A múlt és a jelen az EFOTT-on

Azt senki sem vitathatja, hogy az utóbbi tíz évben az Anima Sound System, az Irie Maffia, a Punnany Massif és a Tankcsapda volt minden fesztiválon az egyik alap magyar fellépő. Az EFOTT-on most egy napra rakták mind a négy zenekar koncertjét, így megnéztük hol tartanak ma ezek a csapatok.

Az említett négy együttesből egyik sem számít mai darabnak. A Tankcsapda 24, az Anima 20, a Punnany 10, de még az Irie Maffia is már 8 éve működik. A Tankcsapda máig elsőszámú fellépő a legtöbb helyen, de az Irie Maffia és főleg idén a Punnany Massif is headlinerként szerepel a nevesebb külföldieket nélkülöző hazai rendezvényeken. Az Anima Sound System kicsit más tészta, nekik a korai, még külföldet is érintő sikereik után nem igazán sikerült az átállás, nem hiába léptek fel ők először pénteken a nagyszínpadon.

Azért nem volt rossz

Az Anima Sound System az évek alatt számos tagcserén és stílusváltáson ment át, ma már Prieger Zsolt zenekari vezető Fanni lánya énekel benne és már csak nyomokban emlékeztet az annak idején a legnagyobb népszerűséget okozó etnóval kevert elektronikus zenéjükre. Helyette kaptunk egy 2008-ban akár még aktuálisnak is mondható dancepunk-new rave hibridet, ami leginkább a nemrég hazánkban is járt !!! zenéjére hasonlít. Ezzel alapvetően semmi gond nem lenne, de láthatóan szürkezónába került az Anima, vagyis a régi rajongók ezzel már nem tudnak azonosulni, az újaknak meg nem elég friss a produkció. A klasszikusokkal sem tudott mit kezdeni a kis számban megjelent közönség, az Elég volt vagy a Marijuana Cha-Cha-Cha ezzel a hangszereléssel teljesen hangulatát veszti, mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy utóbbi megszólalásakor egy meggyulladó jointot sem láttam a közönségben, pedig évekkel korábban vágni lehetett volna a füstöt.

Nagyon jó volt

Ami idén a Punnany Massif, az volt egy-két éve az Irie Maffia. Az aktuális magyar könnyűzenei monstrum, amelyet nem lehetett megkerülni, legyen szó rádióról vagy csak a gimnáziumi folyosón telefonról zenét bömböltetőkről. Az annak idején rap-reggae szupergruppként induló formáció viszonylag hamar komoly törzsközönségre tett szert és az amúgy a reggae-től ódzkodó emberek számára is képesek voltak érdekfeszítővé válni. Ehhez persze kellett majdnem egy tucatnyi, itthon komoly megbecsülésnek örvendő zenész és énekes, na meg csupa olyan dal, amit még angolul is képes énekelni a közönség. Idén azonban komoly átalakuláson ment át a zenekar hangzása a Nagyon jó lesz lemezzel, amit már nem lehet egyértelműen egy műfajjal meghatározni.

Az Irie Maffia konkrétan a pénteki nap legnagyobb buliját adta, a színpadon egymás hegyén-hátán hadováló énekeskompánia az első perctől az utolsóig együtt lélegzett a közönséggel és ezek az új dalok még talán jobban is álltak nekik, mint az állandó babilonozás. Ráadásul tematikus vizuállal készültek, ami külön dobott a produkción, ezt pedig a közönség mellett mi is nagyra értékeljük.

Lehetett volna jobb is

A Punnany Massif koncertjére már a közlekedést biztosító földútig állt a tömeg, hiszen mindenki kíváncsi volt Magyarország per pillanat egyik legnépszerűbb együttesére. Az régóta egyértelmű, hogy a Punnany a kezdeti hiphop gyökereket levetkőzve volt képes ilyen ismertségre szert tenni, amihez egy rakás rádiós sláger is kellett. A furcsa mégis az volt, hogy a Punnany mára inkább vált reggae zenekarrá, mint maga az Irie Maffia. Persze, itt nincs patois halandzsa, de zeneileg szinte az összes dal arra a pofon egyszerű gitárprüttyögésre és visszafogott dobolásra épül, amire valóban meglehetősen kényelmes magyarul rappelni. Azonban így majdnem az összes szám egy nagy szeretettel, békével és jókedvvel teli katyvasszá vált. Alig tudtam megkülönböztetni egymástól a dalokat, miközben oldalt vetítésképpen valamiért a Tame Impala és az Arctic Monkeys animációs klipjei mentek.

Egy-egy nagy közös éneklés így is akadt és még az egyik frontember is elsütötte, hogy nem is olyan nehéz velük együtt énekelni, hiszen mindegyik refrénjük általában a nana-nana-na dúdolásra épül. Ennek ellenére nem éreztem azt a szétfeszítő energiát, mint az Irie Maffiánál, a közönség inkább álldogált bájvigyorral az arcán, mintsem őrült ugrándozásba kezdett volna. Pedig az „olcsó popzenét Magyarországra” sorral felvezetett, elektronikus alapú daluknál erre tökéletes lehetőség lett volna, de erre láthatóan kevésbé volt vevő a tényleg megdöbbentő mennyiségű rajongó.

Alapjában véve tökéletesen értem, miért annyira népszerűek most. Viszont volt szerencsém látni őket egy héttel ezelőtt Orfűn, ahol tényleg jó koncertet adtak, tele energiával és változatossággal, az EFOTT-ra ebből viszont csak a kötelező motyogás, hegedűs hatásvadászat és mellettünk állóval való pacsizás maradt a nyárig tartó szabadság és szeretet apropóján.

Régen minden jobb volt

Valamilyen oknál fogva az itthon szent tehénné vált Tankcsapdának nem áll jól az idő múlása, legyen szó tagcserét követő új albumról vagy alkoholmentes sör reklámozásáról. Ettől persze még mindenkinek van legalább öt kedvenc Tankcsapda-száma, ezért még így is kötelező program Lukács Laciék egy-egy fellépése, hátha el lehet csípni közülük valamelyiket. Ez az EFOTT-on nekem is sikerült, bár ettől még csalódás volt a koncert.

Természetesen senki sem vár forradalmat egy 24 éves együttestől, de legalább a régi slágereket ne rontsák már el. Az új lemez számai láthatóan hidegen hagyták a kevert vedelése közben Tankcsapda-slágereken felnőtt egyetemistákat, a közismert dalok viszont mind egyfajta érthetetlen metálköntöst kaptak, amitől sokra alig lehetett ráismerni. Hiába nyomja rendületlenül Sidi minden dalban a kötelező heavy metal gitárszólót vagy pörgeti, dobálja a dobverőit Fejes Tamás, ha a feeling egyszerűen elveszik, ezt pedig a kétlábdob felesleges erőltetése sem hozza vissza.

Valahogy olyan olcsó hangulatot árasztott az egész. A Juggler alatt például drogok, pénz és fegyverek képeit láthattuk a tagok mögé vetítve, és már akkor is erős volt a gyanúnk, hogy az ebben érdekelt szakember csak beírta a Google képkeresőjébe a három szót angolul, majd azokat használta fel illusztrációnak. (És valóban, kipróbáltuk.)

A közönség is érezte, hogy valami nincs rendben az ország kedvenc rockzenekarával, mert a legtöbben csak szemöldökráncolva figyelték azt, amit egyáltalán nem akartak volna látni. Mi azért reménykedünk benne, hogy lesz ez még jobb is. Mint régen.