22℃ / 36
Budapest
  Fesztivál

Biohazard és meztelen punkok

2012.07.23. 16:59 - Index, MTI |

Több mint nyolcvanezer látogatót vonzott a Tokaj és Rakamaz határában megrendezett 13. BorsodiHegyalja Fesztivál, amely a hétvégén zárta kapuit.

Nézőcsúcs idén ugyan nem született, de a látogatók száma megközelítette a tavalyi 85 ezret. A szervezők szerint nagyon sokan jöttek el az idei fesztiválra a határon túlról, például a közeli Kassáról, ami jelzi, hogy a rendezvény iránt a szomszédos országokból is nő az érdeklődés.

Szerdától szombatig kilenc színpadon kétszáz fellépő, köztük negyven külföldi zenekar szórakoztatta a látogatókat a rakamazi Tisza kempingben kijelölt fesztiválterületen. Idén először tartottak hivatalos nulladik napot, a keddi beköltözést a hegyaljai zenekarok fellépésével tették kellemesebbé a szervezők.

A szervezők szerint a legerősebb nap a szerda és a péntek volt, szombaton az időjárás már nem kedvezett annyira a fesztiválozóknak.

A fellépők közül pénteken a New York-i Biohazardra voltak a legtöbben kíváncsiak, szerdán pedig a német Alphaville volt az abszolút győztes a zenekarok sorában, de a svéd Arch Enemy és a brit Enter Shikari is népszerű volt.

Fesztiválvideók

Hozzászólások

  • 2012.07.23 17:32:08nemethv

    Na szép, kiteszitek a cimoldalra a bikinis csajokat a linkhez, aztan itt meg sehol egy kép :P :)

  • 2012.07.23 17:38:59Messzi Vetek

    Na szép, kiteszitek a cimoldalra a bikinis csajokat a linkhez, aztan itt meg sehol egy kép :P :)

  • 2012.07.23 17:41:11mateo130

    LOL még hányan klikkeltek csak a kép miatt :D

  • 2012.07.23 17:43:21Renn

    mindenki

  • 2012.07.23 17:46:42Engedjetek el kutyák, a Lajoséknak töröm az utat!

    anyátokat (má´ megbocsássatok indexesek)

  • 2012.07.23 17:51:33Rézfánfütyülő fűzangyal

    Ez egy pszichológiai kísérlet volt! Mindnyájan bedőltünk.

  • 2012.07.23 17:53:24Sztavrosz_

    Többcsöcsöt!


    De legalább a Bio koncertről lenne egy meztelen punk vagy valami..

  • 2012.07.23 17:56:32MiNiMaL

    Hol a kép? :))

  • 2012.07.23 17:56:34bankár

    durva, hogy mindenki azér' kattint :D

  • 2012.07.23 18:00:24M11an

    kocsogok

  • 2012.07.23 18:01:02nemethv

    @Messzi Vetek: visszhang...visszhang...visszhang...:P

  • 2012.07.23 18:01:09RemekElek

    Képek?
    Sehun?

  • 2012.07.23 18:01:24Kockanadrág

    LOL És tényleg mindenki a kép miatt kattintott. :) (Én is. :D )

  • 2012.07.23 18:06:18Alhazred

    azt mondjuk szeretném tudni, mennyi igaz a négy vízbefulladt emberről, egynek a helyszínelését, síránkozó ismerőseit láttuk, nem dobta fel a napunkat

  • 2012.07.23 18:07:00Messzi Vetek

    @nemethv sajnos a reply itt nem működik, pedig csak annyit akartam hozzád írni, hogy "+1"
    így meg lett egy ctrl+c, ctrl+v.

  • 2012.07.23 18:11:41csintapala

    Képeket!!44

  • 2012.07.23 18:21:51DMG

    Az, hogy kép nincs az egy dolog, de hogy egy 14 soros "cikket" képpel kirakni a címlapra... no comment.

