Gusztáv
-11 °C
-2 °C
Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Legalábbis Cliff Arnall pszichológus képlete szerint, aki azt állította, hogy január utolsó előtti hétfője mindig az év legszomorúbb napja, ugyanis

    • ekkorra már eltűnik a karácsony csillogása,
    • viszont tudatosul a karácsony miatt adósság terhe,
    • már megszegtük az újévi fogadalmunkat,
    • de cserébe felerősödik a monotónia érzete,
    • szar az idő, 
    • és ráadásul hétfő van!

    A depressziókutató mindezekre azt a gyógyírt javasolta, hogy mindenki próbáljon a jó dolgokra figyelni, pozitívan gondolkodni. Mint mondta,

    ha egyik végtagod használhatatlan, örülj annak, hogy a másik háromnak nincs baja.

    (via Transindex)

  • A Batthyány térnél, a Duna-partról készítettem az alábbi képeket. Az alaposan lehűlt levegő és a párás-ködös, fátyolfelhős égbolt, valamint a még alacsonyan lévő Nap jól megfigyelhető halojelenséget hozott létre.

    Bár maga a Nap körüli 22 fokos halo nem alakult ki tökéletesen (halványan azért kivehető volt), kárpótlásul szép, úgynevezett fölső érintő ív volt látható pár percig.

    A jelenséget (mármint a napkorong fölött látható, szivárványos fölső érintő ívet) a légkörben fölgyülemlő, és hossztengelyük mentén vízszintesen elrendeződő, hatszögletes pálcika alakú jégkristályok okozzák. Az alábbi képen egy sirály repül el előtte:

    Ön is látott, esetleg fényképezett ma reggel halojelenséget? Ha van kedve, küldje el a kep(kukac)mail.index.hu címre, a legszebbeket szívesen megmutatjuk az Indexen!

  • De csak egy kis időre: az önkormányzat végre megítélte a Város Legborzalmasabb Nézőterének felújítására a szükséges összeget, úgyhogy az Örkény Színház áprilisban nekifog a minden előadást végignyikorgó, kényelmetlen széksorok kicserélésének. A székekről még Mácsai Pál igazgató is azt mondja: "Mindig úgy gondoltam, előadásainkra nézve az a legnagyobb dicséret, hogy a mi nézőtéri székeinken ülve is végignézik őket."

    Így viszont pár hónapig ideiglenes játszóhelyre költözik a színház: "Az építkezés miatt 2017. április 1-től évad végéig vendégségben játszunk: a Városmajorban. A Szabadtéri Színpad nézőterére sátrat építünk, befűtjük, ha hideg van, kihűtjük, ha meleg. Átvisszük vendéglátóinkhoz majdnem az egész repertoárt. Gondoskodunk büféről, ruhatárról, mosdókról, és ugyanazzal a játékkedvvel várjuk Önöket, mint a Madách téren" - írja Mácsai a Facebookon.

  • Hiába volt legalább 8 figyelmeztető táblával körbekerítve Győrben egy munkagödör, mégis belehajtott egy 27 éves sofőr vasárnap hajnalban.

    bal1 7
    Fotó: Police.hu

    A kocsi a jobb oldalára borulva állt meg a gödör alján, de a sofőrnek szerencsére nem lett semmi baja. Mármint azon kívül, hogy ittas vezetés miatt bevitték a kapitányságra.

    bal4 7
    Fotó: Police.hu