egy estétől-hajnalig , egy kis kaja, egy kis pija, ennyi

  • 2011.08.18 18:24:58Winston Smith

    Jattról: 8-10 éves infó, de akkor a Szigeten több helyen is az volt, hogy a kocsma tulaja nyúlta le az ÖSSZES jattot.

    Ha ez tavaly is még így volt, akkor a Metapay bevezetésével sem változott a fizetési rendszer a pultosoknak, legfeljebb a tulajnak.

  • 2011.08.18 18:45:11Zoli (SSDB)

    VOLT: 0 forint, 0 perc sorbanállás (észben lefuttattam hol nincs sor amikor megláttam az egyik pontnál pottom 30 embert várni...)

    SOUND: 0 forint KV-ra pont elég volt az utolsó municijóm! :)

    SZIGET: 0 forint, mivel 160 HUF-ért képes voltam 2 percet sorbanállni :)

    Nekem amúgy tetszett, s főleg h volt vagy 30 feltöltési pont. :)

  • 2011.08.18 18:46:24Zoli (SSDB)

    Hagy tegyem hozzá végig ugyanazt a kártyát használtam és ez tetszett a legjobban :)

  • 2011.08.18 18:52:26Bumpi

    0 HUF

  • 2011.08.18 19:02:03nemakarodtudni

    Soundon bizony bebuktam, 4700, azt hittem, hetfo estig lehet visszamenni es nem delig. Szigeten 0.

  • 2011.08.18 19:29:46Lexington90

    Hány órakor volt szó a SZIGET-ről tegnap este a TILOS rádióban. Vissza akarom hallgatni, kíváncsi vagyok:_)

  • 2011.08.18 19:51:04Thresher

    VOLT-on valami 1105 forintot kellet kapnom, de nem volt aprójuk, így csak 1000-t kaptam vissza, vagy menjek el egy másik pontra, és ott várjak 10 percet...150 forintot meg megért hogy végre túl lehessek ezen.

  • 2011.08.18 19:52:51Thresher

    "+t volna"

  • 2011.08.18 19:54:46Celtic

    2011.08.18 17:24:47Veronika :+1
    - mindegyik bulin ki volt irva, hogy nem viheto at a masikra. Csak olvasni (es az olvasottakat ertelmezni) kell tudni...
    - 100 Ft bankkkartyanal: igy van, gondolom _atlagban_ ennyi a tranzakcios dij. Banktol is fugg, attol is, hogy mennyi a tranzakcio dija.
    - 1000 Ft kulfoldiek eseten: 4 euro, amit foritnban kap meg, allhat valahova oda bevaltani. En is jottem mar haza kulfoldrol par credit erteku helyi penzzel, nem volt kedvem bevaltani.
    - 0 Ft, hetfo reggel hazafele az egyik ures pontnal megalltam es kertem a 3920 Ft-ot
    - nem regisztralt, elhagyja: hatize, akkor talan ugy kell neki. Lsd 1. pont: olvasni tudni kelll....

    Engem csak egy zavart, mashova mar irtam: nemigazan voolt gyorsabb, mert eloszor utotte a penztargepbe az osszeget (szamla), aztan utotte a Metapay cuccba. Igazan ossze lehetett volna kapcsolni a ket cuccot, es egyszer, egy helyre beutni az osszeget.

  • 2011.08.18 20:06:50L 300

    Akik sokat rajta hagytak azok a külföldiek akik csoportosan mentek el reggel és a napi jegyesek. Nem véletlen ott voltak a feltöltő pontok ahol kökteni akarsz és a kijáratnál csak 1-2. 0 és -1 napon ráadásul még sorban ált a sok befelé jövő heti jegyes is ezeknél.
    Az hogy a fesztiválok között nem átvihető az összeg az is egyértelműen a rajta hagyást szolgálja más értelmes indoka nincs.

    Már tavaly is lehetett kártyát használni a szigeten csak nem volt kötelező. Főleg a hetijegyes külföldiek használták ezért kaptak vérszemet a rajtahagyott összegtől és tették kötelezővé.

  • 2011.08.18 20:53:01venszivar

    most,újra s újra megszopatott benneteket az "új" világrend megalkotói?!Eddig is így volt,most is így lett.....jövőre már ki sem kell mennetek!csak átutaljátok a fejenkénti 333 €-t,aztán a fizetős netten belenézhetsz.Az elmúlt 20 év "legjobb"fellépői lesznek. 6x16 órába visszajátszva!Ilyen még máshol nem volt,nálunk,ettől fogva a következő 20évbe így lesz.Készítsétek a bank kártyáitokat,idióták.....:):DDD

  • 2011.08.18 21:02:20Lexington90

    Boldogakalelkiszegények kérlek írd meg , mikor volt a tilosban ez a műsor, és mi a címe a dolognak. Köszi.

