9℃ / 17
Budapest
Fesztivál

Félmillió forinttal fesztiváloztam

2012.07.12. 00:55 - |

Egyetlen hétvégére kölcsönkértem a három legjobb androidos okostelefont, hogy extrém körülmények között próbáljam ki a kameráikat. A Samsung Galaxy S III, a HTC One X és a Sony Xperia S egyaránt híresen gyors fotós – kíváncsi voltam, mennyire állják meg a helyüket egy fesztiválon.

A hagyományos teszteken csak közhelyes témákat dolgoznak fel: szép épületet, virágokat és más színes izéket fotóznak le, amiből egyáltalán nem derül ki, hogy életszerű körülmények közt miként teljesítenek ezek a szupermobilok. Mivel még két hónapig tombol a fesztiválszezon, mindenki partiképeket akar majd készíteni a mobiljával, hogy az ismerősökről még több vállalhatatlan kép legyen a Facebookon.

Alapvetően idiótaságnak tartom, hogy egyesek képesek szoborrá merevedve végigvideózni egy zenei koncertet, amikor éppen szórakozniuk kéne, de egy-két fotó szerintem még belefér. Tesztelési módszerem nagyon egyszerű volt: az EFOTT-on a Kiscsillag koncerten benyomultam a tömegbe, és néhány másodperc alatt elkészítettem egy-egy sorozatot mindhárom okostelefonnal. Később megismételtem a műveletet tíz méterrel közelebbről, sötétben, illetve egy fedett sátorban.

Azért érdemes sorozatokat készíteni, mert egy koncerten kiszámíthatatlanok az események, így viszont összejött néhány olyan felvétel, amelyiken nem áll mindegyik zenész háttal, és a villódzó fények sem rontják el a képet. Fényképezés szempontjából annyira szélsőséges volt a helyzet, hogy 120-130 képből csak öt-hat jobb minőségű lett, ami akár háttérképnek is bevállalható egy rajongói mobilon vagy pc-n.

  Samsung Galaxy S III HTC One X Sony Xperia S
Exponáló gomb - - van
Lencse elhelyezése kiálló kiálló mélyített
Vaku LED LED LED
Felbontás 8 MP, 3264x2448 8 MP, 3264x2448 12 MP, 4000x3000
Rekesz F2.6 F2.0 F2.4
Letöltési/feltöltési sebesség 21/5.76 Mbps 21/5.76 Mbps 14/5.76 Mbps
Tárterület 16/32/64 GB, bővíthető 32 GB 32 GB

A négy plusz egy processzormaggal meghajtott HTC One X igazi szörnyeteg, és a kamera az egyik legfontosabb hardvere. A tajvani gyártó külön képfeldolgozó csipet épített a készülékbe, és ennek is köszönhető, hogy a mobil nagyon gyorsan fotóz. Elég egyszer rányomni a kijelzőn látható exponáló gombra, és folyamatosan készülnek a képek. A kameraszoftver interfészén jobb oldalt vannak a különleges képhatások, valamint az exponáló és a képgalériát megnyitó gombok. Bal oldalon a vakut és a fényképezési módot választhatjuk ki.

Átlagos méretű (13 hüvelykes) laptopkijelzőn elég jól néznek ki a koncertről HTC One X-szel készült képek, a vonagló táncosról készült kép is vállalható, de az emberekről készült fotó már nem olyan, amit szívesen feltöltenénk a Facebookra. A képek nagy része egy 27 hüvelykes full hd monitoron is egészen jó volt, kivéve azt az elmosódottat, amin az emberek láthatók.

A Galaxy S III már nem kimondottan fotós telefon, de a Samsungnak sincs oka szégyenkezni. Világosban például egészen gyönyörű és tiszta képek készültek, pedig ennek a készüléknek pont ugyanolyan felbontású kamerája van, mint a HTC-nek. A másik nagy különbség, hogy a HTC alapból 16:9 arányú képeket készít, ezzel szemben a Samsung 4:3-as arányúakat. A kamera interfészén jobb oldalon a szokásos gombok vannak: a galériát, a fényképező/kamera közt váltó gombot és az exponálót találjuk. Bal oldalon egyetlen fix gomb van, ami a beállításokat nyitja meg, a maradék négy szabadon megváltoztatható.

