Sound afterparti Világoson

2013.08.20. 18:52
Az Index fesztiválblogja

Balatonvilágos különleges jelentőségű hely úgy az ország, mint a világ szempontjából: itt töltöttem ugyanis gyerekkorom nyarainak túlnyomó többségét, illetve itt építették fel az egyik legnagyobb Szent Koronát, amit magyar szem valaha látott. Ezért aztán kisebbfajta csodaként ért, amikor tavasszal azt konstatáltam, hogy a helyre, ahol életemben a legtöbb lepkét és gyíkot ejtettem fogva, és a legtöbb horzsolást szedtem össze különféle ugratások alkalmával, húszas éveim közepén járva most a kedvenc barátaim által alkotott buliválogatottal térhetek vissza a B my Lake fesztiválra. Az igazi főáramú húzónevek hiánya pedig azt a reményt keltette bennem, hogy egy laza, Balaton Sound-i értelemben vett fehér kanapéktól mentes elektronikus zenei fesztiválra megyek, ahol még a műfajaikban alapvetésnek számító Carl Craiget, az Extraweltet és Baauert is lecsekkolhatom.

Ahhoz képest viszont, hogy gyök alatti Balaton Soundot vártam, egy hatalmas Balaton Sound a négyzetent kaptam, ami sem szervezésében, sem pedig zenei felhozatalban nem különbözött nagyon a zamárdi fesztiváltól, talán a közönség volt egy kicsit más. Ez viszont mindössze annyit jelent, hogy az idén viszonylag nagy fesztiválkínálat ellenére is volt kereslet egy újabb Sound-fordulóra.

A B.my.Lake esti bulijai három színpadon zajlottak, ezek mellett négy terasz hangszórói gondoskodtak arról, hogy a fesztiválozók napközben se essenek ki a négynegyedből. Az első este egyik nagyon nagy csalódása volt Carl Craig, aki olyan hakniszettet zavart le, ami végül is bármelyik terasz délutáni zenei programjával könnyen helyettesíthető lett volna. Az érdektelen szett egy bizonyos ponton aztán még cikibe is fordult, amikor a második generációs Detroit-techno nagy nevének számító Craig belekezdett a szintén detroiti White Stripes időközben focihimnusszá üdvözült Seven Nation Army-jába.

Craig szettje elől a Lake-színpadig menekültem, ami viszont egy külön kis világ volt a B és My színpadokhoz képest: a közönségben itt a kigyúrt atlétások és párjaik helyett a Corvintetőről ismerős baseballsapkás srácok domináltak, és a 25-30-as átlagéletkor is egy ötössel csökkent a környékre érve. A Zeds Dead szettje pedig örökre feledtette az este korábbi részeiben összeszedett traumáimat: a kanadai duó d’n’b, dubstep és trap körül mozgó szettje után a most Union Jack-es jelmezben nyomuló John B lakossági d’n’b szettjére már megkönnyebbültem bólogattam. A Soundhoz képest egyébként egy fontos különbség volt az atlétatrikós-baseballsapkás arány eltérése: amíg Zamárdiban a húszas egyetemista könnyen belebotlik a haverjaiba, itt sokkal inkább a dzsippes arcok uralták a terepet.

Hétfő este aztán jött a berlini minimál szcénából jól ismert Extrawelt, akik nagyon lazán hozták ugyanazt a szintet, amit legutoljára januárban láttam tőlük, amikor a Matadorral együtt léptek fel a Millenárison. A kevesebb itt is több volt, a német duó csont nélkül hozta azt, amiért az ember minimál koncertre megy.

Az este másik húzóneve Josh Wink volt, aki nagy öregnek számít a szcénában, a rave korszakból származó Higher State of Consciusness című száma ráadásul az egyik legviccesebb kilencvenes évekbeli rave videó aláfestő zenéje. Wink a kilencvenes évek óta megjárta a technót és az acid house-t is, ez a mostani rövid, de annál masszívabb szettjét is jól jellemezte, de jobban árulkodik a hangulatról két youtube komment, amit egy korábbi szettjéről készült videó alá alkottak a rajongók, ezek a velős „LOVE DRUG!” (szeretem drog!) és a „blah blah blah blah. peace.” (blablablabla. béke.).

A fesztivál tehát korrektül hozza azt, amit a Soundtól megszoktunk, aki azt szereti, az ezt is fogja, és úgy látszik, hogy erre itthon bőven van igény. A Világos Jövő nevű helyi újság aktuális száma kizárólag a fesztivállal foglalkozik, az ebben található interjúban a polgármester azt mondja, szerinte a fesztivál segítségével a falu „felkerülhet a balatoni turizmus térképére”.  Ez egyébként igaz is lehet, amennyiben a turizmus fejlesztése a fesztiválszervezés mellett csipetnyi infrastuktúrával is együtt jár, például lesz majd legalább egy wifis hely a faluban, vagy az emlékművek helyett vállalható éttermeket és kávézókat nyitnak a környéken. Fülöp Zoltán, a fesztivál főszervezője ugyanebben az újságban nyilatkozza, hogy bízik benne, hogy a fesztivál után a családok és a fiatalok felkeresik a műemlékeket, szerintem viszont inkább abban érdemes bízni, hogy ha jövőre megrendezik a fesztivált, akkor addigra már tényleg lesz mit felkeresni. Annak aki a spanokkal afterezni akar Sound után.