A hiphop a fiatalok sportja, a bluest halálomig játszhatom

Erik Francis Schrody más néven Whitey Ford a hiphop egyik különleges figurája, aki a House of Pain rapcsapat és a La Coka Nostra hiphop-kollektíva tagja, és Everlast néven 1990 óta countryra és bluesra alapuló gitárzenét játszik. A Hegyalján egy szál gitárral és egy raszta másoddgitárossal lépett színpadra a szép számban megjelenő közönség előtt. Az előadás csöndben ülős hangulata kissé eltért a fesztivál mindhalálig bulizós felfogásától, de ennyi változatosság pont elfér egy ekkora rendezvényen.

Everlast zenéje nem nagyon különbözik bármelyik hasonló egygitáros country-előadóétól, de a kifejezetten jó orgánuma mégis ad egyfajta egyéni ízt a produkcióhoz. A kellemes, de hosszabb távon izgalmasnak semmiképp sem mondható koncertet a végére ráadásul elmosta az eső, és egy időre az áram is elment a fesztiválon. Az énekes-rapper-gitárossal még a fellépése előtt beszélgettünk, miközben a háttérben az 1983-as Style Wars graffitis dokumentumfilm ment a zenész laptopján.

Meg tudod mondani hányszor jártál már Magyarországon?

Pontosan nem, de voltam már itt a Coka Nostrával, a House of Painnel és szerintem Everlast-koncert is volt. Kicsit homályosak az emlékeim Budapestről, de valami hajón biztos, hogy zenéltem itt. Arra viszont emlékszem, hogy a közönség mindig fantasztikus volt.

Lehet különbséget tenni az amerikai és az európai közönség között?

Attól függ, melyik városban lépsz fel. Vegyük példaként Los Angelest. Ott az emberek már kicsit megcsömörlöttek, hiszen minden napra jut nekik egy tucatnyi koncert vagy buli. Ennek ellenére nagyon szeretek New Yorkban vagy Chicagóban koncertezni. Európa kicsit más, mert itt ritkábban látnak engem, emiatt nagyobb megbecsülés övez a színpadon.

New Yorkban születtél, viszont ma már Los Angelesben élsz. Minek vallod magad, New York-inak vagy Los Angeles-inek?

Elég korán átköltöztem Los Angelesbe, ugyanis még gyerekként a szüleim ott kaptak munkát építkezéseken. Amúgy New York-i vagyok, de igazából Los Angelesben nőttem fel.

Létezik-e még a nagy kelet-nyugat ellentét a rapzenében?

Őszinte leszek veled, nem igazán követem már a mai dolgokat. Persze, a régi arcokkal még mindig képben vagyok, pont most vettem meg Nas új lemezét.

Tetszik?

Nagyon is! Szerintem ez most Nas jobbik munkái közé tartozik. Tudod, a késő '80-as, kora '90-es években sokkal többen próbáltak valami egészen újat alkotni. Most úgy érzem, hogy csak egymást másolják az előadók. Valaki sikeres lesz, és már is megjelenik 2-3 előadó, aki ugyanazt próbálja csinálni. Túl sok pénz van ebben a piacban, ezért mindenki a biztosra megy. Amikor én kezdtem, akkor a hiphop még undergroundnak számított, mára viszont abszolút mainstreammé vált. Ettől még nem lesz rosszabb a zenéjük, de jobb sem.

Ezért élvezed jobban, ha inkább gitározol?

Imádom a hiphopot, én már örökké rapelőadó maradok, viszont egy hónap múlva már 43 éves leszek. Öregemberként hogy nézne ki, ha még mindig a Jump Aroundot énekelném? Az Everlasttel viszont egészen a halálom napjáig tudnám nyomni. Akár 60 évesen is még felmehetsz a színpadra egy szál gitárral és énekelhetsz a közönségnek. Nagyon kíváncsi leszek, mi lesz ezekből a 6-8 éves rapper kölykökből például. Vajon képesek lesznek 60 évesen is rappelni? Nem hiszem.

Ezek szerint nem igazán értesz egyet azzal, hogy 8-10 éves gyerekekből legyenek rapperek vagy popsztárok.

