Menyhért, Mirjam
10 °C
25 °C
Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Ha legközelebb felnéznek a felhőkre, gondoljanak rá, hogy onnan néz le ránk Bol-dog, Vágányember és, te jó ég! Kik voltak még? Emlékszik még valakire?

  • Tavaly volt olyan 33 éve először, hogy egyszerre lépett fel Misfitsként Jerry Only, Doyle és Glenn Danzig, a kultikus punkzenekar legfontosabb tagjai.

    Egy mai friss hír szerint azonban nem ez volt az utolsó alkalom, ugyanis Doyle mellé ismét csatlakozik Danzig és Jerry Only is, hogy december 30-án fellépjenek a Los Angeles-i fórumban. A plakát szerint ez lesz ismét az egyetlen alkalom, szóval mi, csóró kelet-európaik csak ne is álmodjunk arról, hogy ezt a három embert majd egyszerre látjuk a színpadon ebben az életben.

    $

    A Misfits idén ünnepli megalakulása 40. évfordulóját, ami nyilván akkora idő, amit tagcserék nélkül nehéz letudni, de nekik már az indulás is úgy kezdődött, hogy hét év alatt elfogyasztottak hat dobost. Most éppen az a Dave Lombardo ül a dobok mögött, akit leginkább a Slayer alapítójaként szokás ismerni, de megfordult már a zenekarban Mary Ramone és Téglás Zoli is.

  • Komoly hibára hívták fel a figyelmet a gépi tanulást tanulmányozó kutatók, akik például a Facebook és a Microsoft által is használt algoritmusokat elemezték. A képfelismerő mesterséges intelligenciák már most szexisták, a tanulási folyamatuk során pedig csak még szexistábbak lesznek. Az nem tiszta még, hogy maguktól ilyenek-e, vagy a fejlesztők terelik ilyen irányba a tanulásukat (akaratlanul is).

    A képelemző szoftverek hajlamosabbak nőkhöz kategorizálni olyan dolgokat, mint a konyha, a háztartás vagy a bevásárlás, míg a sportot és a hasonlóan férfias dolgokat inkább a férfiakhoz társítják.

    Ráadásul, nem csak leképezik a való életben is jelen lévő sztereotípiákat, de fel is erősítik azokat, egyre relevánsabbnak érezve ezeket a kapcsolódásokat. 

    Ez akkor lesz majd igazán nagy probléma, amikor ezek a szoftverek az ismerősök arcfelismerésénél komplexebb folyamatokat is átvesznek az emberektől. Pláne, hogy nem állnak meg a szexizmusnál, és rasszisták is tudnak lenni. 2015-ben például elég nagy port kavart, amikor a Google képfelismerője gorillának tegelte a feketéket, és hol van ez attól, hogy pár év múlva mondjuk egy gépi intelligencia dönti el a HR-es helyett, hogy alkalmasak vagyunk-e egy munkára.

    (Wired)

  • Kuvait partjainál rengeteg kisebb-nagyobb, magára hagyott hajó parkol a Perzsa-öbölben, a térség madarainak legnagyobb örömére. A kormoránok például, ezeket a roncsokat használják pihenőhelynek, amikor a vízen vadásznak. A hajók közül állítólag ez a halászbárka a legnépszerűbb, amit már harminc éve csak madarak laknak. Kísérteties látvány.