Az Index fesztiválblogja

Az ősszigeten egy szál férfijelmezben nyomtam

2014. augusztus 16., 20:58 Módosítva: 2014.08.17 17:41
637

Megtaláltuk azt a két srácot, akik már akkor is szigetlakók voltak, amikor még a hippik, a punkok és a kegyetlen szekusok uralták a terepet.

Amikor a fesztiváltömeg már veszélyes

2014. augusztus 16., 20:21 Módosítva: 2014.08.17 16:25
312

Az elmúlt években fokozatosan emelték a Sziget napi befogadóképességét, idén 85 ezernél tették ki a „megtelt” táblát. Az elmúlt évek másik jellemző szigetes folyamata több jelentős színpad megszűnése, illetve zsugorodása, nincs már Metál Sátor, nincs Party Aréna, a világzenei színpad pedig már nem nagy-.

Nem csoda, hogy csütörtök este a Stromae-koncert előtt brutális tömeg alakult ki, és már az A38 sátor környékére sem lehetett odaférni, nemhogy a sátorba. Mert hiába nagy a Sziget, a tömeg nem egyenletesen oszlik el, olyan soha nem lesz, hogy tízezren vannak a nagyszínpadnál, tízezren meg a múzeumnegyedben – nagy része az (egyre kevesebb) nagyobb színpadoknál tömörül. A csütörtöki beszámolók után a médiában és a közösségi oldalakon is felmerült, hogy egy ilyen szituációba (illetve a 85 ezres tömegbe) bele van kódolva egy esetleges tragédia. Hogyan tud segíteni ezen a tudomány, és hogy érdemes viselkedni a szigetes tömegben?

Teljes bejegyzés

A legszebb dolgok mindig a mocsokból nőnek ki

2014. augusztus 16., 18:00 Módosítva: 2014.08.17 12:54
116

Kicsit meglepődtem, amikor közölték, hogy a Sziget Nagyszínpadán fellépő Cee Lo Green készséggel ad interjút, csak menjek el délre a fővárosi Marionette Hotelbe, másfél órán át szívesen áll a sajtó rendelkezésére. Cee Lo Green ugyanis még amerikai mértékkel is sztárnak számít, köszönhetően az ottani Voice tehetségkutatónak, ahol mentor és zsűri is volt, mi magyarok főleg Gnarls Barkley Crazy című számából ismerjük.

A hotel egyik tárgyalójában fogadott az énekes, miután lementek a tévés, bulvárlapos, női magazinos interjúk. Egy hatalmas asztal végében ült, távol attól a 3-4 embertől, akik közül valamelyik a menedzsere lehetett, a másik pedig Big Gipp, a Goodie Mob egyik rappere. Az állandóan vigyorgó Green talpig feketében, melegítőben, hatalmas napszemüveggel mesélt, miközben néha kivillant két gyémántdarab, amit a fogaiba ültetett. Nem hordhat mindenki aranyozott fogvédőt, na.

Teljes bejegyzés

Ma már a bio és a vegán a rock and roll

2014. augusztus 16., 17:11 Módosítva: 2016.04.20 15:34
377

Hogy telik a napja annak az embernek, aki reggeltől-estig az aznapi legfontosabb szigetes fellépőért felel? És miért kér a legtöbb híres zenekar egyszer már kimosott törölközőt a vadiúj helyett? Egyáltalán, mi most a rock and roll? Mindezt megtudtuk a Korn babysitterét követve.

Reggel fél tízkor kezdünk Budapest egyik legdrágább szállodája előtt: férfiak kis csoportja gyülekezik a bejárat mellett, egy közös ismertetőjegyük van, mindegyikük fekete pólót visel. Ők a Sziget pénteki headlinere, a Korn technikusi csapata.

Öt perc múlva egy utánfutós kisbusz gördül be, benne a magyar sofőrrel, és Annával, a zenekar szigetes babysitterével. Innentől kezdve ő ügyel a zenekarra és annak huszonvalahány fős stábjára. A hetekkel korábban leadott rider és running order alapján nagyjából ismeri a nap forgatókönyvét: a riderben vannak benne a zenekar igényei, főleg a technikai és vendéglátásra vonatkozó része, a running order pedig az egész előzetes szervezkedés és emailezés alapján kialakított napirend. De akadnak még homályos részletek, előző este épp ezért még a zenekar turnémenedzserét és biztonsági főnökét próbálta elérni, hogy megtudja, összesen hány jegyre van szükségük. Éjfél körül végül kiderült, és amit most nem osztott ki a technikusoknak, azt a hotel recepcióján kell majd hagynia. Az egyik technikus még gyorsan lefotózza telefonjával Budapest méltán híres ékességét, a Lánchidat és indulunk. A zenekar a hotelban marad.

