8℃ / 20
Budapest
Fesztivál

Idén kétszer is lesz Magyar dal napja

2012.07.26. 09:38 -

Idén duplán megrendezik a magyar dal napját: a Presser Gábor által megálmodott eseményt augusztus 5-én, a Sziget fesztivál "mínusz kettedik" napján, szeptember 9-én, vasárnap pedig országszerte is megtartják.

"Ha 2008-ban a Sziget fesztivál nem állt volna mellénk, lehet, hogy a magyar dal napja nem is valósul meg. Az akkori mínusz egyedik napi rendezvény után tudtam igazán megfogalmazni, miként szeretném a jövőben megvalósítani ezt a napot, így vált országos eseménnyé szeptember második vasárnapján. Idén elsősorban azért tudunk duplázni, mert nem csak a 20. Sziget jubilál, az ötödik rendezvénnyel mi is, így a rendesmagyar dal napja mellett, egyfajta ajándékként visszatérhetünk az eredeti helyszínre" - mondta Presser Gábor dalszerző, billentyűs, énekes az MTI-nek.

Gerendai K, Presser G., Szabo E., Horvath P.
Fotó: Bíró András

Úgy vélte, az Ünnepi gála címmel futó szigetes buli egyben kiváló figyelemfelkeltés is lehet a szeptember 9-i magyar dal napjára. Tavaly országszerte negyven színpadon csaknem 60 ezren látogatták a magyar dal napja koncertjeit, előadásait. Idén a fő helyszín Szombathely lesz, amely elnyerte a magyar dal fővárosa címet.

Távolról sincs vége, olvasson még »
h i r d e t é s

Hernádi és Udvaros mondja Parti Nagy szövegét

2012.07.25. 13:34 -

A Bandy-lányok című zenés játék, az Orlai Produkciós Iroda előadása kerül színre a Kultkikötő balatonföldvári színpadán július 27-én (péntek) 20.30-kor (esőnap: július 29., 20.30).

Távolról sincs vége, olvasson még »

Túl sok már az electro előadó - Enter Shikari-interjú

2012.07.23. 17:59 -

A Hegyalja záróestéjén lépett fel az angol Enter Shikari, akiket még sikerült elkapni egy rövid interjúra a koncert előtt. A láthatóan hulla fáradt tagok közül Chris Batten basszusgitárost és Rob Rolfe dobost faggattuk az esővel és borzalmas hangosítással tarkított Enter Shikari-koncert előtt. A fáradtság ellenére a srácok elég lazán kezelték a beszélgetést, aminek nagy részét chipsszel teli szájjal dumálták végig.

Elég fáradtnak tűntök.

Rob Rolfe: Mert azok is vagyunk. Ausztriából, a semmi közepéből buszoztunk idáig, ami egy 5-6 órás, elképesztően kimerítő út.

Mennyi fellépésetek volt az utóbbi időben?

RR: Csak egy, de az bőven elég. (nevet)

enter 564103 10150966386176794 1626671885 n

Hogyan turbózzátok fel magatokat a bulik előtt?

RR: Elég könnyen, mert már a fellépés gondolata beindítja az adrenalint. Megiszunk pár sört előtte, esetleg nassolunk valamit. Igazából ennyi. Más nem kell hozzá, mert attól a pillanattól kezdve, hogy a színpadon vagy, minden fáradtságod, problémád vagy félelmed elmúlik.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Biohazard és meztelen punkok

2012.07.23. 16:59 - Index, MTI

Több mint nyolcvanezer látogatót vonzott a Tokaj és Rakamaz határában megrendezett 13. BorsodiHegyalja Fesztivál, amely a hétvégén zárta kapuit.

Nézőcsúcs idén ugyan nem született, de a látogatók száma megközelítette a tavalyi 85 ezret. A szervezők szerint nagyon sokan jöttek el az idei fesztiválra a határon túlról, például a közeli Kassáról, ami jelzi, hogy a rendezvény iránt a szomszédos országokból is nő az érdeklődés.

Szerdától szombatig kilenc színpadon kétszáz fellépő, köztük negyven külföldi zenekar szórakoztatta a látogatókat a rakamazi Tisza kempingben kijelölt fesztiválterületen. Idén először tartottak hivatalos nulladik napot, a keddi beköltözést a hegyaljai zenekarok fellépésével tették kellemesebbé a szervezők.

