10℃ / 22
Budapest
Fesztivál

A metálzene csúcsán ülve

2012.06.12. 10:25 -

Az osztrák Nova Rock egy Magyarországon méltatlanul alulreklámozott gigafesztivál. Évente el lehet csodálkozni azon, hogy a kommentelők keseregnek a Sziget felhozatala miatt, holott akiket minden évben próbál kisírni a közönség, azok a zenekarok már megfordultak, vagy meg fognak fordulni a Nova Rockon. A fesztivál tulajdonképpen Magyarországon van, közvetlenül a határ mellett, még magyar térerő is van a mobilokon.

Ami miatt mégsem érezzük annyira, hogy akár nálunk is lehetne, az a nyugati árszínvonal. 4 euró (plusz 1 euró betétdíj), azaz mostani árfolyamon kb. 1200 Ft a sör, egy olajba áztatott calzone pizza szintén ugyanennyi. Szóval erre kell felkészülni csupán, de emellett olyan zenekarokat lehet megnézni, akik nem, vagy csak ritkán jönnek Magyarországra. Volt itt már Red Hot Chilli Peppers, System Of A Down, a Metallica pedig már többször is.

146083026
Fotó: Samir Hussein

Az idei fesztivál is az utóbbi metálzenekar körül forgott, az ő koncertjükre volt kihegyezve minden. A háromszög alakú kifutót az előttük játszó összes zenekar gyermeki örömmel járta be. Már a hajnali órákban nyolcvan ember építette a látványelemeket. A kifutó által elkerített részre egyébként csak olyan rajongók juthattak be, akik tagjai a fan clubnak, és rendelkeztek jeggyel a koncertre. Nekik előre kellett jelezni az igényüket az úgynevezett snakepitbe jutásra, majd sorsolással lettek kiválasztva a szerencsések. Ezzel persze óriási helyet vettek el az előzenekarok rajongóitól, hiszen pl. a Mastodon koncertje alatt csak lézengtek a snakepitben, a kifutó előtt meg csápolhatott a keménymag. A Slayerre már többen voltak nyitottak, a Nightwish-re meg pláne. Ez volt a 2012-es Nova Rock zárónapján.

Távolról sincs vége, olvasson még »
h i r d e t é s

Eklektikus zenei kínálat a Campus Fesztiválon

2012.06.08. 14:13 -

Idén már ötödjére rendezik meg a debreceni Campus fesztivált, ami szépen lassan kinőtte magát Kelet-Magyarország egyik legnagyobb ilyen eseményévé. Az idei prpgramkínálatban a szokásos körök (Tankcsapda, Quimby, stb.) mellett nagyszínpados fellépőjük lesz az Apocalyptica, fellép a The Real McKenzies, a Noise Of Human Art és az ausztrál ShockOne is.

A három finn csellistából és egy dobosból álló Apocalyptica hazajáró vendége a magyar fesztiváloknak, de ezen csak az csodálkozik, aki még nem látta, milyen az, amikor egy seggig érő szőke hajjal bíró csávó egy cselló mögött headbangel. A zenekar Metallica feldolgozásokkal kezdte pályafutását, de játszottak már Panterát, Slayert és Rammsteint is. Eddig hét albumuk jelent meg, mostanában saját szerzeményekkel nyomulnak, de a bulikon a mai napig eljátsszák a Master of Puppets-et, a One-t vagy az Enter Sandmant is.

A július 25-29. között a Nagyerdőn megrendezésre kerülő fesztiválon jó hangulatú buli várható a N.O.H.A., azaz a Noise Of Human Art nevű zenekartól is. A Prágában összeállt, de Európa-szerte ismertté vált formáció zenei sokszínűségét egy brazil énekesnő, egy new york-i rapper, és az őket kísérő kiváló cseh zenészek biztosítják. Fellép Debrecenben az idéán húszéves The Real McKenzies, aki a kelta-skót punkzenét szereti, ki ne hagyja a koncertjüket. Az egyhetes fesztivál alatt zenél majd a brit Friction & Lingustics és Matrix & Futureband, valamint az ausztrál ShockOne is.

Ami a hazai előadókat illeti, első alkalommal lesz a Campus vendége a magyar világzene egyik legelismertebb énekesnője, a számos nemzetközi sikert is a háta mögött tudó Palya Bea, két év után, kisfia születését követően, egyből a Nagyszínpadon tér vissza Péterfy Bori, és több éves kihagyás után ismét jön a Bëlga, valamint először látható a Nagyerdőn a Magna Cum Laude. A kisebb színpadok mellett négy fő helyszínen, a Pepsi Nagyszínpadon, a T-Mobile Teraszon a Dreher Arénában és a Campus védjegyének számító Víztorony melletti Pódium színpadon zajlanak majd az események, a nap minden órájában.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Világsztárok és 200 magyar fellépő a Volton