Teljes bejegyzés

Meg kellett volna csípni őket, hogy magukhoz térjenek

2014. augusztus 16., 14:35 Módosítva: 2014.08.16 23:34
1

A csütörtöki tömegnyomor után péntekre kicsit szellősebbé vált a Sziget, így nem is volt olyan koncert, amire a Megtelt-tábla miatt esetleg lemaradtunk volna. Az már más kérdés, hogy valamiért péntekre maradtak az igazán gyenge előadások, Cee Lo Green vagy Kelis óriási csalódást okozott, ahogy a Band of Skulls-Klaxons párostol sem voltunk elájulva.

Teljes bejegyzés

Mától színt kapnak Budapest tűzfalai

2014. augusztus 16., 11:50 Módosítva: 2014.10.09 12:31
67

Színes Város Strongbow Budapest Fesztivál néven szombattól új fesztivál indul Budapesten. Tucatnyi kültéri tűzfalat festenek meg magyar és külföldi képzőművészek, de több mint 100 zenei program, kerekasztal-beszélgetés, és Budapest témájú slam események is lesznek.

A Színes Város ötlete Victor Vasarely festőművész koncepciója alapján 2008-ban született meg. Mára 20 ezer négyzetméternél is több, korábban szürke falat festettek meg a képzőművészek. A szervezők célja, hogy a művészet ne szoruljon a négy fal közé, ott is elérhető legyen, ahol a nézők járnak, az utcán. A programsorozat egy hónapon keresztül tart majd.

A fesztivál leglátványosabb elemeként művészek közel tucatnyi úgynevezett fakófalat festenek át mindegyiket egy-egy kérdésnek szentelve. A művészek egy része a graffiti világából érkezett, de vannak köztük tetoválóművészek, filmesek és szabadúszó grafikusok is.

Olcsó alkohol a Szigeten? Csempésszünk!

2014. augusztus 16., 10:40 Módosítva: 2014.08.17 12:27
1007

Amikor 740 forint egy doboz sör, minden eszközt be kell vetni az alkoholcsempészéshez. Három módszer földön, vízen, levegőben, változó sikerrel.

Ez nem az igazi, ez csak egy másolat!

2014. augusztus 16., 10:37 Módosítva: 2014.08.17 10:46
172

A legjobb dolog abban, hogy egy ilyen együttes tagja vagy, az az, hogy már megvannak a rajongóid

- ezt egy Guns N' Roses-emlékzenekar frontembere mondja Chuck Klosterman amerikai újságíró 2002-es cikkében, amiben érzékletesen körbejárja azt, hogy egyáltalán miért vetemedik arra, hogy olyan zenekart alapítson, amiben nemcsak a saját számait nem játszhatja, de még úgy is kell kinéznie, mint egy másik ember. Klosterman szerint az emlékzenekarok a képzeletbeli popzenei respektlista legalján állnak, mondjuk nem tudom, hogy mi a véleménye a keresztény rockzenekarokról, de tény, hogy az emberek nagy része csak a fejét vakarja attól, ha meglátja egy zenekar neve után azt, hogy ”tribute”.

A Szigetet viszont egyáltalán nem érdekli, hogy mit gondolnak megmondóemberek az ilyen zenekarokról, és idén először elindították a multiszponzoros YouTube Presents: Budapest Park Tribute Színpadot, ahol csak és kizárólag emlékzenekarok lépnek fel. Én fájóan hiányolom a pár évvel ezelőtt hatalmas tömegeket vonzó buddhista zenekart, akik ismert metált és punkot is úgy játszottak, hogy csak a „hare krisna” volt az egyetlen szöveg benne, de hát istenem, nem lehet mindig mindenki boldog.