A szervezők szerint a legerősebb nap a szerda és a péntek volt, szombaton az időjárás már nem kedvezett annyira a fesztiválozóknak.

A fellépők közül pénteken a New York-i Biohazardra voltak a legtöbben kíváncsiak, szerdán pedig a német Alphaville volt az abszolút győztes a zenekarok sorában, de a svéd Arch Enemy és a brit Enter Shikari is népszerű volt.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Kezdődik a Campus Fesztivál

2012.07.23. 16:28 -

Nemcsak Londonban, hanem Debrecenben is kezdődik az Olimpia. A Campus Fesztivál kísérőrendezvényén negyedik alkalommal méri össze tudását az országos, és a határon túli felsőoktatási intézményekből érkező közel ezer hallgató. A Campus Olimpiára három sportágban - kispályás labdarúgás, kosárlabda, strandröplabda - lehetett nevezni, a kispályás labdarúgást a Magyar Labdarúgó Szövetség is támogatja, a torna az MLSZ Grassroots programjának kiemelt rendezvénye.

campus-cim-2
Fotó: Campus fesztivál

Idén több mint 200 fellépővel, számtalan kiegészítő programmal készülnek a fesztivál szervezői. A népszerű hazai előadók mellett hat nemzetközi fellépő is erősíti a kínálatot. A prágai N.O.H.A., a kanadai The Real McKenzies, és a finn Apocalyptica mellett a Friction & Lingustcs (UK), a Matrix & Futurebond (UK) és az egyik legígéretesebb D&B tehetség, ShockOne (AUS) is fellép Debrecenben.

A tizenhat hektáros összterületű fesztiválon nem csak a zene dominál majd. Hetvenöt civil szervezet nyújt tartalmas napközbeni elfoglaltságot, de ha ez még mindig nem elég, gasztronómiai élvezetekből sem lesz hiány, lesznek kézműves-sátrak, sajt- és kolbászkészítő mesterek, pálinkaházak és bortermelői különlegességeket is kínálnak a fesztiválozóknak.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Jó lenne biztos fizetés és nyugdíj - Biohazard-interjú

2012.07.23. 09:26 -

Négy éve jelentette be a legendás Biohazard, hogy ismét összeállt a klasszikus felállás, amivel azonnal turnézni indultak a zenekar huszadik évfordulóját megünnepelve. Tavaly azonban, amellett, hogy egy nagylemezt is kiadott a hardcore-metál-hiphop hibridet játszó csapat, Evan Seinfeld énekes-basszusgitáros is kiszállt az együttesből, ezért már nélküle, illetve Scott Robertsszel kiegészülve érkeztek a Hegyalja fesztiválra. Az erősen foghíjas közönségnek adott koncert előtt Bobby Hambel gitárossal és Billy Graziadei énekes-gitárossal beszélgettünk a Biohazard turnébuszában.

Azok a csinos csajok a backstage-ben hozzátok tartoznak?

Bobby Hambel: Az a két gyönyörű lány velünk turnézik, és úgy kezeljük őket, mintha a húgaink lennének. Ha bárki is baszakszik velük, az velünk is baszakszik. Az egyikük angol és a merchandisingot csinálja, a másik pedig holland, és videós feladatokért felel. Ők végig velünk utaznak, és be kell valljam, örömteli nőket is látni a turnébuszban, mert így a srácoknak is viselkedniük kell. Ha ők nem lennének, akkor itt elszabadulna a pokol.

Hogyan képzeljük el a Biohazardot 20 perccel a fellépés előtt?

BH: Semmi különös. Pihengetünk, eszünk valamit, felhívjuk a családunkat és elkezdünk fejben felkészülni a zenélésre. De ez már rutin.

Fotó: Galambos Máté / Index

Bő húsz év után már ki is alakulhat egy ehhez hasonló rutin.

