“Ha ez a hidegfront, akkor el tudnék viselni hármat egyszerre” - mondja csalódottan a lány, miközben megpróbálja az esőkabátját diszkréten beleerőltetni az oldalkötős bikini bugyijába. Barátnője éppen arról magyaráz a biztonságiaknak, hogy nem azért akar 2010-es karszalaggal bejutni a Balaton Soundra, mert két éve beginázták, és azóta a parti föveny és a helyi CBA közt kóvályog, hanem, mert ilyen karszalagot kapott tíz perce a pénztárnál. Némi riadt cébézés után kiderül, hogy tényleg tavalyelőtti karszalagot osztogatnak a bejáratnál az ideiek helyett, mert állítólag elkeveredett a szállítmány egy része a gyorspostán.
Tényleg valami zavar van a tér-idő kontinuummal, szaggat a valóság és pár, alig látható frame a múltba vezet, hiszen a régi jegyek mellett, árnyékban ősz van és a Balaton Sound programmagazinjában egész oldalas reklám ajánlgatja a két hete véget ért Volt fesztivált.
Persze már Stephen Hawking is megénekelte egy kőkemény brostep szettben az időutazás lehetetlenségét, így a Kétéltű Hummer Fan Club éves találkozóján is látszik, hogy már egy ideje a 2012-s évet csapatjuk.
David Guetta halas szendvicse
Válság van, a kóla literenként árfolyama már átlépte a szimbolikus 800 forintos szintet, egészen pontosan 420 forint egy fél literes Coca-Cola Zamárdi elzárt övezetében. Ráadásul idén már van szájder is, hogy a marketingasszisztensek is le tudják öblíteni valamivel a benzoil-ekgonin metilésztert. Szigorúan a tényeknél maradva 600 forintért mérnek három deci Strongbow-t, és aki szerencsés még világító műanyag jégkockát is kaphat bele.
A kilencszáz forintos vodkánál még csak kikerekednek a gazdasági világválság ellenére is szálkásra gyúrt reklámszövegíró szemei, de amikor kiderült, hogy 1330 forintért csapolnak egy pohár Cuba Librét, már egyértelműen kétségbeesik. Hat körrel számolva több mint tizenhatezer forint kell ahhoz, hogy eljusson a lánnyal a hajnali hármas kettesben hazaszédelgésig, már ha most meghozza a súlyos döntést, és választ a két barátnő közül. A feszültség szinte tapintható, a szemek ide-oda ugrálnak, és valahol messze időnként felrobban egy nyuszi.
A dráma sötéten kavargó szupercellába sűrűsödik az égen a bárpult felett, de mi inkább úsztassuk át a képet a kifőzdékkel zsúfolt sorra, ami nem sáros bakancsos fesztiválokat idéz, inkább olyan mint a food court a Westendben. A McDonald's mellett a Nordsee is kiköltözött a Balaton Soundra, most már tényleg csak a Promod és a BioTech USA boltjai hiányoznak, hogy az átlagos magyar műkörmös és mlm-rendszerű életbiztosításokat áruló pasija a csillagos ég alatt is magába szívhassa a hamisítatlan plázaérzést. Egy Big Mac menü 1500, egy lazacos szendvics pedig 1100 forint, vagyis a hamburger árát alig 20 százalékkal dobta meg David Guetta gázsija, de valamiért a hal kiskereskedelmi ára több mint 40 százalékkal nőtt a lakossági house hatására.
Na jó, aki nem szégyelli a Balaton partján a klasszikus balatoni hagyományokat, az hatszázért már sajtos-tejfölös lángost ehet herére simuló fecskében ujjnyi vastag aranylánccal díszítve.