  • 2012.07.23 18:27:59Georgey101

    Kedves Index!
    1 éve még a TV hírekben hivatkoztak rátok, ma meg már - köszönet a hasonló szenzációhajhászó trükkjeiteknek is -, értelmiségibb körökben egyre inkább csak mint elbulvárosodó, hiteltelen oldalként tartanak számon titeket...van még nevetek, de komoly iramban csúsztok lefelé. (Lehet, hogy a látogatószámotok esetleg növekszik, nem tudom, de arra kíváncsi lennék, hogy ha így folytatjátok, akkor kis idő múlva lesz-e még 8 általánosnál magasabb iskolai végzettségű olvasótok... nézzétek meg bármelyik pillanatban az első 10 cikket...mintha csak a TV2 Tényeket nézném: lelőtte, meggyilkolta, felnégyelte, meztelencsöcs(kép nélkül)...
    Láttunk már eltűnni ígéretes vállalkozásokat: ők is hasonló nagyképűséggel kezdték.

  • 2012.07.23 18:32:05TéeSzElnök

    Több csöcsöt a médiába! Vagy nem ezért került a pornószerkesztő nmhh élére?!

  • 2012.07.23 18:32:19tutticuki

    Hol a picsába vannak a bikinis csajok ? Kit érdekel, ha ugyanazt olvassuk itt, mint a beharangozóban ! Faszfejek !

  • 2012.07.23 18:37:23roook

    hun a csöcs?!!!!
    LOL

  • 2012.07.23 18:41:48Tökinger

    Axe-os promós csajok voltak a csupán főoldalon látható lányok. Fürdették a fesztiválozókat egy guinness rekordkísérlet miatt. De ez volt Efotton is. És az egész fesztivál bűzlött az ingyenes Axe dezodorok miatt, amit osztogattak. Amúgy egy kurva jó kis fesztivál, egy nagyon szép helyen.

  • 2012.07.23 18:46:18nuttmeg

    Nekem ott kezdodott, hogy a Bioahazard-ot is Pinahazard-nak olvastam a cimlapon.

  • 2012.07.23 19:03:38The brain

    Komoly kannái vannak a szőkének.

  • 2012.07.23 19:03:58Jeti00

    de hol vannak a képek? :D

  • 2012.07.23 19:05:27Lali_

    Képet! :D

  • 2012.07.23 19:06:40Nils. H

    Képek:[link]

    :D

  • 2012.07.23 19:10:22Dr. Porno Ottó

    @Georgey101: ezt ki kellene nyomtatni és falra tűzni az indexnél minden szobában.

    @index: mi lenne, ha nem csak a rákattintási arányt néznétek, hanem az oldalon eltöltött időt is? Az utóbbi fontosabb, ugyanis a ráklikkel-kinyomja (csalódott) látogató egy megveszekedett forintot nem ér. Sem a hirdetőknek, sem a lapnak. Ahol most vagytok, az 80%-ban Blikk színvonal.

  • 2012.07.23 19:17:19Robbantos

    en is kepert jottem :(

    ----------------
    www.dreamlite.hu[link]
    hangositas, fenytechnika, hangtechnika

  • 2012.07.23 19:22:46Väinämöinen

    Az is állati érdekes ,hogy ilyen cikknek látszó "izék" kikerülhetnek a főoldalra ,de az különösen jópofa ,hogy ehhez bezzeg lehet kommentelni. A politikai és egyéb érdekes - tömegeket foglalkoztató témákhoz meg nem. Az origó ennyire nem szart be az NMHH-tól. Nagyon csúszik a nívó. És nem a jó irányba...

  • 2012.07.23 19:25:40elevenstar

    Tökinger: na igen, az Axe elmehet a jó francba, éjfélre már majd megfulladtam a spray szagtól, nem lehetett leülni úgy az étkezőbe, hogy ne illatozzon körülötted féltucat ember. Félreértés ne essék, az illat nem rossz, a dózissal volt a baj.

    Amúgy +1 a kép miatt.

  • 2012.07.23 19:27:05dryanal

    csatlakozom egy előttem szólóhoz.
    Az oldal csuszik lefelé minőség szempontjából egy jól bezsírozott szakadékban.
    És tényleg a 'magasabb, értelmiségi körökben, majdnemhogy kiröhögik az oldalt, hogy ez vicc egyre inkább.
    Szóval : D csak így tovább.
    Dehát van ez így, mint általában minden lufival.

  • 2012.07.23 19:27:58elevenstar

    ah, megnéztem a képet nagyobba. kár volt... uncsik már ezek a messziről jónak kinéző, közelről csalódást keltő hostess csajok.
    [link]

  • 2012.07.23 19:32:25Komolyaneztnemhiszemel

    Kurva élet! Hol vannak a bikinis csajok?!

