no

A Campuson is van 0. nap, juhé

2014.07.23. 14:54
Az Index fesztiválblogja

Nem emlékszünk már arra, hogy mikor, meg arra sem, hogy melyik fesztivál kezdte el ezt az átkozott nulladiknapozást, mindenesere évek óta létezik és általában nem több, mint egy rókabőrlehúzós nap, amin nincs igazán jó program, de kell valamit adni a korán érkező és még nem hullarészeg hollandoknak.

A Campus fesztivál ma egy ilyen nulladik nappal indul el, de a hivatalos programot nézegetve Debrecenben legalább az igyekezet megvan arra, hogy valami minőségibb kontentot toljanak a nagyerdőn fesztiválozók arcába. A hatvanezer látogatóra (nem a 0. napon, még mielőtt, összesen) számító szervezők mára Odett, az Anna & The Barbies, a 30Y és a Péterfy Bori & Love Band koncertjeit időzítették.

Ilyen a, ilyen a...Campus

A fesztivált egyébként az idei kanyarra felturbózták egy kicsit, több a lebetonozott placc és út, kevésbé lesz sáros az ember, ami valahol mindenképpen üdvözítő. A Nagyerdei Stadion mellett nyolc színpadot és több kisebb helyszínt sikerült felhúzni, nekünk leginkább a Fény-bódé hiányozna, ha nem lenne (van?), azt eddig kétszer is sikerült a Nagyszínpad környékére felhúzni, és a pia+zene kombónál jobbat nem biztos, hogy tudunk egy nyári fesztiválra.

Az idei kínálatban egyébként nagyjából ugyanaz lesz, mint a többi prémiumfesztiválon, kevesebb külföldivel ugyan (DJ Antoine, Wankelmut, The Asteroids Galaxy Tour, Skism, Koven) de a fontos hazaiakkal (Tankcsapda, Punnany Massif, Quimby, Rúzsa Magdi, Brains, stb), melettük stand-up-fellépőkkel, irodalmi, színházi programokkal, közönségtalálkozókkal és filmbemutatókkal.

A végére meg egy kis szégyentelen önreklám: a Campus szombati napján bloggertalálkozót is rendeznek a fesztiválon a Blog.hu és az Index blogjai, (pontosabban bloggerei) valamint a Blog.hu és az Index2 képviselőinek részvételével. A téma: A blogolás helyzete 2014-ben - van-e politikai nyomás a bloggereken? lesz, illette a médiatörvény, és annak hatása a kommentelésre. Meg minden egyéb, ami eszébe jut a beszélgetés résztvevőinek.