Na de itt nem is az a kérdés, hogy ki hogy érzi magát, hanem hogy képes-e egy emlékzenekar annyira hiteles lenni, hogy összekeverje vele az ember az igazi élményt? Az alábbi kvízből kiderülhet! 

Nyolc számot választottunk ki, amit vagy egy ismert zenekar, vagy annak a tribute-változata énekelt koncerten, a döntés pedig az ön kezében van: meg tudja különböztetni az igazi Jim Morrisont a magyar epigonjától? Megtéveszti vajon egy Linkin Park-szám felismerése közben a Piknik Park? Játsszon és derítse ki, de vigyázzon, elrejtettünk a kvízben eredeti előadokat is!

Teljes bejegyzés

Adathalászat Sziget-jegyekért

2014. augusztus 16., 10:29 Módosítva: 2014.08.17 09:33
17

Csalás miatt indított eljárást a BRFK III. kerületi Rendőrkapitánysága három nigériai férfi ellen, írja a police.hu. Az OTP Bankbiztonság még augusztus 12-én este szólt a Sziget belépőjegyeit ellenőrző munkatársainak, hogy feltehetően úgy vettek ismeretlenek három jegyet a Szigetre, hogy más bankkártyájának adatait használták.

Az adathalászok megszerezték a bankkártyák sorszámát és a különböző kártyaszámok felhasználásával vásárolták a belépőket.

A biztonsági szolgálat vezetője aznap este 11 körül jelezte a Sziget biztosításában résztvevő rendőröknek, hogy az OTP által jelzett sorszámú vochereket három férfi akarja beváltani. Amikor észrevették a feléjük tartót rendőröket, a tömegbe menekültek. A Mozaik utcában a rendőrök utolérték és elfogták őket. Az ügyészség augusztus 15-én elrendelte előzetes letartóztatásukat.

A szombat az őrültek napja a Szigeten

2014. augusztus 16., 10:11 Módosítva: 2014.08.16 23:53
7

Tudja, kik miatt nem áll újra össze a legendás Oasis együttes? Azt is, hogy akár egy flúgos nagypapa vagy egy őrült apa is elég lehet ahhoz, hogy izgalmas és eufórikus bulizenéket szüljünk? Ugye ön is kedveli az érzést, amikor egy kiadós strandolás után végre tiszta alsóneműbe bújhat? És azt hallotta, hogy a Radiohead-rajongók sem maradnak ínyencség nélkül a Szigeten? Szombati programajánlónkból minden kiderül.

Teljes bejegyzés

Jake Bugg sokkal jobb arc, mint gondoltuk

2014. augusztus 16., 10:02 Módosítva: 2014.08.17 09:14
73

Ahogy Panyi kapitány is írta ma, a még mindig csak 20 éves Jake Buggnak elképesztően negatív kisugárzása van: a fellépéseit és a klipjeit elnézve leszar mindent és mindenkit, hagyják őt csak békén a drága gitárkollekciójával. A Szigeten nem is adott senki másnak interjút csak nekünk, mert nyűgös, fáradt, és egyébként is, minek. Ennek ellenére kiderült, hogy Jake Bugg pont olyan srác, akivel egy ellógott kémia óra helyetti sulivécében való dohányzás alatt haverkodtok össze egy Led Zeppelin-csengőhang meghallása után.

Teljes bejegyzés

Ma szórakoztató nagypapik csinálják a bulit

2014. augusztus 16., 09:01 Módosítva: 2014.08.16 23:53
4

Ha jó zene mellé szeretnél ma berúgni a Szigeten, Sena (Irie Maffia), Szabi (Supernem) és Péter (Óriás) megmondja hová menj.

Miért zaklattam részegen az exem?

2014. augusztus 16., 00:03 Módosítva: 2014.08.16 20:51
920

Szigeten a kommunikáció egyik fő formája az sms, illetve email. Aki küldött mát olyan üzenetet, hogy „keverő bal, a tribute színpaddal egy vonalban, a holland zászlót lengető arcok mellett”, annak ezt nem kell különösebben magyarázni. De valószínűleg nem ritkák Szigeten az olyan tartalmú sms-ek sem, mint a „PUF-koncerten vagyok, a szamunkat jatsszak, nem tudlak elfelejteni” vagy a „főnök, hétfő reggel kinyalhatod a seggem”.

