Sámuel, Hajna
12 °C
23 °C
Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A fenti szavakkal kért elnézést a szélsőjobbos Breitbart News Lukas Podolskitól, miután a spanyol embercsempész-bandákról szóló cikkét az ő képével illusztrálta. A cikk arról szólt, hogyan visznek át embercsempészek jetskin bevándorlókat Spanyolországba a Gibraltári-szoroson át. Ehhez egy olyan képet használtak, ami a 2014-es brazíliai világbajnokság idején készült, és Podolski egy jetskin látható, amint éppen a victory jelet mutatja ujjaival. A kép miatt a 130-szoros német válogatott ügyvédje tiltakozott a lapnál.

     

  • A világ orrszarvúállományának 80 százaléka Dél-Afrikában él, az állatok a 20 században már majdnem kihaltak, de sikerült a fajt életben tartani. Az orvvadászat, viszont továbbra is probléma.

    Az ország egyik legnagyobb tenyésztője, John Hume azt találta ki az illegális kereskedelem ellen, hogy az orrszarvútülkök úgyis visszanőnek, úgyhogy mindig levágta azokat a sajátjairól és most már elég sok összegyűlt ahhoz, hogy árverést rendezhessen belőlük.

    Erre végül meg is kapta az engedélyt,  augusztus 21. és 24. közötti árverésen 264 orrszarvútülköt bocsáthat árverésre. Ezek csak belföldön értékesíthetőek, a n emzetközi kereskedést egy ENSZ-konvenció tiltja. 

    Az orrvadászat ellen fellépők szerint viszont Dél-Afrikában nincs belső piac az orrszarvútülökre, és a helyi kereskedelem megnyitása azt eredményezi, hogy illegálisan fogják kicsempészni a tülköket az ázsiai feketepiacokra.

  • A Facebookon indult el az a civil kezdeményezés, aminek a célja, hogy segítse a sulikezdés előtt a tanszerekhez jutásban a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekeket. Tudja, hány ilyen gyerek van? Sokkolóan sok: a hivatalos statisztikák szerint is több mint félmillió.

    A Tanszergyűjtés rászoruló gyermekeknek kezdeményezés lényege: akinek van bármiféle olyan, még használható tanszere vagy iskolai felszerelése, amire már nincs szüksége, vagy a munkahelyén olyan papíráru, amit tud nélkülözni, augusztus 25-29-e között vigye be az első kerületi Zöldike klubba. Toll, ceruza, radír, ecset, de akár tolltartó, iskolatáska, bármi jöhet... De minek is sorolom, itt a kezdeményezés Facebook-oldala, olvassák el, és segítsenek.

    tanszer
  • Most, hogy 91 éves korában meghalt Jerry Lewis, a kemény filmbuzikat csak egy kérdés tart lázban: ez vajon azt jelenti, hogy végre a nyilvánosságra kerül a The Day The Clown Cried (A nap, amikor a bohóc sírt), Lewis legendaszámba menő, elkészült, de soha be nem mutatott filmje?

    Ez a film az,

    • ami a holokauszt idején játszódik
    • aminek egy bohóc a főszereplője (Lewis játssza, a filmet is ő rendezte)
    • ami arról szól, hogy a bohóc kíséri a gázkamrába a gyerekeket
    • aminek soha nem volt nyilvános vetítése
    • amiből csak nagyon pici részletek szivárogtak ki 1972 óta
    • amiből az egyetlen létező példányt a legenda szerint Lewis a karjához láncolva hordozott a kilencvenes években
    • amit akárki látott, el nem tudta képzelni, hogy egyáltalán létezik
    • és aminek a forgatókönyvéből egy nyilvános felolvasást is akartak pár éve tartani, de Lewis azt is jogilag megtorpedózta.

     Nyilván ízléstelenség rögtön ezzel jönni egy híres ember halála után, de a The Day The Clown Cried egy akkora furcsaság a filmtörténetben, egy állítólag annyira borzasztó film, hogy rögtön elgondolkodik rajta az ember. Érdekes abba is belegondolni, hogy Lewis inkább eldugta a filmjét, de több mint két évtizeddel később Roberto Beningni egy hasonló történettel Oscar-díjat nyert.