Soha ne késs az adófizetéssel, mert te is így jársz!
Eladom a régi kocsimat. Eltelik pár nap, és hív a vevő, hogy nem tudja a nevére venni, mert be nem fizetett súlyadótartozásom van.
Ami nem igaz. Tartozás ugyan tényleg volt, de az illetékes kerületi önkormányzat már vagy másfél hónapja mindent megkapott egy összegben, az egyébként jogosan kiszabott bírsággal együtt.
1. De mit lehet tenni, irány a legközelebbi kormányablak, ahol újabban az autós ügyeket intézni kell. Ügyintéző homlokot ráncol: hiába bizonyítható, hogy régen rendezett a tartozásom, amíg a gépjármű-nyilvántartásban ezt nem vezetik át, addig a kocsi nem kerülhet az új tulaj nevére. De vajon miért nem látják a rendszerek, hogy a pénzt már befizettem, ha egyszer befizettem? A jól képzett kormányügyintéző azt mondja, hogy ezzel inkább az illetékes önkormányzatot csesztessem. Szerinte valaki valamit valahol elfelejtett bejelölni a rendszerben, ezért nem látszik a befizetésem. Ő viszont nem segíthet, mert
2. Telefon az önkormányzatnak, hogy mi a f... történt, már rég kifizettem a tartozást, hagyják már eladni a kocsimat. Igen, tényleg látják a befizetést, tartozás nincs, de sajnos míg a nemfizetés következményeként a tiltás gyorsan és automatikusan, hivatalból a kocsira kerül, visszafelé már egyáltalán nem működnek az automatizmusok. Hiába a tartozás rendezése, ez nem jelent azonnali feloldozást. Mit tudnak tenni? Ők sajnos semmit, mert a gépjármű-nyilvántartást csak a kormányablakban írhatják át. Ahonnan ugye éppen hozzájuk hajtottak azzal, hogy ők nem intézkedhetnek, mert nem látnak rá az aktámra. Jó.
3. Újból kopogtatok a kormányablaknál (rutinból már nem személyesen csak telefonon), ahol egyébként nagyon kedvesen újból azt a választ kapom, hogy „náluk önkormányzat által hatóságilag indított ügyet nem intézhetek”. De nem eresztenének-e meg egy telefont a kedvemért, hogy az önkormányzat megerősítse, hogy mindent befizettem, és feloldható a zárolás? „Ha lenne rá ember, megtennék, de erőforráshiány van, nem lehet, hogy telefonálgassunk, a többi ügyfél közben meg várjon másfél órát. Szóval menjek csak az önkormányzathoz.” Jó, megyek.
4. Az önkormányzati illetékes (aki szintén türelmes és kedves, tényleg) azt mondja: megpróbál segíteni, de akkor is az a biztos, ha a vevő legközelebb nem a hozzá legközelebbi okmányirodában próbálkozik az átíratással, hanem náluk, ahol a probléma ('ügyirat') keletkezett. A mindent bizonyító papírok mégiscsak náluk vannak.
5. De van még egy probléma: a befizetést igazoló papírt kiállító önkormányzat saját okmányirodája nem látja evidens módon az önkormányzat adóosztályán kiállított papírt. Tehát ez külön ügyintézést igényel. A mentesítő papírt külön kell bevinnem az okmányirodába. „Az a biztos, ha az ügyfél ott ül személyesen, szemtől szembe, akkor biztos, hogy a munka időben el lesz végezve. Addig a vevő inkább ne is próbálkozzon.”
5. De kicsit erősködöm, hiszen már szinte haverok vagyunk, annyit dumáltunk. És az ügyintéző tényleg megenyhül: személyesen faxolja el a papírt az okmányirodába, ezzel megspórol nekem egy hivatali utat. Ha a tartozásmentességet bizonyító feloldási végzés (a fax) eljut az okmányirodai ügyintézőnek, és ennek az ügyintézőnek joga van (ez fontos!) a gépjármű-nyilvántartásban átírni, amit rég át kellett volna írni, akkor állítólag az azonnal látszik majd az ország összes okmányirodai gépjármű-nyilvántartásban.
Győzelem, végre összeér, aminek össze kell érnie!!
6. Később az ügyintéző visszahív (!), hogy a dolog állítólag MEGTÖRTÉNT, a fax célba ért. Most kicsit félve, de hívom a vevőt: holnap elméletileg át tudja íratni az autót, amit egy rég nem létező tartozás miatt már kétszer megpróbált.
Egyelőre még nem tökéletes ez a bürokráciacsökkentés.