Gerzson
1 °C
10 °C
Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Országirányítás level 1 lenne, hogy nyilvánvalóan súlyos hülyeségeket nem csinálunk. A budapesti olimpiarendezés pont ilyen koncepcionálisan is hihetetlen baromság lett volna, garantálható őrületes nettó szívás az országnak, mint eddig szinte kivétel nélkül mindenhol, minden modern olimpiánál.  

    Egyszerűen rossz az alapötlet, pláne egy kétmilliós városnak. Egyebek mellett eleve nem túl okos dolog ugyanis kapacitásokat kiépíteni arra, hogy néhány millió embert idehívjunk kétszer két hétre, aztán visszabontani szinte mindent, vagy rosszabb esetben hagyni ránk rohadni. Ez attól független, hogy történetesen mennyire tervezzük a rendezést minél gyorsabban szétlopni.

    Persze lehet, hogy valakinek megér akár pár száz vagy akár ezer milliárd forintnyi veszteséget is, hogy pár hétig itt sportoljanak a legjobbak, nekem kevésbé érné meg pár százezer forint mínusz valami politikai bemutatóra. Úgyhogy a mi csoportunk most a dolog belpolitikai részétől függetlenül azért örülhet, mert már nyert az ország, a visszalépéssel már biztosan nem szakad ránk a gigászi büntetés, a demokratikusabb megoldással lett volna még rá esély. 

    Azt mondjuk nem tudni, hogy kinek köszönhetem meg, mert Orbán, Tarlós és Borkai közül egyik se merte felvállalni a döntést, de hát akkor kösz, nagyfőnökök, így is drága mulatság volt, de minden jó, ha jó a vége!

  • Azt a megcsillagozott, kisbetűs kiegészítéses kutya úristenségit neki! Hogy nekünk nemcsak élelmiszerből jut silányabb, mint a migránspárti tudjukkik háttértudjukmije által irányított Nyugatnak! Ha itt egyszer valami olcsónak tűnik, elég pár sor hozzá, hogy kiderüljön, valójában drága! Ezek a gondolatok kószáltak a fejemben, miután kiörvendeztem magam, hogy juhú, idén tök olcsón mehetek hoki vébére megnézni a magyar válogatottat, szurkolni, hogy visszajusson az elitmezőnybe. Hát 50 ezer forint az nudli, az semmi, annyit egy budapesti olimpiarendezésre is rászánnék, tokkal-vonóval, gundeltakácsostul, hazaárulóstul. De még akár 102 ezret is, ha úgy jön ki a lépés.

    Csak aztán ott volt a kisbetű, az elrejtett apró információ. Hogy a 49 ezerért vagy 102 ezerért hirdetett hokivébés utazásban mi is nincs benne? Hát mondjuk maga az utazás és maguk a hokimeccsek: "az ár nem tartalmazza: repülőjegy (kb 105 000 Ft/fő + csomagok [...] belépőjegyeket a meccsekre..."

  • A videó szerint elég nehezen. Az M7-eseb készült videón látszik, ahogy a két állat alig tud moccanni, nem is csoda. A Bors utánakérdezett, és ez bizony állatkínzásnak minősül.

  • Ami másnak szenvedés és életveszély az a XVIII. kerületi rendőröknek csak egy átlag munkanap. Vasárnap például kimentettek egy kislányt egy jeges tóból, zuhanyoztak egyet, aztán mentek vissza folytatni a szolgálatot.

    A Police.hu írja, hogy egy 13 éves lány a kutyáját sétáltatta a Nefelejcs utcai garázssor mögötti parkban, amikor az állat után szaladva ráment a tó jegére és az beszakadt alatta. Nem voltak sokan a parkban, ezért hosszú percekbe telt, mire valaki arra járt és meghallotta a két-három fokos vízben, az elmerülés ellen a jégbe kapaszkodó gyerek segélykiáltását. A riasztás után a kerületi járőrök 2 perc alatt a helyszínre értek. Mikor látták, hogy milyen vékony a jég, úgy döntöttek, hogy úszva mennek be a lányért. 

    "A partra rohanva láttuk, hogy nem túl vastag a jég, ezért bekúszni nem tudunk a gyermekért. Ledobtuk a kabátunkat, és pólóban a tóba gázoltunk.

    A jeget a karunkkal törtük, ami több helyen megvágott, de ez nem számított."

    – mondta el Vágó Zoltán törzszászlós és Kopasz Zsolt törzsőrmester.

    A parton már várta őket a katasztrófavédelem, akik egy pokróccal betakarták az akkor már 27 fokos testhőmérsékletű kislányt. Őt aztán mentő vitte kórházba. Ezután a rendőrök visszamentek a kapitányságra:

    "Vettünk egy forró zuhanyt, majd száraz ruhába bújva folytattuk a szolgálatot" - mondták.