9℃ / 17
Budapest
Fesztivál

Olyan a nevünk, mint egy leszbikus punk bandának

2012.07.09. 14:55 - |

A várpalotai/veszprémi Vad Fruttik tipikusan azok közé a magyar zenekarok közé tartozik, akiknek a szekere a Petőfi 2007-es megújulása után indult be úgy igazán. Idén az EFOTT-on is felléptek, méghozzá a nagyszínpadon, több ezer ember előtt.

DSC 0058
Fotó: Dankó Betti / Index

„Több számuk is volt, amik a rádiónak köszönhetően egész komoly népszerűségre tettek szert, majd egy idő után már szinte orrba-szájba játszotta őket sok más egyéb adó is, aminek köszönhetően elmondható, hogy több dalukból is konkrét sláger lett.” – olvashattuk még 2009-ben a Lángoló Gitárokon. A zenekarnak évről évre egyre nagyobb a rajongótábora, az idei EFOTT utolsó estéjén nagyszínpadon koncerteztek több ezer ember előtt. A koncert után a zenekar énekesével, a krisztusi korban lévő Likó Marcellel beszélgettünk. A riport alatt nagyon barátságos és kommunikatív volt, bemutatkozás után rögtön így kezdett: „Igyál! Szereted a vörösbort? Jó szekszárdi vörösbor. Ja, és ne tegyél fel hülye kérdéseket.”

Persze rögtön azzal kezdtem. Megkérdeztem, honnan is ered a nevük, hiszen többen gondolják úgy, hogy a névválasztással eléggé mellé lőttek.

„Ne már, ilyet ne kérdezz!” – mondta Likó nevetve és izzadva az esti hőségben, de azért válaszolt is.  „Ez egy szar döntés eredménye. Tudod, amikor a gimiben azt érzed, hogy most megvan! ’96-ban találta ki a régi gitárosunk a zenekar nevét. A névnek nincs jelentése, egy rossz poén. Az jut erről eszembe, hogy a Nine Inch Nails énekese, a Trent Reznor mondta, hogy a névnek kell, hogy tartása legyen, hogy könnyű legyen kimondani, és megjegyezni. A Vad Fruttik egyetlen ilyen kritériumnak sem felel meg. Lehet, hogy kétszer annyi Facebook-rajongók lenne egy másik névvel. Ez kb. olyan, mint a Village People. Egy leszbikus punk bandának biztos jól állna.”

A Vad Fruttik dalszövegeiben – amiket Likó ír – többször találkozhatunk csillagászati utalásokkal is, és különböző pszichiátriai mikrokórképekkel, depressziós tünetekkel is. Megkérdeztük a zenészt ezzel kapcsolatban is.

„Pillepalackos vörösért mentem a boltba.

Kólával keverve repít a Holdra.

A csillagoknak is énekeltem pár számot.” (Vad Fruttik: Boroskóla részlet)

„Műszerekkel mérem, a nagy közömbösséget,

Túlcsordulnak a skálán a kapott eredmények.

Az otthon nevű részen, a panelrengetegben,

Embergépek élnek zavartalan csendben. „ (Vad Fruttik: Embergép- részlet)

„Tessék vedd be a gyógyszereid,

a kéktől elalszol, a sárga mosolyra derít.

Örökölt probléma,

az álmatlanság és a depressziós véna.” (Vad Fruttik: Kemikáliák- részlet)

„Korlátok nélkül növekszik egyre

A sztratoszférán át tör a végtelenbe

Lehetek én is, lehetek én is az az egy

Az az egy” (Vad Fruttik: Lehet én is- részlet)

A csillagászatot egyszerűen csak szeretem. Pszichiátria ügyileg meg mutass egy normális embert, mindenki kattant. Már a kezdetektől operáltam bizonyos életrajzi elemekkel,de igazából a harmadik albumnál öltött ez terápiás jelleget. Nem árulok el óriási titkot, ha azt mondom, hogy ezekben keverednek saját élmények, az ezekhez kapcsolódó asszociációk, és pár szürreális dolog. De ha az érdekel, hogy mennyire írok szöveget a közönségnek, akkor a válaszom az, hogy nincsenek nekem ilyen internacionális gondolataim, szóval nem szeretném, hogy mindenki ugyanazt gondolná, amit én. Nem úgy működöm, ahogyan azt sokan gondolják. Ha létezik egy konkrét sztori, azt megpróbálom magamból kiírni. Nem vagyok egy poéta doctus, nagyon sok szar dalszöveget is írok.

Melyikre vagy igazán büszke?