A HTC és a Samsung is nagy hibát követett el azzal, hogy a kamera lencséjét kidomborították a készülékből. Egyetlen szerencsénk, hogy a fesztiválokon már csak kártyával lehet fizetni, így ott már nem tudjuk a zsebrevágott apróval szétkaristolni a lencse üvegfedelét. Oda kell figyelni, mert a karcolt lencse ront a képek minőségén.

A Sony Xperia S is fotóstelefon, aminek az Exmor R típusú szenzora kimondottan rossz fényviszonyokra van felkészítve. Még a ködgéppel és erős fénnyel nehezített terepen is elég használható képeket készít, és a kamera nagy (12 megapixeles) felbontása miatt ezek a fotók mutatnak a legjobban a full HD monitorokon. A nagyobb felbontás további előnye, hogy a szélekről nyugodtabban vagdoshatjuk le a fölösleges részleteket, mert úgy is elég nagy felbontású marad a fotó.

Néhány apró, de igen hasznos jel mutatja a Sony igyekezetét: a lencse egy kis mélyedésben van, tehát a zsebben hordott kulcsok és fémpénzek nem karcolják meg. Milyen kár, hogy a kijelző már nem kapott ilyen erős védelmet! A HTC és a Samsung kijelzőjét Gorilla Glass védi, a Sony csak karcmentes felülettel látták el, ami a nálam lévő tesztpéldány alapján nem olyan ellenálló. De térjünk vissza a kamerás funkciókra, hiszen a hármasból csak ezen a mobilon van dedikált exponáló gomb. Ha a lezárt készüléken megnyomjuk az exponáló gombot, akkor egy pillanat alatt elindul a kamera, vagyis ezzel a mobillal kevesebbet kell vacakolnunk, ha gyorsan lőni akarunk egyet.

Mindegyik mobil jól teljesített a fesztiválon, de azért igencsak aggódtam, hogy a méregdrága telefonok – a három együtt összesen félmillió forint értékű volt – sárba, sörbe vagy a táncoló tömeg lábai alá kerülnek. A próba alapján nehéz ítéltet mondani. A Sony készítette a legjobb képeket sötétben, a Samsung fotói is egy kicsit élesebbek, mint a HTC-é, de nagy átlagban az utóbbi kamerája is kiváló. Az mindenesetre kiderült, hogy aki vizuális emlékeket akar elmenteni a Facebookra, az nyugodtan otthon hagyhatja a fényképezőgépét.

  Samsung Galaxy S III HTC One X Sony Xperia S
Méret 136,6 x 70,6 x 8,6 mm 134.4 x 69.9 x 8.9 mm 128 x 64 x 10.6 mm
Súly 133 g 130 g 144 g
Kijelző 4,8" Super AMOLED,
16 m. szín, 720 x 1280 px
4,7" Super IPS LCD2,
16m. szín, 720 x 1280 px
4,3" LED LCD,
16m. szín, 720 x 1280 px
Tárhely 16/32/64 GB + kártya 32 GB 32 GB
Mobilnet 21/5,76 Mbps 21/5,76 Mbps 14/5,76 Mbps
Wifi 802.11 a/b/g/n,
DLNA, Wi-Fi Direct, hotspot
802.11 a/b/g/n,
DLNA, Wi-Fi Direct, hotspot
802.11 b/g/n,
DLNA, Wi-Fi Direct, hotspot
Bluetooth v4.0 with A2DP, EDR v4.0 with A2DP v4.0 with A2DP, EDR
NFC van van van
Fő kamera 8 MP, 3264x2448 pixel,
1080p@30fps
8 MP, 3264x2448 pixel,
1080p@24fps
12 MP, 4000x3000 pixel,
1080p@30fps
Első kamera 1,9 MP, 720p@30fps 1,3 MP, 720p@30fps 1,3 MP, 720p@30fps
Oprendszer Android 4.0.4 Android 4.0 Android 2.3
CPU/GPU négymagos 1.4 GHz,
Mali-400MP
négymagos 1.5 GHz,
ULP GeForce
kétmagos 1.5 GHz,
Adreno 220
Rádió sztereo FM, RDS-sel sztereo FM, RDS-sel sztereo FM, RDS-sel
GPS a-gsp és glonass a-gps a-gsp és glonass
Akku 2100 mAh 1800 mAh 1750 mAh
Ár 165-180 ezer forint 140-160 ezer forint kb. 115 ezer forint