BH: Igen, de még mindig feszültek vagyunk a fellépések előtt pár perccel. Úgy állunk hozzá, mintha az első és egyben utolsó koncertünk lenne.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Rövidtávfutás a színpadon

2012.07.23. 09:23 -

Az Enter Shikari ritmusszekciója, azaz Rob Rolfe dobos és Chris Batten basszusgitáros, a Hegyaljás fellépésük előtt mesélt arról, hogy egyszerűen hulla fáradtak a Bécstől Tokajig való buszozástól. Ehhez képest az angol elektronikus harcore együttes hozta azt, amit a rajongói elvárnak tőlük: a hiperaktív, elsőprő színpadi show-t.

hegyalja 603451 10150966386301794 1504665549 n

Pedig pár órával a fellépés előtt arra a kérdésre, hogy ugyan mégis miben fog különbözni a soproni voltos fellépésükhöz képest a tokaji, nemes egyszerűen annyit válaszolt Rolfe, hogy valószínűleg semmiben. És valóban, a négyfős brigád ismét felmászott mindenre, amire fel lehet, körberohanták legalább harmincszor a színpadot, és a szemerkélő eső ellenére szétugráltatták a közönséget.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Minden műfajnak megvan a maga gagyija

2012.07.21. 16:42 -

Ugyan most még divat a fesztiválozás, de Bukovinszky Béla szerint már három év múlva érezni lehet majd, hogy egyre kevesebb a potenciális fesztiválra járó. A főszervezővel a Hegyalja fesztivál második napján beszélgettünk.

Mi volt a gond szerdán a kártyákkal? Többen nem tudtak fizetni velük.

Egész éjjel normálisan működött a rendszer, egyedül egy bő félórás szakasz volt, ahol gondok adódtak az internetszolgáltatással.

A legtöbb hazai fesztiválon problémás volt a készpénzről való átállás a csak a rendezvényen használható kártyákra. Ennyire nehéz váltani?

Nálunk már tavaly volt kártya, igaz lehetett mellette készpénzzel is fizetni. Mi lepróbáltuk ezt a rendszert, működik. Egyébként ti is írtatok arról, hogy a PAFÉ-n és az EFOTT-on voltak vele gondok, szóval ezek inkább kezdeti gyerekbetegségek.

Buko

Idén a Hegyalján is volt nulladik nap. Ez már egy létező tendencia itthon, hogy a hivatalos nyitónap előtt is vannak már programok?

Évek óta van több ezer ember, aki már előző szombat-vasárnap vagy hétfőn lejön már Tokajba. Az elmúlt pár évben a pótkempinget is meg kellett nyitnunk már a fesztivál előtt egy nappal. Ezért azt gondoltuk, hogy nem csak megnyitjuk egy nappal korábban a kempinget, hanem bemelegítő programot is adunk nekik, a hegyaljai zenekarok közreműködésével. Nem nagy költségű dolgot kell elképzelni, csak helyi zenekaroknak adtunk fellépési lehetőséget.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Rasztás, fekete kiképzőtiszt

2012.07.21. 16:41 -

A Skindred körülbelül úgy jár haza Magyarországra, mint a tegnap ugyanitt játszó Danko Jones: hirtelen meg sem tudnám mondani, hányszor játszottak már itthon. Ez persze egyáltalán nem baj, hiszen náluk is pont ugyanaz a helyzet, mint a kanadaiaknál: koncerten annyira szórakoztatóak, hogyha történetesen Budapestre tennék át a székhelyüket, és havonta-kéthavonta játszanának egy koncertet mondjuk a Dürer kertben, akkor jó eséllyel igen sokaknak lenne kötelező program a soron következő Skindred-fellépés.

IMG 0800
Fotó: Galambos Máté

A Danko Jones faék-egyszerűségű rock 'n' rolljával szemben a Skindred ráadásul olyan pokoli katyvaszt zúdít az emberre, hogy először csak kapkodjuk a fejünket, hiszen a zenekarban először is egy hallhatóan Faith No More-on és Rage Against The Machine-en szocializálódott ritmusszekció játszik, egy olyan gitárossal, aki láthatóan fetisisztaként gyűjti az elmebeteg hangokat produkáló pedálokat, az egészre a koronát pedig egy örökmozgó, rasztás, fekete énekes teszi fel, aki – legyenek bármilyen szürke fazonok a zenésztársai – egymaga képes belakni még egy olyan tekintélyes színpadot is, mint a Hegyalján a Pepsi Nagyszínpad.

