Fülöp, Evelin
12 °C
27 °C
Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A Messzehangzó Tehetségek Alapítvány jótékonykodik ugyanis egy bevásárlóközpontban, ahol 20 ezer fakockából (na jó hivatalosan fa építőelemből) építenek egy bazi nagy, 10 méteres tornyot. Aztán szombat délután látványosan lerombolják, és a kockákat (hivatalosan építőelemeket) szétosztják 40 hátrányos helyzetű településen működő, illetve sajátos nevelésű igényű gyerekeket oktató iskola között.

    Közben persze megdöntenek egy Guinness-rekordot is.

    Akit érdekelnek a részletek, itt vannak, a félkész toronyról meg itt van egy csomó fotó.

  • Ma 10 éve, hogy Gyurcsány Ferenc az MSZP-SZDSZ koalíció 2006-os választási győzelme után elmondta az őszödi beszédet. Erre visszaemlékezve a korábbi miniszterelnök újra elmagyarázta és aktualizálta az akkor használt szavait, amire már napok óta hangolt a Facebook-oldalán.

    Az instant mémmé-váló promók után óriási csalódás az életlen, fekete-fehér, beszélőfejes videó. Semmi svung, semmi humor.

    Néhány pontban összeszedve a lényeg:

    • Gyurcsány Ferenc szerint a pozíciójára vágyó szocialisták elárulták.
    • De ez egy igaz beszéd volt.
    • Egyszer már legyőzte Orbánt.
    • Orbán és Caucescu stadionépítései egy kategóriába esnek.
    • A kormány meggyalázza a beteg embereket.
    • Ég és föld az akkori és a mostani kormány.
    • A kormány sunyi, nincs is vita.

    „Kell még valamit mondanom, Ildikó?” – zárja az egykori beszéd utolsó mondatával. Bár én elsőre azt hittem, hogy Lendvai Ildikónak szól ki, célozgatva arra, hogy ő szivárogtatta ki a beszédet. De Gyurcsány csak nosztalgiázik az eredeti felvétel idézésével.

  • soros.PNG

    A Tények mélyen van, nagyon mélyen. Politikai megrendelésre készítik a lejárató anyagaikat, most véletlenül éppen Lázár János sajtótájékoztatója napján − amikor megtudtuk a kormánypárti politikustól, hogy MINDEN ellenzéki párt, vagy oda sorolt szervezet mögött Soros György áll − indították el a Tények új sorozatát, amiben rejtőzködő magyar milliárdosokat mutatnak be. Az első részben éppen Soros Györgyöt. Túl azon, hogy kormányzati megrendelésből gyártott propaganda anyag, a készítői még a számokkal is hadilábon állnak.

    De ha már sorozat, akkor felmerül a kérdés, vajon ki lesz a következő REJTŐZKÖDŐ magyar milliárdos, akit bemutatnak. Nyilván sok tippünk van, betettünk ebbe a szavazógépbe néhányat, szavazzon, de akár meg is írhatja nekünk, ha ezeken kívül más jutott az eszébe.

    Ki lesz a következő REJTŐZKÖDŐ magyar milliárdos a Tényekben?

    • 960
      Simicska Lajos
    • 719
      Gyurcsány Ferenc
    • 524
      Orbán Viktor
    • 334
      Mészáros Lőrinc
    • 182
      Andy Vajna
    • 130
      Gattyán György
    • 61
      Gyárfás Tamás
    • 51
      Csányi Sándor
  • A Norvég Fogyasztói Tanács készített egy kutatást, mert rájöttek, hogy annak semmi értelme, amikor egy program készítője leír rengeteg információt az Általános szerződési feltételek/Terms & Conditions részbe, a felhasználók pedig ezt elolvasás nélkül kipipálják.

    És hogy ez évek óta így megy (és a South Park is már öt éve kifigurázta).

    Szóval megkértek egy csapat norvégot, hogy olvassák végig 33 mobilapp szerződési feltételeit, amik közt olyan népszer alkalmazások voltak, mint a Netflix, YouTube, Facebook, Skype, Instagram és az Angry Birds. És hogy miért pont 33? Mert a tanács szerint ennyi applikáció van egy átlagos norvég okostelefonján.

    Szóval elkezdtek olvasni, megvárták, hogy mindenki végezzen, és kijött az eredmény, hogy

    a 33 alkalmazás feltételeit 31 óra 49 percig tartott elolvasni.

    A Fogyasztói Tanács most igyekszik rávenni az ipari szereplőket, hogy a hosszú, összetett és befogadhatatlan szövegek helyett próbálják meg röviden és befogadhatóan megírni a szerződéseket, hátha valaki tényleg elolvasná őket. (Forrás: BBC)