Jersey Shore-t játszani
De nem az áremelkedés az egyetlen újdonság idén. Ott van például az MTV szabadtéri gyúróterme, ami a kompromisszummentes, önirónia nélküli naplementében súlyzózást kínálja mindenkinek, aki nem nézni, hanem megélni akarja a Jersey Shore-t. Azonban a vörösen csillogó izzadságcseppek dubstep táncát ellensúlyozza az OTP új színpada, közvetlenül a bejáratnál. Itt a klasszikus, európai értelemben vett popzenével ismerkedhetnek azok, akik ráuntak a tört ütemekre. Csütörtökön Ganxsta Zolee idézte fel a kilencvenes évek Magyarországának legsötétebb pillanatait, miszerint Bumm a fejbe, szombaton pedig tömegek fognak sírni a Most múlik pontosan szívszorongató dallamaira. Persze Paul Kalkbrenner nagyszínpadról átszüremlő basszusai várhatóan átírják majd a Quimby dalát. De hát ez az igazi mashup, nem az Avicii.
A Burn Arénát viszont idén már Rise FM Arénának hívják, a Burn pedig egy szabadtéri színpadot matricázott fel. Ezt nem árt jó előre tisztázni minden ismerőssel, mert hajnali háromkor hiába üvöltjük majd az éterbe, hogy itt vagyok baszdmeg, a Burnnél, ja az Arénánál, csak magányosan szédelgünk majd órákon át a nagy büdös semmiben.
Ami viszont egyértelműen elkerülte a Balaton Soundot, az a Volt fesztiválon kifejlesztett állami propaganda. Nem települtek ki állami minisztériumok és nem uniós pénzből finanszírozzák a WC-ket sem. Biztos valaki azt gondolja a minisztériumban, hogy bekatizva senki nem elég fogékony a politikai marketingre. Pedig szemmel láthatóan lenne igény némi állami aktivitásra, az Új Széchenyi Terv pálinkabárban gyűjthető feles poharakért cserébe biztos sokan a lapockájukra varratnák a Nemzeti Együttműködés Rendszerének kalligrafikus mondatait a Közgép tetováló szalonjában.
Upgrade VIP
“Langsam, baby, langsam!” - kiáltja a helyzetet nagyon is jól jellemző mondatot a bikiniben feszengő tapolcai fodrászlány a VIP-ban. Fél tucat svájci maffiózóval érkezett, épp az imént upgradelték magukat 15 ezer forintért nagyon fontos személlyé, hogy ha egyetlen napra is, de a VIP emelvényről integessenek a pórnépnek, mint egy csapat durván beekizett Kim Ir Szen. 32 ezerért az egész fesztivál alatt tarthatott volna a móka, de annyi pénzük nem volt a fesztiválkártyán, főleg, hogy a nap elején lendületből kirendeltek fél tucat pezsgőt is.
Nekik ez a buli epicentruma, ahol nagyon laza magyar milliárdosok fűzik az önjelölt playmate-eket lehengerlő slusszkulcsaikkal. Ahol Playboy márkájú a folyékony szappan. Ahol sminktükörre szállnak a szúnyogok. Ahol 4500 forint a steak.
Ha a kamerával szelíden visszakocsizunk a lehangolt reklámszövegíróhoz, még mindig ott áll a három rumos kólával, és a lányokat vizsgálja. Szigorúan befektetői szempontokból. Ákos elmaradt koncertjének lehelete sötét felhőbe gyűlik a Balaton Sound felett, amikor a reklámszövegíró végre elszánja magát, lehúzza feles vodkát, és csak annyit mond, hogy Fuck the Music. Azután otthagyja a lányokat.














































Hozzászólások
2012.07.14 10:46:27G_P
Unalmas már, hogy minden évben születik egy cinikusnak szánt, de valójában erőltetett cikk a Soundról. Elveszett a lendület!
Ha igaz is, amiket írtok minden évben, baromi nagy túlzás. Én elhiszem, hogy a hipstereknek fáj az újgazdagok bulija, de a Sziget sem sokkal őszintébb ma már. Ugyanolyan általánosító cikk egyébként, mint amilyen általánosítások ellen küzd az Index állandóan (pl. a melegek vagy a romák kapcsán).
