Magyar színpadra magyar zenét!

Egyszer azt álmodtam, hogy csárdást járnak a Sziget nagyszínpadán, igaz, a Metallica volt, csapkodták a térdük lelkesen, és forogtak körülöttük a mennyecskék a Kill 'Em Allra. Aztán felkeltem és megfogadtam, hogy soha többet nem eszem sajtos-tejfölös lángost fesztiválon, de legalábbis nem iszom rá négy ágyas-meggyes pálinkát. Aztán pár év múlva valóra vált ez az álom, bár James Hetfield helyett Csík János állt tegnap este több tízezer ember előtt kis terpeszben, és nem az Enter Sandmannel, hanem egy kalotaszegi szaporával izzították be a hangulatot.

A Csík zenekar már lassan negyed évszázada húzza a táncházakban, ők a népzene LGT-je, sőt inkább Kispálja. Hiába járták persze meg Sydney-t a magyar olimpikonokkal, hiába keresik a lemezeiket a francia, angol és amerikai world music sznobok, igazán sikeresek mégis csak akkor lettek, amikor feldolgozták a Quimbytől azt a bizonyos számot. Hogy aszondja “Most múlik pontosan, engedem, hadd menjen”. Azóta minden biztonsági őr ezt dúdolgatja elábrándozva esténként, amikor már az m2-n sincs semmi érdekes, csak a végtelen este van, meg a kis bódé a csillagos ég alatt.

A Csík éppen ezért nem népzenei együttesként ismert, hanem feldolgozás-zenekarként, akik cimbalommal, nagybőgővel, hegedűvel és brácsával húzzák még a Tankcsapdát is. A Sziget mínusz egyedik napján ennek ellenére kalotaszegi és bogyiszlói csárdással kezdték, de persze aztán jött Lovasi, Hobo, Kovács Kati, Szörényi Levente, Presser Gábor, Bródy János és Kiss Tibi is. A Csík tulajdonképpen eljátszotta a magyar világzene negyvenéves történetét, hiszen az autentikus dalok után csaptak bele a  népzenei feldolgozásokba, majd jött Lovasi András és az Apa övének csatja, az első könnyűzenei szám, amiben tíz éve megszólalt Szabó Attila hegedűje.

Sőt a Csík eljátszotta a legelső magyar világzenei számot is: az Illés Átkozott féltékenység című dala tulajdonképpen egy széki mennyasszonykísérőből lett beatsláger a hatvanas évek végén, ezt a feldolgozást pedig most a Csík hangszerelte át. És ezzel össze is ért a koptatott farmerdzsekire hímzett bukovinai virágmotívum. De úgy, hogy még a Szigetre idő előtt megérkező francia divathippik is rongyosra táncolták az Adidas-cipőjüket örömükben.

Aztán már csak a slágerek maradtak: a nyugdíjasként is hihetetlenül jól ordító Kovács Kati és a Rock and roller, majd az LGT-től az És jött a doktor, amire Presser önfeledten verte a zongorát, mintha csak újabb Locomotiv GT búcsúkoncert lenne. Aztán meg néhány Quimby szám.

És igen, végül a ráadás, amire több tízezer ember sikoltott fel, és nagy öngyújtó himbálás is lett volna, csak hát egyre kevesebben cigiznek, meg nem tudják lóbálni az öngyújtót, ha egyik kézben a sör, a másikban meg a telefon, amivel videóznak és fényképeznek veszettül. Nem vagy itt jó helyen, nem vagy való nekem. Villámlik, mennydörög, ez tényleg szerelem.

Levezetésként pedig az Üljenek a fiúk ölébe a lányok, amiben Lovasi András adta elő a köcsögdudára bólogató Lukács Lászlót, ezzel is bizonyítva, hogy a Csíknek még a Tankcsapda is jól áll, a pogózás pedig olyan, mint a verbunkos, csak több benne a freestyle elem.

Nem népzene, hanem zene

Mondjuk ebben nincs semmi meglepő, a Csík feldolgozásai eddig is tökéletesek voltak, mindig is érződött, hogy ezek az emberek nem a népzenét értik, hanem a zenét minden hangjával és ütemével. A tegnapi koncert alatt csak az derült ki, hogy a magyar könnyűzene nagyjait időnként pont úgy kell egy szám közben megmenteni, mint ahogy a cigányprímás segített a hullarészeg huszártisztnek, miután elkártyázta mindenét, és sehogy sem tudott hangnemben maradni a Szomorú fűzfa harminc ágának kornyikálása közben. Ja és megtudtuk, hogy Szabó Attila és Csík János még egy szuperkoncerten is nadrágba gyömöszölt szürke ingben nyomják a rock and rollt, tényleg mintha a kisvárosi zeneiskola munkaközösségét felzavarták volna a nagyszínpadra.

De bármilyen visszafogottan öltöznek is, azért hibátlanul húzza a Csík. Persze ettől még legfeljebb egy jó feldolgozás-zenekar lennének, egy érdekes este, mint mondjuk Paul Anka, amikor szvingritmusban játszik Nirvanát. De ez a zenekar azért ennél sokkal több, és erről még csak nem is ők tehetnek.

Nem magyarkodó, hanem magyar

A Csík ugyanis attól különleges, hogy úgy magyar és népi, hogy közben nem magyarkodó és idegenellenes. Jelenleg nagyon kevesen vannak rajtuk kívül, akik értik, hogy mi a magyar kultúra, mi a hagyomány, és hogyan kell mindehhez viszonyulni most, hogy az utolsó élő kékfestő is egy vietnami üzemből rendeli online a festéket. A Csík nem duplán csavarodó DNS, és nem a Szíriuszról érkező Szent Korona kiterjesztése. A Csík nem egy irredenta műdal popritmusban űvöltve. És persze a Csík nem is egy matyóhímzéses edzőcipő, amivel meg lehet nyerni a Gombold újra pályázatát, nem csalamádés hamburger, amit magyaros menüben vesz mindenki magyaros sült krumplival és magyaros light kólával. Csak magyar népzene. Meg egyszerűen csak magyar zene. Zene.