2012.05.31. 17:32 - MTI/Index

Világsztárok, köztük a Faith No More és az Iggy & the Stooges, valamint több mint 200 magyar zenekar és dj lép színpadra a 20. soproni VOLT Fesztiválon június 27. és 30. között. Az idei rendezvényen lesz nulladik nap, képzőművészeti programok és borfesztivál is.

eletkep21
Fotó: Nagy Attila

"Úgy érezzük, a jubileumi program méltó az elmúlt 19 évhez. Idén három magyar előadó is exkluzív koncertet ad a VOLT-on: a már korábban bejelentett Ákos és Yonderboi mellett a hosszú idő után újra összeálló underground csapat, a Sexepil is színpadra lép Sopronban" - mondta a két alapító főszervező, Lobenwein Norbert és Fülöp Zoltán a csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Floridai mocsárvidék a Balatonnál

2012.05.28. 16:24 -

554719 392403974145568 1089527610 n

Egyedül elmenni egy vidéki fesztiválra kifejezetten kalandosan hangzik, pláne ha célállomás a közismerten a legolcsóbb Pannónia Fesztivál, amely idén Várpalotáról Szántódpusztára költözött és számos neves, de legalábbis ismert külföldi előadóval is bővítette a fellépőinek névsorát. Azonban a helyszínváltás okozta szervezési káosz és az első nap lezúduló hatalmas vihar miatt a Pafe mégsem lett olyan, amilyet egy fesztiválszezon nyitó bulitól várnánk.

Viszonylag gyakorlott fesztiválozónak tartom maga, de eddig sehogyan se bírtam magam rávenni, hogy lemenjek Várpalotára. Ezeket a magyar zenekarokat szinte bármikor láthatom Budapesten is, és az ismerőseim sem erőltettek soha egy ehhez hasonló túrára. Idén viszont a szervezők dobtak egy nagyot, és az erős külföldi hiphop felhozatal mellett Flo Rida személyében még egy igazi világsztárt is hoztak, amellyel már sikerült felkelteni legalább az én érdeklődésemet. Mondjuk a Megasztárban is playbackelt egy sort, de az mégsem ugyanaz.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Indul a Pannónia Fesztivál

2012.05.24. 20:28 -

A Pannónia Fesztivál csütörtöki megnyitásával mondhatjuk, hogy elkezdődött a 2012-es, nyári fesztiválszezon Magyarországon. Az idén ötödik alkalommal megtartott, Várpalotáról Szántódpusztára költöző rendezvény annak idején még azzal a mottóval indult, hogy kizárólag magyar fellépőkkel is lehet emberközeli árakkal rendelkező fesztivált tartani itthon anélkül, hogy külföldi headlinerekre lenne szükség hozzá. Ez a tendencia a tavalyi Twister Sisterrel azonban megszakadt, helyette egy új irányvonalat céloztak meg a szervezők, aminek része az egész buli Balatonra költöztetése.

DSC 0400
Fotó: Jóni Bernadett

A Pannónia Fesztiválról az átlag zenekedvelő fejében az a kép él, hogy itt még bőven látni a szemetes mellett piknikező, egymást pelenkázó punkokat, Ossian-pólós szakmunkásmetálosokat és egyetemistákat olyan vidéki intézményekből, amelyek létezéséről nem is tudtunk addig. Sokak szerint pont ez a jó Paféban, hogy visszahozza a régi fesztiválok hangulatát azzal, hogy minden korosztály, szubkultúra és társadalmi réteg számára elérhető. Ebből kiindulva abszolút kézenfekvő választásnak tűnt, hogy kizárólag itthoni zenekarokat hívjanak fellépni, hiszen ennek a célközönségnek fölösleges mondjuk egy Anna Calvit rakni a nagyszínpadra, ha a Kowalsky meg a Vegára is boldogan elbuliznak. Lehet azonban, hogy idén ez kicsit másképp lesz.

Távolról sincs vége, olvasson még »

A Sziget a legjobb fesztivál Európában

2012.01.12. 00:42 -

Európa huszonöt legnagyobb fesztiválja közül a Sziget lett az első a European Festival Awards-on, írja közleményében a Sziget Kulturális Szervezőiroda. A Yourope (európai fesztiválszövetség) és a Virtual Festivals Europe által életre hívott legnagyobb presztízsű fesztiválelismerés díjátadó gáláját szerda késő este tartották a hollandiai Groningenben.

Távolról sincs vége, olvasson még »

A kolbászt pálinkával öblítik le Debrecenben

2011.10.10. 09:21 -

Október 14-én debütál a város gasztronómiai hagyományait felelevenítő Debreczeni Zamat Pálinka és Pároskolbász Fesztivál. Egyedülálló helyszínen, a Debreceni Egyetem főépülete előtt, a gyönyörű nagyerdei környezetben megvalósuló rendezvény során az ország legjobb pálinkái és Debrecen legismertebb éttermei várják a látogatókat, sok-sok kulturális programmal.

