Rendőrség őrzi a házi nyulakat Ozorán

A tolnai dombok és kukoricamezők után olyan volt egy rendőrségi blokádba botlani, mint amikor az ember váratlanul NAV-osztaggal találja magát szembe egy kisállat-simogatóban. Az ozorai fesztivál előtti utolsó falu, Igar közepén rendőrök nyüzsögtek az olvadt aszfalton, egymás után intették le a kocsikat, németek, osztrákok, hollandok nyitogatták értetlenül a csomagtartókat, cipzározták a csomagjaikat, tárcájukat, pakolták ki a zsebeiket. Nem tudni, hogy a pusztító hőség miatt, vagy egyszerűen a rendőrök sem látták már értelmét az egésznek, de mindenesetre a vizsgálat inkább felszínes volt. Ami azt jelentette, hogy a megalázó faktor persze megvolt: belenyúlkáltak a táskámba, és az autó összes olyan helyére, ahova az rejtene illegális anyagot, aki egy droglegalizált országban nőtt fel, és nem számít az erőszakszervezetek vegzálására. Viszont nem szedték ki a pótkereket, és nekem nem kellett a napon lengetnem az alsónadrágjaimat sem.

Ha már a vegzálásnál tartunk, egyes fesztiválozók később arról számoltak be, hogy ők nem estek át a tortúrán ilyen gyorsan, egyenként kellett kipakolniuk mindent a hátizsákjukból, a távolsági busszal érkezőket pedig még éjjel is leszállították, hogy az út mellett sorba állítva ellenőrizzék az igazolványaikat. Meséltek még egy mobillaborról is, ahol szúrópróbaszerűen pisiltetik meg a látogatókat, állítólag itt bukott le az a 30-40 ember (a jelenlévő 20 ezerből), akikről az MTI-nek és a Hír tévének minden hírében be kell számolnia.

A blokád mindenesetre látványos volt: vagy 30 rendőr dolgozott, további 10-15 pihent a felállított sátrakban, rendőrautók és rendőrségi buszok parkoltak a falu amúgy néptelen főutcáján, az egész közepén pedig egy szürke kamerás kocsi állt, rögzítve a ki- és beáramlókat.

A falusiak is goások

Az ember joggal gondolta, hogy sátáni és agresszív parti zajlik a közelben, így mielőtt a célegyenesbe fordultam volna, bementem a blokád mögötti kisboltba, hogy ott érdeklődjek, milyen megpróbáltatásoknak teszi ki a falut az 1999 óta működő goafesztivál.

„Dehogy van elegünk a fesztiválozókból – mondta a parizerek mögül a 40-es eladónő. – Udvariasak, nem zavarognak, inkább csendesek.” Óvodai konyhás nénire emlékeztető kolléganője pedig azzal fokozta: „A falut is összehozza a fesztivál. Ilyenkor van miről beszélni. Mindenki kicsit nyitottabb, esténként megbeszéljük, kikkel találkoztunk, miket láttunk. Aztán, ha vége a hónapnak, mert sok gyerek már előbb megérkezik, és még marad aztán a környéken, akkor megint eltávolodunk.” „Nem jó a faluközösség?” – firtattam. „Nem, nem, csak itt nincs munka. Vagy a segély, vagy nyugdíj. Nem könnyű az élet. Ilyenkor az emberek a fesztiválon dolgoznak, szemetet szednek, a fiatalok a karszalagot ellenőrzik, vagy árulnak a kocsmában.”

Az persze csak átlátszó újságírói fogás volt, hogy izgatottan kerestem az intenzív rendőrségi jelenlét okát, a pokoli bulit. Aki látott már goást, tudja, hogy ezt a közönséget rengeteg dolog izgatja: imádják egymás haját fonni, ördögbotozni, láncon tüzes dolgokat pörgetni, batikolni, monoton, hipnotikus zenére táncolni és mindeközben indiai vándorkoldusnak öltözni. Ám ha valami nincs az ilyen összejöveteleken, az az erőszak.

Mit csinálnak egymást közt a hippik?

