Ilyen hanggal nem lehet mást játszani

Ahogyan arra számítani lehetett, csütörtökön már láthatóan többen voltak a SZIN-en, mint az első napon, nyilván nem mindegy, mennyi szabadságot vesz ki az ember. A mindenki által csak nagyszínpadnak nevezett SZIN Színpadon ezen a napon a tavaly egy kifejezetten jó bemutatkozó lemezzel feltűnő Bin-Jip, a Boroskóla című számukkal a „mindig van lejjebb”-tételt tökéletesen igazoló Vad Fruttik, a pár éve a SZIN-nek külön dalt is író Magna Cum Laude, végül pedig a Simple Plan helyett a New York-i Wheatus lépett fel, akiktől mindenki csak a Teenage Dirtbag című számot ismeri, sokan azt is csak rásegítéssel.

Képek a SZIN első és második napjáról

Pedig akár készíthették volna ezek a csávók az elmúlt tíz év összes tinifilm-slágerét, semmivel sem lenne rosszabb a világ, ha így történt volna. Brendan B. Brown énekes-gitáros, aki egyébként, ha jól emlékszem, valami egész más néven mutatkozott be a színpadon, egyszerűen arra született, hogy ilyeneket énekeljen. Hiába vannak nekik a Teenage Dirtbagnél húzósabb, keményebbnek szánt dalaik is, egyszerűen bármit játszanak ezzel a hanggal, máris látja az ember maga előtt Freddie Prinze Jr.-t, Jason Biggst, vagy a gimis filmek bármelyik éppen aktuális sztárját, amint a suli legmenőbb csaja miatt bánkódik, miközben nem veszi észre, hogy a szomszéd lány az igazi. Pedig egyébként nem rossz zenészekről van itt szó, az említett énekes még vagy négy egyéb hangszínen is képes énekelni, bele is élik magukat a buliba, szeretik a közönséget, még öniróniájuk is van, sőt, ha akkora potenciális slágert, mint az említett, nem is tudnak még egyet felmutatni, azért vannak nekik dúdolható számaik, amik némi hátszéllel lehetnének akár ismertebbek is. Csakhogy pechére a Wheatus az első lemeze után összebalhézott a kiadójával, így idő előtt kiestek a bizniszből, nem kaptak újabb filmeket a zenéjükhöz, így mára nagyjából annyi maradt nekik, hogy ha tízpercenként bemondják a koncert közben, hogy lesz majd mindjárt a Teenage Dirtbag is, akkor pár százan azért talán végignézik a koncertet.

Így aztán nem is volt meglepő, hogy az előttük zenélő Magna Cum Laude úgy háromszor-négyszer annyi embert érdekelt, és például a láthatóan baromi népszerű Pálinka dallal, meg a már tavaly is hallott, egész jól előadott Smells Like Teen Spirittel jóval nagyobb bulit is csinált az amerikaiaknál. De többen választották Döglégy Zolit és a Kartelt, meg a mára visszajáró zenekarnak számító orosz-osztrák Russkaját is.

A Magna Cum Laudéval egy időben volt egyébként még Heaven Street Seven, Copy Con és Zagar is, délután és koraeste meg például a Leander, Roy és Ádám, a Watch My Dying, a Nemjuci, vagy a Belmondo alatt lehetett megbolondulni a hőségtől.

Éjszaka a Music Channel Arénában bizonyosodott be megint, hogy senki nem akar ilyen időben egy hatalmas sátorban lenni, ezen pedig az egykori breakbeat-éllovas brit DJ Hyper sem tudott túl sokat változtatni, aki egyébként teljesen átlagos electro house-t pakolt, amikor arra jártunk.

A SZIN Borudvarban viszont találtunk egészen finom borokat jó áron, úgyhogy arra érdemes nézelődni még a következő két napon.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!