Fesztiválvideók

Hozzászólások

  • 2012.07.12 01:15:07Kiss Karcsi

    Én gyakrabban szoktam látni az ehhez hasonló koncerteken, hogy az emberek videófelvételeket készítenek a telefonjukkal. Sőt, szerintem inkább azt készítenek, mint képeket. Aztán, a youtube videókat elnézve (elhallgatva) azt tapasztalja az ember, hogy sok telefon rögzített videójában a hang kimondottan ramaty, a hatalmas hangerőt egyszerűen nem tudja jól felvenni a gép, sistereg, recseg az egész. Erről tán érdekesebb lett volna a teszt, ugyanis ez a hiba egészen drága telefonoknál is előjön. Mostanában jönnek elő olyan újítások, mint a Nokia Rich Recording technológiája. :-)

  • 2012.07.12 01:59:05DeToXXX

    szánalmas ez a sok fos "okos"telefonos minősíthetetlen felvétel a jutubon. nézzed meg 500 különböző szögből és többnyire remegő kézből ua koncertet. tényleg remek. az meg, hogy a heroin drága kütyükbe még egy szaros agc-t sem tudnak beépíteni a gyártók az is röhej kategória

  • 2012.07.12 05:27:10C{o}fee

    Hatalmas ötlet volt. (Se.)

  • 2012.07.12 06:51:12Gery Greyhound / project eleven

    A hanggal kapcsolatban az a röhej, hogy például az első Galaxy S-ben is olyan hangfeldolgozó egység van, amivel simán lehet koncerten, első sorból is vállalható hangminőségű videót készíteni, csak épp a programozók fos drivert írtak hozzá, ezért szar, túlvezérelt a hang - bezzeg az XDA-s ROM-főzőmesterek ingyen, hobbiból összedobnak olyat, ami kihasználja az eszköz lehetőségeit.

    Írtam erről régebben, nem tudom, azóta mi a helyzet - pl érdekelne, hogy a SGS3 milyen hangot vesz fel:[link]

  • 2012.07.12 06:59:46Szemétláda

    "...hogy extrém körülmények között próbáljam ki a kameráikat." Ahhoz képest egy videó sincs. Te a _fényképezőgépet_ próbáltad ki, nem a kamerát. Mármint magyarul ez a neve.

  • 2012.07.12 07:15:08haggyadaszt

    Engem is csak a videó érdekelt volna. Minimum 10x-es optikai zoom alatt nem érdemes fotózgatni a tömegből, ezt meg a telefon úgysem tudja. Viszont a videóra érdemes egy ilyen tesztet csinálni, de belevonva az iPhone 4-et is !!!

  • 2012.07.12 07:16:14victor vacendak

    Igazából a teló nem fotózásra való, de ha még is azt akar vele az ember, akkor nem biztos, hogy csak ez a három telefon jöhetne számításba.

  • 2012.07.12 07:30:42Failer

    Most ez komoly ? :D A hangrögzítés itt kezdődik :D[link]

  • 2012.07.12 07:48:18Gery Greyhound / project eleven

    A Nokia hiaba probalkozik, a Rich Recording-et feldughatja maganak amig nem tud egy normalis oprendszerrel ellatott telefont poacra dobni.

