Vendel
5 °C
20 °C
Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Az egyik teherhajó legénysége vette fel, milyen is egy olyan vihar, amivel a Viharzóna című filmben vette fel a küzdelmet George Clooney.

    #Ophelia 🌪 #storm #badweather 🌊#ireland☘ #seamans #umansatsea Sani e salvi

    Gianluca Cataldo (@cataldo_gianluca) által megosztott bejegyzés,

    Beszaratós, olyan.

  • Ez a Reuters képe arról szól, hogy Berlinben tárgyalnak a Jamaika-koalícióról. Köszönjük.

  • Jó, valójában nem kutyakaja, hanem majdnem lejárt, újrahasznosított élelmiszerről van szó, amit az azt ellenzők csúfolnak kutyakajának. Maga a szándék, hogy csökkentsék a brazil fővárosban éhező gyerekek számát, dicséretes (egy 2013-as tanulmány szerint Brazíliában 7,2 millióan éheznek), ahogy az is, hogy csökkentenék az élelmiszerpazarlást, de a kettőt egybevonni nem feltétlenül nyerő párosítás.

    Ez az újrahasznosított ételpótló/helyettesítő nagyjából olyan, mint azok a kis zöld valamik, amit a Fővárosi Állatkertben lehet pár száz forintért megvenni, hogy megetessük vele az állatsimogatóban a kecskéket, nyilván azzal a különbséggel, hogy az emberek is fogyaszthatják.

    Az ötlet nagy pártfogója Sao Paulo polgármestere, Joao Doria, a kezdeményezést támogatókat pedig kifejezetten bántja az, hogy kutyakajának nevezik a kész terméket. Az oktatásügyi minisztérium már tervezi azt bevetni az iskolákban, meg különben is, a termék minden brazil előírásnak megfelel.

    Ezzel az ötletet ellenzők nyilván nem értenek egyet, ugyanis így megsértik az emberek megfelelő élelemhez való jogát, valamint például senki sem tudja, hogyan készülnek, vagy épp miből ezek a száraz tápra emlékeztető készítmények, illetve kik finanszírozzák mindezt.

    (Via)

  • Ha igen, akkor jó hírünk van, ugyanis most már nem kell megvárnia, hogy kitörjön a harmadik világháború és valamelyik amerikai bombázóról készült felvételeket kelljen nézegetnie, ugyanis egy szingapúri fotós jóvoltából most először láthatjuk Phenjant madártávlatból 360 fokos videón.

    Az Aram Pan névre hallgató művész már évek óta fotóz az elszigetelt országban és jóban is van az ottani emberekkel, valószínűleg ezért kapott engedélyt arra, hogy egy ilyen felvételt csinálhasson. 

    Az NK News nevű lapnak azt is elmondta, az akció után pár fentről lőtt képét ki kellett törölnie, de végső soron a felvételek túlnyomó részét megtarthatta. Akit érdekelnek a fotós projektjei, az ide  kattintson, aki pedig a videót nézné meg, annak erre tessék:

    (NK News)