Indul a Szegedi Ifjúsági Napok

SZIN 2011

2011.08.23. 13:56 - Fekő Ádám

A Szegedi Ifjúsági Napok két szó köré épül idén is: környezetvédelem és élhetőség. Az előbbi a szokásos repoharas, zöld sátras, civil mozgalmas vonal, ami valószínűleg ismét programot szolgáltat a fesztiválozóknak a délutáni koncertekig, az utóbbi pedig annyit tesz, hogy a SZIN nagyon barátságos környezetben van, kevés az esély a tömegiszonyra, és nem kell fél órákat sétálni egyik színpadtól a másikig.

DVETT20090825030
Fotó: Kelemen Zoltán Gergely

A program is leginkább a helyiekre, illetve a koncertekkel annyira nem törődő, de jót bulizni akaró egyetemistákra van tekintettel. Ez annyit tesz, hogy a fellépők többségének ismerős a neve, de az esetek többségében egyetlen daluk létezik, amit mindenki ismer. Ez bőven elég is arra, hogy a ráadásban eljátsszák majd, elénekelje mindenki, és lehet is menni tovább fürdőzni. Ilyen a második napon fellépő Wheatus, aminek természetesen csak a vicces Teenage Dirtbagjét szokás ismerni, azt viszont bárki kívülről fújja, aki végignézte a Losert akár egyszer is. A jamaikai Diana King valamivel komolyabb attrakció, hiszen ő a Shy Guy-jal, és a I Say A Little Prayerrel is tarolt, igaz ez utóbbi valójában egy Aretha Franklin-dal, csak a feldolgozásra ujjat feltartva is lehet táncolni.

Azért ennyiben nem merül ki a felhozatal, idejönnek ugyanis a magyar fesztiválokon már jól bejáratott nevek, és bár idén legalább itt nincs Parov Stelar, azért a NOHA-t, és egy Russkaját sikerült behúzni ismét. Nem ismeretlen Magyarországon a Danko Jones neve sem, de róluk azért elmondható, hogy fiatalok, ráadásul instant bulit zavarnak le bárhol, ahol fellépnek.

A legaktuálisabb húzónév valószínűleg Kelis, aki annak ellenére, hogy will.i.ammel is dolgozott közösen, meglepően színvonalas dolgokat is adott már ki a kezéből, különös tekintettel a Milkshake-re. Kelis tavalyi lemeze tipikus nyári poplemez, a lehető legtáncosabb stílusokból válogatva, ezért nem valószínű, hogy megismétli a két évvel ezelőtt Gabriella Cilmi által bemutatott fiaskót. Bár már 2011 van, azért még bőven nem ciki élőben is végigmulatni Kelis repertoárját, hiszen jól hallhatóan erre találta ki az egészet.

Ezen túl megkapja Szeged a magyar zeneipar szokásos fesztiválkompatibilis részét, tehát lesz PASO, 30Y, NEO, Kowalsky, de még az Edda is megjelenik, ha csak nem rabolják el szegény Attist az űrlények. A legkiemelkedőbb a VHK fellépése lehet, akik azért idén sem fesztiválozták hülyére magukat.

Mindez szerdától egészen vasárnap hajnalig, ráadásul előreláthatólag végig kánikulában, az Újszegedi Partfürdőn.

Címkék:

Kommentek

  • 2011.08.23 14:14:33ryyka

    A Teenage Dirtbag-nek köze nincs az Amerikai Pitékhez, csupán annyi, hogy a "Loser" című filmben volt, amelyben a két főszereplő az Amerikai Pitékben is játszó Jason Biggs és Mena Suvari.

  • 2011.08.23 14:29:41jogo.hu

    ilyen volt a SZIN tavaly! már nagyon várom! :)
    [link]

  • 2011.08.23 15:14:18Pál utcai fiú

    a Simple Plan meg elmarad, még jó hogy nem vettem elővételben napijegyet...

  • 2011.08.23 15:23:24hambig

    NOHA-t melegen tudom ajánlani , a legnagyobb buli volt gyár fesztiválon.
    Bárcsak mehetnék , megnézném szívesen mégegyszer.