2012.07.14 10:51:49Tomi9046
Igazad van valóban nevetséges cikk. :) Ha valaki kicsit divatosabban vagy drágább ruhákba öltözik, akkor az már pláza show? ^^
2012.07.14 10:55:27panic_button
és ez a komment is ugyanolyan szar mint általában
2012.07.14 11:05:05G_P
Tényleg, majd megírjátok, hogy mit kell 2012-ben hallgatni? Oly' kíváncsi vagyok már. A szakadt versenybringa amúgy már megvan, voltam "engedjétek szabadon Sztojka Ivánt" tüntetésen, az Élet Menetén is, mit kell még csinálni? Amíg megírjátok, körülnézek a tumblren, hogy mi a menő.
2012.07.14 11:06:11Sotyola
Gossipert mar megerte. A tobbi sajna stim, dehat ez van. Ez a balatonsound. Tudjuk jol.
2012.07.14 11:13:21haggyadaszt
Meg különben is, fasznak mentek oda, ha csak a fikázás megy. Irigylitek a svájci maffiózókat, mert nektek még a tapolcai fodrászlány is túl magas labda :-)
Meglepődnétek, hogy milyen magas beosztású és magas intelligenciájú emberkék fordulnak meg itt.
Irigykedő fikagép index.
2012.07.14 11:17:40haggyadaszt
Mondjuk újgazdagok bulijának tuti nem nevezném, teljesen átlagos emberkék fordulnak meg arra.
Én pl tisza cipőben, noname fürdőgatyában és valamilyen kényelmes pólót viselek ma soundon. Akkor én most újgazdag vagyok? Ja persze, hiszen ájfónom van! Mindig elfeledkezem valamelyik előítéletről! El is szégyellem magam gyorsan, jó?
2012.07.14 11:17:51speirs
Breivik-nek nem küldött valaki egy meghívót?
2012.07.14 11:19:00Niro
Irigyli a fasz a sok beképzelt, hülye parasztot!!!
2012.07.14 11:19:52erexkiss
Szerintem nagyon is helyénvaló a cikk, nagyon sok embert elvakit a balaton sound sok mainstream fellépője, és gusztustalan nyerészkedés, felszinesség és képmutatás az ami ott lent megy.
2012.07.14 11:21:20haggyadaszt
Szerintem kapjátok be a balatonszagú pöcsömet :-)
2012.07.14 11:29:02pizzaboy
Húzzon mindenki aknát keresni Afganisztánba!
2012.07.14 11:29:21k13
ime egy szanalmasra sikeredett cikk. aki ilyet ir (es aki jovahagyja publikalasra) lehet jobban jarna, ha sorszamot huzna a mekdonalcnal munkara varok soraban
2012.07.14 11:33:36franc0
Mindig élvezettel olvasom a csórók acsarkodását.
2012.07.14 11:34:13haggyadaszt
Mondjuk BaszóZé-től nem is várhattunk mást, mint fikahegyet. Igazi fikaputtony szegény
2012.07.14 11:38:35újbarázdátszántaZeke
Nem, az index nem irigykedik, sőt kifejezetten jól érzi magát a Soundon, gondolom press pass, siker, nők, csillogás stb., mindezért mi olyan cikket kapunk, hogy kicsit fájhasson a szívünk, kicsit vágyódhassunk, kicsit fikázhassunk, olyan 3-in-1 feeling ez itt.
2012.07.14 11:45:448lazo8
szerintem tök jó írás lett, jót szórakoztam rajta :) Akinek meg fájó ez a humor.. így járt.
A valóság félig görbe tükre, évről évre ezt látom itt a Balaton partján élve :)
2012.07.14 11:52:22Tomi from Space
Hát az tény, hogy eddig is megfizethetetlenek voltak már a piák kint (bár én csak Sziget kontextusban tudok nyilatkozni).
Gerendaiék szó szerint kitapossák még a szart is az emberből. Persze gond az nincs, Szigetre évek óta úgy járok, hogy fél ötre ki, aztán 10-kor kilépek a kerítésen, éjfélig lehet nyomatni kint önfeledt beszélgetésekkel a 2-3 csavaros kiflit 2 ezer forintért, aztán lehet menni vissza. Így egy este megúszható 5-6 ezer forintból és akkor az ember be is baszott mint a disznó és evett is még valamit reggel hazafelé menet.