Sms, email, esetleg telefonhívás, ami másnap nagyon-nagyon kínosnak bizonyul – az egészségkárosító hatások mellett ez a legnagyobb veszélye az alkoholnak. Fesztiválokon különösen: a zene hangulatba ringat minket, a telefon már úgyis ott a kezünkben, ugyan, miért ne írjuk meg húsz éve nem látott középiskolás barátnőnknek, hogy ő volt az egyetlen nő, akit őszintén és tiszta szívből szeretni tudtunk?

Teljes bejegyzés

Az NME is írt a Szigeten szörföző kerekesszékesről

2014. augusztus 15., 20:28 Módosítva: 2014.08.16 15:52
16

Az egyik legnagyobb brit zenei lap, a New Musical Express (NME) csütörtökön egy összefoglaló cikkben emlékezett meg a Sziget eddigi legjobb koncertjeiről: Skrillex, Jake Bugg és Brody Dalle mellett a Queens of the Stone Age fellépéséről írnak hosszabban

A brit lap külön kiemeli azt a momentumot, amit a mi tudósításunkban is megemlítettünk: azt, hogy az egyik szám után Homme megtapsoltatta a közönséggel a tömeg felett szörföző kerekesszékest. Az NME szerint konkrétan ezekkel a szavakkal tisztelte meg:

That's the baddest motherfucker out there.

(Homme szavait szó szerint inkább nem fordítanánk le, de ezzel körülbelül azt mondta, hogy „ő itt a legkeményebb”.) Az NME is megjegyzi, hogy az általában zárkózott Homme szokatlanul beszédes kedvében volt, és hogy még egy „It's so fucking beautiful out here” is kijött belőle Budapesten.

Amikor az erőember kinyom a feje fölé

2014. augusztus 15., 17:34 Módosítva: 2014.08.17 09:33
60

A Cirque Le Roux tulajdonképpen négy lelkes montreali artista, akik úgy akarják megújítani a cirkuszt, hogy közben imádják a régi utazó cirkuszok hangulatát: a csíkos kezeslábasban egy kézzel mázsákat emelő erőművészt, a törékeny artistát, aki a manézs felett egyensúlyoz apró esernyővel, és persze a bohócot, aki mindig hasra esik.

Az új cirkusz olyan mint a régi, csak radikálisan kevesebb benne a tüllszoknyában pipiskedő barnamedve, meg a két lábon szteppelő elefánt. Ellenben van benne tánc és musical, meg egy rakás olyan pillanat, amikor gyerekként tátjuk a szánkat, hogy ezt mégis hogy. Meg milyen erős a bácsi.

A társulattal arról beszéltünk, hogy mégis mit jelent nekik a cirkusz, amiről sokaknak még most is a fáradt, fakó vándorcirkuszok, meg a ketrecben sínylődő oroszlánok jutnak az eszükbe. És közben azt is megmutatták, hogy milyen az, ha az erőember megpöndöríti a bajuszát és a feje fölé emeli a riportert. Hogy mit ne mondjunk: jobb mint a bungee jumping, de legalábbis tovább tart a rettegés.

Az előadások a Cirque du Szigeten minden este fél 8-kor és 10 órakor kezdődnek. 

Egész Szombathely már nem fér el a Hajógyári-szigeten

2014. augusztus 15., 16:05 Módosítva: 2014.08.16 10:39
136

Idén felemelték a Sziget maximális befogadóképességét, vagyis már 85 ezer (majdnem 10 ezerrel több mint Szombathely teljes lakossága) ember bulizhat egyszerre a Hajógyári-szigeten. Csütörtök estére ki is került a Megtelt-tábla a fesztiválra, minden napijegyet eladtak, nem engedtek be már több embert a rendezvényre. Ez a kiemelkedő bérleteladások mellett is meglepő jelenség, miközben csütörtökön az esős időjárás is rontotta a klasszikus fesztiválélményt. A helyzet a Stromae koncert előtt csúcsosodott ki, a teltházas (egyébként tíz ezer főt befogadni képes) A38 sátort nem csak lezárták, de a kordonokat tartó biztonsági őrökkel védték a látogatók elől. 

Teljes bejegyzés

Sok lesz a duma!