  • 2012.07.12 08:27:01Kentauró7

    Summa summárum: a HTC továbbra is POCSÉK fotókat készít!

    Lehet, hogy van aki beveszi a képfeldolgozó chip maszlagot, de az összes beltéri fotó be van mozdulva, a kültéri színei pedig szürrealista festményeknek illenek inkább, annyira távol állnak a színhűségtől.
    Ráadásul túl szaturáltak is, lemosódik a piros és zöld a határvonalakról.
    Elég a cikkben a két koncert fotót együtt nézni, hogy azonnal szembetűnő legyen (Kár, hogy a Sony albumából másik kép ugrik a szöveg közé!)

    Lassan ráébrednek az emberek, hogy a HTC a sok éve beígért kamera fejlesztést sem volt képes meglépni, nem éri meg az árát, azt az árat, amit a telefonért a három betűs logóért cserébe kérnek!

  • 2012.07.12 08:47:22poháralátét

    a hangrögzítéses teszt valószínű jogdíjas problémákhoz vezetett volna

  • 2012.07.12 08:58:18Tomi from Space

    Én még vacillálok, hogy mivel menjek Szigetre:

    Ericsson A2617 - 2001-ből
    Acer Liquid - 2009-ből
    vagy Samsung Galaxy SII - 2011-ből.

    Asszem az SII-őt fogom vinni, mert jó képeket csinál és kint elfogadható rajta a GPS, pár bulit meg már túlélt velem, hátha ezt is túl fogja... :D

  • 2012.07.12 09:41:16kisvas

    Én a fényképezőgépemmel próbáltam telefonálni, aztán írtam pár csípős kommentet, mert nem sikerült igazán jól.... Bocsi!!! Szóval: ha valaki ismeri a digit.fotózás technikai hátterét, az tudja, hogy minél magasabb a pixelsűrűség az érzékelőn, annál több zaj keletkezik, amit aztán klf. algoritmusokkal kell kigyomlálni. Ami képinformáció egyszer elveszett, azt semmilyen proci, csip, stb. nem varázsolja vissza. A digit.zoomot meg ne is emlegessük, az is csak egy információtemető. Aki bulikon akar fotózni/filmezni, az válasszon egy olcsóbb digit.fényképezőt és nem fog (akkorát...) csalódni, amikor visszanézi a termést és nem veszélyezteti a 100 - 200 e Ft-os telóját.

  • 2012.07.12 10:03:54JulWCZar

    En egy iPhone 4S-sel fotoztam az EFOTT-on, az ezeknel jobbat csinalt a Pepsinel hasonlo korulmenyek kozott.

    Az ejszakai kepek / videok pedig brutalisan jok, Tibi bacsitol Dr Albanig. De meg a vihar kozeperol is van egy ami kurva jol nez ki.

    Egy DSLR-rel nem lonek ennyire jo kepeket ilyen silany korulmenyek kozott (plane ugralva), az persze mas hogyha minden idealis.

  • 2012.07.12 10:24:01tetro

    ha te DSLR-rel nem csinálsz jobb képet mint egy iPhonenal, akkor nem a gépben van a hiba :)

  • 2012.07.12 10:51:47donjuan

    Tetrónak jár a pont :D Az iphone 4s-re én is kíváncsi lennék egy ilyen tesztben. Lassan a használt ára kezd olyna árkategóriába kerülni, amire lehet rábólintanék. Még megvárom hogy kijöjjön az 5, az úgyis lenyomja az árakat. Amúgy szerintem ezek közül a Sony kéne.

  • 2012.07.12 11:01:04fourgee

    Ha DSLR-rel nem csinálsz jobb képeket, akkor nem a gépben van a hiba :D
    Egyébként meg ne a KIT-objektívet vedd alapul, hanem vegyél rá egy 2.8-as zoom objektívet, vagy valami normálisabb 50mm-es 1.4-est. Nemrég vettem utóbbit a Nikonomra és már baromi sok fotót lőttem vele, de még mindig ledöbbenek hogy miket lehet vele művelni.