Tavaly összehaverkodtam olaszokkal, izraeliekkel, amerikaikkal, idén már egyikük sem fog Szigetre jönni, mert drágának találják és számukra is szarok a headline-erek és a levegőben is érezhető, hogy a Sziget idén a 20 éves jubileum ellenére a legszarabb évét fogja zárni (végre Károly őszintén mondhatja, hogy a Sziget veszteséges volt).
És az igazság az, hogy meg is érdemli ez a lufi, hogy kipukkanjon és végre leüljenek gondolkodni a Sziget irodában, hogy hol is lett ez az egész elbaszva és akkor jövőre talán lesz egy olyan Sziget fesztiválunk, amink ismerni fogjuk a fellépőket, 60% magyar fesztiválozó lesz, 400 forintért ehetünk hamburgert és 500 forintért le tud majd csúszni az a pálinka a 400 forintos sör előtt.
Károly, wake up!
2012.07.14 11:54:00ayad
"Meglepődnétek, hogy milyen magas beosztású és magas intelligenciájú emberkék fordulnak meg itt."
pl olyanok akik leírják azt a szót hogy "emberkék"??
2012.07.14 11:54:06triumphator
a poszter élvezettel bólogat a magyar ugar vélt látványán, megértően és megbocsátóan viseltet az istenadta nép gyermekeinek viselkedése iránt. neki csak ez jutott, kénytelen ilyen szörnyetegek között elviselni a létet. a balaton pedig nyilvánvalóan büdös és zavaros neki. akárcsak a gondolatai.
2012.07.14 11:58:16id.StewieGriffin
Nincs annyi kormányzati hirdetés? Jövőre lesz, ezt is megszerezzük a családnak!!
Amúgy is, ez egy jó beszervező hely lehetne (ÁVH)!! Mindenkit szűrni, aki pozitív választhat, vagy suli, vagy besúgás!!! Mit neked 50-60-70-es évek! Mivel tudtak zsarolni megba...ad a szomszédasszonyt, vagy az apád ba...a meg? Itt megvan minden egyszerre!!!
Ja, és szerintem a Volton SENKI SEM drogozott!!
Érdekes az is, hogy RiseFm a főszínpad? Az nem Vizo érdekeltség?
2012.07.14 12:03:15Kütyüuniverzoom
Tomi hogy van ez a 10 kor kimegyek majd visszajovok dolog?
2012.07.14 12:29:46Theodoro
Ezen jot rohogtem:) pedig itt vagyok en is, es nem veszem magamra
2012.07.14 12:41:15Madafaka
Remélem Anett is kinn van a soundon, mert tőle is nagyon szívesen olvasnék pár feledhetetlen beszámolót.
2012.07.14 12:41:51Loryyy
Ja és fel kellett dobni kis politikával is!!!! Érdekes mód,ha még a szadesz lenne hatalmon akkor egy szavatok nem lenne büdös zsidók!!!!!
Az egész index egy pajeszos zsindex!!!
2012.07.14 12:46:42Parasite
G_P: milyen újgazdagok bulija te szerencsétlen? :D csak az ilyen kis szerencsétlen csimbókoknak a balaton a riviéra, mint te :D
2012.07.14 12:47:18Sliders
A lényeg hogy nincs itt válság kérem szépen :)
Hol mindenki baromi csórónak adja ki magát hol mindenki újgazdagnak, döntsük már el ;)
Esetleg diákhitelből nyomják odaát?
ezek szerint még lehet adót emelni!
2012.07.14 12:48:46Loryyy
Ezt is csak a jobboldalnak köszönhetik :D :D :D
2012.07.14 13:09:51blasiusii
Jól benyelte a blog, de akkor most még egyszer:
Szerintem az Index "publicistája" a maga egyszerű módján próbálta megfogni ezt az érdekes gazdasági-szociológiai kis világot, ahol a ma Magyarországa keveredik Gerendaiék Birodalmával.
