Jolán
-1 °C
7 °C
Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A hétvégi Feyenord–Venlo-mérkőzés 11. percében a szurkolók egyszerre villantották fel telefonjaik fényét és kezdtek rá a Liverpool-himnuszaként is is mert You'll  never walk alone című dalra, amivel a Feyenord-kapus Brad Jones felé fejezték ki együttérzésüket. Jones fia, Luca ötéves korában, hat évvel ezelőtt halt bele a leukémiába.

  • Áron rajza szerint minden almára és cserepes virágra külön high-tech tudományos felszerelés fog jutni. 

    Még több gyerekrajz az Indexen itt.

  • Az alábbi képen látható Hyundai tulajdonosa valami ilyesmire gondolhatott, amikor, még októberben, a BME K épületének főbejáratánál sikerült így megállnia. A felfestésből látható, hogy két helyet simán elfoglal, de ráadásul ha jobban megnézzük, az is kiderül, hogy a vonóhorog már a harmadik parkolóhelyre is belóg, szóval ha nincs extra keskeny autónk, akkor oda beállni is kockázatos kaland.

    Miért lát ma gyerekrajzokat az Indexen? Mert ma van a gyermekjogi világnap!

  • Tíz gyereket hívtunk meg hétfőn az Index szerkesztőségébe, hogy az UNICEF Gyerekhang programsorozat keretében ők rajzolják meg a címlapképeinket. Az elején kicsit tartottunk attól, vajon bírni fogják-e az érkező hírek tempóját, és szép dolog-e pont a gyermekjogok napján ennyire megdolgoztatni őket. A gyerekek azonban nagyon lelkesek voltak. Körülbelül három óra leforgása alatt közel harminc cikkünket illusztrálták a rajzaikkal: úgy, ahogy ők látják a hírek világát. Hamarosan videót is láthatnak a munkájukról az Indexen. Köszönjük a részvételt!