025

A vendégek átélhetik az alföldi vásárok múlt századbeli hangulatát, megkóstolhatják milyen az eredeti debreceni páros kolbász, valamint az ízben és harmóniában hozzá illő pálinka. A Zamat Fesztiválon több mint ötven program, húsz pálinkaház, és tíz étterem szerepel a kínálatban. A gasztronómiai élvezetek mellett főszerepet kapnak az előadóművészek, kézművesek, és hagyományőrzők is. Minden nap változatos és közönségvonzó programok várják a vendégeket, például ismert séfek és gasztrobloggerek vezetésével rendeznek versenyeket, lesz kolbásztöltő bemutató és ízfelismerés is.

Aki nemcsak pálinkázni és kolbászolni szeretne, az is jól érezhet magát a rerndezvényen, ahol fellépnek a Dumaszínház komikusai, de lesz Budapest Bár- és Mystery Gang koncert is, éjjelente pedig hagyományos éttermi zenészek szórakoztatnak: harmonikások, vonósok, fúvósok, cigányzenekarok. A helyszín Debrecen legszebb tere az Egyetem Tér. A város kiemelt kulturális és társadalmi színtere, ráadásul tőszomszédságában található Debrecen tüdeje, a patinás kirándulóhelyként is ismert Nagyerdő. A tér egyben a közel harmincezer hallgatót kiszolgáló Debreceni Egyetem kapuja.

Ezt eszik és isszák majd

Pálinka

Pálinkának csak az a gyümölcspárlat nevezhető, amelyet Magyarországon termett nemes és vadgyümölcsből, szőlő törkölyből, illetve aszú szőlő törkölyből készítettek, és amelynek cefrézését, párlását, érlelését és palackozását is Magyarországon végezték. A pálinka társadalmunk egyik legősibb itala, amit a világ minden táján fogyasztanak. Az európai uniós jogszabályoknak megfelelően a "pálinka" szót csak Magyarország és négy osztrák tartomány használhatja. A legzamatosabb pálinka félék Magyarországon találhatók, ahol a gyümölcsből készült pálinkák zamata egyedülálló az egész világon.

Debreceni páros

A debreceni páros kolbász füstölt–főtt jellegzetesen helyi eredetű csemege, 1930-ban országos versenyeken aranyéremmel tüntették ki, azóta pedig már fogalom szerte a világon. A 12 cm hosszúságú és 30-34 mm vastagságú párokat kézzel alakítják ki, enyhén füstölik, majd főzik. Bár manapság már sokféle debreceni kapható, a szakemberek szerint még mindig a helyben készített az igazi: nem puha, nem kemény, kellemesen lédús, paprikával és fokhagymával ízesített, nem száraz, nem zsíros.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Rekordot döntött a Félsziget fesztivál

2011.08.29. 17:05 -

Látogatórekordot döntött idén a marosvásárhelyi Félsziget fesztivál: négy nap alatt összesen 73 ezren keresték fel a magyarországi Sziget erdélyi kistestvérét, közölte Camelia Lepedus Sisko, a Félsziget fesztivál sajtóirodájának munkatársa. A szervezők 70 ezer látogatóra számítottak, ennyi résztvevőre volt szükség ahhoz, hogy a körülbelül egymillió euróból megszervezett Félsziget ne legyen veszteséges. Iggy Popra és zenekarára, a The Stoogesra szombaton 20 ezer néző volt kíváncsi.

iggy

A hétfőn véget érő Félszigeten a kolozsvári Max Weber Társadalomkutató Alapítvány és a Babes-Bolyai Tudományegyetem Szociológia Karának diákjai felmérést készítettek, amiből kiderült: idén megkétszereződött a Románia határain kívülről érkező látogatók száma. 2010-ben még csak 4 százalék volt a külföldiek aránya, ez most 8 százalékra nőtt. A legtöbben Magyarországról érkeztek, de jelentős volt a holland, német, bolgár, moldáv és angol résztvevők száma is. A felmérés szerint a félszigetezők több mint 80 százaléka 18 és 29 év közötti, a válaszadók 45,6 százaléka valamilyen formában tanul vagy frissen végzett diplomás. Tavalyhoz képest azonban nőtt a 30 év felettiek jelenléte a fesztiválon, az ő arányuk több mint 10 százalékkal volt magasabb mint 2010-ben. Az idei résztvevők 62 százaléka korábban is volt már a Félsziget fesztiválon.

csaj1

Jövőre tízéves lesz a fesztivál, az évforduló alkalmából rendkívüli Félszigetet akarnak szervezni.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Házibuli Kelisszel

SZIN 2011

2011.08.29. 11:34 -

Hiába nem volt idén Quimby, Kiscsillag, meg Pál Utcai Fiúk sem, azért a SZIN szervezői nélkülük is összehozták, hogy a nagyszínpad előtt legyen szombat este a legmagasabb az egy négyzetméterre jutó BTK-s lányok száma az egész országban. Elég volt ehhez a Hiperkarmát, a PASO-t, na meg persze a 30Y-t egymás után szervezni. Utóbbi együttes frontembere jól meg is érezte ezt, úgyhogy csak abban a fél órában, amíg hallottam őket, vagy tízszer mondta el, hogy mennyire király a SZIN, a közönség és persze Szeged. Unalmas is volt egy idő után, de a zenéjük még inkább.