Egyrészt, ez nem a gazdagok bulija, mert azok külföldön buliznak - ugyanakkor olyan mennyiségű pénzt költ itt a magyar (felső?)középosztály (mivel európai árak vannak), ami tényleg elképesztő. A külföldiek lehet, hogy el is fognak maradni a jövőben, de a magyarok azok biztos nem, hiszen monopólium van. Persze, kicsit irigykedem, de kíváncsi lennék, Gerendai ma hogyan lépne be külsősként a piacra.
Egyébként meg mindenki érezze jól magát úgy, ahogy szeretné :) csak kicsit sok a hype-olás. (Mondjuk, az uborkaszezonba belefér.)
2012.07.14 13:11:18omg_wtf
hat ja... egy rock vagy punk fesztivalhoz kepest tenyleg nagyon kivannak oltozve az emberek. nem tudom, hogy a kedves cikk iro melyik taborba tartozik.
2012.07.14 13:14:16G_P
Parasite: Nem járok Soundra.
2012.07.14 13:16:47Таганская
Aki kint volt esetleg, Gareth Emery milyen szettet tolt hajnalban? Ütős volt vagy felejtős?
2012.07.14 13:22:51ingenium rusticus /Csellók, gordonkák, doktorik
A Montreáli jazz fesztivál beugrója 800 dollár.
Mindenkinek azt , amit érdemel....
2012.07.14 13:30:57Grifter
Ez a konstans élet-halál harc a kommentelők részéről a cikkírókkal, hogy ki a nagyobb ostoba senki...
Elárulom: mindig a kommentelő, mert ő se ingyen jegyet nem kapot, se nem fizet érte senki, hogy hülye.
2012.07.14 13:32:49konnektorfüggő
Én meg azt hittem, egy fesztivál a zenéről/bulizásról szól...akár légy armani-s, v. spongyabob-os pólóban. A kinézet kit érdekel, amikor tombolni megy ki az ember? Vagy egyesek nem ezért mennek? Jesszus, mikről folyik a vita
Én igen...Már csak pár nap, és újra Sziget végig. :P
- egy harmincas szigetes
2012.07.14 13:36:08sector696
Gareth Emery geci nagyot játszott. Végig fasza volt, szerintem az idei legjobb szettje volt.
2012.07.14 13:38:58sector696
"A kinézet kit érdekel," A rengeteg belőtt hajú trendi pólós kisköcsögöt látva sok embert.
2012.07.14 13:49:30håll käften
Mi a faszt keres ott a Quimby????
2012.07.14 13:52:56Advanced Flight
Szerencsére masszív tömegiszonyom van, így fel sem merül, hogy ilyen helyekre járjak. És legalább a pénzem is megmarad.
De ez 15 rugóért megvehető VIP-státusz......jajistenem. Egyszer rajzfilmben láttam ilyesmit, de már ott is rém ciki volt. :-)
2012.07.14 13:53:18руки вверх!
jó ez a cikk;)
ezek csak tények, buta kopaszok, sok fux, csíkok, magas beosztású emberek hülyegyerekei..
2012.07.14 13:53:27sector696
håll käften
Mi a faszt keres ott a Quimby????
Pénzt!
2012.07.14 13:53:28Bernáth Tarján, 4914 Olcsvaapáti, Nyár utca 40.
Niki, gyere fel msn-re!
2012.07.14 13:56:47sector696
!!!!FRISS INFO!!!!
Holnap hajnalra razzia várható! Csak óvatosan mindenki!
2012.07.14 13:57:57руки вверх!
tessek, alig írtam le:D
2012.07.14 14:00:41Érdekes
"Grifter
Ez a konstans élet-halál harc a kommentelők részéről a cikkírókkal, hogy ki a nagyobb ostoba senki... "
Hagyd őket kibontakozni...a sok agysebész, ha már az életben nem sikeres legalább, hadd mutassa ki igénytelenségét és ál"okosságát" egy anonim fórumon avval, hogy ezeket az embereket és a fesztivált köpködni :)
2012.07.14 14:00:53pizzaboy
Sliders: lehet adót emelni persze! Ide úgysem jár olyan aki adót fizet.
2012.07.14 14:03:12руки вверх!