Távolról sincs vége, olvasson még »

A világ harmadik legjobb zenekara

2012.07.20. 15:29 -

Ügyes húzás volt a Hegyalja-szervezőktől ugyanabba az idősávba rakni a két nagyszínpadon a Danko Jones és Everlast koncertjét, hiszen jócskán lehet átfedés a két rajongótábor közt. Így meg kellett hozni azt a keserű döntést, hogy amennyiben az ember mindkét előadóra kíváncsi, akkor a koncerteknek csak szűken a felét tudja megnézni. Aki pedig azt tervezte, hogy belenéz a Danko Jones elejébe, majd átsétál Everlastre (aki egyébként egy baseballsapkás haverjával és két akusztikus gitárral próbált nagyszínpad-kompatibilis lenni, teljesen sikertelenül), az rosszul járt, hiszen a kanadai rock 'n' roll-csirkefogók élőben addiktívabbak, mint a heroin, és egy Danko Jones-koncertet szinte lehetetlen otthagyni.

IMG 0081
Fotó: Galambos Máté / Index

A Danko Jones ugyanis még akkor is kíméletlenül szórakoztató tud lenni, ha az utolsó egy-két lemezük néhány eltalált dal kivételével – lásd az itt is játszott klipnótát, a Full Of Regretet - nem sikerültek valami fényesen. Az eddig kiadott Danko Jones-anyagok ugyanakkor már kitermeltek annyi slágert, hogy a zenekar még akkor is egy faltól-falig hibátlan másfél órát produkáljon, ha az új dobos, az Offspringben és a Rocket From The Cryptben is megfordult, szinte csak a helmetes John Stanieréhez mérhető feszességgel és energiával játszó Adam "Atom" Willard egészen konkrétan szétveri maga körül a dobcuccot, a zenekar névadójának, Danko Jones gitáros-énekesnek pedig Black Sabbath- és Kiss-riffekkel, meg pofázással kell eltölteni hosszú perceket, amíg Willard körül újraépítik a cuccot.

Távolról sincs vége, olvasson még »

A hiphop a fiatalok sportja, a bluest halálomig játszhatom

2012.07.20. 15:25 -

Erik Francis Schrody más néven Whitey Ford a hiphop egyik különleges figurája, aki a House of Pain rapcsapat és a La Coka Nostra hiphop-kollektíva tagja, és Everlast néven 1990 óta countryra és bluesra alapuló gitárzenét játszik. A Hegyalján egy szál gitárral és egy raszta másoddgitárossal lépett színpadra a szép számban megjelenő közönség előtt. Az előadás csöndben ülős hangulata kissé eltért a fesztivál mindhalálig bulizós felfogásától, de ennyi változatosság pont elfér egy ekkora rendezvényen.

Everlast zenéje nem nagyon különbözik bármelyik hasonló egygitáros country-előadóétól, de a kifejezetten jó orgánuma mégis ad egyfajta egyéni ízt a produkcióhoz. A kellemes, de hosszabb távon izgalmasnak semmiképp sem mondható koncertet a végére ráadásul elmosta az eső, és egy időre az áram is elment a fesztiválon. Az énekes-rapper-gitárossal még a fellépése előtt beszélgettünk, miközben a háttérben az 1983-as Style Wars graffitis dokumentumfilm ment a zenész laptopján.

Meg tudod mondani hányszor jártál már Magyarországon?

Pontosan nem, de voltam már itt a Coka Nostrával, a House of Painnel és szerintem Everlast-koncert is volt. Kicsit homályosak az emlékeim Budapestről, de valami hajón biztos, hogy zenéltem itt. Arra viszont emlékszem, hogy a közönség mindig fantasztikus volt.

IMG 0015
Fotó: Galambos Máté

Lehet különbséget tenni az amerikai és az európai közönség között?

Attól függ, melyik városban lépsz fel. Vegyük példaként Los Angelest. Ott az emberek már kicsit megcsömörlöttek, hiszen minden napra jut nekik egy tucatnyi koncert vagy buli. Ennek ellenére nagyon szeretek New Yorkban vagy Chicagóban koncertezni. Európa kicsit más, mert itt ritkábban látnak engem, emiatt nagyobb megbecsülés övez a színpadon.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Benedek és Szacsvay a Kultkikötő színpadán

2012.07.20. 11:51 -

A Nagy Négyes kerül színpadra szombat este 20.30-kor a Balatonföldvári Szabadtéri Színházban, a Kultkikötő-fesztiválon (esőnap: július 22., 20.30).