Hasonló volt a helyzet a Pepsi Színpadon is, csak ott azok a fiatalok gyülekeztek, akik valamiért azt képzelik, hogy a Road és a Depresszió jó zenekarok. Ment is az ugrálás az utóbbira rendesen, bár ahhoz képest, hogy az este folyamán hány helyen hallottam tinilányoktól, hogy „juj, mindjárt kezdődik a Depi”, nem is voltak olyan baromi sokan kíváncsiak rájuk, mint azt képzeltem. Az a néhány száz ember viszont tényleg jól szórakozott, amit a zenekar is igyekezett meghálálni: a vége felé valami össznépi együtténeklést próbáltak összehozni az előttük fellépő többi együttes énekesének segítségével, de végül csak a Blind Myself frontembere mászott fel melléjük, és még neki is olyan halk volt a mikrofonja, hogy szinte hallani sem lehetett.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Hetvenezren voltak a Szegedi Ifjúsági Napokon

SZIN 2011

2011.08.28. 16:09 -

Mintegy hetvenezren szórakoztak a hazai nyári fesztiválszezon hagyományos záró rendezvényén, a vasárnap hajnalban véget ért Szegedi Ifjúsági Napokon. A 69600 vendég közül 4800-an sátoroztak az Újszegedi Partfürdőn, és szép számmal akadtak olyanok is, akik a kemping üdülőiben vagy valamelyik közeli szállodában, panzióban laktak.

A szerdán elkezdődött, több évtizedes múltú hazai fesztivál hét helyszínén százötven fellépő szórakoztatta a vendégeket. Az augusztus végén szokatlan kánikula ellenére a délutáni programok közül komoly tömegeket vonzott a Nemjuci és a Hiperkarma. Megtelt a nagyszínpad előtti rét az Edda, a fúziós reggae műfaját megteremtő jamaikai Diana King, a 30Y, valamint az R'n'B, hiphop és elektropop keverékével Szegeden is sikert arató amerikai Kelis koncertjére.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Diana King megmutatta, mi kell a SZIN-re

SZIN 2011

2011.08.27. 15:16 -

Napról napra emelkedik a látogatók száma a SZIN-en, ezt már csütörtökön is érzékelni lehetett, péntekre azonban már teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy ha marad ez az ütem, akkor az utolsó estén néhol tényleg komoly sorokat kell átvészelni majd egy-egy sörért. A hőség persze továbbra is tombol, így a délutáni koncerteknek szinte esélyük sincsen komolyabb tömegeket összeverbuválni, bár azért amikor Nagy Feróék belekezdtek a mindenki által ismert Beatrice-számokba, akkor azért megindultak az emberek a nagyszínpad felé.

Ránézésre a fesztivál eddigi legnagyobb nézőszámú koncertjét egyértelműen az Edda adta, akiket igazán szerettem volna szétcikizni, a helyzet azonban az, hogy nem nagyon van hol belekötni abba, amit csináltak. Persze az Edda olyan, amilyen, Pataky Drága Véreim Attila pedig mintha önmaga paródiája lenne, mégis, egy csomó ember csődült a nagyszínpadhoz, mert hallani akarta a régi slágereket. Ezt pedig a zenekar szállította is, mégpedig úgy, hogy ennyi feltett kezet, ekkora ugrálást és együtténeklést több éves viszonylatban is rég láttam magyar fellépő koncertjén a Partfürdőn. A zenei újságíró rémálma ez, amikor bebizonyosodik, hogy még a 18-24 éves korosztálynak is nagyobb igénye van 2011-ben egy ilyen fesztiválon az Ünnep, a Kör, vagy a Kölyköd voltam című számokra, mint valami aktuális és tényleg jó fellépőre, azon viszont egyszerűen nem lehet fintorogni, amikor több ezer ember önfeledten bulizik valamire. Igazán nagy szemétség lenne most ezért a közönséget vagy épp a zenekart hibáztatni, maradjunk hát annyiban, hogy az Edda nagy bulit csinált a SZIN-en. Egyedül csak aztán bántam, hogy Attila, a „közönség szeretete által harminc éve kitüntetett rocksztár”, amíg hallgattam őket, nem nyomott valami nagyobb monológot a frankhitelesek védelmében, az idegenekkel átélt kalandjait sem részletezte, és nem küldött el a picsába senkit a közönségből sem. Szóval, a mostanában jellemző erős formájához képest nem volt túl szórakoztató jelenség, bár, azt azért leszögezte, hogy ők legalább nem adóztatják a közönséget, csak teszik a dolgukat és zenélnek. Igazán jó fejek.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Ilyen hanggal nem lehet mást játszani

