Gerzson
1 °C
10 °C
Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Tizenegyszer volt válogatott.

    insta
    Fotó: vassadam88 / instagram

    De legutóbb 2008-ban.

    Úgy lett válogatott, hogy a hazai élvonalban nem játszott.

    Most az MTK-ban játszik.

    És ha szabad gazda, akkor el is árulom: Vass Ádám. Akinek az Instagramján találtuk ezt a fotót.

  • NAgyon szép infografikával állt elő a világ egyik legnagyobb szépturbina-üzemeltetője, a Greenbyte. Ezen a világtérképen az látható, hogy hogyan terjedt el tényleg gomba módra a szélenergia a világon az elmúlt 20 évben. 

    Ahogy az látható, az 1980-as évek elején még gyakorlatilag nem használt szélenergiát a világ, csak az Egyesült Államokban kezdtek kísérletezni vele. Aztán a 90-es évek elején már Európa Északi részén is megjelentek a szélkerekek, az évtized végén már India és Kína is termelt értelmezhető mennyiségű áramot a széllel.

    Az elmúlt 10 évben pedig jó százszorosára nőtt a széllel megtermelt energia. 2016-ban már majdnem 500 gigawatt energiát pörgettek ki a szélkerekek, ebből majdnem 170 megawattot pedig Kína termelt ki egyedül. 

  • Amikor egy lakáshirdetésben felbukkant a különösre festett lépcsőház, még nem tudtam róla még semmit, de az erről szóló poszt megjelenése után nem sokkal jelentkezett az egyik alkotó.

    Mégpedig Soós Nóra, aki a férjével, Győri Mártonnal dobta fel ilyen szépen ezt a Kresz Géza utcában álló házat, ahol mindketten élnek és alkotnak. (Bár remélik nem sokáig, hiszen költöznének.)

    Nem lehet rossz hely amúgy, és most nem csak a színes falakra gondolok. A ház egyik lakója ugyanis szintén írt egy levelet az Urbanistának a poszt megjelenése után:

    "A házban lakom, a két lakást egy 2 gyerekes festő házaspár kínálja. Soós Nóra és Győri Márton festőművészek. Marci ötlete volt 1-2-3 éve, hogy nekiállna festegetni, a ház pedig hagyta. Őrültekkel nehéz... :-) Hál'isten.  

    2 vagy 3 alkalommal festegetett, és a végeredményt Ön is láthatja. Ez egy lakóközösség, ahol nincsenek nagy közös banzájok. Páran láttak már más országokban lakóközösségeket, éltünk is egy páran arrafelé, így tele van a földszint kerékpárokkal. A ház elé, szintén Márton intézésében, kerékpáros parkolót gründoltunk ki az önkormányzattól."

    Hát így. Még több kép a két festőművész színes lépcsőházáról itt.

  • Indonéziában a kormány arra utasított egy kiadót, hogy hívjon vissza egy gyerekeknek szánt szexuális felvilágosító könyvet, mert az érinti a maszturbáció témáját, ezért túl vulgáris – írja a Reuters.

    Az "I Dare to Sleep Alone and I Learn to Control Myself", vagyis nagyjából "Merek egyedül aludni, és megtanulom kontrollálni magam" című könyv kiadója bocsánatot kért, ha megsértettek valakit, de szerintük a könyv célja, hogy segítsen a szülőknek megtanítani a gyerekeket, hogyan védhetik meg magukat a szexuális zaklatástól.

    Az indonéziai oktatási minisztérium szerint viszont a könyv pornográf, amire olyan példákat idéztek, mint egy rajzolt kisfiú, aki a nadrágjába teszi a kezét, vagy párnát ölelget éjjel.

    Talán mondani se kell ezek után, de Indonéziában a szexuális edukáció gyerekcipőben jár, a szexről pedig még beszélni is tabu. Egy közösségi médiában kommentelő szülő szerint például a nyugtalan gyerek álomba segítésére a Korán olvasása sokkal jobb, mint szexre nevelni.

    Képzeljék el, abból milyen balhé lenne Indonéziában, ha egy gyerekeknek szánt szótár mondjuk a baszás szinonimáit sorolná fel!