–Több dalunkat is szeretem, de mindegyikben találok olyan formai,vagy tartalmi elemet amin még javítani lehetne. Ha választani kell, akkor az Embergép. Az egész jól sikerült, abban benne van minden, amit szerettem volna elmondani. Jól működik a zene és a szöveg kohéziója is. Dalszövegírás területén az a legnagyobb probléma velem, hogy kurva érzelgős vagyok. Általában este írom a számokat, és olyankor belágyulok. Érted, még a Máté Pétert is szeretem, szóval el lehet képzelni, hogy számomra mi hat sziruposan. Sokszor előfordul, hogy szeretnék mélységeket megjárni, de ami kijön, azt már ezren leírták, és később szembesülök azzal, hogy közhelyekkel zsúfoltam tele egy lapot.”

– Még egy milliomodszorra feltett kérdés következik: milyen zenei stílusba soroljátok magatokat?

Hát, semmilyenbe. Ez egy vokálközpontú cucc. Ha nem lenne ének a zenében, akkor sokkal nagyobb lenne a mozgástér, de mivel énekelgetünk, az emberek elvárnak bizonyos dolgokat.

– De a szakma elvárja, hogy besorolja magát egy zenekar valahová, nem?

De. Próbálkoztunk is ezzel. Próbálkoztunk mi mindennel. Voltunk „kicsit dzsezzesek” is- mint a De Phazz, vagy a Koop, mert azt gondoltuk, hogy az nekünk tetszik, és biztosan másoknak is bejön. Hát, pedig nem.  Az, hogy össze-vissza szemezgetünk, nem működik. Egy kis jazz, egy kis elektro, egy kis rock, egy kis alter, egy kis reggae stb.

Egy idő után szerencsére rájöttem arra, hogy nem kell feltétlenül jópofáskodni, mert ha hülyéskedsz, akkor hülyének néznek. Jó példa erre a második lemezünk. Azt teleírtam poéndalokkal. Mintha én lennék a Szécsi Pali, és visszafelé sült el. Megkaptuk, hogy „bazmeg, micsoda szar szövegek”. Viccesnek gondoltam magam, de nem ült a dolog. Mondjuk, minket a kritika nagyon rühell.

– Miért?

Hát mert szart csinálunk – mondja nevetve, majd rövid szünet után hozzáteszi, – az ő interpretációjukban legalábbis.

– Mi a cél? Kiszolgálni a közönség igényeit?

– Az semmiképpen sem. Van egy saját mérce, aminek szeretnénk megfelelni. Ennyi. A legutóbbi albumnál is kikértem pár hasonló kaliberű zenekar véleményét, hogy ez most jó, vagy nem. Szerencsére remek a kapcsolatunk több zenekarral is, kis túlzással azt is mondhatnám, hogy szinte már műhelymunka jelleggel dolgozunk a zenéken. Aztán vannak más együttműködések is, például Géczi János tanár úrral, a Veszprémi Egyetem Modern Filológiai és Társadalomtudományi karának docensével szoktunk összeülni stílusügyileg.

– Várható új lemez?

– Igen. Szeptemberben belevágunk, és majd februárban jelenik meg‚ legalábbis így tervezzük. Tizenkét szám lesz rajta, és feltehetőleg lemorzsolódik a tinglitangli. Mert ugye van pár tinglitangli, azok között amit csinálunk. Mondjuk én kurva kritikus vagyok magammal szemben.

A Vad Fruttik szekere megy, nagyon sokan szeretik őket. A stílusokat tekintve egyfajta összevisszaság jellemzi őket, ám ez a rajongókat egy cseppet sem zavarja. A Quimby- 30Y tengelyen valahol középütt helyezkedhetnek el, és bár a nevük tényleg nem passzol annyira ahhoz, amit csinálnak, Likó nagyon optimista és bizakodó. A következő albummal ki akarja hozni a legtöbbet a zenekarból és magából is. A rajongóknak csak februárig kell várniuk.

Fesztiválvideók

Hozzászólások

  • 2012.07.09 15:43:33cworm

    Van egy pár vessző a cikkben, amelyek nem kellenének oda, ahol vannak. Ejnye.

  • 2012.07.09 15:54:02l.anett

    Van, bocs, javítom.

  • 2012.07.09 15:55:09Doki

    Likóék jók! Nagyon jók! Marci meg szerény. Pedig akár büszke is lehetne. Viszont a cikk kissé összecsapott, a képek pedig nagyon szarok.

  • 2012.07.09 16:19:33joeperry

    Tényleg pocsék a nevük, míg nem ismertem őket, azt hittem, ez valami vérgáz tinicsaj banda.

  • 2012.07.09 16:47:37Neil_Blender

    Röviden, tömören: kurvajók. Ennyi.