SZIN 2011

2011.08.27. 14:01 -

Ahogyan arra számítani lehetett, csütörtökön már láthatóan többen voltak a SZIN-en, mint az első napon, nyilván nem mindegy, mennyi szabadságot vesz ki az ember. A mindenki által csak nagyszínpadnak nevezett SZIN Színpadon ezen a napon a tavaly egy kifejezetten jó bemutatkozó lemezzel feltűnő Bin-Jip, a Boroskóla című számukkal a „mindig van lejjebb”-tételt tökéletesen igazoló Vad Fruttik, a pár éve a SZIN-nek külön dalt is író Magna Cum Laude, végül pedig a Simple Plan helyett a New York-i Wheatus lépett fel, akiktől mindenki csak a Teenage Dirtbag című számot ismeri, sokan azt is csak rásegítéssel.

Pedig akár készíthették volna ezek a csávók az elmúlt tíz év összes tinifilm-slágerét, semmivel sem lenne rosszabb a világ, ha így történt volna. Brendan B. Brown énekes-gitáros, aki egyébként, ha jól emlékszem, valami egész más néven mutatkozott be a színpadon, egyszerűen arra született, hogy ilyeneket énekeljen. Hiába vannak nekik a Teenage Dirtbagnél húzósabb, keményebbnek szánt dalaik is, egyszerűen bármit játszanak ezzel a hanggal, máris látja az ember maga előtt Freddie Prinze Jr.-t, Jason Biggst, vagy a gimis filmek bármelyik éppen aktuális sztárját, amint a suli legmenőbb csaja miatt bánkódik, miközben nem veszi észre, hogy a szomszéd lány az igazi. Pedig egyébként nem rossz zenészekről van itt szó, az említett énekes még vagy négy egyéb hangszínen is képes énekelni, bele is élik magukat a buliba, szeretik a közönséget, még öniróniájuk is van, sőt, ha akkora potenciális slágert, mint az említett, nem is tudnak még egyet felmutatni, azért vannak nekik dúdolható számaik, amik némi hátszéllel lehetnének akár ismertebbek is. Csakhogy pechére a Wheatus az első lemeze után összebalhézott a kiadójával, így idő előtt kiestek a bizniszből, nem kaptak újabb filmeket a zenéjükhöz, így mára nagyjából annyi maradt nekik, hogy ha tízpercenként bemondják a koncert közben, hogy lesz majd mindjárt a Teenage Dirtbag is, akkor pár százan azért talán végignézik a koncertet.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Tökös, banános, köleses, de mind sör

2011.08.27. 11:20 -

Távolról sincs vége, olvasson még »

Az erkélyről énekelnek operákat szombaton

2011.08.26. 19:34 -

Idén már harmadszorra rendezik meg a Pozsonyi pikniket Újlipótvárosban, pontosabban a Pozsonyi út és a Budai Nagy Antal utca sarkán, valamint a Pozsonyi út 5. szám alatt.

Kis fesztivál, mindössze egy nap és egy sarok, ennek ellenére sok program várja már reggeltől az érdkeklődőket női tangózenekartól a Padlás legismertebb dalan át Gálvölgyi János és Kern András színpadi viccelődéséig sok minden. Leszn pozsonyi kiflisütőverseny, és kutya-gazda antihasonmás verseny.

Eddig ez persze csak egy falunap, még ha a főváros közepén is, amikért tényleg érdemes ellátogatni a Pozsonyi piknikre, azok a balkoncertek, vagyis az út melletti házak erkélyein előadott operaelőadások. A részletes programért ide lehet kattintani.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Fogjuk rá, hogy bemelegítés volt

SZIN 2011

2011.08.26. 12:08 -

Szerdán megkezdődött a nyári fesztiválszezon végét jelentő Szegedi Ifjúsági Napok, ami majdnem minden évben remek szórakozást biztosít már kora tavasztól, hiszen kacarászva lehet találgatni kocsmai és egyéb beszélgetések tucatjaiban, hogy a főfellépőknek leszervezett, és hatalmas világsztárként beharangozott zenekarokról ki és mikor hallott utoljára, hány éves volt legutóbbi slágerük idején a kilencvenes években, vagy, hogy egyáltalán, kik ők és mit csinálnak ott a plakáton. Sőt, különböző szempontok alapján akár versenyeztethetjük is őket, hogy vajon melyik a leglejártabb mindközül.

Idén erre sajnos jóval kevesebb lehetőség adódott: márciusban már arról cikkezett a Délmagyarország, hogy nagy a csend a fesztivál körül, és még április kellős közepén is azt találgatták a város fiataljai, egyáltalán lesz-e idén SZIN. Ennek hátterében politikai kavarás áll, amibe most jobb nem belemenni, a lényeg annyi, hogy nagyjából fél év alatt kétszer is vezetőváltás történt a fesztivál tulajdonosa, a Szegedi Ifjúsági Ház élén, aminek eredményeként csúszott a szervezés, így már a nyár elején jártunk, amikor kiderült, kiken röhöghetünk idén.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Csak kisebb közegészségügyi hiányosságokat találtak a Szigeten

2011.08.26. 09:29 -

Csak kisebb közegészségügyi hiányosságokat találtak a hatóságok az augusztusi Sziget Fesztiválon - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) pénteken az MTI-vel.