A fesztivál területén töltött öt perc után már zavaró volt a béke. Az emberek válogatás nélkül mosolyogtak egymásra, színes dolgokkal zsonglőrködtek, esetleg átszellemült arccal kézműveskedtek. Vagy ha egyik sem, akkor a völgy aljában futó úton árultak kézműveskütyüket: bőrmokaszinokat, övtáskát, pipákat, szütyőket és egyéb indiai vándorkolduseszközöket.

A völgy felett dombok húzódtak, ligetekkel, elszórtan a koncerthelyszínekkel és pavilonokkal. Ozorát nem a Sziget alapján kell elképzelni, egyrészt, mert egyáltalán nincsenek reklámok és molinók, másrészt mert a terület inkább olyan, mint egy poszthippi falu valami túlidealizált antiglobalista fantasyben. Fábol ácsolt, nádtetős jurták a koncerthelyszínek, a heverésző sátrak, a kézművesműhelyek. Az épületek közt pedig a goásoknál kötelező installációk állnak. A hatást fokozza, hogy ezeket sem purhabból vagy egyéb olcsó anyagokból rakták össze. A 15 méter magas, magába roskadt Ádám-szobor és a fák lombjai közül kinéző Godzilla-méretű Éva például összefont faágakból készült, a hídként szolgáló kígyó valójában zsúptető, a pihenőhelyek és teaházak pedig vályogból és megmunkálatlan fából épültek.

Kevés dolog áll tőlem távolabb, mint a naiv goás életérzés, amiben kaotikusan keveredik a hinduizmus, az indiánosdi, az 1.0-ás ezotéria és a szerepjátékos fantasy. De a napnyugtában nézve ezt a lelkesült tömeget, nem tudtam nem együtt érezni az erőszakszervezet által vegzált tömeggel. Végül is mi baj van azzal, ha egyesek szeretnek úgy kinézni, mint egy rasztafariánus Gyűrűk Urában, és ennek keretében napokig egymás haját fonják, egymást masszírozzák, továbbá közösen táncolnak hipnotikus zenére?

A területen egyébként nem láttam rendőröket, és a buli is úgy folyt, mintha kinn nem járatnák csúcsra a rendőrségi jelenlétet. Csak amikor rákérdeztem, kezdtek dohogni a jórészt holland, francia vagy osztrák látogatók (a közönség nagyjából 70 százaléka külföldi, mondták a szervezők), hogy számukra megdöbbentő a magyarországi rendőrségi kontroll. Egyesek zavarónak érezték még a biztonsági őröket is, akik az előző évektől eltérően már motorokon cirkáltak a területen. Az engedély megadásának egyik feltétele volt ugyanis, hogy a szervezők növeljék a biztonsági személyzet számát.

A fokozott rendőrségi ellenőrzés egyébként valóban olyan, mintha egy Monty Python-jelenet lenne, amelyben 500 büszke rohamrendőr és 32 vízágyú félelmet nem ismerve őriz egy házinyúl-telepet. Ha valami nem lesz ezen a fesztiválon, akkor az a rendbontás.

A házmesterek megnyugodhatnak

A rendőrségi statisztika persze fel tud mutatni eredményeket: „három nap alatt összesen 45 külföldi állampolgárt állítottak elő és indítottak ellenük büntetőeljárást kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények miatt” – írja az MTI, ami nyilván rettegést és felháborodást okoz a Metropol vagy a Helyi Téma olvasótáborában. Tudni kell azonban, hogy a drog nem Ozorán létezik, hanem mindenhol, ahol fiatalok buliznak. Ha a rendőrség egy hétig ugyanekkora erőkkel vegzálná a Gödör környékét, akkor kihozhatnák azt is, hogy az ország drogfertője éppen a Deák téren tenyészik.

„Kifelé mutatják, hogy milyen nagy a szigor. Nem kell izgulni” – legyintett egy Ganesha-tetoválásos hippi lány, amikor a rendőrökről kérdeztem. És valóban nehéz másra gondolni, mint hogy nem bűnmegelőzési, hanem kormányzati PR-akció zajlik Ozorán. A cél a lakosság megnyugtatása, hogy nem kell félni, a rendpárti házmesterkultúra ereje teljében van, nálunk továbbra is az a jó, ha a másiknak kicsit rossz, ahol minden, ami a hatalomtól független, az le lesz dorongolva, legyen az független fesztivál, színház vagy szabad szájú kommentelő.