Nézd, a hiphop a fiatalok sportja. Olyan, mint az összes sport. Ahogy elkezdesz öregedni, azon kapod magad, hogy a fiatalok máris a fejedre nőttek. Az új Coka Nostra-albumon például ezért sem vagyok rajta, mert már családom van, velük is sokat kell törődnöm. Persze a megfelelő ember és körülmények között még előfordulhat, hogy mikrofont ragadok. Talán még a Jump Aroundot is előadom . (nevet) Viszont nagyon élvezem a dalírást, szeretném felfedezni mire lehetek még képes benne. A festészethez tudnám hasonlítani. Rengeteg színnel dolgozhatsz, de ha csak egyet használsz annak semmi értelme. Én megpróbálom az összes létező színt vászonra vinni.

Mostanában sok rockzenekar nyúl vissza a blueshoz és ér el egyre nagyobb sikereket, ilyen például a Black Keys is. Lehet-e a blues ismét népszerű a 21. században?

Imádom a Black Keyst! Hatalmas rajongójuk vagyok és örömmel tölt el, hogy végre ennyien felfigyeltek rájuk, annak ellenére, hogy már 10 éve a pályán vannak. Ők is egy példa arra, amit korábban említettem. Nekik és persze a White Stripesnak köszönhetően kap egyre több kétemberes rockzenekar óriási figyelmet. Attól még remek együttesekről beszélünk itt, akik nem csak intelligens, hanem szenvedéllyel teli zenét játszanak. Ezt a típusú zenét nem is lehetne szenvedély nélkül csinálni, mert akkor az egész eltűnne a süllyesztőben. Ez most kicsit olyan, mint a jazz. A rádióban csak mainstream hiphopot és tucatpopot hallasz, amit a lemezcégek próbálnak lenyomni a torkodon. Minden más elkülönül ezektől. Vegyük a jazzt példaként. A '20-as, '30-as években minden a jazzről szólt, ez volt annak a generációnak a popzenéje. Mára a jazz csak egy rétegnek a zenéje, ahogy a blues is az.

Akkor mondhatjuk, hogy a gitárzene visszakerült az undergroundba és a garázsokba?

Mondhatjuk, bár azért ma is vannak felkapott rockzenekarok, mint a Linkin Park. Persze, nekik kellett ehhez egy mai, modernebb elektronikus hangzás, de ők még magasan a jobb produkciók közé tartoznak. Aztán lehet csak én lettem öreg és totálisan rosszul látom a helyzetet. Csomó zene van, amiért rengetegen rajonganak, én viszont egyszerűen nem tudom hova tenni, mert nem értem a rajongás okát.

Mint például?

Gondolkodnom kell egy kicsit, mert pont nem jut eszembe egy példa sem.

Skrillex?

Na, a dubstep pont az a műfaj, ahol értem a rajongás okát, csak egyszerűen nem hallgatom. Nem az én világom. A dubstep nekem kicsit olyan, mint annak idején a jungle volt. Néha lassú, néha gyors, de igazából csak azt mutatja meg, hogy semmi újdonság nincs benne, egyszerűen adtak neki egy új megnevezést. Viszont ha egy másik érdekes trendről is beszélhetek, az a Suicidal Tendencieshez hasonló thrash bandák feltűnése. Ezek a srácok egyre sikeresebbek kezdenek lenni, mert a mai kölyköknek fogalmuk sincs arról, honnan is ered ez a fajta zene. Talán páran közülük majd jobban elmélyednek benne és elkezdenek érdeklődni a régi nagyok iránt is. Ezért dolgoztam fel én is egy Johnny Cash-számot, hátha megtetszik valakinek annyira, hogy elmélyedjen Johnny munkásságában is.

Szeretnéd kicsit nevelni az új generációt?