Az illetékes szervek az óbudai Hajógyári Szigeten folyamatosan ellenőrizték az élelmiszerárusok higiénés helyzetét, a hulladék kezelését, a szennyvíz gyűjtését és kezelését, valamint a személyi higiénét. Mindezekkel összefüggésben augusztus 8-15. között 181 ellenőrzést végeztek, amelyek során csak kisebb hiányosságokat tártak fel.

A közlemény szerint a kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szerve területileg illetékes intézetének munkatársai az előzőekkel együtt összesen 206 ellenőrzést tartottak. Rendkívüli esemény nem történt, élelmiszer eredetű megbetegedést, illetve járványügyi eseményt nem jelentettek.

Az ÁNTSZ emlékeztetett, hogy a Sziget szervezői ideiglenes vízhálózatot építettek ki. Abból, még a rendezvény nyitása előtt, összesen 57 pontról vettek mintát, a vizsgálatok minden esetben negatív eredménnyel zárultak. Az illemhelyek és mosdók higiénés ellenőrzése során viszont egy esetben találtak olyan hiányosságot, amely miatt eljárást kellett indítani.

Az egészségügyi ellátásról a fesztiválon 17 orvos, illetve műszakonként nyolc szakápoló gondoskodott, továbbá ötvennégy elsősegélynyújtó, valamint motoros mentőegység is besegített. A fekvőbeteg-ellátásban öt kórház vett részt. A rendezvény alatt 2400-an szorultak orvosi ellátásra, közülük 85 embert szállítottak mentővel kórházba további vizsgálatra. "Az egészségügyért felelős szervezők is megfelelő ellátást biztosítottak" - állapította meg az ÁNTSZ.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Indul a Szegedi Ifjúsági Napok

SZIN 2011

2011.08.23. 13:56 -

A Szegedi Ifjúsági Napok két szó köré épül idén is: környezetvédelem és élhetőség. Az előbbi a szokásos repoharas, zöld sátras, civil mozgalmas vonal, ami valószínűleg ismét programot szolgáltat a fesztiválozóknak a délutáni koncertekig, az utóbbi pedig annyit tesz, hogy a SZIN nagyon barátságos környezetben van, kevés az esély a tömegiszonyra, és nem kell fél órákat sétálni egyik színpadtól a másikig.

DVETT20090825030
Fotó: Kelemen Zoltán Gergely

A program is leginkább a helyiekre, illetve a koncertekkel annyira nem törődő, de jót bulizni akaró egyetemistákra van tekintettel. Ez annyit tesz, hogy a fellépők többségének ismerős a neve, de az esetek többségében egyetlen daluk létezik, amit mindenki ismer. Ez bőven elég is arra, hogy a ráadásban eljátsszák majd, elénekelje mindenki, és lehet is menni tovább fürdőzni. Ilyen a második napon fellépő Wheatus, aminek természetesen csak a vicces Teenage Dirtbagjét szokás ismerni, azt viszont bárki kívülről fújja, aki végignézte a Losert akár egyszer is. A jamaikai Diana King valamivel komolyabb attrakció, hiszen ő a Shy Guy-jal, és a I Say A Little Prayerrel is tarolt, igaz ez utóbbi valójában egy Aretha Franklin-dal, csak a feldolgozásra ujjat feltartva is lehet táncolni.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Halálos áldozatok a viharban egy belga fesztiválon

2011.08.18. 21:18 -

Péntek reggelre ötre nőtt a belga Pukkelpop könnyűzenei fesztivál helyszínén végigsöprő vihar halálos áldozatainak a száma, ezért a rendezvényszervezők hajnalban úgy döntöttek, félbeszakítják a fesztivált. Az éjszaka még nem zárták ki teljesen, hogy folytatódhat az esemény.

A Derniere Heure internetes oldala szerint egy fémszerkezetes sátor összeomlása, valamint egy hatalmas kivetítő leszakadása okozta a katasztrófát a Pukkelpop fesztiválon. A pánik következtében többen megsebesültek, és néhányan a leomló szerkezetek alá szorultak. A csütörtökön kezdődött háromnapos könnyűzenei esemény több száz résztvevője keresett menedéket a sátorban a vihar elől.

Hilde Claes, Hasselt polgármestere egy sajtótájékoztatón két ember halálhírét erősítette meg. Egyikük a kempingben, míg másikuk a fesztivál helyszínén vesztette életét. Hugo Simons, a város rendkívüli helyzetekért felelős tisztségviselője három halálos áldozatról tett említést a VRT rádiónak. A sérültek száma hetven körül mozog, közülük 11 állapota súlyos.

