Az Indexen egy nap alatt nem ritkán száz vagy még több cikk és hír jelenik meg. Tülekednek, hemzsegnek, egymást taszigálják le a címlapról. Ehhez jönnek még a blogok, mellékletek és partneroldalak - az Index végigolvasása egész embert kívánna. Van is ilyen ember, ő a sajtófigyelő, de igazából ők is inkább szoftverekre támaszkodnak.
A Magyar Memo azoknak az olvasóknak készül - mától néhány hétig, próbaüzemmódban -, akik nem engedhetik meg maguknak a folyamatos hírzabálást, meg a címlap frissítgetését félóránként, viszont mégis szeretnék nagyjából tudni, mi történt. Tulajdonképpen annyi a célja, hogy az előző nap termését letisztázzuk, még egyszer átolvassuk, és a legfontosabb tíz-húsz hírt bokrétába kössük. Need to know alapon, szerkesztve, alaposan meghúzva, elgépeléseket kijavítva.
A Memo PDF formátumban jelenik meg. Így könnyen kinyomtatható az a két - sűrű időkben három - oldal tömény információ, amiről nem árt tudni, a papírt pedig aztán el lehet vinni kávézni, buszra, vécére. Ugyanakkor ma már a PDF-et könnyűszerrel kezelik a böngészők is.
A kiadvány természetesen képlékeny, folyamatosan alakul, amihez minden észrevételt szívesen látunk.
Most pedig íme az első szám:
Magyar Memo, 2010 szeptember 22.

Hozzászólások
2010.09.22 07:03:11Turia
Első szám. :) Tetszik, persze nem klotyóra, ott wifi+laptop
2010.09.22 07:15:37cámpuszmadár
Majd én is kipróbálom, de ha az elírásokat és a helyesírásokat kihagyjátok belőle igérem visszatérek a kurucinfóhoz.
2010.09.22 07:27:11Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker
Odabasztok a Népszabinak?
Érdekes próbálkozás.
De meddő.
2010.09.22 07:34:32markusbenjamin
ez már volt egy pár éve, szóval nem is első szám.
2010.09.22 07:38:19paginavlady
Szia Zsirparaszt !
Én csak szinpatizálni tudok azzal, ha valaki "odab...." (idézet tőled) a Népszabinak !
Nekem valahogy már idéjét mult banda a Népszabi !
(Most nem részletezem, hogy miért is !)
Na de az Index sem sokkal különb csoportosulás !
Szép napot Neked!
2010.09.22 07:40:45gwe
Már viszem is a retyóra.
2010.09.22 07:44:42Hóember
Tényleg volt már valami ilyesmi!
De ezt most abba ne hagyjátok, nyaralás után is majd megfeszűtem, hogy nincs egy ilyen, többnapi retyómunkát tudott volna lefedni az a pár szám!
2010.09.22 08:00:10valaki23
"WC papír"
2010.09.22 08:01:20valaki23
WC papír, ezt kellett volna címnek adni, ez a Magyar Memo elég béna.
2010.09.22 08:04:14bende
Tök jó, nekem nagyon tetszik! Remélem meg is marad.
2010.09.22 08:06:39Reding Itell
Forradalmi ötlet, nyomtassunk papírra betűt
2010.09.22 08:08:09Reding Itell
És reklám legyen is legyen már benne...
2010.09.22 08:10:00ukjoci07
Kedves paginavlady!
Ha nem tetszik az Index "bizonyos" szempontokból, akkor nem kell olvasni. Ennyire egyszerű. Találni számos más hírportált, ami az embernek "bizonyos" szempontok szerint megfelel.
Különben is, ha már valaki nem "mocskos k......"-zik, akkor idejét múlt?
Témához: bár nekem van lehetőségem egy nap viszonylag sűrűn nézni az Indexet, örvendetes kezdeményezés. Köszönjük!
2010.09.22 08:17:29 Dr. Rodney
"Need to know alapon, szerkesztve, alaposan meghúzva, elgépeléseket kijavítva." Friss cikkhez miért nem jár alapból a helyesírás ellenőrzése?