2014. augusztus 15., 14:03 Módosítva: 2014.08.15 21:28
24

Bastille

Kudos

Bastille, délután, napsütésben, hát jó. Így érkeztem ki, aztán egyből lett nagyobb bajom is, ahogy a 2 és 10 centi mély sárfolyamok között kellett lavíroznom. Na, Dan Smithék ezt 5 perc alatt szétverték, kezdve azzal, hogy úgy – annak ellenére hogy azért nyugatabbra jóval népszerűbbek, mint itthon – megtöltötték a teret, mint az állat. Kis lötyögés, aztán már ugrálás, és mire előjött a TLC-től a No Scrubs, már mindenki fülig érő vigyorral nyomta. Erre csak rátett Smith egészen elképesztően vicces színpadi mozgása, tényleg rettenet, amit tánc címén nyom, bár miután közölte, hogy szerinte a pogo egy táncforma, nem lepett meg semmi. A saját számaikat bőven a korrekt szint fölött hozták, Smith tényleg azon volt, h kvázi-matinéből fesztivál legyen, úgyhogy a végére odadobták Corona-Snap! mash-upot, aminél alapból idegesítőbb szám nincs a világon, de hát egy fesztiválon minden üt, most is így volt. A vége – meg a koncert – csak akkor lehetett volna tökéletesebb, ha egybekötik az egészet a Pompeii-jel, akkor mindenki arca leszakadt volna, de így is kudos volt, amit hoztak. 8,5/10 (koroknai)

A kissé erősre sikerült szerda éjszaka, na meg a csütörtöki időjárás miatt eljött az ideje, hogy leteszteljem, mennyire élvezhető egy Sziget-koncert otthon a fotelből, egy bögre zöldteával. A választás a Bastille-ra esett, ami egyrészt érdekel annyira, hogy online streamelve is végighallgassam, annyira viszont sajnos pont nem, hogy a szakadó esőben zsibbadó végtagokkal el is induljak a sártengerbe. Semennyire nem bántam meg a döntést. A Bastille dalairól ugyanis koncerten, a konzummisztikus hangulatúra megcsinált videók vizualitása nélkül tíz másodperc után kiderül, mennyire tökéletesen sterilek és karakter nélküliek. Egyébként pont annyira, mint maga az énekes, aki a koncert felénél viszont legalább nagyon szimpatikusan elismeri, hogy "kibaszottul béna táncos vagyok". Van benne valami. Mondjuk a cipőmárka híveként én végig Dan Smith fehér Converse-ét figyeltem fejcsóváló részvéttel, az ugyanis ilyen időjárás mellett a nap végére mehet is rögtön a mosógépbe. De nem csak ez zökkentett ki a hangulatból, hanem az is, hogy a koncert közepénél ki kellett mennem vizet forralni, mire pedig visszaértem a monitor elé, nem tudtam eldönteni, ez még ugyanaz a szám-e, vagy már a következő. Szóval nem az igazi ez a streames koncerthallgatás, na. Már csak azért sem, mert a hang egy nagyon kicsit el volt csúszva, éppen annyira, hogy két számon keresztül el is gondolkoztasson, playbacket hallok-e vagy sem (nyilván nem). Persze az alapprobléma mégiscsak az, hogy baromi egyformák a Bastille saját dalai, a melléjük csapott feldolgozások pedig mintha Dévényi Tibi bácsi ízlésével lettek volna összeválogatva. A TLC No Scrubsja meg a Corona Rhythm of the Nightját és a Snap! Rhythm is a Dancerjét összehozó dal bármelyik prosztóbb siófoki klubban az éjszaka bármelyik szakaszában biztos és olcsó sikert hoz a DJ-nek, és sajnos úgy tűnik, a Sziget nagyszínpaddal sem volt ez másként. Tudom, nagyon igazságtalan így pontozni egy koncertet, úgyhogy ez most szigorúan csak a streamélménynek szól: 6/10. (panyi kapitány)

Teljes bejegyzés

A Sziget-birodalom kapta a különleges állami támogatást

2014. augusztus 15., 13:39 Módosítva: 2015.07.03 17:28
70

A korábban már beharangozott 415 millió forintos állami támogatást a kiemelt turisztikai jelentőségű fesztiváloknak ígérték, ám a pénteki bejelentés szerint a legnagyobbak kapták meg: a Volt, a Balatonsound, a Sziget és a Nagyon Balaton. 