Korábbi médiaértesülések négy-hat halottról adtak hírt, péntek reggel öt halottról számoltak be. Yves Leterme belga miniszterelnök és Annemie Turtelboom belügyminiszter együttérzéséről biztosította az áldozatok hozzátartozóit.

A helyszínre húsz mentőautó érkezett, a könnyebb sérüléseket szerzett embereket egy közeli tornateremben látják el. A sokkos állapotba került fesztiválozókon pszichológus próbál segíteni.

A fesztivál az első napon egyes források szerint 60 ezer látogatót vonzott, ebből mintegy 40 ezren sátoroztak a helyszínen. A csütörtöki koncerteket törölték, egyelőre nem tudni, folytatódik-e az esemény.
A 31. Pukkelpop fesztiválra minden jegy elkelt. A meghívott előadók között szerepel Eminem, az Offspring és a Foo Fighters is.

Az ítéletidő országszerte fennakadásokat okozott a közlekedésben. Több vonat a sínekre dőlt fák miatt jelentős késéssel érkezett csak a célállomásra, egyes autópálya-szakaszokat pedig elárasztott a víz. Sok városban víz alatt állnak az utcák és az aluljárók. Monsban a felújítás alatt álló színház tetejének egy része leomlott. A munkálatok csak kedden kezdődtek, az anyagi kár jelentős, de senki sem sérült meg.
A viharos időjárás az éjszaka várhatóan folytatódik.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Ki mennyit hagyott a Szigeten?

Sziget 2011

2011.08.18. 10:31 -

Már többször foglalkoztunk a Sziget Kft és a Metapay által idén teljes körűen bevezetett fesztiválkártyával, amivel a Kft által rendezett fesztiválokat készpénz-mentesítettek, és amivel érezhetően felgyorsították a pultoknál a kiszolgálást.

Lévai Gábor, a Metapay ügyvezető igazgatója kérésünkre elmondta, hogy ez tulajdonképpen egyfajta világpremierje volt ennek a fizetési módnak, hiszen egy KKV (tehát nem valamelyik nagy bank-kártyatársaság) még sehol a világon nem hozott össze még ilyet ekkora rendezvényeken, mint amilyen a Volt, a Balaton Sound és a Sziget Fesztivál. Lévai kiemelte, hogy ez számukra egyelőre egy befektetés, hiszen a több száz alkalmazott, illetve magát a rendszert, a kártyákat kiépíteni rendkívül drága volt, amihez képest a bevétel egyelőre elenyésző (a közhiedelemmel ellentétben a bankkártyás fizetésnél felszámolt 100 forintos kényelmi díj nem bevétel, az pusztán a banki tranzakciót fedezi, ami szintén a cég költsége).

Távolról sincs vége, olvasson még »

Ma kezdődik a miskolci Gyár Fesztivál

2011.08.18. 09:38 -

2011-ben a Miskolci Egyetem ad otthon az idén 5 éves Gyár Fesztiválnak augusztus 18-20-ig, tehát mától kezdődően. Az idei Gyár minden értelemben a legnagyobb lesz, ugyanis több mint 80 zenekar vagy előadó koncertjét nézheti meg a közönség az Irie Maffiától és a Kiscsillagtól a 30Y-on és a Kowalsky meg a Vegán át egészen a svéd Soilworkig.

Idén, az elmaradt Azfesztnek is köszönhetően külföldi zenekarok is fellépnek a miskolci fesztiválon, így kerül ide a már említett Soilwork mellett például a Szigeten zajos sikert arató angol Skindred és a We are The Ocean is, de itt lesz a holland sztár dj, Eelke Kleijn is. A magyarok közül többek között fellép a a Road, a Deprsszió, Subscribe, a Vad Fruttik, a Belmondó, a ZUP, Sub Bass Monster, a Superbutt a FreshFabrik vagy a Punnany Massif is.

Távolról sincs vége, olvasson még »

A revizorok csak kisebb szabálytalanságokat találtak a Szigeten

2011.08.17. 14:11 -

A revizorok az óbudai Sziget fesztiválon összesen száztíz ellenőrzést végeztek, de csak kisebb szabálytalanságokat találtak - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV)szerdán.

A közlemény szerint az ellenőrök öt esetben tapasztalták, hogy a vállalkozó nem adott nyugtát, egy alkalommal  fordult elő, hogy az árus a helyszínen nem tudott számlatömböt felmutatni, többeknél viszont hiányzott a pénztárgép "gépnaplója", hat alkalmazott esetében pedig késedelmes bejelentést tártak fel a revizorok.

Az ellenőrök a Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársaival közösen figyelték az esetleges illegális jegyárusítást is, s ennek során egy embert tetten értek a fesztivál bejáratánál.

A vámhivatal pénzügyőrei az értékesítőket és a fesztivál környékét is kiemelten ellenőrizték. A 134 alkalomból csupán öt esetben állapítottak meg kisebb súlyú, adminisztratív jellegű szabálytalanságot, ezek azonban sem a fesztiválozók, sem a költségvetés érdekeit nem sértették.