@Érdekes - épp álokos kommentjével igyekszik magát kiemelni az ostoba olvasók közül
2012.07.14 14:15:04G_P
Magas beosztású emberek hülyegyerekei?
Azokból akad bőven a romkocsmákban és a Szigeten is, na meg az index szerkesztőségben.
2012.07.14 14:49:17Dr. Macskatappancs
A Soundon még nem voltam, de Szigetelni szoktam...
Szerintem jó a cikk, nekem nagyon bejön a humora. Az viszont igaz, hogy ilyet csak olyan ember tud írni, aki nem igazán érzi a lényeget és/vagy nem azért ment ki, hogy jól érezze magát, hanem, hogy a többieket fikázza. Mint amikor lehúzza valaki a Szigetet, hogy az milyen szar, aztán kiderül, hogy sosem volt kint. Az árak viszont döbbenetesek...
ja és igen, van spongyabobos pólóm :)
2012.07.14 14:53:48JonC
annyira tökéletes ez a cikk, szerintem évente elő fogom venni, hogy emlékeztessem magam: miért is nem akarok soundra menni.
2012.07.14 15:00:38Doktor Kotász
"Meglepődnétek, hogy milyen magas beosztású és magas intelligenciájú emberkék fordulnak meg itt.
Irigykedő fikagép index."
Például darukezelő és fejben számoló pénztáros a sarki éjjel-nappaliból? :-)
Az egyiknek elég magas a beosztása, a másik meg elég intelligencs. {:oE)
2012.07.14 15:06:50Doktor Kotász
Egyébként nincs ezzel semmi baj. Lemennek a fiatalok, bebasznak, szednek ezt-azt, próbálnak baszni... az ügyesebbeknek sikerül, van akinek meg nem, hazatérnek, felnőnek, lesz jelzáloguk, és pár év múlva ugyanígy fognak fikázni minden akkori fiatalt, hogy bezzeg az én időmben. És a világ ettől szép.
2012.07.14 15:08:08Tomi from Space
Kütyüuniverzoom:
Úgy értettem, hogy kimegyek a főbejáraton, aztán vissza :)
Tavaly is kimentem és random érkező magyar srác megtalált egy üveg whisky-vel meg 2 liter kólával. Gondolhatod, hogy milyen állapotban mentem vissza :D
2012.07.14 15:18:18Guszti2004
1995-1996 ban volt egy buli A iii. Kerületben rave olimpia vagy valami hasonló, óriás sátrakban. Úgy emlékszem 400 forint volt egy ásványvíz.
2012.07.14 15:39:17Érdekes
"руки вверх!
@Érdekes - épp álokos kommentjével igyekszik magát kiemelni az ostoba olvasók közül"
Először értelmezz, aztán oltogass, köszi..ha meg nem tudsz, akkor inkább ne szólj hozzá.Örülök, h magadra vetted egyébként, nem volt hiábavaló :D:D:D:D
2012.07.14 15:56:25Pepe135
Az árakról!
Senkinek nem tartanak pisztolyt a fejéhez, hogy menjen a soundra!
Akkor viszont tudomásul veszi, hogy itt ilyen árak vannak.
Nekem spec azoktól fordul fel a gyomrom, akik csavaroskifliznek előtte!
Pénz nélkül ne akarj kupiba menni!
És nem érdekel hogy a lány marketing manager, dubajos cica, vagy fodrászlány!...
2012.07.14 16:12:12kolyokhun
A cikk hatalmas :) akinek nem inge...
Egyszer egy napot voltam eddig soundon, de köszöntem, nem kérek belőle többször. Minden más nagyobb magyar fesztiválon ott vagyok évről évre, egyedül a sound nem fogott meg. Nem lehúzni akarom, ízlések és pofonok...de vitathatlan, hogy az ilyen zenét kedvelők körében a leggyakoribb a mutogatás, nagyzolás, magunkat többnek mutatós történet. Pl. a VIP karszalag ; hogy valaki kikér egy koktélt, amiben egy fél esőerdő van odarakva dísznek, és azt kortyolgatja egész nap (esetleg felvizezi, hogy tartson ki) ; hogy a bontakozó egyéjszakás szerelemnél a csaj átölelte a srácot, és kihajtotta a pólójának a címkéjét, hogy milyen van rajta, mert nem ismerte fel...láttam ilye(neke)t tavaly. Máshol is van ilyen persze, de azért ha elfogultság nélkül nézzük, el kell ismerni, hogy itt messze a legnagyobb...de persze nem mindenki ilyen.