Kurucz Éva kormányszóvivő és Rétvári Bence, az Emmi államtitkárja pénteken ismertette azoknak a fesztiváloknak a neveit, amik a meglévő 330 millió forintos állami támogatás felett még pluszban 415 millió forintot kapnak, és ha valaki esetleg abban bízott, hogy a főként külföldiek által látogatott (tehát turisztikai vonzerővel bíró) O.Z.O.R.A. vagy a Sun Fesztivált most a kormány a védelmező karjaiba fogja venni, az bizony tévedett, a lista ugyanis így néz ki:

  • Sziget
  • Balaton Sound
  • Volt (ez utóbbi összesen 150 milliós támogatást kap)
  • Nagyon Balaton (összesen 265 milliós támogatás a rendezvénysorozatra)

Kurucz Éva hozzátette, hogy azért fontos ezeket a fesztiválokat támogatni, mert nemcsak a vendéglátóipart dobják fel, hanem a külföldi látogatói a jövő turistái lehetnek. Kurucz tudomása szerint a Sziget látogatóinak 80 százaléka külföldi, a Balaton Sound elővételes jegyek felét pedig ugyancsak külföldön vették.

Rétvári elmondta, hogy a Sziget például azért is jelentős turisztikai esemény, mert az esti és éjszakai koncertek mellett napközben több kulturális kísérőprogram van, akár a civil sátrakban, akár a színházi részen.

Igyunk gyorsan három tequilát!

2014. augusztus 15., 11:15 Módosítva: 2014.08.15 15:49
32

Eléggé lelazult állapotban kaptuk el a koncert előtt Miles Kane-t, annyira, hogy rögtön be is rendelt nekünk három tequilát – pedig azt hittem, ilyesmi majd egy Szanyi Tibor-interjúnál fog velem először megtörténni. És nem! Mondjuk egy politikus arra a kérdésre, hogy "és hogyan készül egy fellépésre?", szintén nem merné azt válaszolni, hogy

Úgy, hogy leszopnak!

Teljes bejegyzés

19 éve eltűnt a gitáros, fenntartják a helyét

2014. augusztus 15., 10:32 Módosítva: 2014.08.16 01:11
38

Ha minőségi zenére akarod szétcsapni magad a Szigeten, ezeket nem hagyhatod ki pénteken.

Hangosabban, mint a háború

2014. augusztus 15., 09:34 Módosítva: 2014.08.15 15:49
1

Pénteken sem halkul el a Sziget, hiszen fellép a világ egyik legjobb előzenekara, meg egy walesi társaság, akik koncertjeiken még a háborúnál is hangosabbak, és ezt még Fidel Castro is tanúsíthatja. Eljön még a hírhedt New York-i rapper, Nas házias exneje és gyermekének anyja, valamint néhány jóképű londoni, akiknek volt már kellemetlen élményük Magyarországon. Péntek a Szigeten. Programajánló.

Teljes bejegyzés

Kitették a megtelt táblát a Szigetre

2014. augusztus 15., 08:18 Módosítva: 2014.08.15 13:44
41

Mintegy 85 ezren voltak a Sziget fesztivál csütörtöki, második napján, ami azt jelentette, hogy több embert nem engedtek már be a fesztiválra. A korábban eladott bérletek mellé az aznapra szánt összes napijegy (25 000 darab + a dolgozók, tiszteletjegyesek és közreműködők ) elkelt, így éjjel szó szerint kitették a teltház táblát.  A Sziget infrastruktúrája  85 ezer főt képes kényelmesen ellátni egyszerre

A Sziget első igazi esküvője

2014. augusztus 14., 22:17 Módosítva: 2014.08.16 09:08
882

A pár akkora lagzit akart, amekkora még senkinek sem volt. Megkapták! Gerendai Károly pedig nászajándékot adott át.