Ezt még magamnak sem mondtam ki, de végül is így van. Nem akarom megbántani a fiatalokat, de amikor divat a tudatlanság, mégis csak tenni kell ellene valamit. Én is csináltam idióta baromságokat gyerekként, de sohasem találkoztam olyannal fiatalon, hogy menő legyen nem ismerni valamit. Itt nem csak a zenéről beszélek, említhetném a könyveket és más művészeteket is. Iskolában nekem is Hemingwayt és Salingert kellett olvasnom és gyerekként gyűlöltem az egészet. Aztán ahogy idősebb lettem, rájöttem mennyire hasznomra vált az olvasás. A mai kölyköknek erről fogalmuk sincs, és a legrosszabb ebben, hogy nem az ő hibájuk. Az egész világ elbutul, mert bizonyos köröknek az az érdeke, hogy egy rakás agyhalott lakja a bolygónkat. A világ vezetőinek nincs szüksége arra, hogy az embereknek legyenek saját gondolataik. Évről-évre azt érzem, hogy egyre kisebb az emberek tudása a világ dolgaival kapcsolatban. Kicsit az internetet hibáztatom ezért, mert ma már könnyű bárminek utánajárni, csak be kell ütni a Google-be. Amikor kicsit voltam és nem ismertem egy kifejezést, akkor a szüleim azt mondták, hogy olvassak utána. Emiatt az ember gyorsan tanult, mert meg kellett jegyeznie minden újat. Ez olyan, mint a telefonszámok. Régebben fejből tudtam minden ismerősöm számát, ma viszont egyet nem tudnék mondani. A technológia nincs jó hatással az emberi intelligenciára és ront rajta ahelyett, hogy javítaná.

Vagyis az új technológiák okozzák az emberi tudatlanságot?

Szerintem kifejezetten erre lett az egész kitalálva. Alapvetően nincs gond az új kütyükkel, nekem is van mindenféle bizbaszom. A fontos az, hogy mire használod ezeket. Nem szabad csakis ezekre a technikai vívmányokra támaszkodni, mert mi lesz akkor, ha mondjuk egy hétre elmegy az áram? Ha beüt a krach, akkor hiába keresel segítséget a Google-ön, egyszerűen Google sem lesz. Nagyon kíváncsi vagyok mi fog történni az emberiséggel a következő 15-20 évben, mert ennek a folyamatnak szerintem rossz vége lesz.

Mire gondolsz?

A fiatalokon múlik minden, és ez nagy probléma. Az én időmben az állami iskolarendszer fantasztikus volt, mára viszont borzalmas állapotok uralkodnak. Régebben a legokosabb nemzet voltunk, de biztos benne voltunk az első ötben. Ma viszont szerintem az első húszba sem férnénk bele. Korábban Amerikát az emberek példaként emlegették, mára azonban senki sem akar ránk hasonlítani. És ezt érzik a fiatalok is, hogy nagyon rossz korba születtek. Senki sem fog ezen változtatni, nekik pedig nem adják meg erre a lehetőséget. Én otthon tanítom a gyerekeimet és elküldöm magániskolába, ha erre van szükség.

Viszont nem mindenki engedheti meg magának, hogy súlyos pénzekért oktassa a gyerekét.

Sajnos ez így van. Én egy középosztálybeli családból származom, mégis rengeteget tanultam az állami iskolában. Remek oktatóim voltak és emiatt tartom magam egy viszonylag okos fickónak. Mondom ezt annak ellenére, hogy nyolcadik osztályban otthagytam a sulit, hogy turnézni mehessek Ice-T-vel.

Nem is fejezted be az iskolát?

Nem igazán volt rá okom, hogy befejezzem. A zenélésre tettem fel mindent, az utóbbi 20 évben körbeutaztam a világot. Sokkal többet tanultam az utazásoknak köszönhetően, mintha elmentem volna egyetemre. Új emberekkel találkoztam, megtanultam különböző nemzetek szokásait, kipróbáltam különböző ételeket, hallottam mindenféle zenét és megismertem számos új művészeti ágat. Mondjuk én nagyon szerencsésnek mondhatom emiatt magam. Ezt mondom az unokaöcséimnek is, hogy ne engem vegyetek példának, hanem szépen fejezzétek be a középiskolát és húzzatok egyetemre. Az enyémhez hasonló életpálya egymillió emberből egynek jön össze.