Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!Nekem a kedvenc zenekarom a Prodigy azóta, amióta 1998-ban először megláttam azt a klipet, amiben az a zöld hajú csávó ordít át a falon. Eddig sajnos nem tudtam megnézni őket, mert 1997-ben általános iskolás voltam, a Szigetre meg a Voltra meg eleve nem megyek, mert oda csak a parasztok járnak. Örültem is a Soundnak, hiszen azt hallottam, hogy itt modern zene van és a punetták is jók.
Hát igazak voltak a hírek, én utoljára ennyi fullos nőt Paul Kalkbrennerre rázni utoljára a Rodostó diszkóban láttam Sajókeresztúron, csak itt még van egy Balaton is. Szóval egy mustra és pár kör feles után én már nem is tudtam magammal mit kezdeni, hogy végre láthatom a Prodigyt, ami szerintem a világ legjobb zenekara, az például mekkora durva, amikor az a kopasz faszi a Firestarter közben ott izél az alagútban!
Annyit mondok bazmeg, hogy én még ilyen zúzást soha életemben nem láttam. Amint ezek feljöttek a színpadra, olyan eszetlen buli indult, hogy én csak lestem ki a fejemből. Ezek az arcok mind állatok, különösen a kopasz meg a néger, de ott volt egy nagyon duresz gitáros is, akiről én nem is tudtam, hogy tag. Én nem szeretem a gitárokat, meg a gitározást, de ebbe a zenekarba még ez is simán elfér szerintem.
És csak jöttek a nagyot szóló slágerek, én a Firestarternél konkrétan magam alá szartam, annyi jó volt élőben hallani, teljesen abba a klipes alagútba képzeltem magamat, amiben a kopasz csávó mászkál! És ehhez cuccoznom sem kellett, mert nekem a Prodigy a drogom.
És a közönség baszki, hát arra nincsenek szavak. Én mindig hallottam róla, hogy a legkeményebb partyarcok járnak a Soundra, de el se tudtam képzelni, hogy itt mi van. Nem tudom, mit szednek, de azért egyszer adhatnának belőle. De kajak, én ekkora őrületet még soha nem láttam, ami itt volt. A nagy ugrálás, tánc meg ikszelés olyan porfelhőt vert, hogy én azóta is fekete foltokat lövök a zsepibe. Na persze nem úgy, azzal semmi gond nincs!
Életem legnagyobb élménye, remélem elhívják őket a következő Soundra is. Azt már gondolom mondanom sem kell, hogy a koncert után nem egyedül mentem haza, hiszen mint kiderült, a prodigys tojóknak bejött a borsodi kolbász. Kacsintós szmájli, de orros.
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Rovataink a Facebookon