Címkék

csík zenekar, efott, velence, fesztivál

Elindult az EFOTT. A hazai fesztiválszezonban a Szigeten és a Rockmaratonon kívül csak ez a nagy fesztivál az, amelyik már ennyire a hét elején programmal várja közönségét. A Csík zenekar két különleges koncertet is ad a nyáron, az egyik ráadásul a „szuper” jelzővel is el lett látva és a Szigeten lesz, a másik pedig itt volt. Az EFOTT-os koncert amolyan főpróba lehetett, de persze egy önálló Csík-fellépés is ilyen, sőt ott inkább Lovasi András csujjogat, itt meg Presser Gábor dörmögött.

A koncert olyannyira a nyitóprodukció volt, hogy nem csak a sietve kialakított parkolóban (két napja kaszálhatták le a füvet), hanem a színpad előtti téren is tücskök ugráltak el a lábunk elől. A főiskolások nem vették még át az uralmat a terület fölött, de a csata valószínűleg szerdán eldől, ugyanis az EFOTT már kedden telítettnek tűnt, és nem is a bulihelyszínek, hanem a kemping rész. Utóbbi nem kis fejfájást okozhat a szervezőknek, ugyanis bővítési lehetőség vajmi kevés akad, de majd kiderül.

Az első nap még fáradt volt a közönség, mert a beléptetés nehézségei miatt mire a tikkasztó hőségben bejutottak, még fáradt mosolyra is alig akadt erő. A Csík-koncertet is ülve fogadták, és ez alapján aligha volt feltételezhető, hogy ebből még buli lesz, pedig de, az lett. Mondjuk mire is számítottunk? A javarészt fiatalokból álló nézőknek nem sokat jelent, amikor egy bajszos bácsi ízes szavakkal arról beszél, hogy olyan nótát fognak játszani, ami a Kolozsvár melletti Székről származik, de azt már ováció fogadta, hogy a dallamok egy Hobo Blues Band-dalba torkolnak majd. Hobo még ma is sokat jelent a főiskolásoknak, ahogy a Kispál is tovább él közöttük, miközben feloszlott. A dal alatt aztán az üldögélő közönség is feltápászkodott (az ugrás túlzás lenne), és szépen lassan bemozgatta magát, erőt véve abból, hogy végre a nap sem perzselte a fejüket, ellenben holdvilág vetett hangulatos fényt a nézőtérre.

Az említett bajszos bácsit egyébként Csík Jánosnak hívják, és kis túlzással kultúrmissziót hajt végre. Ne legyenek illúzióink, a Csík zenekar nem lépne fel az EFOTT-on, de főleg nem főprodukcióként, ha nem dolgozták volna fel a hazai alterrock-színtér dalait. Azonban az igenis küldetés, hogy a dalok mellé bekerül pl. egy-egy csárdás, és a közönség ugyanúgy végighallgatja, ahogy a kocsmazenéket. A hagyományőrzés persze sosem divatos dolog, de mivel a Kispál és a Quimby számai is kvázi népdalok lesznek egyszer, érdemtelen dolog a népzenét támadni.

A koncert felépítése is a koncepciónak megfelelő volt. A kezdő, felvezető nóták után jött a Hobo-dal, majd sorra a feldolgozások, Kispál (Csík János hangja néha megtévesztésig Lovasi volt), majd Presser-, LGT-dalok (Presserrel a színpadon), és szólt Magna Cum Laude is, Mező Mihály énekével. Érdekes lenne megkérdezni, hogy az EFOTT közönsége a Vidéki Sanzonon kívül hány Magna Cum Laude-számot ismer, ezt mindenesetre kívülről fújták. A feldolgozásblokk olyan volt, mintha mondjuk a velencei restiben valaki véletlenszerűen nyomogatta volna a zenegépet. A kocsmafeeling néhány emelkedett pillanatra azért megszűnt, pl. a Te majd kézen fogsz és hazavezetsz alatt, ami szintén a magyar kánon része; a legkisebbektől a legnagyobbakig ismeri mindenki. Amikor azonban, még ebben a blokkban csak pár részlet erejéig a Fekete Lamoure (Quimby) is megszólalt az egy kicsit vásári irányba vitte el a produkciót.

Ekkorra persze a közönség bemelegedett, így jöhetett bármi, akár egy kalotaszegi szapora, vagy az Illéstől a Kugli. Legkésőbb akkor kezdett el amúgy mozogni mindenki, amikor tíz óra tájban csapatostul kezdtek támadni a szúnyogok, és egyhelyben állva halálra csípték volna őket.

Presser Gábor jelenléte egyébként akkor volt igazán izgalmas, amikor a zongora és a népi hangszerek együtt szóltak, például a Jött a doktor alatt, de Presser az előre várhatóan ráadásként eljátszott Most múlik pontosan (szintén Quimby) alatt is a színpadon maradt. Szintén érdekes kérdés, hogy ez a dal hol tartana az X-Faktor nélkül, de a Csík zenekarnak bizonyára nagyobb érdemei vannak abban, hogy elburjánzott, sőt az EFOTT-koncert abszolút csúcspontjának számított. A dal nem jut el a giccsig, egyszerű líra, aminek a szövege akkor is hatással van az átlagemberre, ha semmit sem ért belőle, csak mert szépek a szavak benne.

A Csík zenekar láthatóan őszinte lelkesedéssel zenélt, és mivel a magyar ember vérében a melankólia mellett a mulatozás is ott van, ezért egy jól felépített koncerttel képes volt ugyanilyen lelkesedést kiváltani. Az igazi misszió persze a Szigeten következik, amikor ennél jóval több vendéggel kell megnyerniük maguknak a sok odatévedt külföldi nézőt. Az EFOTT-koncert alapján nagyon nehéz dolguk nem lesz.