Napról napra emelkedik a látogatók száma a SZIN-en, ezt már csütörtökön is érzékelni lehetett, péntekre azonban már teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy ha marad ez az ütem, akkor az utolsó estén néhol tényleg komoly sorokat kell átvészelni majd egy-egy sörért. A hőség persze továbbra is tombol, így a délutáni koncerteknek szinte esélyük sincsen komolyabb tömegeket összeverbuválni, bár azért amikor Nagy Feróék belekezdtek a mindenki által ismert Beatrice-számokba, akkor azért megindultak az emberek a nagyszínpad felé.
Ránézésre a fesztivál eddigi legnagyobb nézőszámú koncertjét egyértelműen az Edda adta, akiket igazán szerettem volna szétcikizni, a helyzet azonban az, hogy nem nagyon van hol belekötni abba, amit csináltak. Persze az Edda olyan, amilyen, Pataky Drága Véreim Attila pedig mintha önmaga paródiája lenne, mégis, egy csomó ember csődült a nagyszínpadhoz, mert hallani akarta a régi slágereket. Ezt pedig a zenekar szállította is, mégpedig úgy, hogy ennyi feltett kezet, ekkora ugrálást és együtténeklést több éves viszonylatban is rég láttam magyar fellépő koncertjén a Partfürdőn. A zenei újságíró rémálma ez, amikor bebizonyosodik, hogy még a 18-24 éves korosztálynak is nagyobb igénye van 2011-ben egy ilyen fesztiválon az Ünnep, a Kör, vagy a Kölyköd voltam című számokra, mint valami aktuális és tényleg jó fellépőre, azon viszont egyszerűen nem lehet fintorogni, amikor több ezer ember önfeledten bulizik valamire. Igazán nagy szemétség lenne most ezért a közönséget vagy épp a zenekart hibáztatni, maradjunk hát annyiban, hogy az Edda nagy bulit csinált a SZIN-en. Egyedül csak aztán bántam, hogy Attila, a „közönség szeretete által harminc éve kitüntetett rocksztár”, amíg hallgattam őket, nem nyomott valami nagyobb monológot a frankhitelesek védelmében, az idegenekkel átélt kalandjait sem részletezte, és nem küldött el a picsába senkit a közönségből sem. Szóval, a mostanában jellemző erős formájához képest nem volt túl szórakoztató jelenség, bár, azt azért leszögezte, hogy ők legalább nem adóztatják a közönséget, csak teszik a dolgukat és zenélnek. Igazán jó fejek.
Közben egyébként a többi színpadon az Alvin és a mókusok, a Fish!, a Hollywood Rose, valamint az elmúlt tíz év egyértelműen egyik legrosszabb magyar zenekara, a Balkan Fanatik lépett fel, ez azonban senkit sem tántorított el attól, hogy jól érezze magát a pálinkaházak, a borudvar, a Tisza, a medencék, meg a jó csajok gyűrűjében. Ezen az estén már egész határozottan kirajzolódtak a SZIN legszerethetőbb tulajdonságai, aminek köszönhetően akár a zenei program teljes ignorálásával is remekül el lehetett tölteni az időt.
Pedig egyébként voltak jó koncertek is, például a Mystery Gang és a VHK. Előbbi hamarosan kiadja első magyar nyelvű lemezét, a második meg, mint azt már írtuk, nem fesztiválozta szét magát a nyáron, úgyhogy érthetően sokan voltak rájuk kíváncsiak. És bizony jó bulit csinált a jamaikai Diana King is, akit a Bad Boys első része által slágerré tett Shy Guy című szám, meg egy Aretha Franklin által is feldolgozott Dionne Warwick-dal, az I Say a Little Prayer kapcsán szokás ismerni.
Az énekesnő és zenekara hozta nagyjából azt, amire számítani lehetett: letagadhatatlanul jamaikai hatású popzenét, rnb-s és soulos elhajlásokkal, seggrázós lüktetéssel, farmerban, cipzáras felsőben, mezítláb, lazán és jókedvűen. Saját dalok mellett játszottak másoktól is, például a Do You Really Want To Hurt Me-t a Culture Clubtól, az Ain't Nobody-t Chaka Khantól, mindez viszont egyáltalán nem volt bazári hangulatú hatásvadászat, illett a buliba, sőt Diana King és kísérőénekeseinek kiváló hangadottságai miatt kifejezetten jól esett ezeket is hallani. Mindezek hatására lassan ugyan, de egyre többen voltak rájuk kíváncsiak, a koncert végére elég komoly tömeget sikerült a nagyszínpad elé terelniük, közben pedig egészen jól ki is rajzolódott, mire lenne ezen a fesztiválon rendszeresen szükség. A Tisza mellé, egy strandra, a dögmelegbe minden évben hozni kéne legalább egy ilyen, vagy hasonló zenét játszó fellépőt, még akkor is, ha az égvilágon semmi aktualitásuk nincsen, ugyanis az ilyen csípőtekerős, soulos, funkos, rnb-s afrokoncertek egyszerűen baromi jól állnak a SZIN-nek.
Ez volt egyébként az első este, amikor már éjszaka is komoly bulik alakultak ki a szabadtéri helyszíneken, érezhetően egyre jobb a hangulat.
Szóljon hozzá!