Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Aki azt hiszi, hogy az idei Sziget legkeményebb koncertje a nulladik napos black metalos Dimmu Borgir volt, az nagyon téved. Az idei Sziget legkeményebb koncertjét ugyanis a Ministry adta a nyitónapon, a gigantikus A38 sátorban, és lehet itt még dubstepező Korn vagy vikingmetál Amon Amarth, ez már nem fog változni.
Al Jourgensen Ministry-főnök ugyan kissé hitelét vesztette, mikor nem tartotta be a szavát, és nem költözött el Kanadába, mikor George W. Bush-t újraválasztották, és ezzel bátran odaállhat Glenn Benton kamusátánista Deicide-főnök mellé, aki 33 éves korában nem nyírta magát ki, pedig megígérte, de nézzük el neki, mert az ősellenség Bush eltűnésével fel is oszlatta a Ministryt. Ez sem tartott viszont sokáig, Jourgensennek hirtelen megint lett mondanivalója a válság sújtotta világ számára, és kiengedte a fenevadat abból a ketrecből, amiben a 2008-as budapesti koncertjükkor is játszottak.
Amúgy a Szigeten is volt már Ministry. 2006-ban adtak egy kegyetlen hangos koncertet a délutáni napsütésben a nagyszínpadon, csak akkor a mostani, viszonylag ismeretlen zenészekkel ellentétben olyan kvázi legendák játszottak Jourgensen mellett, mint a prongos, danziges Tommy Victor gitáros, az azóta elhunyt Killing Joke-os, prongos Paul Raven basszusgitáros, a doboknál pedig a Slipknot-alapító Joey Jordison ült. Azt a kiváló fellépést kellett volna most megfejelnie az ipari metál csapatnak.
Ha ez ugyan az újdonság hiánya miatt nem is sikerülhetett, azért nem volt rossz ez a mostani koncert sem, hozta azt a szintet, amit a Ministrytől elvárunk, de ha belegondolunk ez annyira nem is nehéz. A Ministry ugyanis kiválóan tud alibizni élőben. Nagyjából csak a dobosnak kell a gépies ütemeket halál pontosan tartani, a többieknek pedig rányomni a punkosan egyszerű, repetitív riffeket, meg a sok zajt. Erre már csak jön a néha összeaszott bolond öregasszonyra, néha valami posztapokaliptikus film őrül kannibál főnökére hajazó Jourgensen torzított kiabálása, egy kis sokkoló, ironikus vetítés, és kész is a koncert. De ez nem baj, ha elég hangos a cucc, jó a hangzás, akkor bármennyire is lazsál a zenekar, úgy kell éreznünk magunkat, mintha egy nagy döngölőgéppel vernének bele minket a földbe, mi pedig ezt kéjesen élvezzük.
A közönség pedig élvezte, bár az látszott az eklektikus összetételen, hogy kb. bármi szólhatna nekik, akkor is úgy veretnék rá, mintha az életük múlna rajta. Volt itt látszólag falusi diszkóba érkező harmincas pár, kosztümbe öltözött francia, konszolidált dzsessz-zenész, és persze sok rocker is a keverőpultig ácsorgó tömegben, és mind úgy tett, mint aki élvezi. Persze miért is ne élvezték volna. Így, pár évente elég jól esik, ha a Minsitry átmossa az agyunkat, hogy aztán újult erővel tölthessük azt fel hülyeségekkel a következő buliig, ahol majd Al Jourgensen megint belekiabálja a pofánkba a frankót.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Rovataink a Facebookon