Ön szerint mivel lehet TELJESEN felidegesíteni egy minket éppen ok nélkül vegzáló rendőrt? Elárulom
Vagyis nem árulom el, de mondok két tippet is. Mindkettő velem esett meg, bár volt egy nem elhanyagolható ugrás időben a két eset között.
A hétvégén történt az egyik, szombat éjjel, vagyis már vasárnap hajnalban, Gyulán, ebben az eszközszegény tollforgatók által rendre csak festőinek, netán polgári vagy mediterrán hangulatúnak mondott kisvárosban, ami – bár az eszközszegény tollforgatók ezt nem szokták hozzátenni – történetesen a szülővárosom is. Az este jelentős részét a helyi vendéglátás felvirágoztatásának szenteltem, majd amikor hazafelé botorkáltam sétáltam, megállt mellettem egy rendőrautó – mondhatni, elém vágtak egy riadóautóval –, kiszálltak, jött a szokásos ceremónia, ami tök indokolt nyilvánvalóan ordas bűncselekmények elkövetésének prevenciós célzattal történő megelőzése céljából. Miután átadtam a papírjaimat, rám dörrent az egyik:
Vegye ki a kezét a zsebéből!
Néztem, mint Habony az új Guccira, hogy ez most mi, de úgy meglepődtem, hogy kivettem. Közben elindult a verbális igazoltatás, hogy Budapesten lakom-e, ami hát ugyebár ott állt feketén-rózsaszínen a lakcímkártyán, igen, mondom (nem fogtok tőrbe csalni keresztkérdésekkel! – futott át az agyamon), „akkor mi járatban errefelé?”. Hát mi járatban, nyilván eltévedtem, mi járatban, egyébként is, egy üdülőhelyen miért olyan meglepő ez.
Míg csacsogtunk, a kezem – hideg volt –, visszacsúszott a zsebbe, de nem a kabátzsebbe, csak a nadrágéba, és csak az ujjbegyek, ahol a legjobban fázik.
Mondtam, hogy vegye ki a kezét!
– mordult rám olyan bosszúsan, mintha történetesen Farkas Flóriánnal szembesült volna egy kisebbségi igazoltatás során. Az első durvaság még meglepett, ezen már felhúztam magam, hogy most mit is követtem el azon kívül, hogy társadalomra veszélyes módon zsebre dugtam a kezem. Mondtam is, hogy oké, kiveszem, de akkor mondják már el, mi is a baj velem, erre csak morogtak egyet, aztán elengedtek.
A másik ellenőrzésem egy biciklis kaland volt, egy szerelmes hangulatú, törökméz-szagú nyári kora estében, strandról hazafelé menet. Akkor sem találtak semmit, de már a megállításomkor is, majd amikor elindultam, újra, rám szólt az egyik rendőr, hogy
ne fütyürésszek.
Csak mondjuk ez 1988-ban történt – szóval majdnem harminc év alatt nem sokat változott a rendőrségi stílus. De ha ön nem ért egyet ezzel, mert remek, kellemes, mesés élménye volt a rend fenntartóival, írja meg – és persze azt is, ha ennél meredekebb élményei voltak.