2010.09.22 08:21:56Hátezmármi
- Sehol egy reklám? Miért nincs? (már csak úgy biztos rentábilisebb lenne.)
-Nagyon kevés ez a két-három oldal, még egy három perces mellékhelyre is.
Lehetne gazdasági melléklet, sportrovat, stb, oszt mindenki annyit és azt nyomtat ki, amit akar.
Ha kitartana hazáig a metróban, lehet, hogy nem sajnálnám rá a papírt.
2010.09.22 08:24:05Hátezmármi
Paginav: "Na de az Index sem sokkal különb csoportosulás !"
Akkor mi a csodát keresel itt?! Azt mondták az eligazításon a szélsőjobban, hogy mindenki hagyja ott mindenhol az ürülékét, amerre csak jár? Ezért írtad ezt is ide?
Gondolom, a kurucinfón biztos kimoderálnák a hozzád hasonló, ellentétes pólusú beszólásokat.
2010.09.22 08:25:26zfor
Nekem tetszik, viszont egy konstruktív megjegyzés: milyen fáin lenne már, ha adnátok egy-egy iPhone meg Android appot, ami sutyiban letölti azt a pár uccsó Magyar Memót.
Mert az tuti, hogy ha már netem van, akkor inkább élőben olvasom a zindexet, nem nyomtatgatok meg töltögetek. Viszont az rendszeres, hogy olvasgatnék, de éppen nincs wifi.
2010.09.22 08:28:51civil polip
Tótavé találta ki két éve:[link]
2010.09.22 08:46:29gergo1000
Legalább már bizonyíték is van arra, hogy jobb lesz leszokni az indexről, mert alig lehet találni új olvasni valót. 3 oldal cikkanyag egy napra? Elég kevés. Ennyit egy iskolaújság is összehozna...
2010.09.22 08:48:36ReWriter
Legalább valami postai irányítószámot megadhattatok volna, hogy legyen hova küldeni a kommenteket.
2010.09.22 08:50:55franxepe
ugyanezt vagy valami nagyon hasonlot mar tavaly is csinaltatok, akkor gondolom nem jott be a dolog es leallt. szoval ez most a masodik elso szam? vagy ez masik kiadvany, mert mas a neve?
2010.09.22 08:51:43gio
ez a második szám, a Tóta W. féle próbálkozást kellene alapnak tekinteni!
2010.09.22 08:56:28Ower
Látens szarás burkoltan kódolva.... hmmm és mi a helyzet a nőkkel?
Ők állítólag nem olvasnak a WC-n, maximum Magyar Hírlapot, vagy betéthasználati útmutatót. mongyuk
:P
:)
2010.09.22 09:02:55szmash
Lehet, hogy volt már ilyen, de akkor nem volt még iPad (+ a többi gyártó tablet gépe), és hát jönnek lassan a fizetős tartalmak a hasonló kütyükre. Nem biztos, hogy véletlen az időzítés...
2010.09.22 09:06:50szmash
Nem kell félni, a helyesírási hibák maradnak. Lásd: "ventillátor" két l-lel a ferihegyi bördsztrájknál. :)
2010.09.22 09:25:56Keehaar
A need to know, bármilyen menőn hangzik is, mást jelent.[link]
2010.09.22 09:27:12Terézágyú
Memo???
Miért nem Memó? A magyarban sosincs szóvégi o, csak ó.
(videó, magnó, infó stb.)
2010.09.22 09:28:25Alexander Hamilton
Nincsen semmi értelme.
2010.09.22 09:28:50r.á.g.
Zsír!
2010.09.22 09:33:01Baromméter
szerintem sincs sok. Ott van a "24 óra"-gomb meg a szörcs.
2010.09.22 09:33:44Balián
A papiripar mennyi jutalékot kinál?
