Rövidtávfutás a színpadon

Az Enter Shikari ritmusszekciója, azaz Rob Rolfe dobos és Chris Batten basszusgitáros, a Hegyaljás fellépésük előtt mesélt arról, hogy egyszerűen hulla fáradtak a Bécstől Tokajig való buszozástól. Ehhez képest az angol elektronikus harcore együttes hozta azt, amit a rajongói elvárnak tőlük: a hiperaktív, elsőprő színpadi show-t.

Pedig pár órával a fellépés előtt arra a kérdésre, hogy ugyan mégis miben fog különbözni a soproni voltos fellépésükhöz képest a tokaji, nemes egyszerűen annyit válaszolt Rolfe, hogy valószínűleg semmiben. És valóban, a négyfős brigád ismét felmászott mindenre, amire fel lehet, körberohanták legalább harmincszor a színpadot, és a szemerkélő eső ellenére szétugráltatták a közönséget.

Ehhez mondjuk azon szerencsések közé kellett tartozni, akik legalább az első 10 sorban álltak, ugyanis a keverőpulttal egyvonalban már hallani lehetett valamelyik random lakossági DJ-nek a suttyó szettjét a szomszédból, és ezen nem segített túl sokat a hangosítás sem. Hiába mutogattak az emberek a zenekar hangtechnikusának, hogy amolyan jó kis David Guettásan csapassa már fel legyen szíves a hangerőt, ő erre csak rázta a fejét ahelyett, hogy arra figyelt volna, hogy Rory Clewlow gitárjából szart se lehetett hallani, és az elektronikus részek sem búgtak kellő mélységgel. A zenekart és az első sorban tomboló rajongóit ez amúgy nem zavarta, pedig a gitár és az elektronikus részek okozta zúzásnak úgy kellett volna szólnia, hogy még a Party Station kalitkájában vonagló hölgy is úgy kezdje rázni a rácsot, mint az éhező állatkerti gorilla egy fürt banánt látva.

Az Enter Shikari nem váltotta meg a világot, de láthatóan ez nem is igazán állt szándékában. Reynolds és Batten egyszerűen képtelen nyugton maradni akár csak egy percig is, ha épp nem kell basszusgitár az egyik számba, akkor Batten fogja magát és kiugrik a közönség közé, miközben Reynolds valamelyik erősítőn trónol, Clewlow pedig gitárral a kezében mássza meg az emelvényt.

Ha nem lett volna ennyire borzalmas a hangosítás, akkor a fesztivál egyik legjobb bulijáról beszélhetnénk, mert a tagok szinte pöccre pontosan játszották el az összes számukat, miközben rommá speedezett rövidtávfutóként közlekedtek a színpadon. Szerencsére a közönség értékelte a lelkesedésüket, mi pedig megbizonyosodhattunk róla, hogy lehet szar a hangosítás akkor is, ha egy zenekar saját szakembert hoz magával.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!