Távolról sincs vége, olvasson még »

Hókuszpók gitárral

2012.07.19. 16:48 -

Ugyan idén nyáron semelyik fesztiválra nem sikerült lekötni itthon a Slayert, a Hegyalján az Exodus  - és majd Fezenen a Testament - elég korrekt pótléknak számít, hiszen a nyolcvanas években nagyjából egy időben indult be mindhárom zenekar karrierje, hogy később a Slayerből legenda, a másik kettőből pedig kevesek által tisztelt ősapa legyen.

Az Exodus ős-gitárosa, Gary Holt ráadásul pont a Slayert segíti ki újabban, amíg Jeff Hannemannak valahogy össze nem foldozzák a pókmarta karját (egyes rossz nyelvek szerint az a pók igazából heroin volt, de ezt sose fogjuk megtudni), helyére pedig pont azt a Rick Hunolt jött kisegíteni, aki annak idején a zenekar másik kulcsfigurája volt: Holttal együtt kettejüket becézték H-Teamnek, hiszen a korai Exodus-lemezeken legendásak voltak azok a kaotikus gitárszólók és riffek, amelyeket a két, egymást habzó szájjal spanoló, akkor még fiatal gitáros magnószalagra vett. Hunolt 2005-ben lécelt le az Exodusból, és az ő helyére érkezett a Heathen egykori gitárosa Lee Altus, akivel most valószínűleg közölhették, hogy Hunolt szólamai helyett lesz szíves betanulni Gary Holtéit is erre a turnéra.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Nem Amerika szar, hanem az amerikaiak

2012.07.19. 16:48 -

Az idei Hegyalja első estéjén a svéd Arch Enemy előtt az amerikai thrash metal legendák, az Exodus koncertezett. A több mint három évtizede létező együttes hosszú pályafutása során számos tagcserén átesett, megfordult náluk még a metallicás Kirk Hammett is. A fellépésük előtt beszélgettünk Jack Gibson basszusgitárossal, aki 1997-ben került a zenekarba.

Többször jártatok már Magyarországon. Milyen emlékeid vannak a nálunk adott koncertjeitekről?

Emlékszem egyszer egy hajón zenéltünk valami folyón. Marha nagy buli volt, ahogy a Szigetes fellépésünket is imádtuk.

IMG 9491
Fotó: Galambos Máté / Index

A zenekar már 30 éve a pályán van. Milyen céljaitok vannak még ennyi év zenélés után?

Nincs igazán konkrét célunk, elég nagy kihívás az is, hogy folyamatosan koncertezhessünk. Egyikünk se törekszik arra, hogy olyan ismert és népszerű zenekar legyünk, mint mondjuk a Slayer vagy a Metallica. Mi tudjuk kinek írjuk a zenét, kiknek játsszuk el és tisztában vagyunk a határainkkal. Nem tervezzük, hogy mondjuk átváltsunk más hangzásra csak azért, hogy még több rajongót szerezzünk. Egyre öregebbek vagyunk, sokunknak már családja, gyerekeink vannak, megelégszünk azzal, ha még mindig szeret minket a közönségünk.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Munkát is lehet keresni a Hegyalján

2012.07.19. 16:44 -

A Hegyalja szerdai nyitónapja után csütörtökön sajtótájékoztatót tartott Bukovinszky Béla, a fesztivál főszervezője. A szerdai programok zökkenőmentesen lezajlottak, egyedül az Arch Enemy metálzenekar dedikálása maradt el, az énekesnő miatt, aki ismeretlen okokból nem kívánt ebben részt venni. „Körülbelül 85 ezer emberre számítunk, ami nagyjából a tavalyi számmal megfelelő, ebben az is benne van, hogy idén meghívtuk a kassai illetve a pécsi lakosokat is.” – mondta Bukovinszky.

Az eddigiekhez képest vannak újdonságok a fesztiválon, ilyen például a már több rendezvényen is bevezetett fesztiválkártya. „Ez most már lassan minden fesztiválon bevett fizetőeszköz, igaz ennek voltak tegnap kisebb technikai nehézségei. Reméljük, ma már nem lesznek problémák vele, előző nap az internettel akadtak gondok, ami kicsit lelassította a dolgokat.” – nyilatkozta a főszervező a szerda esti fesztiválkártyával kapcsolatos problémák miatt.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Súlyos fertőzéssel ijesztgetik a Balaton Soundon fesztiválozókat

2012.07.19. 14:20 -

Az Index információi szerint a Facebookon azzal ijesztgetik egymást a fesztiválozók, hogy egy fiatal meghalt fertőző agyhártyagyulladásban a hétvégi Balaton Soundon, és ezért mindenképpen el kell mennie mindenkinek a háziorvosához vagy az ÁNTSZ-hez.