Aki csak bulizni jár ki, jól érezni magát, az nevet ezen a cikken, mert ő is látja ezeket az embereket, akiket kifiguráznak a cikkben...a másik részük meg nyilván érintett valamennyire, azért nem tetszik nekik :)
2012.07.14 16:15:02blackbarika
Egy ilyen jellegű cikket bármely más fesztiválról is simán lehetne rittyenteni. Senkinek sem kötelező ez a fesztivál SEM, ahogy az 1500 ft-os Big Mac megvétele SEM. Amúgy meg, a Rioban és hasonló helyeken már 2005-ben is 1500 körül volt egy Cuba Libre...
2012.07.14 16:19:43Avenarius
szép kis filmnovella lett ez, zoli
2012.07.14 16:35:06Spanish VVax
Kár hogy a balaton soundból egy ilyen 4/4, house overdose buli, ahol a "nulla david valagam getta az überfellépő"...lett. Kb olyan a felhozatal mint a hajógyári sziget egyenműanyag szórakozóhelyein, bed bitch (lol) és társai ahova a tizedik kerületi autómosósok meg a kilencedik kerületi műkörmösökkel ivarzanak fehér "kicstdrága" izomtrikóban, meg köldökig dekoltált ázsiacenteres ruciban budapest "vip"-jei. lol és facepalm vegyesen.
2012.07.14 17:25:28Pepe135
Igazából a zenei kínálat igénytelenedett el!
Amikor utoljára voltam, akkor a Kraftwerk zenélt!
Lehet, egy Kitaro, vagy JM Jarre koncert lenne, elmennék rá!
Mondjuk ugyanez a baj a Volttal és a Szigettel is, többszáz közepes vagy gyengébb előadó, ráadásul sok átfedés van a fellépők között.
Inkább elég volna kevesebb színpad, de elsővonalbeli fellépőkkel!
Jó seggű lányokat és drága sört bárhol találok ebben az országban, azért nem kell fesztiválra menni!
2012.07.14 17:37:00popkiller
Ugyanannyi a gazdag kb,mint az ország egészébe,5%kb,a legtöbb 20 körüli vmilyen suliba járó,vagy dolgozgató,de semmiképp nem gazdag átlagok,sőt mivel minden évbe tesznek be 1-2 nem több igényes mjuzikot is,1 pár zeneértő is muszáj lemenni.De eközbe a szomszédba szerbeknél,horvátoknál az idei szezonba lesz 6 olyan fesztivál,hogy még a Sonar is megirigyelhetné,vagy bármelyik angol feszt.
2012.07.14 17:57:12samot
Eröltetett divatbulik,Sopron,Balaton,Sziget..1-2 honapon belül.Màr görcsöt lehet kapni tölük!
Inkàbb 1 nivos kellene a sok kommersz helyett!
2012.07.14 18:01:52Foltos Gatya
Egyszerűen nem értem miért zavarja az Indexet,hogy a Balaton S-ra lemegy 40-80 ezer csíraforma!?
És az miért baj,hogy mielőtt az egyik kicsikancsó felkéri a másik kancsót táncikálni,jól begyúrja magát bőrtangában?
Még a végén azt is kifikázzák az indekszesek,hogy du.2-kor tűsarkúban miniben a Zamárdi közért előtt sminkben falják a párizsit a szutyok sisters-ék!
Egyébként is a triliárdos barátom 14 éves lánya szerint,itt van az ország legnormálisabb közönsége,bulija,zenéje-és az ő véleményére adni kell
2012.07.14 18:10:56nyakörv
Bezáratnám a zindekszet meg a szándot is, jobb lenne a Világ.
