Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Nyilvánvaló, hogy a legtöbb fesztiválon a hétvége a legerősebb a látogatók száma szempontjából, a Szegedi Ifjúsági Napokon a méreteiből és helyszínből adódóan azonban ez még inkább észrevehető. Az első egy-két napon minden évben megy a találgatás, hogy most éppen miért is vannak sokkal kevesebben, mint tavaly, hogy aztán a péntek és szombat tömegjelenetei után a következő évben is lehessen agyalni ugyanezen. Persze akadnak, akiknek mindez nem adja fel a leckét annyira: amikor, csütörtökön, a második napon megérkeztem a SZIN-re, bejáratnál egy pár például éppen arról értekezett, hogy micsoda hülyeség már, hogy egy partfürdőbe szervezett fesztivál kapcsán egyesek a kánikulának tulajdonítják, hogy viszonylag kevesen vannak. Pedig hát csak rá kéne nézni a naptárra, és felfogni, hogy még munkanap van és másnap is az lesz.
Csütörtökön egyébként tényleg nem roskadozott az embertömegtől az Újszegedi Partfürdő, bár azért a szerdánál már, úgy tűnt, többen vannak. A nagyszínpad elé a PASO-nak, a Heaven Street Sevennek, majd főleg a Vad Fruttiknak sikerült is egy komolyabb tömeget verbuválnia. Bár utóbbi zenekar évéről évre látványosan növekvő rajongótábora a magyar könnyűzenei élet egyik legaggasztóbb jelensége, egy nyárzáró fesztivál kapcsán most tegyük félre a morgolódást, hunyjunk szemet a kiábrándítóan gyenge, közhelyes szövegek és a hasonlóan béna zene felett, hiszen a közönségnek jól láthatóan éppen elég volt a remek szórakozáshoz, hogy bele lehetett ordítani a világba, hogy „nekem senkim, de senkim sincsen”. Vagy éppen bármelyik másik refrénjüket.
A SZIN-en egyébként évről évre remek propagandafilmet lehetne arról forgatni, hogy a magyar fiatalok mennyivel többen és jobban szórakoznak a magyar zenekarok koncertjein, mint a náluk semmivel sem jobb nyugatiakén. Míg szerdán a Yellowcard maradt alul a hazaiakkal szemben, addig csütörtökön a fesztiválon négy éve egyszer már megfordult Kosheen mutatta be nagyjából ugyanezt. Bár köszönhetően főleg a 2001-es Resist című bemutatkozó albumukon megjelent Hide U, Hungry és Catch című slágereiknek, azért rájuk jóval többen voltak kíváncsiak, mint az amerikaiakra, mégis úgy tűnt, a Vad Fruttik nagyobb tömeget hozott lázba, pláne, ami a bulizást illeti. Mert hát azt erős túlzás lenne állítani, hogy a britek koncertjén elszabadult volna a pokol a nagyszínpad előtt, inkább szépen elcsordogált a hol tempósabb, hol visszafogottabb koncert. Az említett slágerek mellett persze a legfrissebb, Independence című negyedik albumukról is játszottak, többek között a Get A New One című számot, ami tavaly tavasszal már különleges, ferihegyi fellépésükön is hallható volt. Nem volt rossz koncert, de összességében a 2008-as fellépésük jóval energiadúsabb emlékeket hagyott bennem, bár simán előfordulhat, hogy egyszerűen csak rosszul emlékszem.
Egy jó fél órás késésnek köszönhetően a Kosheennal nagyjából egy időben és talán éppen emiatt kissé szellős sorok és félház előtt a Jate Klub Sátorban a Hodosi Enikőnek köszönhetően vizuálisan még mindig erős Neo zenélt. Hozták a tőlük teljesen megszokottat, amit év közben a Jate Klubban is bármikor produkálnak.
A Pepsi Színpadon eközben meg a Brains játszott, akik ugye mostanában, a tavalyi Refresh The Style című remixalbumuk óta a korábbiaknál is jobban vonzódnak az oldskool jungle- és drum & bass-alapokhoz és hasonlókhoz. Persze, azért a trendeknek megfelelően akadtak erősen dubstepes elemek, meg némi metálos zúzás és egy Tankcsapda-feldolgozás is, ami talán csak azért volt számomra kissé meglepő, mert nem látogatom túl gyakran a koncertjeiket. Előttük egyébként a Russkaja tartotta szokásos kozák kocsmabuliját, velük a SZIN-en, úgy fest, nem nagyon lehet mellélőni, és sokadjára sem unja meg őket a természetesen tökrészeg közönség.
Az Összművészeti Téren csütörtök este főleg a Romano Dromnak köszönhetően úgy érezhette magát az ember, mintha egy jól sikerült cigánylagzi közepébe csöppent volna. Akármikor arra jártam, úgy tűnt, komoly veszélynek vannak kitéve az egyébként sem túl nagy sátor ponyvafalai.
Az Axe Party Stationön este tíz és éjfél között Bárány Attila zenélt, ami biztosan jó buli lehetett azoknak, akik élvezik, ha arányaiban háromszor annyit hallják a dj hangját, mint az éppen szóló zenét, míg az Inmedio & Drink Bar környékén szinte egész este alig pár tucat ember ténfergett. Még akkor is, amikor hajnalban a kanadai producer és dj, Luke Fair játszott egészen jó, a 2000-es évek első felének színvonalasabb house-bulijait idéző zenéket.
Aztán ott volt csütörtökön a SZIN-en még Ludmilla és Palotai is, a Jate Klub Sátorban, akik javarészt fesztiválkompatibilis, ugrálós, trance-es szintikkel tarkított harsány dubstepet játszottak. Egymás között nagyjából olyan munkamegosztásban, hogy míg Ludmilla a stílus adta kereteken belül főleg a kifinomultabb lemezeiből válogatott, addig Palotai Zsolt voltaképpen Sterbinszky Károllyá változva, gyakran széttárt karokkal és csápolva játszotta unásig ismert slágerek (RHCP, Nirvana, Linkin Park stb.) létező legprosztóbb, dubstepes és gagyitrance-es kiállásokkal tarkított electro house remixeit. Szürreális és kissé röhejes volt, de hát így, ötvenen túl nyilván már mindent lehet.
A Silent Discóban idén is két csatornából választva lehet fejhallgatóval bulizni, ezen az estén az egyiken a kilencvenes évek gagyidiszkója (Eiffel 65 és társaik), míg a másikban valami huszadrangú electro house szólt. Ekkor azonban már nem volt erőm eldönteni, hogy melyik tolerálható kevésbé. Péntektől, azt mondják, még melegebb lesz.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Rovataink a Facebookon