2010.09.22 09:39:44Merras
ebook formátum (prc vagy epub) mikor lesz azoknak, akik e-könyv-olvasón akarnák útközben olvasni? :)
2010.09.22 09:39:57fallout
SZEBB TIPÓT ÉS EPUB-ot. És tudom, hogy a hirdetésekből éltek, de kérlek rakjatok már össze egy APP-ot (Iphone, Android, bármire ami ott a zsebben...). Vagy legalább csináljatok egy felmérést, hogy van-e rá igény. Nekem lenne rá igényem. Ha egy ilyen e-újságot [vajon kötőjellel kell írni?:)] kilőnétek naponta, csak egyszer is... Amúgy meg nemtom, még mindig, legalább naponta 3x feljövök... de azért egy kis innováció...
2010.09.22 09:55:55/laki Gy."
Nagyon jó!
2010.09.22 09:56:30/laki Gy."
Nagyon jó!
2010.09.22 09:56:38/laki Gy."
Nagyon jó!
2010.09.22 09:57:55VanessaBlue
[link]
ez azert zsirabb volt
2010.09.22 10:08:43Laslow
Tetszik az ötlet, hogy a valóban releváns híreket csokorba gyűjtik. Terjedelmében és stílusában (sőt, külalakjában!) ez szerintem épp megfelelő, szívesen elolvasnám minden nap az előző nap lényegét, annak ellenére is, hogy nonstop gép előtt ülök és a fél Internetet elolvasom minden nap...
2010.09.22 10:09:43Wazzki@
Tényleg, ha már elektronikus média, akkor egy normális RSS olvasó pont jól jönne. Minek papirozni?
2010.09.22 10:10:53mista
civil polip: és ez még mindig az ő ötlete. benne van az egészben az bájos anakronizmus, ami egyébként is jellemző rá :)
2010.09.22 10:12:57Void Bunkoid
Hehe, ez mekkora már. Magyarország egyik vezető, percrekész hírportálja 2010-ben újra felfedezte a - igaz, már nem kötelezően nyomtatott formájú, de nyomtatható - napilapot :P
2010.09.22 10:13:35Laslow
Azt még megjegyezném, hogy iszonyú jól esett színek és mozgó - vagy akár statikus - reklámok nélküli oldalakat olvasni! Ilyennel eddig csak könyvolvasás közben találkoztam, és tényleg jól esett ezt most felidézni.
2010.09.22 10:19:14hunor76
Erre mondaná a Süsü Kancellárja, hogy "az ötlet jó, a kivitelezés pocsék".
A teasert látva én konkrétan azt vártam, hogy egy, szép, igényesen kivitelezett theme-ben megjelenítve az ember választhat egy tetszés szerinti dátumot az index indulása óta és megkapja az aznapi híreket… ebben lenne fantázia, egy bénán layoutolt PDFben szerintem egyáltalán nincs.
2010.09.22 10:23:00halaloszto
Ujsagot miota csinalunk talpatlan betuvel, vazze???
vajk
2010.09.22 10:34:15Kanstruktív
Szerintem óriási az ötlet, érdemes folytatni! Tényleg jó!
Lehetne kicsit szebb, kicsit kevésbé szögletes, és tényleg szép talpas betűkkel szedni, ez lenne a minimum! Támogatom az elképzelést!
2010.09.22 11:47:22Blossom
Nagyon tetszik. Koszonom a vele jaro sok munkat.
2010.09.22 12:41:48naplómente
e-book formátumban szeretném!
Kindlen olvasnám. :-)
2010.09.22 12:46:03longlife
Na ezt kerestem bazmeg már 2 éve.
Emlékeztem, hogy egyszer volt vmi ilyen kezdeményezés, aztán pont elmentem külföldre 1 hétre és visszajöttem és nem találtam sehol, pedig beírtam h tegnapi index stb. NA VÉGRE. KIDERÜLT H MI A FAK TÖRTÉNT. jó ötlet de legyen minden nap. go memo
2010.09.22 13:39:13unbassearth
Mi lenne ha elsőre venné a T. Szerző a fáradtságot és átolvasná a nyamvadt cikkét, hogy nincs-e minden 3. szó elírva?
2010.09.22 13:52:27butterfly, butterfly
Jó ötlet, tetszik!