  • 2011.08.19 11:44:17testoverland

    1500 Ft buktam ezen metapay-en, akivel voltam az 5000Ft-ot persze az ASZF, mindenre kitér, pont azért mentünk a szigetre, hogy azt olvasgassuk:-) Felajánlom a KKV büszke igazgatójának Lévai Úrnak, a mi veszteségünk, hogy Ő szegény ne legyen már az! Hozzáteszem, hogy nagyon, de nagyon nem tartjuk korrektnek a visszaváltásra adott igen rövid idő intervallumot! Miért is nem lehett, mondjuk pl. 2011. 09. 01. (persze tudom a választ...)

  • 2011.08.19 18:04:08Lexington90

    Kevés volt az idő a visszaváltásra? Ez vicc? Augusztus 5-től 16-ig este 18:00 óráig válthattad vissza a pénzed... Lehet nem kellett volna annyira lerészegedni, és akkor még reggel hazaviheted a pénzecskéd, vagy esetleg fel tudsz kelni és visszamész...

  • 2011.08.21 18:59:41testoverland

    Tudnám, h miért véded őket? Csak nem nekik dolgozol? Ha már a cikkben az étkezési jegyhez, üdülési csekkhez hasonlítják ezt a fizetési módot, akkor még jó, ezeket nem egy hét alatt kell elkölteni, lehasználni... Egyébként, hogy nem volt más fizetési alternatíva, ezzel igen csak monopól helyzetbe kerültek. Szerintem, amit Te viccnek ítélsz meg az GVH vagy Fogyasztóvédelmi kérdés az ASZF-ük ellenére is!

  • 2011.08.22 07:51:33Lexington90

    Nem dolgozom nekik, pusztán fesztiválozóként ott voltam Sopronban, Zamárdiban, és a Szigeten is, és nekem tetszett ez a rendszer. Mellékesen pedig, a fogyasztóvédelem 24-ben kint volt a szigeten...

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
 

Sziget 2011

Budapest, aug. 10-15.
Fellépők, programok
A fesztiválról
Sziget 2011-ben is! Mert a Sziget Fesztivál 2011 vitán felül Európa egyik, ha nem legütősebb fesztiválja és a százezres látogatószám, a világsztárok java igen komoly meggyőzőerő, sőt ómen, hogy a Sziget 2011-ben ismét a kontinens legjobb bulija lesz! Ha össze kellene foglalni a fesztivál lényegét, akkor az egy mondat lenne: A Szigeten minden van! ...Nehéz elfogulatlanul írni róla, hiszen a rendezvény már 1996-óta "kötelező" minden nyáron , de gyaníthatóan sokan egyetértenek, ha az 1993 óta minden évben megrendezett fesztivált a nyarak meghatározó eseményének kiáltjuk ki. Újabb nemzetközi szakmai elismerést zsebelhetett be kedvenc fesztiválunk, a Sziget. Mint tudjuk, nemrég a European Festival Awards a tíz legjobb nagyfesztivál közé sorolta a budapesti bulit. Most a The Independent szakújságírója - időrendi sorrendbe szedve a fesztiválokat - az öt legjobb európai zenei rendezvény között említi a Szigetet. A szerző Európa legnagyobb szabadtéri könnyűzenei rendezvényének nevezi a Szigetet, ahol lenyűgöző környezetben zajlanak a programok egy héten keresztül, éjjel-nappal. Az újságíró szerint a tavaly 380 ezres közönséget vonzó fesztivál nemcsak méreteit tekintve emelkedik ki a mezőnyből, hanem a zenei és egyéb kulturális programok változatosságát tekintve is egyértelműen Európa élvonalához tartozik.

Friss kommentek

  • túr: A szerző egy széles látókörű de szerény, a magyar felsőoktatást büszkén nem ismerő, a magyar zenét nem sokra tartó, értékeit, kajáját és cigarettáját másoktó... 2012-05-29 19:09
    Floridai mocsárvidék a Balatonnál
  • imiren: Már nem azért, de a PaFe eddig egy magyar rockfesztivál volt. 2012-05-29 16:34
    Floridai mocsárvidék a Balatonnál
  • Geolány: Nem lett volna rossz tudni, hogy 300 forintos sörös poharat és az 500 forintos kaja-pia kártyát hol lehet visszaváltani, mert csöppet kellemetlen volt hajnalban, a vonathoz ... 2012-05-29 15:50
    Floridai mocsárvidék a Balatonnál

Keresés

Comment:com

Retró-vébé a SportKlubon
Az egy hónapos meccsdömping alatt a tartalmában és küllemében is megújult televízión újra nézhetjük hazánk és a világ egykori legjobb foci-vb mérkőzéseit Retro-vébé címmel.

KönyvesBlog

Nem élvezi az erőszakot- Interjú Patrick deWittel, a Testvérlövészek írójával
Fotó: Valuska GáborTulajdonképpen nem is kedveli különösebben a westernt, vallja be a kanadai születésű Patrick deWitt, aki ennek ellenére vadnyugati történetet írt Testvérlövészek címmel.

Shopline

Hirdetés