Az ÁNTSZ dél körül szintén a Facebookon reagált a pletykákra, eszerint rémhír terjed és hamarosan részletes tájékoztatást adnak.

Az Index a Balaton Sound szervezőinek köréből informálisan úgy tudja, hogy valóban meghalt az elmúlt napokban egy fiatal, aki részt vett a fesztiválon. A Balaton Soundon a szervezők és a rendezvényen dolgozó orvosok azonban senkit nem láttak el az agyhártyagyulladáshoz hasonló tünetekkel.

Az Index megpróbálta megtudni az Országos Tisztifőorvosi Hivatal kommunikációs osztályától, hogy pontosan mi történt, de azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a hivatalos reagálásra még várni kell.

Végül a Népszabadság megtudta, hogy a lány a Pest megyei Flór Ferenc Kórházban halt meg, és ezt az információt a kórház orvos-igazgatója is megerősítette.

Némedi Mária szerint valóban meghalt egy 17 éves lány a kórházban fertőző agyhártyagyulladásban a hét elején. A Népszabadság kérésére Némedi azt is megerősítette, hogy a lány részt vett a fesztiválon. Az igazgató szerint az előírásoknak megfelelően értesítették az ÁNTSZ-t, akik megkezdték a lány kapcsolati hálójának feltérképezését. Emlékeztetett, hogy az előírások szerint ennél többre nincs is szükség, vagyis nem kell valamennyi fesztiválozót értesíteni, hogy menjenek orvoshoz.

Járványos agyhártyagyulladás (Meningococcus meningitis)

A fertőzés a levegőbe tüsszentett vagy köhögött, baktériumokat tartalmazó apró nyálcseppek belélegzésével terjed. A betegség gyorsan végzetessé válhat, a halál néhány órával az első rosszullét után beállhat.

A betegség hirtelen kezdődik hidegrázással, erős fejfájással, magas lázzal. Az agyhártyák gyulladását hányás, tarkómerevség (a beteg a fejét nem tudja előre hajtani), aluszékonyság, eszméletvesztés, súlyos formában bőrvérzések jelzik. Orvosi beavatkozás nélkül a halálozás magas.

Mindenütt a világon előfordul. Vannak területek, ahol járványos és tömeges megbetegedést okoz. Ilyen a Sahel néven ismert terület, mely a Szaharától délre és az Egyenlítőtől északra egész Afrikát átszeli, Gambiától Etiópiáig. Nepálban, Szaud-Arábiában (a mekkai zarándokok között) is előfordulnak járványok.

A baktériumnak nem minden típusa ellen van védőoltás.

(Forrás: Országos Epidemiológiai Központ oldala.)

Távolról sincs vége, olvasson még »

Jövő héten kezdődik a 2012-es Campus Fesztivál

2012.07.18. 15:45 -

Több mint kétszáz fellépő, zene, humor, mozi, megannyi színes program és érdekesség várja a fesztiválozókat. Fellép a finn világsztár Apocalyptica, a Prágában összeállt, de Európa-szerte ismertté vált formáció a N.O.H.A., a Vancouverből érkező The Real McKenzies, de olyan magyar ikonok is, mint a Tankcsapda, a Republic, a Magna Cum Laude, a Quimby, és persze a teljes magyar pop-rock elit.

A nyár legnagyobb debreceni bulija minden évben a zene mellett a sport, a humor és a művészetek jegyében történeik, a programok minden korosztály számára tartalmas kikapcsolódást biztosítanak. A kisebb színpadok mellett öt fő helyszínen, a Pepsi Nagyszínpadon, a T-Mobile Teraszon a Dreher Arénában, az OTP VIP Lounge-ban és a Campus védjegyének számító Víztorony melletti Pódium színpadon zajlanak majd az események, a nap minden órájában.

