Eldőlt: nem lesz Fun Fest a hétvégén

2014.06.24. 15:23 Módosítva: 2014.06.24. 18:10
Az Index fesztiválblogja

Elmarad a most hétvégére, június 26–29-re tervezett balatonföldvári Fun Fest – erősítették meg az Index információit először nem hivatalosan, majd később a szervezők is a Facebookon. Úgy tudjuk, a tervezett rendezvény területén még meg sem kezdődött az építkezés. A szervezők elvileg a hétvégi balatonfüredi úszóversenyen előfordult tömeges megbetegedések miatt mondták le a balatoni zenei fesztivált, holott egyrészt a rendezvény helyszíne, Földvár a déli, Füred pedig az északi parton van, a távolságuk légvonalban is nagyjából húsz kilométer, másrészt mint az ebből a cikkünkből is kiderül, nyugodtan lehet fürdeni a Balatonban, a fertőzést nem a Balaton vize okozta, hanem egy lokális kalicivírus. 

A szervezők ennek ellenére kiadtak egy közleményt, azaz posztoltak egy képet a Facebook oldalukra:

A balatonföldvári Fun Fest körüli problémákról akkor indultak meg a pletykák, amikor a jegyárusító partnerük kirakott egy rövid közleményt a honlapjára, amiben bejelenti, hogy a fesztivál elmarad, és az emiatt kialakuló botrányokért egyáltalán nem felelősek.

Az Index kedd reggel megkereste a Rendezvényjegy.hu tulajdonosát, aki későbbre ígért tájékoztatást. Az oldalon hétfő este óta nem lehet jegyet vásárolni a fesztiválra. Ez volt a hajnalban még elérhető közlemény:

Kedden az rendezvenyjegy.hu közölte: a portáljukon online vásárolt jegyek árát 10 napon belül mindenkinek megtérítik 

A fesztivál Facebook-oldalán a szervezők a hétfő éjszakai órákban még azt posztolták ki , hogy

Kérünk mindenkit, hogy amíg a MI szánkból HIVATALOSAN nem hangzik el az, hogy elmaradna a fesztivál, addig ne kezdjen el senki ennek a hírnek hinni. Köszönjük!

A hozzászólások között viszont egyre több az elégedetlen komment. Egyesek szerint még semmilyen munka nem kezdődött az elvileg két nap múlva induló rendezvény helyszínén, mások pedig büféüzemeltetőként lettek volna jelen, de tegnap a szervezők közölték velük, hogy elmarad a rendezvény.

A rendezvény helyszíne: az építkezésnek nyoma sincs
A rendezvény helyszíne: az építkezésnek nyoma sincs
Fotó: Olvasónk

Mi bufével mentunk volna de tegnap vissza mondtak a szervezok mivel elmarad ha ez nem igy van kerem a szervezoseget hogy hivjon. Mi lettunk volna az arenaban.

– írják az egyik Fun Fest-poszt alatti kommentben.

Egy, a fellépők listáján szereplő magyar zenekar egyik tagja lapunk kérdésére elmondta: az őket megkereső fesztiválos egy hete nem veszi fel a telefonját. Ugyancsak tőle tudtuk meg először  azt is, hogy még nem hivatalosan, de egy munkatárson keresztül a szervezők lemondták a fesztivált, a Balaton fertőzött vízére hivatkozva.

photo 4
Fotó: Olvasónk

A Fun Festet június 26. és 29. között tartották volna a balatonföldvári strandon, olyan fellépőkkel, mint a Milk & Sugar, a Krafty Kuts, Beardyman és Daniel Sanchez. A napijegy 6000, a négynapos bérlet 16 000 forintba került, a szervezők partikompot, aerobikórákat, bűvészmutatványokat és egy teljes élményparkot ígértek. A fesztivál előkészítése három hónapja folyt, ám a hét elején mindent leállítottak, de bővebb tájékoztatást nem adtak. Az építkezéseknek már a múlt héten el kellett volna kezdődnie, de ez sem történt meg. 

Hogy hány jegyet értékesítettek, és hogy ha elmarad a program, hogyan lehet megkapni a visszajáró pénzt, ha nem a rendezvenyjegy.hu oldalon vásároltuk, nem sikerült megtudnunk. A közlemény értelmében későbbi időpontra halasztják a rendezvényt, ám a külföldi fellépők nagy részének még előleget sem fizettek. A PartyNews.hu információi szerint a külföldi fellépők úgy tudják, hogy Budapesten egy klubban tartják majd meg a rendezvényt, de előleget továbbra sem kaptak a szervezőktől. Van olyan fellépő, akit hétfőn tájékoztattak, de van olyan is, aki most indult volna az Egyesült Államokból. Úgy tudjuk, a zenészek közösen fognak büntető feljelentést tenni csalás miatt. A kései lemondás szintén érzékenyen érinti a magyar zenészeket is, akik más munkákat mondtak le a fesztivál miatt, miközben tájékoztatást és előleget sem kaptak a szervezőktől.

photo 2(1)
Fotó: Olvasónk

A fesztivált szervező  FUNdation Syndicate kft-t idén márciusban jegyezték be 600 000 forintos tőkével, a cég tagjai Bágyon Dániel, Győri Robin, Morvai Balázs és Kapuvári András. 

Ön nagyon várta már a fesztivált? Jegyet is vásárolt? Megpróbálta már visszaváltani? Meséljen el nekünk mindent egy levélben, amit a tema@mail.index.hu címre küld!