21℃ / 37
Budapest
  Fesztivál

Erre lehet bulizni mától Tokajban

2012.07.18. 11:33 - |

Szerdán indul Kelet-Magyarország legnagyobb fesztiválja, a Hegyalja. A Tokaj melletti bulit idén rendezik meg 13. alkalommal, és ahogy az lenni szokott, a rock dominanciája mellett azért akad jó pár olyan előadó is, akik némileg enyhítenek a keménységen.

A Hegyalja programját két része lehet osztani: nappal és este a magyar és külföldi zenekarok közül lehet választani, az éjszaka pedig a különböző DJ-ké és producereké. Mivel a magyar fellépőgárda kb. a szokásos, így a külföldiekből szemezgetünk.

Szerdán rögtön a metál szorításával kezdünk, mivel fellép a női hörgős énekessel, és rengeteg gitárszólóval felálló svéd Arch Enemy, illetve az Exodus. Utóbbi ugye egy alap thrash metal zenekar, aminek az a Gary Holt a főembere, aki ezen a koncerten nem vesz részt, ugyanis épp Jeff Hannemant helyettesíti a Slayerben. Helyette az a Rick Hunolt lép majd színpadra, aki 1983-ban már egyszer beszállt az Exodusba, hogy mint állandó tag betöltse a Metallicába átigazoló Kirk Hammet helyét. Exodus után lazíthatunk egy kis Alphaville-re, majd ismét zúzhatunk thrash-re, ha átmegyünk a görög Suicidal Angels fellépésére.

A csütörtöki napon a House of Pain frontembere, Everlast lép fel, aki hiphop mellett blues és country zenét is játszik. Őt a Parov Stelar Band követi, akik tényleg már hazajárnak Magyarországra és lassan már minden fesztiválon fellépnek nálunk. Egy másik gyakran látott vendég is tiszteletét teszi, Danko Jones lép fel a lassan húszéves Hatebreed hardcore csapat előtt. Akinek elege lesz a zúzásban, az csütürtökön megnézheti a már feloszlott Pendulum DJ-szettjét.

A hétvégét metállal nyitja a fesztivál. Lesz finn metál a Sonata Arcticától és brooklyni hardcore-metál-hiphop hibrid a Biohazardtól. Rajtuk kívül a walesi Skindred műfaji egyvelege lesz még, akik hardcore és punk elemekkel vegyítik a brit urbánus műfajokat, mint a jungle, a dubstep vagy a dancehall. A péntek éjszaka a breakbeaté az elektronikus tánczenét kedvelőknek, mivel a brit Evil Nine producerduó DJ-zik majd. A brightoni páros a táncparkett-orientált breaks mellett sokat merít a mai rockzenéből illetve a hiphopból.

A szombati zárónap továbbra is metálé, először az idén 10 éves kaliforniai Suicide Silence zenekar lép fel, akiket egyaránt lehet extrém metálként vagy deathcore-ként is definiálni. Őket a nemrég a Volton járt Enter Shikari követi, akiket még több semmit mondó skatulyával lehetne illetni. Zenéjük alapját a hardcore és metalcore képezi, amit az olyan mai elektronikus zenei műfajokkal egészítenek ki, mint a drum and bass, dubstep vagy a breakcore. Ha már elektronika, Stereo MC's nélkül egyszerűen már nem múlhat el itthon fesztiválszezon. A lassan 30 éves dance-, és rapcsapat lesz a Hegyalja utolsó nagyszínpados főfellépője. Éjszaka aztán lehet folytatni a bulizást holland Black Sun Empire-re, akik a Pendulummal ellentétben a drum and bass technoid-neurofunk vonalán mozognak, sokkal sötétebb törtütemű dalokkal.

Fesztiválvideók

Hozzászólások

  • 2012.07.18 11:53:04domeq

    Go yeah!

  • 2012.07.18 12:26:29Monster Lewis

    Khmm...

    Kicsit lemaradtam. Miért is került fel ide az Eagles of Death Metal videója? A Dürer-kertben anno ott voltam, de itt nem látom a fellépők között...

    Alphaville elég fura lesz a sok hörgés között...Bikicsunáj

  • 2012.07.18 13:03:56Kukoricajancsi

    Szoktak még a hídról ugrálni a Tiszába?

  • 2012.07.18 13:39:32Monster Lewis

    Kukoricajancsi

    Természetesen. Ezen a környékeken ez teljesen természetes közönségcsalogató hungarikum. Amíg az időjárás engedi -általában a október végéig- naponta többen is élvezik ezt az adrenalin-dózist.Van aki biciklivel vagy ételhordóval veti magát a mélybe.

  • 2012.07.18 14:13:22Közbiztonság Szilárd

    Magyar és nemzetközi zenekarok?
    Ezt milyen idióta barom bírta megfogalmazni?

    És milyen idióta barom bír elkövetni 2 hibát a Kelet-Magyarország szóban?

    Félanalfabétáknak miért engedélyezik az Indexnél, hogy cikket írjanak?

  • 2012.07.18 15:31:30Host

    Mert a teljesen analfabéták elfoglalták a közmédiát.

Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.

Hozzászólásaidat ezentúl Facebookkal is megteheted!

Belépés

A címlapról ajánljuk

Ez is érdekelheti

Friss kommentek

Comment:com

Jön a Szépség és a Szörnyeteg az AXN-re
Az AXN hamarosan bemutatja itthon is a CW Beauty and the Beast-feldolgozását, az a sorozatot, aminek létét épeszű ember nem tudja megindokolni, abban a formában, amiben meg a képernyőre került, végképp nem.

KönyvesBlog

Egy keleti-budai mese
Weiner Sennyey Tibor: Gül Baba Kelet Kiadó, Budapest, 2012, 124 oldal, 1900 Ft Gül Baba türbéje kedvelt kiránduló- és zarándokhelye a budapestieknek és a turistáknak egyaránt, bár magáról Gül Babáról kevés megbízható információ maradt fenn.

Lángoló Gitárok

Szívműtét után jön az új Motörhead
Nagyon úgy néz ki, hogy a Motörhead főnöke, Lemmy Kilmister sem halhatatlan.