  • 2011.08.23 17:23:37Van_mikrohullámú_sütőtök?

    Bár ismernék legalább egyet az itt felsoroltakból :(

  • 2011.08.23 18:30:12_fá_

    rykka: valóban, sajnos összekeveredtek bennem a pisishányóskúrós filmek, köszi!

  • 2011.08.25 14:58:51Monster Lewis

    Szerintem nagyon igényesen összeválogatott külföldi sztárokat láthatunk és tényleg csak egy ugrásra van Pestről. Lehet, hogy munka néha majd leugrom az utolsó busszal meg vissza Pestre. Igazán ajánlom mindenkinek, pláne azoknak akik olyan sokat fikázták a Szigetet, hogy gyenge a fellépők névsora itt végre mindenki megkapja amire vágyott és még a sok köcsög holland sem rontja le a képet. Az árak kedvezőek korsó Borsodi: 183 Ft, gyros: 224 Ft vagy mégsem?

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
 

SZIN 2011

Szeged, aug. 24-28.
Fellépők, programok
A fesztiválról
Kék ég, zöld fű, szőke Tisza és SZIN-es programok - ezt ígéri látogatóinak minden év augusztusában a Szegedi Ifjúsági Napok, mely egyedi jelzők sokaságát tudja magáénak. Így a SZIN a legnagyobb hagyományokkal rendelkező hazai fesztivál a maga több mint 40 évével, a legnagyobb multikulturális nyárzáró buli, az egyetlen olyan fesztivál, mely természetes vízparton és egyszerre medencékkel tarkított strandkörnyezetben zajlik, és nem utolsó sorban az első hazai fieszta, mely a fenntartható fejlődés, az ökotudatos életmód népszerűsítését tűzte ki céljául. A SZIN a legideálisabb hely, hogy a fesztiválozó közönség jó hangulatban vegyen búcsút a nyártól. Minderről a legjobb hazai zenekarok és Dj-k mellett külföldi sztárok gondoskodnak, akik pedig más jellegű kikapcsolódásra vágynak, azoknak számos sport, színházi és mozi program kínál alternatívát. A Szegedi Ifjúsági Napok környezettudatos tevékenységéért 2009-ben elnyerte a Környzetvédelmi Minisztérium "Zöld Fesztivál" minősítését, és a világ legzöldebb fesztiváljai közé is választották a rendezvényt: elsőként a honi fesztiválok közt a SZIN kapta meg a világ fesztiváljainak "zöld" törekvéseit értékelő Greener Festival szervezet díját.

Friss kommentek

  • túr: A szerző egy széles látókörű de szerény, a magyar felsőoktatást büszkén nem ismerő, a magyar zenét nem sokra tartó, értékeit, kajáját és cigarettáját másoktó... 2012-05-29 19:09
    Floridai mocsárvidék a Balatonnál
  • imiren: Már nem azért, de a PaFe eddig egy magyar rockfesztivál volt. 2012-05-29 16:34
    Floridai mocsárvidék a Balatonnál
  • Geolány: Nem lett volna rossz tudni, hogy 300 forintos sörös poharat és az 500 forintos kaja-pia kártyát hol lehet visszaváltani, mert csöppet kellemetlen volt hajnalban, a vonathoz ... 2012-05-29 15:50
    Floridai mocsárvidék a Balatonnál

Keresés

Comment:com

Retró-vébé a SportKlubon
Az egy hónapos meccsdömping alatt a tartalmában és küllemében is megújult televízión újra nézhetjük hazánk és a világ egykori legjobb foci-vb mérkőzéseit Retro-vébé címmel.

KönyvesBlog

Nem élvezi az erőszakot- Interjú Patrick deWittel, a Testvérlövészek írójával
Fotó: Valuska GáborTulajdonképpen nem is kedveli különösebben a westernt, vallja be a kanadai születésű Patrick deWitt, aki ennek ellenére vadnyugati történetet írt Testvérlövészek címmel.

Shopline

Hirdetés