A NAV hangsúlyozta, hogy a pozitív tendencia "egyrészt a jól szervezettségnek köszönhető, másrészt pedig a vállalkozók szigorú szerződésének is, amely a törvénysértőknek korlátozza vagy tiltja a fesztiválon való további részvételt".

Távolról sincs vége, olvasson még »

Csapdát állítottunk a Szigeten

2011.08.17. 09:24 -

Távolról sincs vége, olvasson még »

Teljesen kiborít a hasonlítgatás

Sziget 2011

2011.08.16. 15:46 -

Az idei Sziget egyik legnagyobb talánya a brit White Lies nagyszínpados zárókoncertje, ami még magát a zenekart is meglepte. Legalábbis Charles Crave basszusgitáros mindenképpen, aki meglepően őszintén válaszolgatott a kérdéseinkre nem sokkal a koncert előtt.

Két éve még egy kisebb színpadon léptetek fel itt a Szigeten, most pedig a Nagyszínpad záró koncertje lesztek. Hogy érzitek magatokat?

ni01
Fotók: Barakonyi Szabolcs

Őrület ez az egész, én sem értem ez hogyan történt, de ha már így alakult, akkor nagyon odatesszük magunkat, és nagyon sokat is készültünk. Gondolom mindenki jól érezte magát egész héten, és jó lenne ehhez az élményhez még hozzátenni egy kicsit, adni egy kis pluszt.

Általában azt mondják, hogy a zenétek sötét hangulatú, ezzel egyetértesz?

Szerintem inkább drámai. Nem mondanám, hogy sötét, nekem arról mindig az jut eszembe, hogy depressziós, azok meg nem vagyunk. Remélem nem is fordul be senki ma este, hanem inkább feldobódik. Sokat hasonlítanak minket az Interpolhoz, de az ő zenéjük szerintem sokkal introvertáltabb, van bennük egyfajta szenvedés, a mi hangzásunk sokkal kedvesebb, de azért megvannak benne a sötétebb elemek is, ez tény.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Madonna a példaképem – Marina and the Diamonds-interjú

Sziget 2011

2011.08.16. 15:00 -

Első magyarországi fellépésre érkezett vasárnap a Sziget Fesztiválra Marina Lambrini Diamandis, azaz Marina and the Diamonds. Mindenki legnagyobb meglepetésére sötét haját szőkére festette, megbolondította pár rózsaszín csíkkal és egy baseball mezen kívül mást nem is nagyon vett fel az interjúra.

Az biztos, hogy nem ismertelek volna meg az utcán ezzel az új hajjal! Mi ez az átalakulás?

Akkor jó, ez volt a cél. Nehéz már úgy sétálgatnom, hogy ne ismernének fel, szóval ezt most nagyon élvezem.

02
Fotók: Huszti István

Első alkalommal jársz a Szigeten, de össze tudod számolni, hogy hány fesztiválon léptél már fel ebben az évben?

Valójában nem voltam olyan sok helyen, talán hét fesztiválon, mert éppen zajlanak a második lemezem felvételei, tavaly viszont rengeteg fellépést vállaltam.

Mindig hangsúlyoztad, hogy a dalaidat te magad írod, sosem adnád elő valaki másnak a szerzeményét?

Az emberek csak akkor tudnak bennem hinni, akkor hiszik el, hogy ez az én történetem, ha én írom meg. Máskülönben hogyan kötődnének hozzám, ha valaki másnak a gondjairól énekelnék?! Igaz, hogy sokan dolgoznak szövegírókkal, de én nem és nem is fogok.

Távolról sincs vége, olvasson még »

A világ egyik leggyönyörűbb embere

Sziget 2011

2011.08.16. 01:06 -

Ugyan a Sziget világzenei kínálata egykor még a fesztivál egyik húzóereje volt, a Pesti Est Világzenei Nagyszínpad idei programja nemhogy különlegesnek, de még csak érdekesnek sem bizonyult. A színpad szervezői mintha nem is szerettek volna nagyot dobni, sokkal inkább úgy tűnt, hogy csak a fesztiválokon jól bevált multikulti és kozmopolitán mentalitás költséghatékony elérésére törekedtek. Hála az égnek, egy kivétel azért mégis akadt: a kanadai Cowboy Junkies a Sziget utolsó napján, a világzenei színpad utolsó fellépőjeként adta első magyarországi koncertjét. Geszti és Prince után még öt napot kellett várni rá.

Az 1985-ben alakult együttest három testvér (Margo, Michael és Peter Timmins) és egy korábbi zenésztárs (Alan Anton) alkotja. Fennállásuk alatt bágyadt és visszahúzódó dalaik, valamint feldolgozásaik tárháza, különösképp a torontói Szentháromság templomban rögzített The Trinity Session című album kultikus magasságokba emelkedett, az egyetemes poptörténet egyik apró gyöngyszemévé vált.

Távolról sincs vége, olvasson még »
1 ... 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 ... 56

Friss kommentek