D MTI20110721002
Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI

Nemzetközi hangok

A fesztivál arculatának megfelelően sok új program állt össze, a népszerű hazai csapatok mellett hat nemzetközi produkció erősíti a kínálatot. A N.O.H.A., a The Real McKenzies és az Apocalyptica mellett érdekes formációk érkeznek Angliából és a drum and bass fővárosából az ausztrál Perth-ből is. Az elektronikus zene világában otthonosan mozgó közönségnek táncos estéket hoz Friction & Lingustcs (UK), Matrix & Futurebond (UK) és az egyik legígéretesebb D&B tehetség ShockOne (AUS).

A Campuson nemcsak az Európai Nyelvek Utcája válik nemzetközivé, hanem a Telekom Terasz is a fesztiválzáró estén. Az idei fesztivál egyik legbulisabb együttesének számító Noise of Human Art (N.O.H.A.) tagjai a nyelvészeknek is feladják a leckét, a zenészek között kölni billentyűs és prágai szaxofonos éppúgy található, mint New York-i MC és spanyol énekesnő. Ha pedig mindez nem elég, a repertoárban öt különböző nyelven hallhatóak még a dalok is. Valamennyi slágerük ilyen bábeli összetevőkre épül, zenéjükbe vegyül flamenco, breakbeates, drum and bass, és house is. A Philip Noha által létrehozott Noise of Human Art július 28-án az eddigi legjobb felállásában érkezik a debreceni bulira.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Pindroch és Verebes Mr. és Mrs. a Kultkikötőben

2012.07.18. 13:43 -

A "MR. és MRS., Pár-bajok öt színben" kerül színpadra a Kultkikötőben, a Balatonföldvári Szabadtéri Színházban július 20-án, pénteken, 20.30-kor (esőnap: július 22., 20.30).

Távolról sincs vége, olvasson még »

Roma zenei és filmfesztivál lesz az Akváriumban

2012.07.18. 11:48 -

A Si Love - Is Love fesztiválon négy nap alatt több mint 40 koncert, tucatnyi film, mozdulatszínház és kiállítás várja a cigány kultúra iránt érdeklődőket.

Az esemény Facebook-oldala szerint a fesztivál csütörtökön 15 órakor filmvetítéssel indul, kezdésként a Szülőfalum vasárnap című, Kővári Borz József rendezte kísérleti filmet adják le, majd jönnek többek között a Lóvásár és a Tollas című dokumentumfilmek. A koncertek csütörtökön fél nyolckor kezdődnek, az első fellépő a Roma Hungaricum Állami Művészegyüttes lesz, de színpadra áll a Vojake Shave és a Szilvásy Gipsy Folk Band is.

602368 404248132960399 944451672 n

A pénteki fellépők között találjuk a szerbiai Nakedet, Nyári Kálmánt és zenekarát, szombaton pedig koncertet ad a 2010-es Megasztár legjobb férfi hangja, Kökény Attila és a zimbabwei Mokoomba együttes is. A Si Love - Is Love vasárnap éjfélkor Dj Baxtalo és Dj SuperStereo fellépésével zárul.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Erre lehet bulizni mától Tokajban

2012.07.18. 11:33 -

Szerdán indul Kelet-Magyarország legnagyobb fesztiválja, a Hegyalja. A Tokaj melletti bulit idén rendezik meg 13. alkalommal, és ahogy az lenni szokott, a rock dominanciája mellett azért akad jó pár olyan előadó is, akik némileg enyhítenek a keménységen.

A Hegyalja programját két része lehet osztani: nappal és este a magyar és külföldi zenekarok közül lehet választani, az éjszaka pedig a különböző DJ-ké és producereké. Mivel a magyar fellépőgárda kb. a szokásos, így a külföldiekből szemezgetünk.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Nem csak techno van a Balatonon

2012.07.17. 15:28 -

Kedden indul és július 22-ig tart Balatonlellén a hazai fesztiváláradat kézműves fesztiválja, az interaktív-világzenei Babel Sound, ahol Csehországtól Zimbabwéig, Olaszországtól Burkina Fasoig számos országból érkező, a világzene ismertebb művészei és a műfaj újdonásgai mutatkoznak be

A hatnapos rendezvényen a látogatókat 54, hazai és nemzetközi előadókat felsorakoztató koncert, 6 táncház, tucatnyi ország vagy régió kulturális bemutatója, rengeteg workshop, főzőversenyek és gasztronómiai bemutatók, kiállítások valamint sok-sok örömzenélés csalogatja Lellére.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Elüldözte közönségét az Animal Collective