Csak aztán nehogy "hamvába haljon"!
2010.09.22 13:57:02dávidzoli
Akkor egy gyors piszkálódásocska, a T. rexnek ezek nem alfajai, hanem a Tirannosaurus nemzetség fajai. Amúgy tetszik.
2010.09.22 14:28:03iii
Miért nem 4 oldal már, ha 3? Akkor két lap két oldalára ki lehetne nyomtatni vagy egy A3-as lapra. Vagy akár A4-re lekicsinyítve. És képek is kellenének bele, így nagyon spártai.
2010.09.22 14:29:26Ágikám
Nyíljon meg új ablakban! (fülön)
2010.09.22 14:33:38Hátezmármi
unbassearth: el se kellene olvasnia, a firefox és az opera pirossal aláhúzza a hibás szavakat, ha le van töltve a helyesírás-ellenörző. De a Word is tud ilyesmit már 15 éve....
Én sem értem, mitől olyan nagy gond ez az indexnél, miért kikerülés után fél nappal javítják ki a hibákat.
2010.09.22 14:50:57Giraffa
Ne PDF-ben, hanem valami e-book formátumban kellene.
A PDF csak nyomtatni jó, mobilan nem olvasható normálisan. (Hacsak nem A4-es olvasód van)
2010.09.22 14:51:33Nagyonokos
Zsír! Használni fogom, már ki is nyomtattam, csak azt nem tudom miért nem 4 oldal 2 lapnak ugyanis 4 oldala van...
2010.09.22 15:45:36Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker
VanessaBlue 2010.09.22 09:57:55
Köszi, ez jó volt.
2010.09.22 16:06:05pumafi
Nagyon tetszik!
Még jobban örülnék ha valami módon egy kicsit ebook olvasóra jobban optimalizált lenne. Mobi formátumban, Kindle-n olvasva imádnám!
2010.09.22 16:40:11Hozzá Szóló
Hová lett a hozzászólásom?
2010.09.22 16:42:01raly
Hello, én is Kindle reader-en olvasnám szívesen! Nagy fícsör lenne! Látom nem vagyok egyedül ezzel a kéréssel, próbáljátok meg konvertálni valahogy mobira is.
Amúgy jó ötlet a Memo, remélem megmarad a próbaüzem után is!
2010.09.22 17:01:04m4st0d0n
Tetszik a kezdeményezés, de szerintem sem (csak) PDF-ben kellene, mert az ebookon, telefonon, tableten kényelmetlen.
A modern ember már a WC-re sem papírt visz :>
2010.09.22 17:50:12Zsolti a Beka
Ez akkor jó, ha ki is küldik E-mailben amint elkészült, egy perc alatt át lehetne nézni az előző nap híreit (de lehessen választani, hogy a bulvár hírek kimaradnak, vagy milyen hírek érdekelnek).
2010.09.22 20:37:13omegaline
????
2010.09.22 23:48:35alvo.bagoly
tetszik, long awaited feature.
+1 az emailben kikuldes lehetosegehez.
2010.09.23 10:33:30fasznyak
sunaznam
2010.09.23 10:44:23moli
@Tota: kisebb margot. amugy koszonjuk.
2010.09.24 11:39:03kozlekedesmernok
Nagyon praktikus lenne közvetlenül letölteni mobilra vagy megkapni e-mailen, de nem tudom hogyan működne a business modell reklámok nélkül?
2010.10.02 18:32:54G3kk00
!
2010.10.17 12:47:13baυxit
Szerintem a hossza pont jó, igaz párossá lehetne tenni az oldalszámot. A felettem kommentelők gondolom egész nap a net előtt vannak és egyből megkapják a híreket de akinek tényleg csak 5-10 perce van olvasni annak nem kellenek rovatok... Ez az újság nem a teljes index.hu-t akarja magában foglalni hanem csak a legfontosabb cikkeket. Amugy meg szerintem minden hol van internet (a mobilomon is) viszont ott kicsit macerás a pdf-et behozni és olvasni. Legyen egy sima html verzió is, amit a főolfalon linkenek.