    Amúgy Marcinál ellentmondásosabb frontember kevés van. Koncerten csupa poén, faszák az átkötő szövegek, tényleg nincs üresjárat a számok között sem. Jó humorérzék, pozitív előadásmód és a dalok fele szürreálisan depressziós. Mondjuk én inkább ezt az oldalukat szeretem, de azért egy Izabella is bravúros dal. Szeretem, ha egy zenekar "mindenhez" ért. Az külön öröm, hogy az Embergép a kedvenc száma, mert nekem is, talán hangulatilag még a Lehunyom a szemem van jobban eltalálva szöveg-zene egyensúly tekintetében.

    Üde színfoltok, imádom őket.

  • 2012.07.09 17:18:46saihulud

    Szerintem nincs baj a nevükkel. És a 2. albumukat is szeretem. Az egyetlen szám az Izabella amit egyenesen rühellek. A többit imádom.

  • 2012.07.09 18:08:33ezanévjelenikmeg

    Marciiii szeretlek! :D

  • 2012.07.09 18:08:38ezanévjelenikmeg

    Marciiii szeretlek! :D

  • 2012.07.09 19:12:16PixiMixi

    Az egyetlen banda, aminek az összes számát imádom! Úgy zsír, ahogy van!

  • 2012.07.09 19:40:55brlv24

    Nagyon jók vagytok!:)
    Bár a szombati koncertet lekéstem a tusolók miatt, de a sátor mellől azért hallottam!:)

  • 2012.07.09 19:55:53anica inkognitóban

    bármilyen hangulatomhoz találok Vad Fruttik-zenét.Szeretem :)

  • 2012.07.09 20:09:45Reiro

    Emlékszem tíz éve kazettán hallgattuk a várpalotai (de legalábbis kálváriai) himnuszt, a "Sárga Zsiguli"-t. Akkor még nem voltak befutottak, Marci velünk focizott a pályán :D Nem gondoltam hogy egyszer büszke leszek arra, hogy ugyanazt a csavaros fagyit ettem, mint ami meg lett énekelve! Köszönjük Vad Fruttik!! Ricsi a sárgából :D

  • 2012.07.09 20:13:08trolololol

    Én egész eddig azt hittem, hogy ez valami rockos csajbanda (a névből, nyilván.

  • 2012.07.09 21:48:49innovation

    Úgy jók, ahogy vannak.
    Remélem Marciék ilyen szerények maradnak és nem vesznek el a zenei biznissz sötét bugyraiban! Hajrá és köszi! ;)

  • 2012.07.10 00:44:48Patreides

    Nem a név teszi a zenekart. A zenekar ad rangot a névnek. A név nem számít.
    Aki ezt nem érti, az minek nyilatkozik marhaságokat?

  • 2012.07.10 01:15:47Monsieur

    ..én is a petőfin a lehetek én is-re felfigyelve kedveltem meg őket..
    a nagy fogadkozások viszont néha nem jól sülnek el,ennek ellenére remélem még továbbra is örvendeztetnek bennünket hasonló jó színvonalú dalokkal..

  • 2012.07.10 01:46:28Közbiztonság Szilárd

    l.anett:
    Javítottad a faszt.

    Még mindig tele van vesszőhibával.
    Megy egybeírás-különírásival is.

    A Vad Fruttik meg egy olyan banda, amelyiknek van kb. 3 jó száma, de egyébként dög unalmasak.

    Egyetlen pozitívum, hogy nem olyan minden számuk, mint a Kispál legszarabb zenéi, ami simán elmondható pl. a 30Y-ra meg a Kaukázusra.

  • 2012.07.13 10:49:10Mmacsek

    borzasztó cikk, felkészületlen újságíró, stilisztikai és helyesírási hibák tömkelege...
    "A Quimby- 30Y tengelyen valahol középütt helyezkedhetnek el, és bár a nevük tényleg nem passzol annyira ahhoz, amit csinálnak, Likó nagyon optimista és bizakodó." - ez a mondat teljességgel értelmezhetetlen

Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.

Hozzászólásaidat ezentúl Facebookkal is megteheted!

Belépés

A címlapról ajánljuk

Ez is érdekelheti

Friss kommentek

Comment:com

Spielberg Xboxra készíti a Halo-sorozatot
A Microsoft tegnap bemutatta új játékkonzolját, az Xbox One nevűt, amit illene inkább szórakoztató központnak vagy mi a hátamnak hívni, mert ha minden igaz, játszani fogunk rajta a legkevesebbet.

KönyvesBlog

Vasember: Gyilkológép
Daniel Knauf, Charles Knauf, Patrick Zircher, Scott Hanna: Vasember - Gyilkológép Kingpin, 2012, 144 oldal, 2990 HUF Az idén 50 éves Vasembernek ez az első ,,saját" képregénye Magyarországon.

Shopline

Travelo

Hirdetés