2012.07.17. 10:11 -

A Balaton Sound névsorából nem nehéz kilógni, de az Animal Collective nagyjából annyira illik bele a PR manager - műkörmös - David Guetta háromszögbe, mint egy 18 feletti ember egy SP-koncertre. Ennek megfelelően a baltimore-i zenekar nagyjából száz fős közönség előtt lépett fel, ami nagyjából jól mutatja, mennyire kell komolyan venni a Pitchfork által évek óta gerjesztett hype-ot a zenekar körül. Ezzel a rossz háttérrel viszont sikerült összehozniuk azt a bravúrt, amit csak kevés nagy dologként emlegetett zenekarnak szokott sikerülni: az amúgy is hézagos közönséget is tovább csökkentették egy fél koncert alatt.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Őszinte, élő rapbuli a Balatonon

2012.07.17. 10:11 -

Jöhet play gombot nyomkodó house DJ vagy újgenerációs brit rapper, az olyan koncertek, mint a De La Soul Balaton Sound-os fellépése a tökéletes példa arra, hogyan is kell két mikrofonnal és egy klasszikus lemezjátszóval jó bulit csinálni egy olyan közönségnek, akik a bakelitlemezt frizbinek nézik.

delasoul 9289067
Fotó: Csudai Sándor / Sziget.hu

Egy elektronikus zenei fesztiválon hiphop-előadóként fél 6-kor színpadra lépni meglehetősen hálátlan feladatnak tűnik, de az amerikai De La Soult ez egyáltalán nem zavarta. A lassan harmincéves rapcsapat akár egy rövid haknit is lenyomhatott volna, helyette inkább lealázták az összes rappert vagy MC-t, aki a Sound eleje óta mikrofont ragadott.

Pedig alapjában véve semmi különöset nem csinált a De La Soul, egyszerűen csak szórakoztatott. Tökéletesen profi előadókról van szó, akik nem a hangerőszabályozót rángatják show-elemként, hanem igazi old school rapbulit csinálnak seggrázós dalokkal és be nem álló pofával. A kisszámú közönség pedig azonnal vette a lapot és végigugrálta az egészet.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Rekordot döntött a Balaton Sound

2012.07.16. 19:01 -

A hétfő hajnalban véget ért hatodik Balaton Sound fesztivál látogatóinak száma a változékony időjárás ellenére rekordot döntött, a rendezvényen 108 ezren vettek részt, ami 7,5 ezerrel meghaladta a tavalyi csúcsot. Zamárdi mintegy 60 millió forintnyi bevételt remél a közvetlenül befolyó adókból és bérleti díjakból.

A legtöbben, 28 ezren szombaton voltak a Balaton Soundon, aznap este Paul Kalkbrenner koncertezett. Idén, követve a világszerte jellemző tendenciát, a nagyszínpadra húzónévként kizárólag világsztár dj-ket és élő produkciókat hívtunk, ami a jelek szerint bevált - mondta Vető Viktória, a rendezvény sajtófőnöke az MTI-nek.

Mint hangsúlyozta, a fellépőktől érkezett visszajelzések szerint a Balaton Sound világszínvonalú fesztiválnak számít, amelyre meghívást kapni rangot jelent. Ezt támasztja alá, hogy az idei fellépők közül többen is jelezték, szeretnének visszatérni Zamárdiba.

Távolról sincs vége, olvasson még »

A víz volt az úr a Balaton Soundon

2012.07.16. 15:39 - ,

Magyarország legvizesebb fesztiválja - nyugodtan ki lehetett volna tenni a táblát a Zamárdiban rendezett 2012-es Balaton Sound bejáratánál. A prémium fesztivál szakadó esőben kezdődött és sárban dagasztva végződött. Ákost elfújta a vihar, David Guetta viszont végigdübörgött a Balatonon. Eközben bárki lehetett VIP, és a fehér kanapék közé ájulhatott. A többség azonban inkább a bejárat előtt alapozott, majd a vízparton afterzozott nagy lelkesen. Sárban, melegben, bikiniben. Nagykép.

Távolról sincs vége, olvasson még »
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 ... 56

Friss kommentek