Agyi vérömlenyt okozhat a fejrázás

2014. augusztus 14., 20:17 Módosítva: 2014.08.15 13:08
1023

A headbang régóta a koncertek része, a legenda szerint 1969 óta, amikor a közönség első sora a Led Zeppelin egy bostoni fellépésén a zene ritmusára elkezdte a színpadba verni a fejét. Az így nevet kapott headbang azóta sima fejrázás lett, kialakultak iskolái (előre-hátra, jobbra-balra, csak fej vs. egész felsőtest, fejkörzés hajlobogtatással, stb). Nem is gondolná az ember, hogy milyen veszélyeket rejt, pedig a nyakunkat nem arra tervezte a természet, hogy 200 bpm-es zenékre rángassuk.

Teljes bejegyzés

Ilyen lenne a U2, ha LAs Vegasban haknizna

2014. augusztus 14., 17:35 Módosítva: 2014.08.15 13:10
7

Az odaiko hangja még ott dübörög a Nagyszínpad felett. Dan Reynolds kitartja a levegőben az ütőt, a zenekar többi tagja pedig úgy várakozik, mintha valami jelenést látnának. Csak a tömeg felett keringő drón propellerei sziszegnek egyetlen pillanatra, aztán újból döngeni kezd a japándob, és jön a refrén: “I'm waking up, I feel it in my bones / Enough to make my systems blow”. Ennél már csak akkor lehetne több hatásvadász színpadi elem egyetlen rövid kiállásban, ha, a dobszóló alatt a Cirque de Soleil meztelen táncosai ereszkednek alá az égből, hogy körbetáncoljanak pár tűznyelő barnamedvét, meg egy fickót, aki Ryan Goslingnak öltözve egy krosszmotorral balettozik.

Teljes bejegyzés

Nemcsak a húszéveseké a Sziget

2014. augusztus 14., 17:20 Módosítva: 2014.08.15 17:24
112

A 78 éves Aradszky László tizedszer lépett fel a Táncdalfesztivál sátorban. Megint piszkosul odarakta, mert szeretne jövőre is jönni. 

Olyan nincs, hogy a Szigeten csak jó koncertek legyenek

2014. augusztus 14., 14:40 Módosítva: 2014.08.14 20:00
11

A szerdai nappal beindult hivatalosan is a koncertdömping a Szigeten, a szokásos arcok mellett (köhöm, Placebo) több olyan produkció is feltűnt, akik úgy voltak először a fesztiválon, hogy kifejezetten aktuálisnak számítanak. Ráadásul nagyon úgy néz ki, hogy az A38 Sátor-Nagyszínpad környékén csak jó bulik voltak, legalábbis mi nem találkoztunk gyenge előadásokkal.

Teljes bejegyzés

Kiwanuka még mindig kivan, idén sem jön a Szigetre

2014. augusztus 14., 12:03 Módosítva: 2014.08.14 14:18
4

Tavaly a meghirdetett koncertje napjának hajnalán érkezett a hír, hogy Michael Kiwanuka egészségügyi problémákra hivatkozva lemondta a szigetes koncertjét. Idén kísértetiesen hasonló a helyzet, idén is csütörtökre esett volna a fellépése, akárcsak tavaly, és ugyanúgy az A38 színpadon lépett volna fel, de megint érkezett egy levél a Sziget szervezőihez, hogy egészségügyi problémák miatt nem tudja vállalni a koncertjét. A szervezők a hiányt sajnos már nem tudják betölteni, de az összes többi program időpontja változatlan.

Mi ezt a számot vártuk volna a legjobban ma este

Ferraris zombi támad a Szigetre

2014. augusztus 14., 10:23 Módosítva: 2014.08.15 13:12
5

A Sziget csütörtöki napján Párizsból Londonba költözik a Bastille, hogy ideiglenesen fogva tartsa a Hajógyári-szigetet, színpadra áll és a barátnőjéhez énekel egy zombi a nyolcvanas évekből, koncertet pótol egy fekete fiatalember, aki megelőzte Frank Oceant és Skrillexet, valamint fellép egy hajdani deszkáspunk is, akit ma az egyik legnépszerűbb elektronikus zenészként ünnneplünk. Programajánló csütörtökre.

Teljes bejegyzés

Délutántól fekvőtámaszokat nyomok, gyere!

2014. augusztus 13., 23:49 Módosítva: 2014.08.15 01:12
6

Ha kimozdulnál a csónakházból: Lesznek aranyos szlovák csajok, elvont francia közkedvenc és Sena meg Szabolcs is csütörtökön lép fel a Szigeten.