Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Különleges élmény Wiesenbe koncertre menni. Az ausztriai városkába érkezve semmi, de tényleg semmi sem utal arra, hogy a közelben éppen világsztár zenekarok koncerteznek. A helyszínt is kisebb tanácstalanságok után lehet megtalálni, és amikor az autóval leparkolsz, még akkor sem tudod elképzelni, hogy valahol az erdő mélyén tömeg van.
A parkolót az egyébként rendkívül igénytelenül szórakozó osztrákok kellőképpen belakják. Ez leginkább azért érthetetlen, mert az elsőéves Harvest Of Art fesztivál mindössze egy napos, de persze később a tálcás sörökkel keresztbeálló szemekkel kacsázó közönséget látva, már egyértelművé válik, hogy miért kell nekik a parkolóban alvóhelyet felhúzni. A színpad tényleg impozáns helyen van, mélyen bent az erdőben, ahol zavartalanul lehet hangoskodni és ufo-fény erősségű stroboszkópokat villództatni.
A hűs fák között alulöltözött hipszter fiatalok már kora délutántól élvezhették programot. Az érekzésünkor készölődő Bloc Party már a hangulat tetőfokán lép színpadra, hogy aztán a táncolható indie rockjával és a túlzásba vitt lézerezéssel felkészítse az embereket a főattrakcióra, ami az Arctic Monkeys.
A brit srácok valahogy nem képesek eljutni Magyarországra, pedig ha valakik, akkor ők biztosan Sziget-kompatibilisek. Aztán a koncert alatt már egyértelművé válik, hogy ez a zenekar a Sziget monumetális színpadán jóval kevésbé érvényesülne. A wieseni koncerthelyszín éppen akkora, hogy ne érezzük nagynak, így az Arctic Monkeys majdhogynem klubkoncert hangulatot képes összehozni, és itt még az sem zavaró, hogy az énekes-gitároson kívül az összes tag szinte tanácstalanul álldogál a színpadon, miközben persze a zene nélkülük nem lenne ilyen feszes és táncolható.
Alex Turner olyan mintha Fenyő Miklós Sheffield valamelyik prolinegyedében élő eltitkolt gyereke lenne. A hátul felnyírt, elől meghagyott és zselével beállított hajú srác a gitározás mellett is olyan hanyagul táncol, mintha éppen egy rockabilly bulit nyomna. A konferálás annyira szétcsúszott, hogy nem csak azért nem érteni rendesen, mert akcentusa van, hanem mert nem mondja ki a szavakat. Az már kérdés, hogy ez a dob mellé bekészített borospalack tartalmának, vagy az alap habitusának köszönhető-e inkább. A rendkívül beképzeltnek tűnő frontember abszolút színpadra termett, nélküle ez a zenekar nem működne ilyen intenzitással. Érdekes amúgy, hogy ez a frontembercentrikusság mennyire nem hallatszik ki a lemezeken. Ott egy stabil, masszív gitárpop zenekar képe jelenik meg, itt pedig majdhogynem one man show lesz a produkcióból.
Az Arctic Monkeys dalai kevés kivételtől eltekintve tökéletesek. A rock és a punk fésületlensége mellett olyan bődületes popslágereket írtak már, hogy szinte akárhova nyúlnak, a közönség zabálja őket. Ráadásul az újabb kori lemezek álmodózósabb, zöldebb hangulata is jót tesz a koncertnek, még akkor is, ha a Suck It And See legzordabb, legzúzósabb száma, a Don't Sit Down 'Couse I've Moved Your Chair az egyik csúcspont. A Humbug dalai már kevésbé érvényesülnek ebben a bulizni vágyó közegben, de igazából ezeknél sem ül le a hangulat. Az Arctic Monkeys zenéje koncerten éppen annyira jó, mint lemezen, de az biztos, hogy ha nem lenne a hátuk mögött egy pulzáló AM monogram és a jól megszerkesztett fénytechnika, igazából elég lenne az erdő fölötti csillagos eget bámulva lazulni közben, annyira kevés dolog történik a színpadon.
Emiatt aztán senki ne sajnálja azt a szigetes koncertet. Ha valaki nagyon eltökélt volt, itt egy családiasabb, és nem mellesleg bődületesen jól szóló koncerten nézhette meg a zenekart. Ennél maximum csak egy izzadt klubkoncert lehetne jobb.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Rovataink a Facebookon