  • 2012.07.23 19:35:38Szemétláda

    Csak én látom a bikinis csajokat?

  • 2012.07.23 19:59:51WhyCantITouchIt?

    Csöcs?

  • 2012.07.23 20:11:05belga6

    Ez a hír már tegnap is megjelent ugyanitt:
    [link]
    Holnap is lesz? :-)

  • 2012.07.23 20:16:13hammerhead

    kirájj vagy, Nils!

  • 2012.07.23 20:45:19karosszékely

    A Biohazard interjúban (http://index.hu/kultur/zene/fesztival/2012/07/23/jo_lenne_biztos_fizetes_es_nyugdij/) azt írják, hogy erősen foghíjas közönségnek adott koncertet a zenekar, itt meg azt, hogy azon voltak a legtöbben. Jó, persze mind a kettő igaz lehet egyszerre, mert mindkét megállapítás erősen relatív, és jól szemlélteti, hogy minden csak nézőpont kérdése.

  • 2012.07.23 21:02:31csarlee

    Black magic rites on this black evil night
    Begin with the slice of the blade
    Metal and blood come together as one
    Onlookers they gasp in dismay
    Taste the sweet blood of one another
    Sharing without any greed
    Bang you head as if up from the dead
    Intense metal is all that you need

    Exodus, xodus!!!!

    Fuck, yeah....
    Baszki, ez az igazi thrash....

  • 2012.07.23 21:44:09karikaV43

    Persze,hogy mindenki a képért kattint mivel előre sejthető az írás színvonala ami a béka feneke alatt keresendő,lehetőleg bányagéppel.
    Ezt tudván így szereznek kommentet és kattintást,bizonyítván a blog létjogosultságát amit egyébként az írón kívül nem olvas senki.

  • 2012.07.24 00:59:02Mike Pistol

    Lósz@rt voltak sokan. Az előző évekhez képest érezhetően csökkent a látogatószám. Nem csoda, hiszen pár jobb bandán kívül trágya volt a felhozatal. Szerencse hogy ott van Tokaj, ez a pár ezres mag, a Tisza kemping lakói akkor is lemennének, ha egy fia zenekar se jelenne meg a színpadokon! Erre a nyakamat teszem!

  • 2012.07.24 05:13:34Inimma

    Az Index.hu megérett a pusztulásra...

  • 2012.07.24 05:41:13éberanyó

    Kattints a képre, és eljutsz a galériához, ott láthatod nagyban a csajokat, ha az kell...

  • 2012.07.24 07:47:28Egyéves Önkéntes

    ezek a zaxos csajok minden bulin ott vannak?
    spontán, gondolom.

  • 2012.07.24 08:13:48Koky_

    Gyengébbek kedvéért: rá kell kattintani a képre és ott lehet végignézni az összeset! Agy-menek...

  • 2012.07.24 11:21:15Victoorius

    Vajon Nagy Feró ott volt?

  • 2012.07.24 11:43:19foxpic

    Koky kedvéért: tegnap rohadtul nem voltak még kint a képek, volt oka a lázadásnak :D

  • 2012.07.24 12:17:36Törppilla88

    naná, hogy sokan jöttek Kassáról, ingyér volt nekik...

  • 2012.07.24 16:23:31Monster Lewis

    Alapvetően Új Péter távozása óta bulvárosodott el az Index, bár a szellemi mélyrepülés már kicsivel előtte elkezdődött...

Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.

Hozzászólásaidat ezentúl Facebookkal is megteheted!

Belépés

A címlapról ajánljuk

Ez is érdekelheti

Friss kommentek

Comment:com

A Petőfin nem hír Horn halála
Két kollégánk is jelezte, hogy a Petőfi Rádión az este 10 órai hírekben nem volt benne Horn Gyula halálhíre.

KönyvesBlog

Szív küldi - Ilyen volt a Szentimentálé a Müpában
Legalább hatan szoronganak egymás hegyén-hátán egy szűkös kanapén, többeknek már csak a földön jut hely.

Lángoló Gitárok

Ma indul a Fishing on Orfű - Nyerj rá bérletet!
Már megnyitotta kapuit és órákon belül elstartol a Kispál-nap a hatodik Fishing On Orfűn.