    Pár évvel ezelőtt volt egy staff party, ahol egyik kollégám egy iPhone4-et használva fotózott, én egy külső vakuval meg a 2.8-as Sigma objektívemmel próbáltam megörökíteni a pillanatokat, egy másik kollégám meg 1.4-es objektívet tett a Canon 5D-re. Az iPhone-os kolléga mutogatta hogy nappal milyen fasza fotókat csinált, viszont ott a pub különtermében, abszolút félhomályban elég siralmas lett az eredmény :))))
    A Galaxyval csak akkor fotózok ha nincs nálam a kamera, és nappal meglátok valamit amit gyorsan ki akarok tenni Facebookra. Fontos eseményekhez nem használom, mert nincs értelme.

  • 2012.07.12 11:26:22MaCS_70

    "Egy DSLR-rel nem lonek ennyire jo kepeket ilyen silany korulmenyek kozott (plane ugralva), az persze mas hogyha minden idealis."

    Hiába no, az iPhone-nál a fizika is másképp működik...

    Üdv: MaCS

  • 2012.07.12 11:34:06nonsense

    Lehet, hogy a Nokia rendszere tud jobbat egy átlag telefon mikrofojához képest, de ugyanazok a fizikai korlátai, amit szoftveresen elviselhetővé tesznek. Ehhez képest egy nagyobb kapszulával viszont tényleg, akár sztereóban is lehet jó minőségben felvenni ehhez hasonló eszközökkel.
    [link]
    [link]

  • 2012.07.12 11:50:48Tapogatott Kukorica

    A kepek alapjan Sony, Samsung, HTC a sorrend. A HTC-nek kifejezetten csalodast okozoak a kepei, a masik ketto mas kategoria.
    A videok valoban erdekesebbek lettek volna.

  • 2012.07.12 22:23:23Tóth Ágas

    azért mert elterjedt, attól még 20 év fölött az elektronikus kütyük full-time buzulása személyiségzavart jelez.

  • 2012.07.12 23:09:07eznemfoglaltnick

    mennyi televert troll van mindig, mindenhol...
    A post arról szólt, hogy kiveszed a zsebedből a telefonod (ami ugyan kibaszott drága) és jó/viszonylag jó/nagyon jó fotókat, videókat tudsz már (már=olyan 2-3-5-10 éve) csinálni. Nem kell hozzá válladon kamera, 1,5 milliós háandrás-féle (akit sokatok egy ájfón 3asért is leszopna) Canon 1-3-5D 3-5-8-10Mark fényképező gép.
    Nem kell. Csak a telefon, ami amúgyis nálad van. Arcok felismerhetők rajta, a video meg HD. Aki meg zörejt akar fotosoppolni a képekből, az mindekét vállán táskával bulizik...
    Én így értettem, erre tért ki a cikk...

Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.

Hozzászólásaidat ezentúl Facebookkal is megteheted!

Belépés

A címlapról ajánljuk

Ez is érdekelheti

Friss kommentek

Comment:com

Szebeni Tvrtko oldalán búcsúzott
Szebeni István, aki múlt héten egy felvételről sugárzott Híradóban bazmegezett, és akit ezért az MTVA azonnali hatállyal kirúgott, arra kérte Vujity Tvrtkót, hogy tegye közzé a Facebook-oldalán búcsúlevelét - írja a Blikk.

KönyvesBlog

Amerikai nyertese van a Nemzetközi Man Booker-díjnak
Az amerikai Lydia Davis nyerte el az ötödik alkalommal kiosztott Nemzetközi Man Booker-díjat.

Lángoló Gitárok

Horizon - Itt egy bónusz dal a Daft Punktól
Csak a japán megjelenéshez járó bónusz dalt került fel a netre a Daft Punk legutóbbi lemezéről.

Shopline

Travelo

Hirdetés