A Dream Theater nem bonyolult zene

Paavo Lötjönen az Apocalyptica egyik metálcsellistája. A finn zenekar idén a Campus fesztiválon lépett fel, ha jól rémlik, Magyarországon először úgy, hogy nem négy csellista, hanem csak három alkotta a zenekart, de hoztak magukkal dobost és énekest is. A koncert közepesen jól sikerült, a közönség főleg a finnek első két lemezének darabjaira indult be, hiszen azokat ismerte leginkább - ezeken az albumokon az Apocalyptica még csak feldolgozásokat játszott, a Slayertől a Metallicán át a Faith No More-ig. A buli előtt beszélgettünk az egyik alapító taggal.

Hány csellód van?

Lehet meglepő, de csak kettő. Egy van nálam, azzal turnézom, és van egy másik otthon, az egy drágább darab. Amivel ma este játszom, az egy rockcselló, már ha lehet ilyen kategóriába sorolni a hangszert, keményebb, durvább hangzása van és a gyűrődést is jól bírja. Nem túl drága hangszer, nem mondom, hogy nem jó, de nem egy különleges darab. A másikat inkább stúdiózásra használom, azt 1882-ben készítették, sajnálnám elhozni magammal. A stúdióban használunk egy másikat is, egy régi, klasszikus darabot, az 400 000 eurót ér (112 millió forint).

Saját darab?

Á, nem, ilyenre egyikőnknek sincs pénze. A Helsinkiben található Sibelius akadémiától kérjük kölcsön a lemezfelvételekhez. Nem kell fizetni bérleti díjat érte, de kurvára vigyázunk rá, mert egyedi darab. Na az igazán jól szól, főleg szólóknál használjuk.

Mi van akkor, ha valami történik a turnéhangszerrel? Volt már ilyen?

Volt bizony. Az előző csellóm, egy fekete színű hangszer, amit nagyon szerettem, darabokban érkezett meg egy barcelonai koncertre. Képzelheted, kiszállok a képből, jön a csomag, meg egy ideges reptéri alkalmazott, hogy izé, van egy kis gáz. Azt hittem, infarktust kapok, este koncert, a cselló három darabban. Elmentem egy hangszerüzletbe, mondtam az eladónak, kell nekem egy cselló, de gyorsan. Mutatott ötöt, kipróbáltam mindegyiket, úgy egy órán keresztül szarakodtam, aztán kiválasztottam egyet - amivel a mai napig turnézok. A fickó nem hitt a szemének, amikor kifizettem a hangszert.

Mert?

Mert nem így szokás csellót venni. Ízlelgeted a hangját, a fogását, megpróbálod megtalálni azt a bizonyos hangszert, ami neked a legjobb, ami jól rezonál hozzád, a személyiségedhez, érted. Ez hosszú folyamat, ha lett volna időm, egy napot biztos elszöszmötölök a dologgal, de nem volt.

Miért kezdtetek el metált játszani csellón? Untátok a klasszikus zenét?

Eiccával, a zenekar másik alapító tagjával nagyon régóta ismerjük egymást. Nem vagyunk egy korosztály, amikor én a Sibelius akadémiára jártam, ő a tinicsoportban volt. Nagyon tehetséges zenész volt már akkor is. Összehaverkodtunk és egyszer szólt, hogy áthangszerelt pár Metallica-, Sepultura- és Pantera-nótát, van-e kedvem eljátszani őket. Két másik csellistával együtt előadtunk három számot a Ride the Lightning című Metallica-albumról, amivel váratlanul nagy sikert arattunk, a pályatársainknak nagyon bejött a dolog.

Zenetáborokban, iskolai bulikban léptünk fel, és nem hittük volna, hogy ebből lesz valami, de nem is foglalkoztunk ezzel, örömzene volt, semmi több. Vagy két évvel később, 1995-ben egy helyi metálfesztiválon léptünk fel, ahol egy független kiadó menedzsere is ott volt, és a buli után megkérdezte, nem akarunk-e lemezt kiadni. Azt hittük viccel, ki az istent érdekelne Metallica csellón, ugye. Az ő pénze, gondoltuk, projektnek érdekes, vegyük fel az albumot. Ez lett az Apocalyptica Plays Metallica by Four Cellos, ami 1996-ban jelent meg, először csak párezer példányban, úgy voltunk vele, hogy játszunk még vagy öt koncertet és kész, ennyi volt.

Az első albumotok nagyon bejött a metálvilágban, nekem is van egy otthon belőle.

Kösz. Váratlanul nagy siker lett belőle, a világon mindenütt piacra dobták, most úgy egymillió eladott példánynál tartunk. Akkor viszont úgy két évig még nem gondoltuk, hogy ebből valóban lehet valami, de a lemezcég ragaszkodott egy másodikhoz, mi meg úgy gondoltuk, hogy ezzel megnyílik az út előttünk, és alkothatunk valami újat, eredeteit, és nem kell csak feldolgozásokat játszani. Aztán jött a többi album, már hétnél tartunk, és a kismillió koncert.

Mennyit koncerteztek egy évben?

Változó, de úgy hat-hét hónapot általában igen. Az a nagy büdös igazság, hogy a lemezeladások egyszerűen megszűntek, és másból nincs bevételünk. A kilencvenes években a CD eladások után járó pénz volt a fő bevételi forrás, mára a koncertezés vált azzá. Ha nem turnézol, éhen halsz, ez van.

És a digitális letöltések? iTunes?

Menj fel az iTiunes-ra, és mondd meg, mit látsz a kiemelt ajánlatok között vagy a listákon. Látod az Apocalypticát? Nem. A kisebb kiadók nem tudnak lépést tartani a multikkal, ez van.

Annak idején négy csellista alkotta a zenekart, aztán jött egy dobos, egy csellóval most kevesebb van, viszont van énekes. Hova tart a zenekar?

Nem tudom. Soha nem terveztünk meg egyetlen lépést sem, nem így működünk. Organikus változások voltak ezek, amikor úgy éreztük, hogy kell egy dobos, lett egy. Hogy milyen lesz a következő lemez, azt nem tudjuk még, nem foglalkozunk még vele.

Pedig elég régen (két éve) jelent meg az utolsó anyag.

Igaz, de egy turné után nem fogunk egyből stúdiózni, mert annak nincs értelme. Van még négy európai bulink lekötve, utána megyünk Ausztráliába és Tajvanra, és 2012-re letudjuk a koncertezést.

És utána?

Egy év pihenő. Totál leállás, feltöltődés, ivás, dugás.

Melózni nem kell közben?

Hálistennek nem szorulok rá, egy évet simán el tudok úgy lenni, hogy ne kelljen aggódnom.

Játsszunk egy kicsit, ha klasszikus zeneszerzőt kellene metálzenekarokhoz sorolni, ki lenne mondjuk a Dream Theater megfelelője?

Hú, ilyet még senki nem kért tőlem, várj egy kicsit. Miért pont a Dream Theater?

Mert szerintem bonyolult zene.

Á, nem az. Laikusoknak lehet, de hidd el, nem az. Mondok inkább mást, ha klasszikusokat akarsz hallgatni, kezd Sosztakoviccsal, de ott van a finn Magnus Lindberg, aki nagyon súlyos dolgokat ír. Az ő zenéje igazán bonyolult, összetett, hozzá képest a Dream Theater gyerekjáték. Jó, egy Motörheadhez képest végtelenül összetettnek hangzik, de hallgass Ligeti Györgyöt vagy Krzysztof Pendereckit, akkor majd megérted, mire gondoltam.