2012.07.14 18:15:23Elstron
Egy belvárosi kiülős helyen is ennyi a pia. Romkocsmák dettó. Talán a vodka az, amelynél túl vastagon fogott a ceruza. Hol van itt az a hatalmas túlárazás?
2012.07.14 18:22:57dryanal
sehol, alacsony a fizetés az árakhoz képest ugy általában.
2012.07.14 18:30:39Elstron
A huszonéves műkörmösnek/csóró egyetemistának biztos.
2012.07.14 18:34:23dryanal
3-4 éve voltam, jól éreztem magam. de elég is volt. vannak jobb fesztiválok is. a zene meg csak kommerszesedik gigantikus méretekben, kvimbi meg ákos???
: DDDD vad fruttik nem voltak? vagy magozott cseresznye? :D
gáspár laci, vagy netán x-faktorosok? lehetne a szondon a következő megasztár koncert
2012.07.14 19:11:55Bajnai Gordon (gordonka)
Ez is egy nagy kalap szar,mint a többi "fesztivál"...
2012.07.14 19:21:17Fiesole
Guetta, Kalkbrenner? Lady Gaga nem volt?
2012.07.14 19:30:33RobSheriden
Nem tudom mi a bajotok a cikkel, tényleg ez megy ott.
2012.07.14 22:58:02qmartin
ennyi nettó demagóg faszságot rég olvastam mind a cikkben és a kommentekben egyaránt.
ha nincs pénzed nem mész oszt kész de, az otthonról osztani az észt az megy.én is előre spóroltam éveken át hónapokkal előre mert ott jól akartam érezni magam és szeretem a zenét.
az italárak meg kb azon a szintem mint bármelyik vállalhatóbb helyen.
2012.07.14 23:19:01Vajon_minek
A szar drágán is csak szar marad. Azokat a dolgokat, amiket valóban "meg kell fizetni" ez a társasság együttes erővel sem lenne képes megvenni. Ha pedig nincs pénz az igazán jó, és valóban "meg kell fizetni" cuccokra, akkor legalább ne égesse magát az ember a drága szarokkal.
2012.07.15 00:07:00johevi
A szabadtéri gyúróterem jó poén, de gondolom még örülnek is neki és haszálják... Az itt-ott látott képek alapján a kigyúrt lokálhírók és prémiumpicsák találkozója ez továbbra is. Nem véletlen, hogy a Szabó Ervin könyvtár továbbra sem tervezi a kitelepülést a Soundra.
2012.07.15 08:21:51Rich.mond
Gondolom a Hegyaljáról meg ellenkező előjelű cikk lesz, mert a Sound az "újgazdagok", a Hegyalja meg a "szakadtak" bulija, a nép meg tényleg kíváncsi, hogy itt mennyire rázzák a rongyot, ott meg hány punk fekszik a porban.
Egyébként nekem tetszett a cikk. Attól függetlenül, hogy rengeteg normális ismerősöm jár le a Soundra. Olyanok is, akik pár hete még a Fishing on Orfűn voltak.
Korábban soha nem értettem, hogy a Balatonra miért nem raknak Fesztivált, szerintem tuti nyereség. Főleg, ha Gerendaiék csinálják.
2012.07.15 10:07:05ampelmann
fos ez a sound...
2012.07.15 11:17:34Tomi9046
Úgy látom itt rengeteg irigy ember van. Ha ott lennétek egyből megváltozna a véleményetek mindenről... hát igen ilyen naiv a magyar ember! :)
2012.07.15 15:03:26qqyyqq
A cikk rendben van - a fanyalgóknak pedig adott a pálya hogy jobbat írjanak akármelyik blogba, ha sikerült, azt is meg fogom dicsérni!
2012.07.20 09:25:52Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és az Állatkert
én csak egy dolgot nem értettem a soundban: hogy a faszomba lehet úgy behangosítani egy fél négyzetkilométer területű fesztiválon mittoménhány sátrat, hogy az összes környező sátor basszusa interferál? vagy csak én vagyok olyan hülye, hogy audioszmognak érzékelem a több, egyszerre érzékelhető, 96 decibeles, különböző bpm-ű zenék összességét?