Őrült nagy ír szauna

2013.08.08. 15:29
Az Index fesztiválblogja

Aktuális

 
A fesztiválról
Koncepcionális, formai és tartalmi újítások sorát hozza az idei Sziget augusztus 5-12. között. Megalakul a Sziget Fesztiválköztársaság, tovább szépül a rendezvény és új programelemek is gazdagítják a felhozatalt. Az idei Sziget, ha úgy tetszik, még egy lapáttal rátesz az "élményfesztivál" koncepcióra. Ennek egyik leglátványosabb eleme lesz a Szigeten - most először - az ún. End Show. Az End Show - mint nevéből is látszik - a Sziget egyhetes élményhömölyére a fesztivál utolsó estéjén teszi fel a koronát. Vasárnap tehát a Nagyszínpad előtt, főműsoridőben egy rendkívül látványos vetítéssel, tűzijáték-, fény- és lézer show-val búcsúzik az idei Sziget. A pirotechnikai és fényeffekteket gazdagon felhasználó záróbuli zenei kíséretére a szervezők a világ első számú DJ-jét, David Guettát kérték fel, aki élőben szolgáltatja majd a zenei aláfestést. A Kelet-Európa Vurstli idén is a már megszokott játékossággal fogadja az emigrálni vágyókat. Az idei tematika a 60-as, 70-es évek hippi korszaka. A hozzá tartozó mozgalmak béke és szabadság vágyát finoman "elv"-társítják a Sziget Fesztiválköztársaság filozófiájával. Hosszú haj, csőfarmer, peace & love! A Kelet-Európa Vurstli ruhagyárában elkészíthetjük a saját szabadságunkat szimbolizáló fesztiválkösztümünket is. Ami a zenekarokat illeti, az idei Sziget nagyszínpados kínálatában lép fel a nemrég újra aktivizálódott spanyol Ska-P, amely már többször is játszott a Hajógyári-szigeten, 2005-ben például gólyalábakon és Bush-álarcokban. Szintén visszatér a brit Skunk Anansie, amely énekesnője, Skin vezetésével 2011-ben adott emlékezetes koncertet a Szigeten. Dizzee Rascal, a népszerű brit rapper, a grime-mozgalom talán legfontosabb képviselője ugyancsak fellép a fesztiválon, akárcsak az Editors, a posztpunk mozgalom egyik legkarakteresebb zenekara, valamint a szintén brit énekes-slágergyáros, Alex Clare, valamint az elektronikus, metál és rockzenei elemekkel kísért hardcore zenét játszó Enter Shikari, továbbá a legendás britpop-formáció, a Blur vagy a német Die Arzte. Az A38 színpadon ad koncertet az idei Szigeten az észak-londoni énekes-gitáros-dalszerző, Michael Kiwanuka, és jön a punk-rock zenekarok és zenészek tucatját inspiráló Los Angeles-i Bad Religion is, amely tavaly adta ki tizenhatodik albumát. Fellép az A38 sátorban a lassú tempójú, hűvös és melodramatikus alternatív popszámokat író francia előadó, Woodkid, a svéd indie rock formáció, a Peter Bjorn & John, Katy B brit énekesnő, dalszerző, a dubstep kultúra egyik fontos képviselője, Netsky belga drum'n'bass előadó, a pszichedelikus rock albumával tavaly az egész világot elbűvölő ausztrál Tame Impala. Jegyek: Mínusz 1. napi jegy - augusztus 5. - Cipő Emlék Nap Elővételben augusztus 4-én éjfélig: 4 900 Ft Augusztus 5-én és a helyszínen: 5 900 Ft 0. napi jegy - augusztus 6. - Quimby és Muzsikás nap Elővételben augusztus 5-én éjfélig: 6 990 Ft Augusztus 6-án és a helyszínen: 7 990 Ft 0. napi jegy + "Quimby" könyv 1000 Ft-ért az első 5000 online jegyet vásárló vendégnek: 7 990 Ft Napijegy: 14 000 Ft Hazamenős bérlet: 58 000 Ft Ottalvós bérlet: 66 000 Ft Sziget - Budapest Citypass Érvényes 2013. augusztus 1. (csütörtök) 00.00-augusztus 13. (kedd) 24.00-ig, ára: 8 700.- HUF 48 órás Citypass: érvényes a kiváltás napjától másnap 24.00-ig, ára: 2 700.- HUF Karaván kemping jegy: 38 000 Ft VIP Kemping jegy: 38 000 Ft
Tovább »
 

Nincs jobb móka egy fesztiválon, mint csordában üvöltözni, sört locsolni és önfeledtem ugrándozni, néha eltaposva egy-két bátor női fesztiválozót. Ehhez a Flogging Molly ír kocsmapunkja a tökéletes kísérőzene. Dave Kingék budapesti fellépései minden alkalommal élményszámba mennek, és szinte képtelenség elszúrni a bulijukat. Szinte, mert sajnos ez tegnap sikerült.

A pofátlan hőség nem éppen a sátras koncertek barátja, de ami tegnap volt az A38 színpadon, az konkrétan guantanamói kínzástechnikákat idézett.

Először is szeretnék gratulálni annak, aki szerint a német Die Arzte inkább nagyszínpados koncert, mint a Flogging Molly. Mindkettő fellépett már ott korábban, azonban magyarázza el már nekem valaki, hogy a külföldi fesztiválozók között csak elenyésző mennyiségben található germán népség tényleg annyira meghatározó, hogy egy nemzetközileg sokkal ismertebb zenekart kelljen miattuk konkrétan egy szaunába rakni?

Elvileg a koncertnek otthont adó helyszín több mint tízezer fő befogadására alkalmas. Most képzeljük el, hogy majdnem telt ház és 35 fok esetében milyen lehet egy vigalmi punkkoncert.

Se vízpermet, se levegő, csak egymásnak feszülő, lucskos félmeztelen férfitestek, és az a mámorító érzés, amikor nem tudod, hogy becsináltál vagy szimplán csak ennyire izzad a segged. Amikor konkrétan könyörögsz az előtted bukdácsoló belgáknak, hogy locsoljanak már pofán a vízipuskájukkal, cserébe cigit tudok felajánlani. Sőt, már valamiféle magasabb erőhöz imádkoztam, hogy valaki találjon arcon egy félig teli korsó sörrel.

Közben meg ott volt a koncert. Konkrétan orkánerejű morajlás fogadta a zenekar minden mozdulatát, az ütemes tapsolástól volt, hogy nem lehetett hallani a zenét. A kalózdalokra dülöngéltek a heringek, a kocsmaszámokra sört locsoltak, a pörgős punkra viszont senki sem volt kedve ugrálni vagy pogózni, mert a tömegnyomortól ez életveszélyes lett volna. Az oldalsó kijáratnál szerencsére volt egy kis levegő, ott lehet picit topogni a Drunken Lullabiesra vagy Rebel s of the Sacred Heartra, de pont a Flogging Molly az a zenekar, amikor szeretnék belekarolni egy vadidegen karjába és totál idiótát csinálva magamból futkározni körbe-körbe, mint a részeg bajor birkapásztor.

Dave King és társai így is kitettek magukért, egyszerűen látszott rajtuk, hogy erre még ők sem számítottak. Minden tag megkapta a külön kis tapsviharát, a King pedig viccelődni próbált két szám között, de valami Wu-Tang Clan-os poénon kívül nem igazán lehetett érteni. Nagy kár ezért a buliért, talán legközelebb jobb lesz a körülmény is.