Auguszta
5 °C
22 °C
Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Na, ugye. Csak annyit tudunk, hogy Angliában készült a felvétel, amit a svájci Blicken láttunk.

  • Ez a kép a március 21-i francia elnökjelölti vitán készült, ahol négy férfiú és egy nő, Marine Le Pen mérkőzött meg egymással. A négy férfiben egyrészt az a közös, hogy mindannyiuk vezetékneve on-ra végződik: Emmanuel Macron, François Fillon, Benoît Hamon, Jean-Luc Mélenchon. De most nem ez a lényeg, hanem az, hogy közülük hárman kék színű öltönyben és kék színű nyakkendőben jelentek meg a közönség előtt ( Hamon, Fillon, Macron). A Neue Zürcher Zeitung alapos elemzés közölt a titokzatos egybeesésről, és a kék szín jelentőségéről a francia politikában.

    ham ham

    Vegyük sorra:

    • Ahhoz nem kell túl nagy ész, hogy tudjuk, a kék a francia nemzeti válogatott színe. Erre utal az Allez le Bleus felkiáltás is, ami annyit tesz: Hajrá franciák!
    • Franciául az Isten=Dieu, a kék=bleu, a két szó pedig nagyjából hasonlóan hangzik. Az istenfélő franciák jó keresztényhez illően nem veszik hiába szájukra Isten nevét, helyette ezért azt mondják, hogy sacré bleu, azaz szentséges kék. 
    • Hallottak már az International Klein Bleu színről, röviden az IKB-ről, közkeletű nevén az Yves Klein-kékről? Nos, ezt a francia Yves Klein nevű festő keverte ki először, majd védette le magának. Ez a szín intenzív, vonzó, izgalmas, az ember alig tudja levenni róla a tekintetét.  
    • Sokan azt hiszik, hogy a francia trikolór színeiből a kék a szabadságot jelenti, a másik két szín pedig az egyenlőséget és a testvériséget, de ez nem így van. A kék szín hagyománya régebbi, és inkább a könyörületet, a törődést jelképezi.
    • A kék szín általában is a szavahihetőséget, a megbízhatóságot és az öntudatot, önállóságot szimbolizálja. Szemben a feketével, illetve a vörössel (nyakkendő) és a fehérrel (ing), ami így inkább a hatalom és a dominancia jelképe.

    Mit tanácsolhatunk erre az analógiára a magyar politikusoknak? Ha igaz a magyar nemzeti lobogó szimbolikájának legendája, akkor

    • a piros öltöny az erőt
    • a fehér öltöny a hűséget
    • a zöld öltöny a reményt

    jelenti. Ez a kérdés, válasszatok!  

  • 12 ezer euróért ment el egy matricás album, amibe az 1970-es futball-világbajnokság résztvevőit ragasztották be, ráadásul kétszer is aláírta Pelé, szóval ezért licitáltak rá Európából mindenhonnan, még Magyarországról is. 

    A Panini-kiadvány már csak azért is nagy szám, mert több mint ötvenéves, és megvan benne mind a 271 beragasztható futballista. Az albumok értéke amúgy minden egyes Európa-bajnokság és világbajnokság után növekszik, szóval ha gyerekkorában teleragasztott egy ilyen albumot, ássa elő a padlásról, hátha ebből gazdagszik meg. 

    pele
  • Az üvegbe zárt múltat a város falait restauráló munkások találták meg hétfőn.

    A betonfalban talált üvegben a fal építésén dolgozó munkások levele mellett a szociális-anarchista Le Réveil első, 1900. július 7-i kiadását is megtalálták. 

    copy-anarchist-newspaper-le-reveil?w=600
    Fotó: Ville de Lausanne

    A papírok a 117 éves elzártság után is remek állapotban voltak. A városi hatóságok szerint az itteni falakat 1896 és 1901 között építették, felújításukat pedig 2015-ben kezdték meg. Az időkapszula tartalmát a város levéltárába viszik majd.